Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-08 / 133. szám, csütörtök
k issoísla szakadtirok és a nyugati dMksäg AZ ÉRETTSÉGIKRŐL Ügy jelantek meg, mintszeny nyes t-ajtélc a kapitalista országokban lejátszódó viharos diáktüntetések hullámain. Már kezdettől fogva a nagytőmeg hátterében tűntek fel. Nem azért, mert M^o képmásával vonultak fel, Mao-jelvényekkel ékesítették kabátjuk szegélyét és a vörös idézet füzetből „a nagy elnök eszméit“ propagálva rekedtre ordították magukat, hanem Inkább azért, mert miután fennhangon ordítozták, hogy „a randő^ség paplrtigris! üssétek a rendórségőtl“, elsőként oldottak ’-ereke; az ütközet színhe lyéről, sorsukra hagyva társai kát. Hivatalosan „a marxizmus - leninizmus és Mao Ce-tung eszméi“ követőinek nevezik magukat. Sőt, igényt tartanak arra a szerepbe, hogy ,,az ifjúság és a diákok körében ők az igazi marxisták—leninisták“, azt kép zelvén, hogy a maoizmus „korunk egyedül helyes marxista—leni. risia tanítása és annak legfelső foka“. Ezeknek az embereknek az „aktivitása“ a valóságban a mai napig azt bizonyította, hogy a marxizmusnak még az ábécéjét sem ismerték. Ezért a nyugati ifjúsági mozgalom valamennyi megoldatlan kérdésére, az imperializmus elleni bonyolult és nehéz küzdelem minden nagy problémájára gépiesen „az elnök vörös bibliájából“ vett kész idézettel válaszolnak. Milyen egyszerű: az ember kinyitja az idézetgyfijte- ményt, s máris biztosítva van a világ fórra da lom győzelme! A maoizmus annak a sok kispolgári áramlatnak egyike, amely annak következtében hatolt be a nyugati ifjúsági és diákmozgalomba, hogy nem proletár, főként kispolgári környezetből származó, politikailag éretlen és eszmeileg felkészü letlen fiatalok özönlöttek be a mozgalomba. A különvált szélsőjobboldali csoportok által propagált eszmék különféle „izmusok“ tömkelegét alkotják, mint amilyen a trockizmus, a maoizmus, blanquismus stb. Az ultrabaloldaliak teljesen megegyező nézeten vannak a pekingi teoretikusokkal a következő kérdésekben: az ún. „világváros“ (Észak- Amerika és Európa) szembeállítása a „világfaluval“ (Ázsia, Afrika és Latin-Amerika); a szubjektív tényező abszolutizálása és az objektív feltételek mellőzése; álforradalmi demagógia ós a harc összes formáinak ± jyveres erőszakra és Mao „a puska szüli a hatalmat“ jelszavára való leegyszerűsítése. A „kulturális forradalom“ kezdetén a kínai „hunvejbinek“ és „caofanok“, akiket a „napember“ előtti hódolat szellemében neveltek, ünnepélyesen kijelentették, hogy rájuk hárul Mao Ce-tung eszméi terjesztésének küldetése nemcsak Kínában, hanem az egész világon. A „nagy küldetés“ világméretben persze nem valósult meg. Most pedig a nyugat-európai és észak-amerikai botcsinálta „hun. vejbinek“ (vörösgárdisták) ki akarják köszörülni a csorbát. A „felsőbbrendű forradalmi igazság“ cégére alatt igyekeznek terjeszteni a maoizmust. A Hszinhua ügynökség egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy propagandaelőnyhöz jusson. A Hszinhua beszélgetéseket rendez az „Igaz hit ‘ Kínában járt hirdetőivel. Az ilyen interjúk sablonra készülnek. Valamelyik maoista diákszekta meginterjúvolt képviselője rendszerint „el van ragadtatva a kínai nép tömegmozgalmától, melynek keretében tanulmányozza és az élettel szoros kap. csolatban alkalmazza Mao elnök filozófiai eszméit“, s mindig megjegyzi, hogy „az ő népe is feltétlenül győzni, tud, ha össi. hangolja Mao Ce-tung eszméit hazája konkrét