Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-11 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó
šum ei y 2! ^1CI LI ^ lJB jf^l ^p *|^ 2> Äí ^ll Í5 i *J* *^* 1^1 m m i I i^i A Szlovák írószövetség II. kongresszusán többek között felszólalt ĽUDOVÍT PEZLÄR ELVTÁRS, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottságnak titkára. Nagy érdeklődést kiváltó beszédét alább teljes terjedelmében közöljük. €? Engedjék meg, tisztelt elvtársak, " hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának nevében köszöntsem az önök kongresszusát, s a tanácskozáshoz sok sikert kívánjak. A szövetség tevékenységéről számot adó beszámoló, amelyet Andrej Plávka, nemzeti művész ismertetett, azt bizonyítja, hogy a szlovákiai írók teljes tudatában vannak társadalmi felelősségüknek, elmélyülten foglalkoznak a rájuk váró feladatokkal, amelyeket az SZLKP és a CSKP legutóbbi kongresz- szusa határozott meg. Lakosságunk komoly erőfeszítéseket tesz a gazdasági feladatok teljesítéséért, amelyek fejlett szocialista társadalmunk dinamikus fejlődésének alapját képezik. Napilapjaink híradásaiban a tények, eredmények sokasága között olykor észre sem vesszük, hogy népünk milyen hatalmas energiával munkálkodik igényes célkitűzéseink megvalósításáért. Az egyszerű emberek, a dolgozók százezrei most is mint mindig a hősei, főszereplői e történelmiles rendkívül jelentős időszaknak. Örvendetes, hogy íróink döntő többsége nem huny szemet e hősköltemény fölött, hanem irodalmunk haladó hagyományainak szellemében maguk is résztvevői és művészi krónikásai életünk, társadalmunk e dicső fejezetének. Céljaink, feladataink helyes megszabása érdekében komolyan és felelősségtel iesen el kell gondolkodnunk az eddig megtett utunkon s okulnunk kell az elmúlt események tapasztalataiból. Az okos ember mindig elgondolkodik azon, hogy mit ért el, milyen eredmények és hibák kísérték a tevékenységét, felméri, mit érdemes tovább fejleszteni és mitől kell óvakodni. Ez nemcsak személyekre, hanem szervezetekre is érvényes. Éppen ezért természetes, hogy az itt elhangzott beszámoló is részletesen foglalkozik azzal, ami megtörtént, velünk, aminek — más-más módon — mi is részesei voltunk. A közelmúlt eseményeivel kapcsolatos. elmélkedéseink szükségképpen a nagy jelentőségű történelmi dokumentumhoz. a CSKP XIII. kongresszusa utáni időszakot elemző tanulságokhoz vezetnek bennünket, amely pártunk XIV. kongresszusával szerves egységben egy bonyolult időszakot elemez és zár le. Polgáraink döntő többsége egy kritikus időszak aprólékos és igazságos elemzéseként fogadta ezt a nagy jelentőségű dokumentumot, amely nemcsak rámutat a hibákra, hanem kiutat, perspektívát keres és talál. A baráti kommunista pártok és országok is megelégedéssel fogadták ezt a dokumentumot, amely ma már a nemzetközi munkásmozgalom történelmi tanulságának egy részét képezi. Napjaink egyik legfontosabb feladata, hogy pártunk XIV. kongresszusán elfogadott határozat szellemében fokozatosan és következetesen olyan feltételeket teremtsünk, amelyek egyszer s mindenkorra lehetetlenné teszik az ellenforradalmi erők bármilyen mesterkedéseit és kísérleteit szocialista társadalmunk megdöntésére. A közelmúltban e sötét szándékú csoportok között — amint arra a beszámoló is rámutatott — sajnos, számos író és más művész is aktívan tévé kenykedett. Az eltévelyedettek közül azóta már sokan rájöttek súlyos téve désükre, politikai tevékenységük rendkívül káros voltára, amely lényegében szocialista társadalmunk alapjai ellen irányult, őszintén igyekeznek helyrehozni az elkövetett hibákat. Vannak