Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-25 / 25. szám, Vasárnapi Új Szó
Sebes Tibor írországi riportja AZ „Mi Jesz veled Észak-írország?“ Belfasti látogatásom után két hónappal a szigetország nagyobbik, déli részében, az ír Köztársaságban kerestem a választ erre a kérdésre. Pontosabban szólva, Dublinban, az illegális ír Köztársasági Hadsereg {Irish Republican Army — IRA) születésének helyén, s tényleges főhadiszállásán igyekeztem kitapintani: hogyan éreznek a „déli“, a köztársaságban élő írek Északon polgárháborús körülmények között valósággal szenvedő honfitársaik iránt? A VONATOK PONTOSAN INDULNAK ÉSZAKRA Akkor — április utolsó napjaiban — már előrevetette árnyékát a dublini Lynch-kormány igyekezete, hogy leszámoljon az észak-írországi robbantási akciók többségéért felelős „provókkal“, vagyis az IRA ideiglenes, „provizórikus“ szárnyának vezérkarával. Ezt a hivatalos IRA vezető aktivistái a velük folytatott beszélgetéseken előre jelezték. (S a május 10-én a Közös Piacba való belépés ügyében rendezett népszavazás csaknem 80 százalékos „igen“-je tovább bátorította a konzervatív Lynch- kormányt.) De az utca embere mitsem sejtett erről. Dublinban béke van, a repülőtéren ügyet sem vetetlek rám, útlevélvizsgálat sincs. Itt a vámtisztviselők nem bombák és fegyverek után kérdezősködnek — mint Belfastban, ahol aktatáskám is gyanús volt! Dublinban csak az érdekli őket, menynyi cigarettát hozok magammal. . És Dublinban nincsenek romba dőlt utcák, kiégett házak — a felgyújtott angol nagykövetség épületének kivételével. S ha az újságokban nem olvasnánk róla, eszünkbe sem jutna, hogy a szigetország északi részében naponta bombák tucatjai robbannak. Hiszen az Amiens Street-i Connolly pályaudvarról ugyanolyan menet- rendszerű pontossággal indulnak a vonatok Belfastba és Londonderrybe, mint négy évvel ezelőtt, amikor ezt az utat magam is megtettem. Igaz, a szerelvények kocsijait Belfastban néha felrobbantják ... Mégis, egy jó labdarúgó-mérkőzésre ma is sokezren jönnek át Dublinba Észak-Írország- ból. Dublin most is valamiféle „mini Angliának“ tűnik, az emberek azonban szavaikkal, viselkedésükkel újra és újra az idegen eszébe juttatják, hogy az ír Köztársaságban jár. S különösen, ha az észak-írországi lövöldözésekre terelődik a szó. Mert itt nem az IRA-t, hanem az angol megszállókat szidják ... HATÁR A SZALONBAN A dublini Abbey színházban évekkel ezelőtt nagy sikerrel játszottak egy vígjátékot. John McDonnell ugyanis tragikomédiát írt egy gazdag nagynéni örökségéről, pontosabban szólva végrendeletéről, amely kimondta, hogy két unokaöccsének egy hónapig békésen együtt kell élnie az ő házában! Ez persze egyáltalán nem volt könnyű dolog, noha a két fiatalember nemcsak rokon, hanem ír is: az egyik azonban észak-írországi unionista, tehát az angol királynő hűséges alattvalója, a másik viszont a sziget déli részéből, az ír Köztársaságból való — köztársasági! Egy hónapig egy fedél alatt lakni? — ez szinte lehetetlennek tűnt a két unokaöccs előtt, s az örökség érdekében már első találkozásuk alkalmával megegyeztek abban, hogy a nagynéni házában azonnal és teljesen elkülönülnek egymástól! A színpadi szalonon keresztül láthatatlan határvonal húzódott, amelynek két oldalán szinte percenként robbantak ki a gyakran verekedéssé fajuló veszekedések. S amint eltelt a hónap, az örökösök búcsú nélkül elutaztak az igazi határvonalon túlra, tehát ellenkező irányba, ahonnan továbbra is ellenségként gondolnak egymásra. McDonnel vígjátéka, amit akkoriban könnyező nézők előtt játszottak az Abbey színészei, a „családi viszály“ keretében megmutatta, milyen károkat okoz ez a szembenállás az íreknek. Az 1969 júliusában és augusztusában kirobbant észak-írorszá-DUBLINBŐL NEZVE gi fegyveres összetűzések viszont megmutatták, hogy nem egyszerűen írek közötti ellentétekről, hanem a szigetet évszázadokon át gyarmatosító, majd az 1921-ben Észak-írorszá- got bekebelező brit imperializmus és a köztársaság híveinek küzdelméről van szó. Az a határvonal, amely a színdarabbeli szalonban láthatatlan volt a két Írország között, s — néhány esztendővel ezelőtt a valóságos, 270 mérföldes határt sem mindenütt jelölték meg — még napjainkban sem jelent