Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-22 / 145. szám, csütörtök
Miről ír a világsajtó? A moszkvai Pravda a Szabad Európa és a Szabadság rádiók felforgató tevékenységével fogr lalkozik egyik legutóbbi számában. A Szovjetunió Kommunista Pártja központi sajtóorgánuma rámutat, hogy a szóban forgó rádióadók napjainkban is a hidegháborús uszítások időszakát idézik. Egyúttal cáfolja Alexis Johnson amerikai külügyminiszter-helyettes állításait, amelyek szerint a Szabad Európa és a Szabadság rádiót kizárólag a központi hírszerző szolgálat pénzelte és irányította. Alexis Johnson a szenátus külügyi bizottsága előtt mindent elkövetett, hogy igazolja és „megmagyarázza“ a két rádióadó működésével ösz- szefüggő problémákat. Tette pedig ezt azért, hogy az anyagi támogatást biztosító törvényjavaslat, amely 1973-ig irányozza elő a Szabad Európa és a Szabadság rádió anyagi támogatását, véletlenül zátonyra ne fusson. Persze vitathatatlan, hogy mindkét rádióadó tevékenysége szorosan összefügg a Cl A elképzeléseivel. Hiszen Alexis Johnson végül is beismerte, hogy mind a Szabad Európa, mind a Szabadság rádió bőven használ fel ún. „nem hivatalos“, illetve kémtevékenység útján szerzett információkat. Andrzej Czecho- wicz lengyel felderítő, aki több esztendeig dolgozott a hírhedt rádióadó szerkesztőségében, rámutatott, hogy az egyes adások összeállításához 20—30 százalékig használnak fel kémek által beszerzett anyagot. A Pravda cikke felteszi a kérdést: vajon kinek érdeke, hogy a két felforgató tevékenységet folytató rádióadó továbbra is mérgezze kontinensünk légkörét? A Vietnamban bevetett amerikai hadászati „újdonságokkal“ foglalkozik a,z Osztrák Kommunista párt lapja. Az 3500 kilogramm súlyú, robbanófejjel ellátott bombákba televíziós kamerát építettek be és a repülőgépről ledobva lézerhullámok segítségével juttatják azokat célba. Ilyenekkel bombázzák a hidasait a vasúti vonalakat, az erőműveket, vízerőműveket és más 'az élet szempontjából létfontosságú létesítményeket, s egyúttal nem állíthatják többé, hogy „véletlenül találnak el egyáltalán nem katonai célpontokat. Az utóbbi hetekben az amerikai bombázások több kart »Koztak, mint Johnson idejében a legsűrűbb bombázások időszakában. Sokan emlékeztetnek arra, hogy a híres hamrongi híd megrongálása annak idején az amerikaiak számára több mint r " mlőgép elvesztését jelentette. Nixon azt állítja, hogy oecsulet- tei akarja elhagyni Vietnamot, de megfeledkezik arról, hogy minden újabb és régi bombával az Egyesült Államok becsületet rombolja szét — írja a lap. , Az ismert amerikai lap a munkanélküliség egyre égetőbb problémájával foglalkozik egyik legutóbbi számában. A cikk szerzője rámutat, hogy az ígérgetések ellenére a jövő esztendőben sem sikerül majd munkához juttatni a munkanélküliek tömegeit. Az utóbbi három hónapban, állapítja meg a lap, a munkanélküliség 5,9 százalék körül mozog, ami azt jelenti, hogy már- már eléri az 1970-es 6,1 százalékos „csúcsot“. A kormány reményei, hogy az év végéig 5 százalékra csökken a munkanélküliség — aligha teljesülnek. Valószínű — feltételezi a lap —, hogy a munkanélküliség az Egyesült Államokban huzamosabb ideig 5—6 százalék között mozog majd. Ugyanakkor több területen és az amerikai lakosság néhány rétegében a munkanélküliség olyan mély gyökereket eresztett, hogy a közeljövőben aligha lehetséges azt legalább az országos átlag szintjére csökkenteni. U. S. NEWS & WORLD REPORT Felszámolniamunkakerülést A szocialista társadalomban a munka a társadalom további fejlődésének előfeltétele, elsőrendű kötelessége, becsületbeli ügye minden állampolgárnak és egyben láttatja az egyén alapvető magatartását is. Ebből az elvből kiindulva tehát minden állampolgárnak, akit ebben nem akadályoz egészségügyi állapota, állandó munkahelyen kellene bekapcsolódnia a rendszeres tevékenységbe. E követelménnyel ellentétben azonban nálunk egyre nő az olyan munkaképes emberek