feltételeivel“. A Hszinhua így próbálja a maoista tanítás „egyetemességének“ látszatát kelteni a kínai dolgozókban, s elhitetni velük, hogy majdnem az egész nyugati ifjúság feltétlenül támogatja és követi a „világforradalom kormányosának“ útmutatásait. A valóságban a maoizmusnak azon diákok körében sincs sok követője, akik szociális származásukból kifolyólag hajlanakaz ultrabaloldali frázisokra és szociális demagógiára. Peking bámulatos aktivitást fejt ki, nyíltan ösztönözve a szélsőséges csoportosulásokat. A maoisták nem fukarkodnak pénzzel és képmutató ámítással, azt állítván, hogy „az antiimperialista küzdelem döntő ereje az ifjúság“. Ennek ellenére a „divatos“ szélsőbaloldali kispolgári áramlatok özönében többnyire diákegyesülésként keletkezett maoista frakciók kis létszámú szervezetek. Sőt állandóan ma- rakszanak, verekednek az elsőségért és a befolyásért a Kína. barát beállítottságú diákok körében. Az egyetlen, ami közelebb viszi őket egymáshoz, a harcos antikommunizmusuk és szovjetellenességük. Betty Ride, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának vezető személyisége például a következőket írja a „Szélsőbaloldaliak Nagy-Bri- tanniában" című brosúrájában: „Bármilyen különbségek is legyenek e csoportok között, egy fő cél egyesíti őket: minden gyűlést, minden tüntetést felhasználnak a Szovjetunió elleni közvetlen kirohanásokra! Ezt fontosabbnak tartják minden másnál A nyugati ifjúsági mozgalom maoista szakadárjai külön, ún. antirevizionista május elsejei tüntetéseket és vietnami szolidaritási kampányokat rendeznek. Az egyik franciaországi Kína-barát csoport azzal „tűnt ki“, hogy a munkásokat nyíltan „demoralizáltaknak“, a VHuma- nitét pedig „fasiszta újságnak“ nevezte. A nyugat-berlini „hun- venbinista gárdához“ tartozó ifjúság a legreakciósabb erők helyeslését vívta ki azzal, hogy a fasizmus nyugat-németországi újjáéledése ellen rendezett egyik tiltakozó gyűlésen félbeszakította és meghiúsította az NSZEP szónokának felszólalását. Az egyetemeken a maoista csoportok a kínai „nagy kulturális forradalom“ módszereit utánozva különféle maximalista követelésekkel lépnek fel, például korlátlan akadémiai szabadsággal, „kizárólagos“ diákjogokkal, amelyek végeredményben nem az oktatás demokratizálódását eredményeznék. hanem a felsőoktatás egyenes felszámolását okoznák. A maoisták a kalandorság veszélyes útjára sodorják követőiket olyan felelőtlen jelszavak hangoztatásával, mint amilyen: „Azonnali forradalmat!“, „Szocializmust — haladéktalanul!“ stb. E jelszavak a fejlett tőkésországok valóságos erővi. szonyainak nagyon is szubjektív megítéléséből következnek. Az ifjúság dinamizmusát és ösztönös forradalmi lendületét értelmetlen és semmivel sem igazolható anarchista cselekményekre irányítják, amelyek — mint az utóbbi évek eseményei igazolták — katasztrofális következményekkel járhatnak a haladó ifjúsági és diákmozgalomra nézve. Milyen ártalmas a maoista csoportok tevékenysége, az a tény is bizonyítja, hogy gyakran válnak rendőrprovokációk fegyverévé az ifjúság valóban forradalmi osztagaival szemben. A burzsoá ideológusok arra használják fel ezeket a csoportokat, hogy a fiatal nemzedék szemében diszkreditálják a marxista—leninista pártokat, belül, ről aláássák és „felbomlasszák“ a haladó ifjúsági és diákmozgalmat. Ily módon tehát az ifjúsági és diákmozgalom maoista csoportosulásainak politikája és tevékenysége nem más, mint az antiimperialista harc