Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-25 / 25. szám, Vasárnapi Új Szó
A konszolidálás folyamatában már kialakítottuk az alapvető politikai feltételeket a művészet szocialista jellegének felújítására. Most az a feladatunk, hogy teljes mértékben felújítsuk a művészet jelentős társadalmi és nevelői szerepét, fejlesszük az alkotó front széles körű aktivitását a szocialista szellemű irodalmi,, drámai, képzőművészeti, zeneművészeti és más művészeti értékek kialakításában. A párt támogatni v fogja a pártosság és a népiesség lenini elveiből, a szociális-: ta realizmus elveiből kiinduló, a munkásosztály és az egész dolgozó nép harcával és érdekeivel szorosan összekapcsolódó művészetet. A művészet küldetése, hogy gazdagítsa szocialista valóságunkat, és aktívan részt vegyen a szocializmusnak, a kapitalizmus ellen folytatott ideológiai harcában. (Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának határozatából) A MÁSODIK kongresszus Az elmúlt hónapban a Forradalmi Szakszervezet bratislavai üdülőházában ült össze a Szlovákiai írók Szövetségének II. kongresszusa. Három évvel ezelőtt, 1969. június 11-én ugyanebben az épületben zajlott le a szövetség alakuló kongresz- szusa is, mely a maga idejében az írótársadalom nevében leszögezte, hogy az átélt politikai, gazdasági és erkölcsi válságból nem lát már kivezető utat, csak azt, amelyen fáradságosan elindult politikai életünk új képviselete. Az írószövetség választmányának a II. kongresszusa számára előadott beszámolójában Andrej Plávka elvtárs, a választmány elnöke mindjárt a bevezetőben rámutatott az alakuló kongresszus néhány következetlenségére: „Három évvel ezelőtt a Szlovákiai írók Szövetségének első, alakuló kongresszusán sok tényt és összefüggést nem láttunk elég pontosan, és sok kérdést nem gondoltunk át elég mélyen. Nem láttuk pontosan össztársadalmi válságunk mélységét s a vele összefüggő ideológiai és kulturális élet válságait, azért nem gondolhattuk át eléggé mélyen a kivezető utat és megoldást. A szövetség marxista magvának elég ereje volt ahhoz, hogy befolyásolja a kongresszus jelentőségét politikai értelemben (ez volt a CSKP új vezetésének első nyilvános támogatása az áprilisi plénum után, mely a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban a jobboldallal vívott politikai harc eredménye a kultúra és a művészet területén) ugyanakkor a szövetségnek nem volt elég ereje ahhoz, hogy kritikával és önkritikával mérje fel az irodalom és a szövetség fejlődését, az irodalmi gondolkodás és nézetek fejlődését, lapjainak és kiadójának munkáját, szóval a hatvanas, de főképp a válságos évek irodalmát.“ És épp ezt vállalta ez a kongresszus. A valóban kritikai és önkritikái visszapillantást az elmúlt évekre, kezdve a hatvanas évek elejétől, mikor hazai szocialista irodalmunkban érvényesülni kezdtek a burzsoá irányzatok és befolyások, egyrészt határainkon kívülről, másrészt a hazai forrásokból, s ezek a kispolgárság szívósan túlélő hagyományaira támaszkodtak. Ezek a hatások kezdték kiforgatni irodalom-elméletünk és irodalmi gyakorlatunk alapjait, az osztálytudatot, a népiességet, a pártosságot és internacionalizmust, s a hazai kispolgári ízléshez idomított irodalmat és irodalmi értékrendet kezdtek kiépíteni. A szocialista realizmus szűk értelmezését épp legbuzgóbb de- formátorai használták ki egy újabb deformációra, sőt a szocialista realizmus tagadására. Így került sor fokozatosan a cseh és szlovák irodalom forradalmi hagyományaitól való elfordulásra, Neumann, Nejedlý, Wolker, Fučík, Václavek, Konrád, Urx, Novomeský, Jilemnický, Fraňo Král, Poni- čan művének és nevének lebecsülésére. Elkezdődött a polgári hagyományok és kritériumok preferálása és a támadás a szocialista realizmus megalapozóinak nemzedéke ellen. Ez a destrukció az irodalomelmélet és a kritika területén kezdődött, fokozatosan az ideológiai élet területére is átszivárgóit, s végül a szocializmus alapelvei elleni támadásban, a párt ellen és a hatalom megragadásáért folytatott harcban csúcsosodott ki. Plávka elvtárs itt rámutatott arra, hogy ezek az irányzatok eleven talajra találtak az írószövetség területén, a Szlovák Tudományos Akadémián és a főiskolákon is. Gyakran marxizmusként tálalták J. P. Sartre nézeteit, Garaudy „parttalan realizmusát" és Ernst Fischer téziseit arról, hogy a társadalom vezető ereje nem a