azonban olyan egyének is, többnyire különböző szocialistaellenes megnyilvánulások szervezői, akik to vábbra sem mondtak le helytelen nézeteikről, tevékenységükről és újabb kedvező alkalomra várnak. Változtatják taktikájukat, s az új körülményekhez alkalmazkodva igyekeznek harcolni a tanulságokban rögzített tények, valamint pártunk kongresszusának határozatai ellen. Igyekezetük azonban hiábavaló, kudarcra van ítélve, mert pártunk, nemzetünk, népünk ma már súlyos áron megfizetett tapasztalattal gazdagabb. Ez arra kötelez bennünket, hogy határozottan és szigorúan lépjünk fel minden olyan jelenség és szándék ellen, amely szocialista kultúránk tartalmától, célkitűzésétől távol áll s szó cialista társadalmi rendszerünk ellen irányul. Emiatt nem engedhetjük meg, hogy azok a személyek, akik tudásukkal, írásukkal a szocialistaellenes erők szolgálatába szegődtek, őszinte és mélyreszántó önkritika nélkül — újra visszatérjenek kulturális, irodalmi életünkbe. Jövőnk, célkitűzéseink sikeres megvalósítása érdekében nincs jogunk felejteni, szilárdan ki kell tartanunk amellett, hogy az elkövetett hibákat megfelelően helyre kell hozni. Napjainkban tanúi vagyunk annak, hogy a kapitalista országokban különböző megmozdulások, kampányok keretén belül krokodilkönnyeket hullatnak néhány, általuk „kiválónak“ tartott író, művész „sorsa“ fölött. E téren néhány burzsoá újságíró fantáziája valóban nem ismer határokat. A valóság azonban az, hogy egyetlen írónak sem volt és nincs problémája az irodalmi munkálkodása, alkotása miatt, a „bajok“ e személyek destruktív, szocialistaellenes politikai tevékenységéből származnak. Nem is kell hangsúlyozni, hogy a nyugati körök szerint tulajdonképpen minden író és művész „kiváló“, amint valamiképpen szót emel, vagy fellép szocialista társadalmunk ellen. Ha azonban az ilyen író egy kicsit is másképpen cselekszik, mint ahogy azt elvárják, a nyugati „szakértők“ rögtön kétségbevonják „művészi“ tehetségét. Nagyon tanulságos a renegát, politikai exhibicionista Ladislav Mňačko esete. A szomszédos Ausztriában, ahol letelepedett, elég volt, hogy egy lényegében kornmunistaellenes tévéjátéka ne tet- szen a kormányköröknek, s máris „rájöttek“ arra, hogy Mňačko közepes tehetségé újságíró és riporter, habár hónapokkal ezelőtt az osztrák sajtó csaknem az egekig magasztalta „kivételes“ tehetségét. Mi azonban jól tudjuk, hogy Mňačko mindig politikai exhibicionizmusával, karrierizmussal, s különböző kalandokkal vétette észre magát: E káros emberi tulajdonságai miatt árulta el azokat az elveket, amelyeket egykor magáénak vallott, s renegáttá süly- lyedt. „Tehetségét“ magasztaló hangzatos szavak rövid idő alatt, mint a szappanbuborék szertefoszlottak. Ugyanakkor élénken él emlékezetünkben, hogy a „Mňačko-eset“ az akkori válságos időkben milyen politikai funkciót töltött be az ellenforradalmi erők fel- sorakozásában. Jellemző, hogy hazánkban az 1968— 69 es válságos időszakban egyetlen jelentős irodalmi alkotás sem látott napvilágot. A kard, amelyet több jobboldali beállítottságú írócsoport rántott elő, elvesztette élét a meddő vitákban, s olyan politikai vagdalódzásokban, amelyek társadalmi rendszerünk alappillérei ellen irányultak. Ez a szélmalomharc tehát káros nézeteket, zűrzavart eredményezett, gyűlöletet szított, s egyáltalán nem irodalmi célkitűzésekért folyt. A művészeti élet e stagnációjának az oka nem a szocialista realizmus válságában rejlett — amint azt tévesen a jobboldali erők képviselői hangoztatták — hanem a hosszan tartó és egyre súlyosabb ideológiai krízisben, amely az egyre növekvő