valódi céljainak és feladatainak felcserélése az ún. „revizionizmus elleni küzdelemmel“, azaz szov- jetellenességgel és álforradal- misággal. SZVETLA HRISZTOVA (APN) KI MIT TUD AZ AUTÓBUSZON Barátaim és ismerőseim kérésére néhányszor jómagam is részt vettem azon a sajátos Ki mit tudón, amelyre minden munkanapon a Bratislava és Dunajská Streda között közlekedő, a fővárosból 15,20 perckor induló autóbuszon kerül sor. A „produkció“ fizikai vetélkedővel kezdődik: néhány perccel negyed négy előtt begördül a jármű és az addig fegyelmezetten sorakozó utasok — mivel csak egy autóbusz jön — hajdani vitézeket megszégyenítő hevességgel látnak neki az autóbusz és a pótkocsi ostromlásához. A következő műsor a kalauznő ma- gánszáina, aki gondosan válogatott népi átkokat szór az utasok fejére, faluk, községek szerint „osztva ki“ az arcpirító jelzőket. Az ülő- és állóhely-foglalás izgalmas percei a pihegés s a levegő utáni kapkodás fennkölt pillanatai követik, miközben több lent maradt utas hangosan tiltakozik, mert a pótkocsi egyik sarkában van még néhány négyzetcentiméternyi hely, s ük úgy látják, hogy néhány ember lábán sem áll még senki. Az autóbuszban és a pótkocsiban helyet foglaló utasok ezalatt „kórus-számot" adnak elő, amelyben sűrűn emlegetik az ilyen utazásért felelős egyének nénikéit és további távoli rokonait. E megnyilvánulásokat a kalauznő harsány monológja szakítja ineg, aki kifogyhatatlan szókincsét csillogtatva közli, hogy a jövő hónapban már pótkocsit sem akasztanak az autóbuszhoz és így is jó lesz. Ha netán valakinek ez nem tetszene, járjon lófogaton, gyalog, taxival, esetleg rakétával. Különben is neki ne beszéljenek, mert ő minden utast jól ismer és minden utas... (nyomdafestéket nem tűrő jelzők zu- hataga). Közben az autóbusz elindul, s az utasok sóhajtva keresik kabátjuk végét, nadrágjuk szárát, néhányan a gombokért siránkoznak. A „műsor“ további csúcspontja a Podunajské Biskupi- ce-i (Pozsonypüspöki) megálló, ahol a felszállni szándékozók a „Nyomd, ki tudja meddig nyomhatod“ elnevezésű speciális gyakorlatot mutatják be, amelynek az az alapelve, hogy nincs a világon olyan zsúfolt jármű, ahova ne lehetne még néhány embert bepréselni. Ezután már a harsány hangú kalauznön is a bágyadt- ság jelei mutatkoznak, az utasok oxigénszerzéssel vannak elfoglalva, s így a társaság csendesen, magábafordulva döcög egészen Šamorínig (So- morja), ahol minden kezdődik élőiről, azzal a különbséggel, hogy itt az „ostromlók“ két táborra szakadnak, ugyanis vannak, akik fel akarnak jutni, sokan viszont le szeretnének szállni. Amit leírtunk nem mese, hanem sajnos valóság. Mégis hozzátesszük: aki nem hiszi, járjon utána. Ezt különösen a CSAD Dunajská Streda-i járási igazgatóságának ajánljuk. Végezzenek utasszámlálást, s ha indokolt, állítsanak be erre az időpontra egy kisegítő járatat. Néhány kalauznőt pedig nem ártana felvilágosítani arról, hogy az utasok is emberek, pénzükért jegyet váltottak, tehát joguk van megfelelő körülmények között utazni. Reméljük, a javaslatból mihamarabb valóság lesz, s akkor ez a sajátos Ki mit tud mindenki örömére egyszer s mindenkorra megszűnik. (sztlvássy) A Stúrovói (Párkány) Általános Középiskola és Gimnázium érettségi elnöke voltam ebben a tanévben. Erről — a második ciklusú iskolákban — rendszeresen megismétlődő folyamatról legtöbbször hiányos vagy túlzott elképzelések élnek a szülők s az érettségi előtt álló tanulók körében. Mindig — s most legutóbb is — éreztem, hogy feleslegesen túlzott rejtélyesség kapcsolódik ehhez az ünnepélyes számadáshoz. Bemutatkozásomkor a III. D osztály 22 leányának a szeméből izgatottságot, az ismeretlentől való félelmet olvastam ki. Ügy néztek rám, mint egy mindentudó, korlátlan hatalmú idegenre, aki az előttük álló vizsgákon, előző tevékenységük ismerete hiányában, csupán néhány rövid felelet alapján fog majd határozni életük további sorsáról. Pedig ez nem így van! Az érettséginek más küldetése volt a múltban és más a rendeltetése a jelenben is. Vizsgáljuk meg előbb, mikortól és honnan is ered az érettségi?! Az első érettségi vizsgákra a 17. század végén került sor. 1699- ben Poroszországban rendel . ték el elsőként az éretté nyilvánítás szükségességét, amelynek az volt a célja, hogy felkészületlen diákok ne kerülhessenek az egyetemekre. A vizsgák temészetesen nem a mai formában zajlottak le. Az érettségikre vonatkozó hivatalos előírásokat csak 1812- ben adták ki a porosz iskolaügyi hatóságok. Ezek az utasítások már pontosabban meghatározták a követelményeket és az egyes tantárgyak fontossági sorrendjét. Ausztriában 1849-ben, a régi Magyarország területén pedig 1851-ben vezették be az érettségi vizsgákat. Kezdetben a pedagógusok is bizalmatlanul néztek az érettségikre. A nyilvános vizsgák bevezetésében jogkörük megsértését vélték felfedezni. Az Osztrák—Magyar Monarchia létrejötte után, 1870- ben, maga Eötvös József, a kor nagy iskolapolitikusa is az érettségik megszüntetése mellett foglalt állást. Bár csak már akkor eltörölték volna — sóhajt fel még ma is sok érettségi előtt álló diák... Bizony, manapság is sokan sorakoznak fel az érettségi vizsga ellen, de a tárgyilagosabbak az érettségi vizsgák szükségességét vallják. A tanulókkal és a szülőkkel az érettségikről beszélgetve, különféle véleményeket hallhatunk. A szembenálló, ellenzéki ma- gatartásúak legtöbbször azért opponálnak, hogy az érettségi az értékelést már eleve gátló tényező. Szerintük a koncentrált tanulástól kimerült jelölt nem bizonyíthatja igazi tudását. Sokan a diákok felzaklatolt lelkiállapotára, mások a „szerencsére“ hivatkoznak. Vannak, akik az egyoldalú tételmagolás ellen emelnek szót, és helytelennek tartják, hogy a tanulók a zárőév utolsó fordulójában csak azokra a tantárgyakra összpontosítanak, amelyből vizsgázni fognak. Sok szülő a továbbtanuláshoz szükséges felvételi vizsga miatt az érettségi erős igénybevételétől félti gyermekét. Előfordul, hogy egyesek az érettségi gyakorlati hasznosságát is vitatják. A részletigazságok elismerése ellenére v* kettségik eltörlé□ Párizsban új kiállítási szalon nyílt. Érdekessége: nem múzeumban, nem galériában, még- csak nem is utcán látható, hanem — metróállomáson. □ Georges de Latour XVIII. századbeli francia festő eddig ismeretlen festményét fedezték fel az angliai Middlesborough városka múzeumának raktárában. Christopher Wood képszakértő, „a szerencsés megtaláló 500 000 fontra értékelte a vásznat. Jelenleg huszonkilenc Latour-festményrő] tudunk a világon, de a Brit Nemzeti Képtár tulajdonában egy sincs, s a párizsi Louvre is csak három képpel dicsekedhet. A middlesborough-l múzeumban 1934 óta hever a padláson Latour festménye. se, akárcsak leegyszerűsítése is, retrográd fejlődést eredményezne. Ez pedig megengedhetetlen, mert ellentétben áll a korszerű oktató- és nevelőmunka célkitűzéseivel. A tárgyilagos szemléletűek elismerik az