különösebb akadályt. Noha Taylor északír belügyminiszter — aki ellen ezért az IRA februárban merényletet követett el — sokféle betonból állított akadályokat a határon. Több másodrendű utat felszántottak a határ mentén, hogy megakadályozzák az IRA tagjainak mozgását, vagy menekülését az észak-írországi rendőrség és az angol katonaság elől. De hiszen az IRA, amelynek közel ezer tagját internálták Észak-íror- szágban (egy részüket a hírhedt Long Kesh-i koncentrációs táborban őrzik), az ír Köztársaságban sem érezheti magát teljes biztonságban. Azért itt, a „születési helyén“, Dublinban, mégis csak szabadabban mozoghat. És Dublinban még a belfasti robbantások fö szervezője, az ideiglenes IRA — a „provók“ — elleni fellépés sem tartozik a népszerű dolgokhoz, noha az 1969-ben kettévált IRA politikai szervezete, a Sinn Fein (Mi magunk) párt a parlamentben sem képviselteti magát... COLLINS A RAVATALON... Az IRA-t hét évtizeddel ezelőtt Amerikába emigrált írek kezdték szervezni, s az 1916-os húsvéti dublini felkelésben ütköztek meg nagyobb csatában először az angolokkal. A levert felkelés vezetőinek többségét az angolok a kilmainhami börezrek razziáztak utána. Más alkalommal rendőregyenruhában egy angol rendőrségi autóbuszt vezetett: a busz utasai az ő keresésére indultak... Egyszer ráakadtak, de nem ismerték fel! A hásba benyomuló rendőrök visszahőköltek, amikor látták a szoba közepén felállított koporsót, amely körül a család sírva búcsúzott a férjtől. A rendőrök persze nem gondolták, hogy a ravatalon Collins feküdt, összekulcsolt kezében gyertyát tartva... Collins és a Sinn Fein több vezetője 1921. december 6-án hajnali kettőkor elfogadta az angol feltételeket: dominiumi státus az ír Szabadállamnak (mai köztársaságnak), Észak-írország, vagyis Ulster hat grófsága pedig népszavazáson dönthet, hogy az ír, vagy a brit parlamentbe küldi-e képviselőit. De Valera és hívei akkor ezt elutasították, és a teljes függetlenség követelésével a harc folytatása mellett döntöttek. Kettészakadt az IRA is, a polgárháború is 1923-ig tartott, s ebből De Valera került ki győztesen ... Az IRA azonban újra és újra hírt adott magáról robbantásaival, s az 1968-as észak-írországi katolikus tüntetés brit leverése után akcióba lépett. A VEZÉRKARI FŐNÖK DUBLINBAN Az angolok azzal vádolják az IRA-t, amelynek napjainkban állítólag 2—3 ezer fegyveres tagja tevékenykedik Észak-írországban, hogy az ír Köztársaságból szervezkedik. Tény, hogy a titkos IRA Dublinban nem is mindig olyan titkos. Cathal Goulding, a „hivatalos“ (Official) IRA vezérkari főnöke például a tengerparti Fair- view kerületben lakik, s mint építési vállalkozó szerepel a dublini telefonkönyvben. Nyilatkozatait gyakran idézik a fővárosi újságok is. A hivatalos IRA politikailag közelebb áll a David O’Connellnek, az ír függetlenségi küzdelem egyik alakjának szobra a róla elnevezett téren, Dublin központjában. (A szerző felvétele) tön udvarán kivégezték. Csak Eamon de Valerát mentette meg amerikai állampolgársága: ma is ő az ír Köztársaság elnöke. És egy ember újra és újra kicsúszott az angolok kezei közül: Michael Collins, aki a felkelés bukása után a föld alatt szervezte az IRA, a köztársasági hadsereg vezérkarát és alakulatait. Az IRA tovább élt és folytatta a felkelést — rajtaülésekkel, partizánakciókkal, angol őrhelyek megtámadásával. Az angolok már tízezer fontster- linges vérdíjat ígértek Collinsért, élve, vagy halva! De az illegális IRA parancsnokát nem sikerült elt'ogniok — sőt, a vezérkari főnök gyakran egyszerre több helyen is felbukkant. A furfangos Collins egyszer angol katonavonaton utazott — miközben haladó mozgalmakhoz, s például polgárjogi kérdésekben a kommunistákkal is együttműködést teremtett. Programjában szocialista jellegű célkitűzések is szerepelnek: küzd a földreformért, a lakáskérdés megoldásáért, az észak-írországi politikai és gazdasági diszkriminációk megszüntetéséért, és a polgárjogi mozgalom — Civil Right Association — támogatója, sőt részese. Ez volt a szakadás egyik fő oka 1969-ben, a másik pedig az „ideiglenes“ szárny elfordulása a polgári célpontok elleni bombamerényietek irányába. A „provók“ a politikai munka helyett a bombamerényletekkel remélik közelebb hozni Írország egyesítését — szemben Goulding véleményével, aki nem veti el a fegyveres harcot, de szerinte a hivatalos IRA küzdelmében a politikai harc az elsődleges. „Mi nem akarunk katonai akciókkal, pokolgépekkel ártani Észak-írország gazdasági életének — mondotta az IRA vezérkari főnöke Dublinban. — Ezt a módszert az „ideiglenesek“ vívják, s ezzel csak fokozzák a katolikus és a protestáns dolgozók ellentéteit.