Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-10 / 135. szám, szombat
ÖRÖK MEMENTÓ A LIDICEI TRAGÉDIA 30. ÉVFORDULÓJÁRA Siker és elismerés Olvasóink előtt ismeretes, hogy a Magyar Államig Operaház az idei Prágai Tavasz nemzetközi zenefesztiválon Bartók három alkotásával, „A kékszakállú herceg várával“, „A fából faragott királyfival'1 és „A csodálatos mandarinnal“, valamint Monteverdi ,,Poppea megkoronázásau c. operájával vendégszerepeit. Az e heti prágai lapok kulturális rovatait böngészve szembetűnik, hogy a vendégszereplés a csehszlovák főváros zenei életében az egyik legérdekesebb, legfigyelemreméltóbb eseményt jelentette. A vendégszereplésről szokatlanul hő és min. den szempontból érdekes kritikák láttak napvilág " Mni lapszemlénkben ezeket foglaljuk össze« 1941. december 28^-29-e éjjelén Prága és Pardubice között két Angliában kiképzett ejtőernyős szállt le, azzal a küldetéssel, hogy likvidálja Rein- chard Heydrichet, a Cseh-Mor- va Protektorátus hírhedt német fasiszta vérebét. A merényletet 1942. június 6-án a két cseh hazafi, Jozef Gabčik és Ján Ku biš sikeresen végrehajtotta. Az eseményt borzalmas fasiszta terror követte, statáriumot hirdettek ki. Június 8. és június Í3-a között 3188 személyt tartóztattak le. Mártírhalált halt Gabéík és Kubiš is. A statárlális bíróság 1357 személyt ítélt halálra. Lidice község is a „Heydrichiáda“ áldozata lett. Lidice Kladno közelében fekvő, forradalmi múltjáról ismert bányászközség. A német fasiszták a Lidice elleni bűnténnyel meg akarták törni a kerületben, illetve az egész országban az ellenállási mozgalmat és meg akarták félemlíteni a lakosságot. Bűnös tervüket azzal indokolták, hogy a község lakosai rejtegették a merénylőket. K. H. Frank SS Gruppenführer a német központi lapban, a „Völkischer Beobachter“-ben a következő sorokat írta: „A gonosztevőket és a birodalom ellenségeit kíméletlenül kiirtjuk a cseh nemzetből! Amikor Rein- chard Heydrich 1942. június 4 én kilehelte lelkét, Daluge főcsoportvezetövel megfogadtuk, hogy teljesítjük az elhunyt fölöttesünk és barátunk utasítását és irányvonalát.“ 1942. június 9-én 19.46 órakor a Frank és Hitler közötti telefon-beszélgetés során ez a döntés született: Lidtcét el kell törölni a föld színéről, minden férfilakosát agyonlövik, minden nőt koncentrációs táborba küldenek, és a gyerekeket SS családokhoz adják, hogy elnéme- tesedjenek. Prágából Kladnóba érkezett Böhm, a Gestapo prágai főnöke és Geschke, akik Frank utasításainak gyakorlati végrehajtását ellenőrizték. Böhm mozgósította a kerület Gestapo és csendőrség állományát, valamint a katonaságot. A kladnói mezőgazdasági előadó parancsot kapott, hogy Li- dicéről szállítsák el a mező- gazdasági gépeket, a háziállatokat és minden tartalékot. A rendőrség szigorúan körülzárta Lidicét azzal az utasítással, hogy a községbe mindenkit beengedhetnek, ki azonban senkit. — Este jöttem haza a délutáni műszakból elvtársaimmal — mondja Anna Rohlová —- láttuk u megszállt falunkat. Megálltunk a falu előtti keresztnél, és vártuk a többiek érkezését, hogy megtárgyaljuk mitévők legyünk. Álltunk né mán és tanácstalanul, hallottuk a faluból á rivalgást. Némán tekintettünk egymásra. Kérdésemre, hogy mit tegyünk, egyértelmű választ kaptam: bemegyünk a faluba, ott vannak feleségeink és gyermekeink, szükségük van óvásunkra és segítségünkre. Senki közülünk nem gondolt arra, hogy ez az utolsó utunk a munkából, hogy soha többé nem látjuk munkatársainkat. Egyikünk sem ült kerékpárra, gyalog, némán haladtunk egymás mellett. A község