érettségi szükségességét, összefoglaló szerepét, akaratnevelő, erőmérő jellegét. Az érettségi valójában a gyermek- és felnőttkor közötti idő első igazi erőpróbája. Az érettséginek az eltelt tanulmányi idő folyamán szerzett általános műveltséget kell demonstrálnia. A tárgyi tudás és az eszmei-politikai nevelés terén is gondosan nevelt és jól felkészült tanulónak nincs mit félnie ezektől a vizsgáktól. Az érettségik szükségessége ellen fellépőknek téves elképzelésük van a legfontosabbról: az értékelés milyenségéről. A vizsgákon a tananyag és a vele kapcsolatos összefüggések ismeretének, a tanultak gyakorlati alkalmazásának és a jelenünkben való eligazodás készségének kell kiemelkednie. A félelmetesnek hitt vizsgáztató bizottság pedagógusokból tevődik össze, akik közül a „misztikus“ elnök is csak pedagógus, tehát ember. Az érdemjegyek megállapításakor nem csupán a jól vagy rosszul elmondott tételt, hanem az írásbeli vizsga eredményét, az előző évek tanulási átlagát, az osztályon kívüli munkát, a tanuló magatartását és sok más tényezőt mérlegel a bizottság. így van ez középiskoláinkban, s így értékeltük a štúrovói (párkányi) II. D osztályt is. Az ország sok száz érettség- giző osztálya közül vizsgáljuk meg — a számok tükrében — ennek a „mikrotársadalomnak“ az eredményeit. írásbeli érettségi vizsgát tett: magyar nyelvből 22 tanuló, szlovák nyelvből 22 tanuló, orosz nyelvből, mint választható tantárgyból pedig 11 tanuló. A magyar írásbeli átlaga 2,80, a szlovák 2,68, az orosz pedig 3,00 volt. Elégtelen osztályzatot egy tanuló sem kapott. Szóbeli érettségi vizsgát tett: mind a kötelező, mind a választott tantárgyból egyaránt 22 tanuló. Magyar nyelvből 2,81, szlovák nyelvből 2,68 és történelemből,’ mint a humán tagozaton kötelező tantárgyból 2,40 volt az átlag. A választható tantárgyak a következőképpen oszlottak meg: az orosz nyelvet tizenegyen választották, átlaguk 2,64, a kémiát heten, átlaguk 2,14, a fizikát hárman, átlaguk 3,66, a földrajzot pedig egy tanuló választ- totta, aki ebből a tantárgyból is kitüntetéssel vizsgázott. Összesítve: két tanuló végzett kitüntetéssel, két tanuló jelesen felelt meg, 18 tanuló pedig megfelelt. Az osztályból tehát senki sem „bukott meg“. Az érettségizettek közül egyetemre, főiskolára nyolcán, fel- építményi iskolára négyen jelentkeztek. A hátralevő tíz tanuló pedig munkaviszonyba lép. A három napig tartó érettségi vizsgák zökkenőmentesen folytak le. Az előkészítéstől kezdve, beleértve az irányítást és a tanulók megnyilvánulásainak értékelését is, példaszerű munkát végeztek az Iskola igazgatóságának és tantestületének tagjai. Zr. így igaz, így történt, de magamnak is nagyon „hivatalosan“ hangzik. Éppen ezért a számok és a szavak mögé rejtett emberek közül a tanárnő és az érettségiző diáklány kedves epizódját emelném ki, ami úgy érzem, rávilágít az iskola szellemére is. Az egyik jelölt belezavarodott feladatába és — lányokhoz illően — pityeregni kezdett. Erre a volt osztályfőnöknő — aki az operáció utáni betegszabadságát is önként megszakítva, „végigdrukkolta“ az érettségit —, kiment gyorsan a folyosóra és egy kölcsönkért zsebkendővel letörölte a kislány könnyeit. A bizottság is fellélegezhetett, mert utána valóban a felelet is „jobban ment“ Az érettségi ugyan befejezettséget jelent, de soha nem jelentheti azt a tanár és a diák kapcsolatában' PÁRKÁNY ANTAL Üj felvonó épül az Alacsony-Tátrában, a Cliopok alatt. tF. I. felv.J
