Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-25 / 25. szám, Vasárnapi Új Szó
1972. VI. 25. 19 KÍVÁNCSISKODIK Külföldi turisták járják a síkságot. Odaérnek egy juhászhoz, aki juhait őrzi. Az egyik látogató megkérdi: — Ugye, borzasztóan unalmos egész nap itt üldögélni, és semmit sem csinálni? — Dehogy is — feleli a juhász —, mindig Jár erre valaki, akinek semmi j dolga sincs, és mindenféle marhaságokat kérdez. _________________t KÉ TELY Egy fiatalember jegygyűrűt vásáról: — Bevéshetem a gyűrűbe a menyasszonya nevét? — Lehet kérem, de mindenesetre ne nagyon mélyen. IDILL Egy férj meséli: — Mikor megházasodtam, megállapodtunk a feleségemmel, hogy o fontosabb ügyekben én döntök, a kisebbekben pedig ö. — És betartottátok a megállapodást? — Képzeld el, húsz éve vagyunk házasok, s még eddig semmi fontosabb ügyünk nem volt. — Ember, legalább ne itt a tábla «slőtt ácsorogjon! (. Pop karikatúrája) Teljesítmény (G. Levický karikatúrája) Kiskocsi [lei Paris) Megoldás (Nebelspalter) NYÁR Kovács autót vásárol. Elindul a Balatonra, méghozzá 80 kilométeres sebességgel. Egy fordulónál három embert feldönt, az autó felfordul, darabokra törik, és Kovács eszméletlenül terül el a kocsi romjai alatt. Idegen ágyban, idegen szobában tér magához. Mellette egy fehér köpenybe öltözött ember áll. — Hol vagyok kérem? — kérdezi Kovács ijedten. — A második pavilon 142-es szobájában. — Na és hol? Kórházban, bolondokházában, vagy pedig a börtönben? kém? Tegyem a szívemet ide az asztalra? Megbántottál, de nem haragszom. Igazad van. A férfiaknak már kevés hitelük van. De én veled akarok élni. Veled akarok leélni egy életet, Veled akarok szárnyalni a csillagokig és ha kell, veled zuhanok a porba. Ide jöttél, és én nem engedlek el többé. Az a csodálatos lelked úgy nuizsikál bennem, mint egy zí**Jő gordonka. Marika, szeretlek! Hiszel nekem? — Igen. Ogy érzem, hinnem kell. — Drágám! Ha most meg csókollak, ne ňiondd azt, hogy nem. Te az enyém vagy, én a tiéd, egy életen áti Ekkor egy sovány, keszej férfi állt meg az asztaluk előtt: — Sanyi, nagy botrány van. Elvitted a lakáskulcsot, és a feleséged a gyerekekkel nem tud bemenni. A férfi lassú, tempós mozdulattal elnyomta a cigarettáját. Hűvösen a nő felé biccentett, és így szólt: — Pardon. Akkor tárgytalan. Volt szerencsém. GALAMBOS SZILVESZTER SZIGOR Kovács így szól barátaihoz a kávéházban: — Én a világért sem engedném meg a fiamnak, hogy hü- lyegyerek-frizurát hordjorv — De hiázen már azt hord. — Igen. De nem az én engedélyemmel! PONTOS Egy nagyobb társaság a múzeumban megcsodál egy múmiát. A társaság egyik tagja az őrhöz fordul: — Hány éves lehet ez a múmia? — 2007 éves — feleli habozás nélkül az őr. A kérdezősködő elámnl: — Honnét tudja ilyen pontosan? — Onnét — feleli az őr —, hogy amikor idejöttem, ez a múmia 2000 éves volt, én pedig éppen hét éve vagyok itt... SZÖVEG NÉLKÜL HANGULAT Fekete találkozik Fehérrel, aki egy szép kis lámpát visz. — Mit viszel? — kérdi Fekete. — Hangulatlámpát — feleli Fehér. — Azt sem tudom, mi az — mondja Fekete. — Hát kérlek szépen, ez egy olyan színes, díszes lámpa, amit hangulatkeltés céljából gyújtanak nieg az emberek. — Ennek semmi értelme — legyint Fekete —, ha én hangulatban vagyok, eloltom a lámpát. KARTYA Kártyaparti vadnyugaton. — loe, te gazember, miért nézel be állandóan a lapomba? — Kefll is nekem belenézni, hiszen én osztottam! perctől kezdve mindent te jelentesz nekem. — Mondja, Sándor, komoly ember maga? — Nem vagyok komoly. Könnyelmű vagyok. De ha akarod, érted megváltozom. Tudd meg, hogy minden regénynek te voltál a hősnője! Ha színházba mentem, te voltál Éva, Júlia, Izolda. Azokat néztem, és téged láttalak. Benne voltál minden tavaszban. A kékszínű hűvös hajnalokban, az erdők zöld csendjében. — Milyen szépen beszél! — Légy hát kedvesebb hozzám! Merj lángolni! Egyetlen vad, végtelen lobo. gásban. Mondd, akarsz egy kis házat? körülötte apró kis kertet virágokkal... Egy héten belül megesküszünk. — Egy héten belül? — Hamarább nem lehet. Még van egy pár elintézni valóm. Marika! A feleségem leszel. Próbálj meg velem repülni, szárnyalni! Vedd úgy, mintha már ma is a feleségem lennél! Az anyakönyvvezető csak formaság. — Igen, de nagyon hasznos formaság. Mert ma csak a rövid kaland a divat. Aztán a férfi máris veszi a kalapját. — Esküszöm, nincs is kalapom. Szerelmem! A szemedben benne van a búzavirág kékje és a trópusok lázas forrósága. Féltelek. Féltékeny vagyok mindenre és mindenkire. A férfi szenvedélyesen átkarolta: — Egy csókot! — Ez még korai... — Szóval nem szeretsz? Pedig hogy vártalak. Olyan nehéz volt egyedül. — Ez igaz. Tudja, Sándor, mikor érzi legjobban az ember, hogy egyedül van? Vasárnap délután. Ilyenkor nagyon nehéz magányosan. Ne. kém is voltak udvarlóim. Néhány találkozás, virág, csokoládé, mozi aztán ... Mind ugyanazt akarta... Ne haragudjon, de a férfiak nagy szélhámosok. — Köszönöm. Tehát engem is oda sorolsz azok közé a felelőtlen alakok közé? Csakugyan nem érzed, hogy én más vagyok, mint a többi? Persze nekem is vannak hibáim, de kinek nincsenek? Egyet mondhatok: szeretlek! Mit tegyek, hogy higgyél ne. ÖTLET Kovács és Szabó beszélget. — Szeretnéd, ha a feleséged kézimunkával és konyhai teendőkkel foglalkoznék? — Nagyon örülnék neki. — Akkor kérdezd meg tőle, hol volt tegnap délután, majd meglátod, hogy fog hímezni és hámozni. GYEREKÉSZ Pistike valami neveletlenséget követett el, s a mamája rászólt: — Ha ilyen neveletlen leszeí, fiacskám, és nem javulsz meg, akkor majd a gyermekeid is mind ilyen neveletlenek lesznek. Pistike odasúgja a húgának: — Most elárulta magát a mama. BÍRÓSÁGON A bíró megkérdi Kovácsot: — Maga tanúja volt annak, mikor Szabóék között a veszekedés elkezdődött? — Hogyne kérem — feleli Kovács —, én voltam a tanú az esküvőjükön! A hangulatos cukrászdáéi. ban csinos, fiatal nő ült az egyik asztalnál. Áhítattal evett egy rigójancsit. Az utolsó falatnál tartott, amikor egy jó megjelenésű fiatalember hajolt meg előtte: — Bocsánat, Marika? — Igen — válaszolt barátságosan a nő. — Én pedig Sándor vagyok. Nem csalódtam. Ilyennek képzeltem. Nagy álmodozó kék szemek, az egész lényében van valami kislá- nyos báj. — Máris udvarol? — Már két hete levelezünk. Ez annyi, mint oz örökkévalóság, Marikám, cső- dálatos vagy! Imádlak! — Nagyon kérem, ne tegezzen, hiszen most találkozunk először. — Miért? Hidd el, ettől a N (Pavliha — Zágráb)