határán az SS legények gúnyosan, gorombán fogadtak. Köszönés nélkül váltunk el egymástól, ami azelőtt nem volt szokásunk. Ez este éreztük, hogy a jó éjt kívánás nevetséges lett volna. Éjjel két óra tájban zörögtek az ablakunkon, s miután azonnal nem nyitottunk ajtót, feltépték az udvari kerítést... Nyolc Gestapo-legény teljes fegyverzetben átkutatta a házunkat, majd utasítást adlak, hogy azonnal öltözzünk fel. Felöltöztettem megrémült kétéves kisfiámul. Közölték, hogy lássuk el magunkat háromnapi élelemmel. Házunk elé érve, szomszédainkkal sorba álltunk, elől a férfiak, utánuk a nők és gyerekek következtek, szorosan körülvéve SS legényekkel, kezükben lövésrekész fegyverrel. A gyerekek sikoltozása közben — akik nem értették mi történik — a menet elindult. A templomnál utasítást kaptunk, hogy: a nők és a gyerekek az iskolába, férfiúk és a 16 éven felüli fiúk a Horák-féle gazdasági udvarba menjenek. A község 73 éves Štemberk nevű ősz lelkészét összerugdalva, utólag hozták be a Horák gazdasági udvarra, mindannyio- kat az istállóba és pincébe csukták be. Reggelre 173 lidi cei férfi halomra lőve, holtan feküdt a gazdasági udvaron“. A felszabadulás utáni napokban a koncentrációs táborból "visszatért Helena Leflerová visszaemlékezései: „Körülbelül reggel 5 órakor kihajtottak minket az iskolá böl az előkészített zárt teherkocsikba. A gyerekek szorosan tapadtak édesanyjukhoz. A nagymamák tehetetlenül sírtuk. Az autók elindultak. A kocsik ponyváinak résén láttuk, amint lakásainkból az SS legények kidobálják ruha- és ágynem'űin- ket, azután lassan eltűnt a mi drága falunk, mindannyian sír tunk, egyikünk felsóhajtott: Mi már talán nem térünk vissza. Az út húsz percig tartott. Kladnóra vittek minket, ahol a reálgimnázium tornatermébe hajtottak. A terem padlóján he lyezkedtünk el. Három nap után, amely bizonytalanságban, sírással telt el, délután ötven német SS katona jött be a terembe és közölte velünk, hogy munkatáborba visznek. Kérdé sünkre, hogy mi van a férjeink kel, azt válaszolták, hogy utá nunk jönnek a munkatáborba. A gyerekek ugyan velünk jönnek, de különkocsiban, hogy nagyobb kényelmünk legyen. A gyerekeket az anyák magukhoz ölelték, hogy saját testükkel védjék, nem hittek az SS ek szavainak. De ntit tehettek ötven állig felfegyverzett SS-el szemben, akik a gyerekeket kitépték szüleik karjaiból. A gyerekek kiáltása velőkig hasított „... Ne adj oda anyuka!“ ... Ne sírjál anyuka, én vissza jövök hozzád ...“ kiáltották két ségbeesett hangon. Ezután teherkocsikkal az ál lomásra vittek minket, majd marhavagonokba préseltek és a hírhedt ravensbrücki koncentrációs táborba szállítottak." Június 11-én Seidl, a terezíni koncentrációs tábor vezetője 30 zsidó fogollyal Lidicére érkezett. A foglyok csákányokkal és lapátokkal voltak felszerelve. „Hosszú út után megálltunk a lángokban álló Lidice előtt — emlékszik vissza Viktor Laš. Elvezettek a gazdasági udvaron fekvő hullák közelébe — számunkra, akik a koncentrá ciós tábor minden borzalmát túléltük, rettenetes látvány volt ... Ezután dr. Seidl csákányt vett kezébe és a hulláktól 10 méterre kijelölte a tömegsír helyét, melyet este 10 óráig ki kellett ásnunk. Szigorú felügyelet mellett 12 órán át dolgoz tunk étlen-szomjan. Egyes hűl Iáknál élelem volt, az őrök megengedték, hogy el fogy asz szűk, azonban egyikünk sem nyúlt hozzá, pedig kínosangyötört az éhség. Az áldozatok értékeit halomba gyűjtöttük, majd dr. Seidl egy zsákba qyö möszölve magával vitte. A hullákat egymás mellé, rétegekbe helyeztük, a rétegekre meszet, majd vizet öntöttünk.