munkásosztály, élén a marxista—leninista párttal, hanem az értelmiség szűk csoportja, mely a tudomány és művészet alkotó embereiből áll össze“. Andrej Plávka beszámolójában rámutatott annak jelentőségére, hogy az SZLKP Központi Bizottságában Vasil Biľak elvtárs vezetése alatt létrejött egy csoport, mely fellépett a szocialistaellenes törekvések ellen, a revizionizmus ellen és védelmezte a marxizmus—leninizmus elveit, ugyanakkor idézte Vasil Biľak elvtársnak a Szlovákiai írók Szövetsége konferenciáján 1967. május 11-én elhangzott szavait: „... Az SZLKP Központi Bi zottsága elvárja a Szlovákiai írók Szövetségétől, hogy mint ideológiai szervezet minden tagját magas eszmei-politikai aktivitáshoz, társadalmunk szocialista átépítésében való angazsált részvételre vezeti. Az íróktól elvárjuk, hogy elgondolkodnak a társadalom áliov >ta, a szocializmus minőségileg magasabb rendű szakaszának építésével ősz- szefüggő feladatok komplexuma felett. Ez a szocialista kulturális politika követelménye az írókkal szemben. A többi az már minden író saját alkotói kérdése“. Vasil Biľak elvtársnak az említett konferencián mondott beszéde alapján és a konferencia pozitív eredményei szemszögéből értékelte és elemezte ezekután Plávka elvtárs az írószövetség szervezeti életét, a Csehszlovákiai írók Szövetségének IV. kongresszusát, mely nyilvános kompakt támadás volt a párt ellen, a szocializmus ellen, és a Szov- jutunióhoz s a többi szocialista országhoz fűződő barátságunk és külpolitikánk alapelvei ellen. Andrej Plávka a beszámolóban azonosult a Cseh írók Szövetsége vezetőinek véleményével, mely szerint a IV. kongresszuson nem formális és szokványos vállalkozást láttak a készülő kongresszusban, s alig ötven %-ban vettek részt rajta. A kongresz- szuson elhangzott revizionista, szocialistaellenes támadások meglepték őket, de ugyanakkor határozott hangú levélben ítélték el a kongresszuson eluralkodott szellemet. A szlovák írók fellépését a prágai, de a bratislavai antiszocialista körök is erősen támadták, s a levél szerzőit a „tisztátlan kezek hordozóinak“ bélyegezték. Ez a tézis meggyorsította a Szlovákiai írók Szövetségének sokáig húzódó latens krízisét, s nyilvánvalóvá vált minden belső ellentét, a szövetség szerveiben, az elnökségben, a választmányban és a lapok szerkesztő bizottságaiban is. Lényegében arról volt szó, hogy a Szlovákiai írók Szövetsége ne habozzék, kapcsolódjon be az ún. „megújhodási“ folyamatba, s minden szerve, lapja és kiadója a hatalmi politikai harc szerves részévé váljon, természetesen a szélső jobboldal kezében. Az áprilisi konferencia legtöbb felszólalása ezt az irányt támogatta, de az érvek és a minőség a baloldali marxista írók magvát támogatták. M. Válek a szövetség akkori elnöke beszámolójában, de későbbi felszólalásában is leleplezte Ladislav Mňačko tényleges arcát. Vladimír Mináč egyértelműen a szocialistaellenes áramlatok ellen fordult. Vojtech Mihálik a jobboldal exponenseit leplezte le, s elhangzott Laco Novomeský rendkívül komoly figyelmeztetése: „Ott akarok lenni minden aktusnál, mely a szocializmust reparálja és újjászüli. Ám nem akarok ott lenni annak likvidálásánál, még akkor sem, ha ezt a dicstelen szertartást ügyesen demokratizáló lármával leplezik.“ Ladislav Novomeský, Miroslav Válek és Vojtech Mihálik kiválása után a Kulturný život szerkesztőbizottságából elmélyült a válság a Szlovákiai írók Szövetségének választmányában, s végül a jobboldali pozíciókra tért Kultúrny život szerkesztőbizottsága, hogy kifejezést adjon minden konszolidációs kísérlet bojkottálásának, 1968. szeptember 9-én azt javasolja a szövetség választmányának, hogy szüntesse be a lap kiadását, mert ténykedését nem folytathatja a múlt szám szellemében, s kezdje meg egy új hetilap kiadását, mely kizárólag az irodalom területének szenteli magát, így tehát maga a szerkesztőség és a szerkesztőbizottság döntött a lap kiadásának beszüntetéséről. A nézetek differenciációja az áprilisi kenferencia után is folytatódott, s a válság a Szlovákiai Írók Szövetségének 1969. decemberi aktíváján érte el mélypontját, s ugyanakkor lezárása volt annak az időszaknak, melyben a szövetség régi választmánya baloldali tagjainak tiltakozása és lemondása után megszűnt létezni. Az ideiglenes vezetés után 1969. áprilisában funkcióba lépett az űj vezetés élén Andrej Plávka elvtárssal, mely sok erőfeszítést