politikai feszültség és az ellenforradalmi erők térhódításának szerves részét képezte. Az elhangzott beszámoló is rámutat arra, hogy az írószövetség alakuló kongresszusa óta eltelt három esztendő éles politikai harcok időszaka volt. Sokan itt voltak az akkori kongresszuson, élénken emlékeznek tehát annak légkörére, amely tükörképe volt az akkori politikai harcoknak. E kongresz- szuson is komoly politikai összecsapásra került sor a haladó nézeteket valló írók, akik támogatták a Husák elvtárs vezette új párt- és állami vezetőséget, s azok között, akik szocialistaellenes nézeteket vallottak és a kongresszus határozatába különböző kétes elméleteket, a művészet és a hatalom közötti ellentétről valló zűrzavaros szólamokat akartak csempészni.. Az akkori éles harcot igazolja az is, hogy a Literárny život akkori szerkesztői inkább beleegyeztek a folyóirat megszűnésébe, da nem voltak hajlandók a lap politikai tartalmának megváltoztatására. Azért is cselekedtek így, mert tisztában voltak azzal, hogy a haladó nézeteket valló íróknak, pártunk 1969 áprilisában választott új vezetőségének érdeke a lap fenntartása. íróink becsületére válik, hogy az alakuló kongresszus résztvevőinek többsége elítélte a jobboldali beállítottságú egyének mesterkedéseit, akik a „hatalom“ elleni harc köntöse alatt a hatalom megszerzésére törekedtek. Az írók többsége tehát támogatta pártunk konszolidációs törekvéseit. E pozitív megnyilatkozás jelentőségét növeli az a tény, hogy az alakuló kongresszus volt az első olyan fórum, ahol pártunk nevezetes áprilisi plénu- ma után a kultúra területén működő személyekkel találkoztak. Történelmi valóság az is, hogy a politikai küzdelmet, amely az egészséges kibontakozáshoz vezetett az írók önmaguk, egymás között vívták meg. Ez az oka annak, hogy a kommunistaellenes propaganda hallgatott erről a folyamatról. Itt nem talált lehetőséget a csehszlovákellenes kampány további szításához. Ma, három év távlatából már nyilvánvaló, hogy az írók akkor helyes útra tértek, a dolgozóinkkal karöltve jelentős részük van a konszolidációs folyamat sikerében és eredményeiben. Az írószövetség új vezetősége felvette a baráti kapcsolatokat a szocialista országok írószövetségeivel. Az új vezetőség elvei és tettei azt bizonyították, hogy az írók tudatosítják, hogy együvé tartoznak népünkkel, s mindannyiunk közös érdeke, a forradalmi vívmányaink megőrzése. A művészet nem parttalan — osztályjeüege van Az elmúlt időszak éles politikai harcokkal volt terhes. Népünkkel, pártunkkal együtt íróink is tanúi voltak a megtörtént eseményeknek. Nem kevés bátorság és határozottság kellett ahhoz, hogy szakítani tudjunk azokkal, akik elárulták a szocialista író, művész, kritikus, kulturális dolgozó magasztos küldetését. Az írószövetség keretein belül és kívül folytatott politikai küzdelem most már más keretek között folytatódik. Senki előtt sem titok, hogy a jobboldali szocialistaellenes erők megpróbálkoztak újabb módszerekkel: különböző káros nézeteket, eszméket igyekeztek elhinteni irodalmi életünk talaján, kétségbe akarták vonni hosszú évek megfeszített munkája árán kivívott eredményeinket. Olyan kísérletek is akadtak — habár elszigetelten —, hogy a tömegkommunikációs eszközök segítségével tévesszék meg és károsan befolyásolják polgárainkat. A vereséget szenvedett szocialistaellenes erők némely képviselőjének találékonysága szinte csodálatos, főleg ha a politikában naiv és tapasztalatlan egyének számottevő összegekkel honorálják őket. Minden ilyen és ehhez hasonló > (Folytatás a 4. oldalon) Nincs jogunk arra, begy felejtsünk