“ A lidicei akció június 11-én befejeződött. E napon K. H. Frank ismét Lidicére érkezett és közölte, hogy Lidicére érkezik egy katonai hidász egység, mely a község területét a földdel egyenlővé teszi. Frank kijelentette, hogy „a község ük vidálása politikai óvintézkedés, a cseh lakosság és az ellenállási mozgalom ellen, intő jel a protektorátus bármely eldugott területe számára“. A felszabadulás után 82 gyermek, 60 nő, 192 férfi nem tért vissza otthonába a közel 500 lidicei lakosból. A megszállást csak 159-en élték túl. Minden haza nem tért személyt a barbár fasizmus hős mártírjának tekintünk. A lidicei tragédia 13. évfordulóján az egykori község területén, új virágzó község alapjait rakták le. A község mellett létesítették a „Béke barátainak kertjét“, ahová a világ minden tájáról rózsafácskákat küldtek. Ezek a virágok a békét és a népek testvériességét hirdetik. RÓJAK DEZSŐ A kritika a Bartók-tripticlion mindhárom részével behatóan foglalkozik. A Práce június 2-án azt írja a „Kékszakállú herceg vára“ előadásáról, hogy az opera „a budapestiek felfogásában a későromantikus misztérium fülledt légköréből indult ki, s Mikó András rendezésében a színpad két énekese (Melis György és Kasza Katalin / joggal összpontosítja minden figyelmét a zenei lényegre ... Lukács Miklós a partitúrát pontosan és érzéssel szólaltatta meg“. A „Kékszakállú“ előadásáról a Lidová demokrace közöl szakavatott méltatást | június 7). A kritikus, Vladimir Bor, elragadtatással ír Bartóknak e művéről, elismeréssel nyilatkozik a szuggesztív előadásról. ,,Ez az opera a mai opera irodalomban már ritka jelenségnek számít: a zene, annak érzelmi kifejező ereje itt az elsőbbség, tehát a zenekari kifejezésre irányult maximálisan a figyelem, s ez Lukács Miklós vezényletével éppoly autentikusan és meggyőzően hatottt mint n két művész magyar nyelvű éneke. Valóban nem minden napi operaelőadás volt ..." A Rudé právo is elismeréssel ír a Bartók-művek előadásáról. „Lukács Miklós a »Kékszakállú« partitúráját dinamikus gradá- cióval és a gyötrelmes fájdalmat kifejező bensőséges tónusokkal töltötte meg. Hasonlóképpen Koródy András dirigens a »Fából faragott királyfi« és a »Csodálatos mandarin« vezénylésében felfedte a ritmus és a dallam kapcsolatát a mű tartalmához ... Nehezen képzelhető el jobb megoldás a Kékszakállú és Judit szerepének betöltésére, mint a minden szempontból tökéletes Melis és Kasza Katalin. Ugyancsak Róna Viktor és Csarnói Katalin, Er délyi Sándor a »Fából faragott királyfi«-ban, vagy a Mandarinban Schuszter Teodóra, illetve Nagy Zoltán és Havas Ferenc a táncművészet csúcsát mutatta be“. A Zemédélské noviny kritikusa is elragadtatással ír „A kékszakállú herceg vára“ előadásáról. „A kékszakállú herceg és Judit dialógusa talán a legritkább bizonyítéka annak, mit is jelent a zenei invenció ereje. Bartók zenéjének kevés cselekményre van szüksége, elegendő számára a legegyszerűbb művészi díszlet keret, s mégis lenyűgözően szól az emberhez. Természetes, hogy a műnek a közönségre gyakorolt összhatásában nagy érdemei vannak a vezénylő karmesternek, a rendezőnek, a díszlettervezőnek és az énekeseknek." Bartók „Csodálatos mandarinja“ mindjárt az első előadás után különböző véleményeket váltott ki. A többségnek tetszett az előadás, de nem volt ritka az olyan vélemény sem, amely szerint Seregi László koreográfiája „erős dohány volt a közönség számára“. De lássuk, mit ír a prágai sajtó: Mladá fronta: „A mandarin kiváló előadása tökéletes zenei színházként hatott. A zord naturalista tanulmány, a zenekar szuggesztív légkörével egyszerre megteremtett furioso barba- ro, a rendezés, a koreográfia és a szín a West Side Storyt juttatta eszünkbe, mégpedig valameny- nyi szereplő csúcsteljesítményével.