“ Ez a magyarázat arra a májusvégi bejelentésre, hogy a hivatalos IRA kész a tűzszünetre a békés megoldás érdekében! Az IRA tagjai abban egységesek, hogy nem mondtak le Írországnak a köztársasági zászló alatti egyesítéséről. A „hivatalos“ szárnyhoz tartozók közül többen vallják, hogy ez az „egységes Írország“ csak szocialista állam lehet, s a polgári lapok ezért nevezik őket „marxista orientációjúnak“. Ellenezték Írországnak a Közös Piacba való belépését is, amely kiszolgáltatja az íreket a nyugat-európai monopoltőkének. Dublinban napjainkban az IRA nem robbantásokkal, merényletekkel ad magáról hírt, hanem a falakra és a kerítésekre mázolt feliratokkal, nyilatkozatokkal. És politikai szárnya, a Sinn Fein (amely ugyancsak kettészakadt...“) április végén New Ireland néven foglalta pontokba azt a programot, amelynek zömét a hivatalos IRA is magáénak vallja. Ebben új alkotmányt, s egyenlő polgárjogokat követel minden ír részére, állami ellenőrzést a tőkebehozatal és kivitel felett, úgymint a természeti kincsek kiaknázását, s a kulcsiparokat is állami ellenőrzés alá kellenne helyezni. A SZABAD DERRYBÚL JŰTT GUMIARCŰ EMBER Sajtókonferenciájukon mutattak be az IRA egyik összekötőjének, aki találkozót szervezett egy fiatalemberrel, aki akkor jött Derryből. A fiatalember hónapokat töltött Északon Londonderry Bogside nevű negyedében, a katolikus gettóban. — A „Szabad Derryben“ — igazította ki a fiút a Sinn Feintől jött kísérőm az O’Connell Street-i falato* zóban, ahol egy tea mellett beszél* gettünk. — Mi újság a Szabad Derryben? — Már több, mint két esztendeje élnek az emberek a barikádok mögött. összesen 35 ezren vannak a drótkerítések mögötti szabad területen, akikre nem vonatkoznak az angol törvények! Az angol katonák és az ulsteri rendőrök már tiszteletben tartják a szögesdrótokból font demarkációs vonalat, és kerülik a belépést, az utóbbi időben kevés összecsapás volt őrhelyeik körül. De az IRA figyelő szolgálata éber és a legkisebb gyanús jelre értesítik a vezetőket. — Milyen gyanús jelre? — Ha páncélozott katonai jármit közeledik, vagy több angol katona gyülekezik a bejárati utaknál, ahová nagy betűkkel kiírták: Free Derry — Szabad Derry. — És a Szabad Derry valóban szabad? — kérdeztem tőle. — A barikádok távol tartják a* angol katonaságot a Bogside, Brandy- well és Creggan katolikus munkásnegyedektől. Két esztendő alatt nagyon kevesen mentek el onnan. Az emberek összetartanak jóban-rosszban, és mindenhonnan érkezik segítség, adomány. A Sinn Fein és az Ira egyik vezetője, David O’Connel szervezi az első helyi szabad önkormányzati választásokat a Szabad Derryben! Bogside és Brandywell hatezer felnőtt választópolgára máris élt demokratikus jogával, és tizenkét tagú önkormányzatot választott, amely az ellátási, újjáépítési, egészségügyi kérdésekkel foglalkozik, s természetesen munkaalkalmak teremtésével. — Miért jött el Derryből? A fiatalember a vállát vonogatta, aztán kibökte, hogy áprilisban megsebesült Derryben, egy lövöldözésben. — Egy katonai járőr nagyon közel jött hozzánk, akik őrséget álltunk a barikádon belül. Ilyenkor gumiharisnyát húztunk a fejünkre, hogy ne ismerjék fel arcunkat, ha kimegyünk a Free Derryből, mert akkor felelősségre vonhatnak bennünket fegyverviselésért. A gumiarcú emberhez kell hasonlítanunk az IRA-t, amely mindenhol jeleni van, felbukkan és eltűnik, mint valami különleges, ruganyosán alkalmazkodó lény, amelynek pontos „méreteit“, adatait, közelebbi és távolabbi céljait nem tudjuk véglegesen, határozottan megfogalmazni. De az IRA létezik, naponta ad magáról hírt, hogy számoljanak vele most és majdan, ha Londonban, Belfastban és Dublinban előveszik azoknak a követeléseknek listáját, amit az északírországi válság rendezésére előterjesztettek. 1972. VI. 25.