fejtett ki a szövetség viszonyainak konszolidálása érdekében, s a CSKP KB áprilisi plénuma után előkészítette a Szlovákiai írók Szövetségének alakuló kongresszusát. Az azóta eltelt időszak és a szövetség szerveiben való változások mind hozzájárultak a viszonyok rendezéséhez s a CSKP XIV. kongresszusa világos irányvonalat tűzött ki az irodalom és a művészet- fejlődésére vonatkozóan. Az új választmány azóta annak szellemében fejtette ki működését. Andrej Plávka beszámolója, Ľudovít Pezlárnak, a CSKP KB küldöttsége vezetőjének nyilatkozata [a Vasárnapi Oj Szó június 11-i számában tejes terjedelemben közölte) világos programot dolgozott ki, s a kongresszuson elhangzott felszólalások arról tanúskodnak, hogy a Szlovákiai írók Szövetsége válogatáso» alapuló eszmei-művészi szervezetté vált, mely tevékenyen támogatja a párt és az állam politikáját, ahogy azt Andrej Plávka elvtárs beszámolójának bevezetésében jelezte. — bi— Az Ifjú Szívek egyik legkiforrottabb félhivatásos népművészeti egy gatja falvainkat, városainkat, s műsoraikat nagy siker övezi. Ebben fellépésük osztatlan elismerést aratott a szlovák főváros közönségei az egyik legutóbbi komárnói előadásukon készült. A népművelés eszkí A népművelés feladata szocialista társadalmunkban az, hogy a felnőtteket és az ifjakat szabad idejükben a kommunista párt és a proletár állam irányítása alatt a kultúra eszközeivel nevelje, azzal a céllal, hogy alkalmassá tegye őket a kommunista társadalom felépítésére. A hatvanas évek közepén, de különösen a hatvanas évek végén ez a fontos társadalmi faktor sok esetben nem töltötte be szocialista jellegéből adódó szerepét. A hibák egyrészt a párt- és államvezetésben, másrészt a társadalmi szervezetekben és a nevelési intézményekben felszínre jutó revizionista és opportunista nézetekből, valamint a kispolgári és az anarchista törekvésekből adódtak. Ugyanakkor a kultúra terjesztői és a kulturális rendezvények szervezői nem minden esetben tulajdonítottak kellő fontosságot az előre megfontolt szándéknak, a kultúra pártos jellegének. Ennek következményét élesen igazolták az 1968-as és az 1969-es év eseményei. A CSKP XIV. kongresszusa megszabta hazánk marxi—lenini elvek alapján való politikai, gazdasági és kulturális fejlődésének irányelveit. A párt- határozatokból nagy feladatok hárultak a népművelőkre is. A szocializmus eszméjéhez hű kulturális dolgozók és műkedvelők a kultúra eszközeivel igyekeztek az emberek tudatát megfelelően befolyásolni. A múzeumok dolgozói például ál dozatos munkát vállaltak a CSKP megalapítása 50. évfordulójának alkalmából rendezett kiállítások dokumentumanyagának összegyűjtésében. A könyvtárak dolgozói a párt harcaival és a munkásmozgalom történetével kapcsolatos könyvek propagálása terén végez,- tek és végeznek ma is jó munkát. A nemzeti bizottságok, a tömegszervezetek a népművelési otthonok, kultúrházak és klubok dolgozói, a szocialista akadémiák lektorai, valamint az iskolák pedagógusai és tanulói teljes mértékben bekapcsolódtak a CSKP megalapítása 50. évfordulója tiszteletére, va larnint a választási kampány idején tartott felvilágosító elő adások, kiállítások és kultúrműsorok szervezésébe és rendezésébe. E széles körű tevékenység a konszolidációhoz vezetett, azonban korántsem mondhatjuk azt, hogy ezzel mindent elvégeztünk. Ideológiai téren a harc tovább folyik, s ezért a reakciós megnyilvánulások ellen a népművelés eszközeivel is harcolnunk kell. Napjainkban azt tapasztaljuk, hogy a kulturális intézmények új káderei és a népművelők ezt tudatosítják is. Munkájukban egyre jobban előtérbe kerül a kultúra marxista—leninista ideológián alapuló pártos jellege. Nemzetiségi kultúránkban nagy mértékben megmutatkozik ez a Népművelési Intézet műsorpolitikával kapcsolatos munkájában és a CSEMADOK KB irányítási tevékenységében is. A Népművelési Intézet mellett működő dramaturgiai tanács javaslatai, valamint a szakemberek jóváhagyása alapján, a LITA kiadásában évenként megjelenő új műsorjegyzék, melyet az intézet rendszeresen elküld a járási művelődési központokba és a CSEMADOK járási titkárságaira, lehetőséget nyújtanak műkedvelő csoportjainknak, hogy adottságaiknak és képességeiknek megfelelő, szocialista tartalomm hi hi se ej sz sz la tő ar m be hí sz se Se le Se ta n1 m n< hí m k< li ni ei le di pr tú az ve ny m. mi ös sz za na mi ló ba nü lé: né kő vé