“ Práce: „A csodálatos mandarin“ kegyetlen történetét, amelynek színhelye egy gyári csarnok pincéje, merész és érzékeny kézzel vezetik a megtisztító kiteljesülésig, a halált is áthidaló szerelmi hevület apo- teozisáig. Schuszter Teodó'ra és Nagy Zoltán egyedülálló szuggesztív teljesítménye felteszi a koronát Seregi László rendezésére, amely csak részben merít a klasszikus balett-technikából és kifejező eszközökből: az előadásban korunk táncművészetének klasszikus és újító irányzatainak ötvözetét és átértékelését láthattuk. Koródy András az Operaház zenekarával megbízhatóan és hatásosan realizálta Bartók balett-partitúráit. Látszott, valamennyiük törekvése, hogy ne álljanak meg a Bar- tók-triptichon felfogásában, és bátran keressék az értelmezés új lehetőségeit, hogy a mai közönséghez ezzel is közelebb hozzák Bartók zenei-drámai alkotásainak lényegé* “ Svobodné slovo: ,A maga nemében szinte egyedülállóan drasztikus „A csodálatos mandarin“. Az előadás eléri a vérfagyasztó borzalom maximumát. A színpadi történések összhangja, a vasszerkezeteken elhelyezett színes fények villogása, <*» három csavargó erőszakos cselekedetei, a legrafináltabb módszerekkel meggyilkolt látomás- és szoborszerű mandarin (Nagy Zoltán) Sűrítettebb támadást jelent a nézőre, mint az utcalányt alakító, inkább fiús, mint csábító nőre emlékeztető Schuszter Teodóra tánca. A Magyar Állami Operaház Poppeaelőadásával is bővon foglalkozik a prágai sajtó. Práce: „A Magyar Állami Operaház a Poppea előadásával kifejezte érdeklődését az operatörténelem alapító személyisége iránt, és sokoldalú bátorságát, amely szükséges ilyen mű előadásához. A Poppeában számos neves énekesét mutatta be a közönségnek /Házy Erzsébet, Komlóssy Erzsébet, László Margit, Szirmai Márta, Nagy Sólyom Sándor, Ütő Endre és Sző- nyi Ferenc). Azonban az előadás különböző okok miatt nem szárnyalta túl és nem érte el azt a benyomást, amelyet a Bartók-művek hagytak a közönség tudatában.“ A Lidová demokrace kritikusa, Vladimír Bor, köszönetét fejezi ki a Magyar Operának azért, hogy bebizonyította: Monteverdi remekműve ma is élő alkotás. „A budapestiek előadásában sok munka van, elsősorban Erdélyi Miklós karmester és valamennyi énekes részéről. Ez a munkabefektetés meglátszik Mikó András átgondolt, nem zsúfolt, meggyőző hatású rendezésén is. A rendező nagy gondot fordított arra, hogy a korhű viselet és jelmez ne fedje be az embertípusokat és a jellemeket, a régi történelem emberi arányait. A Mladá fronta kritikusa homlokegyenest ellentétes véleményt alkotott magának a Poppea előadásáról: „E történelmileg is jelentős, mindmáig gyönyörű alkotás felelevenítésére irányuló kísérlet megtorpant a félúton“ — írja, majd úgy véli, hogy Erdélyi Miklós zenei felfogásában hiányzott Monteverdi stílusának mélyebb és egységesebb tolmácsolása. Ezzel ellentétben a Zemédélské noviny kritikusa külön kiemeli Erdélyi Miklós karmesteri teljesítményét. A Rudé právo zenei szakértője is azzal a benyomással tá. vozott az előadásról, hogy Erdélyi a Monteverdi-opera drámai nagyságából indult ki, s felfogásával hatalmas sziklához hasonlítható egyöntetű előadást teremtett. A fentiekből kitűnik: a Magyar Állami Operaház prágai vendégszereplése, amellett, hogy fontos kultúrpolitikai esemény volt, mély benyomást hagyott <* cseh közönség tudatában. {*m|