száma, akik munkakerülők. Az ilyenek magatartásának eredői között megtaláljuk egyrészt azt, hogy nem érdekli őket semmiféle állandó foglalkozás, másrészt fellelhetők olyan indítékok is, hogy nem akarnak eleget tenni gyermektartási kötelességüknek, megtéríteni az általuk okozott kárt stb. Természetesen valamiből élniük kell és így rendszerint az igen gyakran fényűző igényeikhez szükséges eszközöket tisztességtelen módon leginkább mint kitartottak, csempészek, fusizók, vagy prostituáltak és tolvajok, vagy más bűncselekmények elkövetésével szerzik meg. Ezek az elemek többnyire a nagyvárosokban találhatók, de vidéken is előfordulnak. Szlovákiában a nemzeti bizottságok nyilvántartásában több mint 4000 munkakerülő szerepel. Igaz, hogy ez a szám gyakran távolról sem fejezi ki a sokkal aggasztóbb valódi helyzetet. Ezek a nyilvántartások csak azokat tüntetik fel, akik munkaviszonyuk megszűnte után állásért jelentkeztek, többé azonban már nem mutatkoztak. Azok, akik egyáltalán nem dolgoztak, de még büntetlen előéletűek, ebben a nyilvántartásban nem szerepelnek. Emellett, ahogyan azt a közelmúltban egy országos gyűlésen Krocsány Dezső munkaügyi és népjóléti miniszter közölte, Szlovákiában csak a cigányszármazású munkaképes férfiak közül mintegy 5000 a munkakerülő. Életkoruk 35 óv alatt van és ha figyelembe vesszük a jelenlegi munkaerőhiányt, akkor látjuk, hogy ez a népgazdaság számára jelentős veszteség. Érdemes néhány tájékoztató jellegű bratislavai adatot közölni. 1972 első negyedében a nemzeti bizottságokon 600 olyan személy jelentkezett, akik önkényesen hagyták el munkahelyüket, vagy kitöltötték büntetésüket és munkába jelentkeztek. Ezeknek egyharmada ma sincs elhelyezve — a nemzeti bizottságok igyekezete ellenére sem — egyszerűen azért, mert visz- szautasítanak minden felajánlott munkahelyet. Ugyanakkor jelenleg csupán Szlovákia fővárosában különösen a vegyiparban, az építőiparban, a nehéz gépiparban és a közszükségleti iparban több mint 3000 betöltetlen munkahely van, szakképzett, vagy nem szakképzett dolgozók számára és a néhány nap múlva megkezdődő harmadik negyedévben a betöltetlen, munkahelyek száma 5500-ra emelkedik. Nehezen elképzelhető, hogy ez az állapot a jövőben is fenntartható lesz. Amíg az egyik oldalon a munkaerőhiány miatt nagy költségek árán vagyunk kénytelenek Magyarországból és Lengyelországból dolgozókat „importálni“, addig a másik oldalon megtűrünk több ezer csavargót. Az aszociális elemek ilyen viszonylag nagy csoportjának léte és mindennek a következményei indokoltan háborítják fel a nyilvánosságot, Olyan problémáról van szó tehát, amit az eddiginél erélyesebben kell megoldani. A nemzeti bizottságok részéről határozottabban kell biztosítani a kormány ama rendeletének megvalósítását, amely előírja, hogy minden olyan állampolgár, aki indokolatlanul nem kapcsolódott be a munkába, nincs alkalmazásban, három napon belül köteles jelentkezni a járási nemzeti bizottságon, hogy gondoskodjanak alkalmaztatásáról. A helyi nemzeti bizottságoknak késedelem nélkül figyelmeztetniük kellene a járási nemzeti bizottságokat az ilyen emberekre, hogy ezeket a járási szervek beidézhessék és megismertessék velük a kínálkozó munkaalkalmakat, de azt is, hogy milyen büntetőjogi következményeket von maga után a munkakerülő életmód, az élős- ködés. A hatósági szervek kivizsgálhatják, hogy az ilyen emberek milyen módon szerzik be a létfenntartásukhoz szükséges összegeket s a rendőr- hatóságokkal, valamint az ügyészségekkel együtt hatékony intézkedésekkel vethetnek gátat a társadalomellenes élóskö- désnek. Az elmúlt évben például Szlovákiában 107 munkakerülőt ítéltek el jogerősen szabadságvesztésre a munkafegyelem megsértése miatt, 555 személy büntetésének végrehajtását felfüggesztették, 154 személlyel szemben foganatosítottak javító intézkedéseket és 39 személyt pénzbüntetésre ítéltek. Különösen a nagyvárosokban kell gyakrabban razziákkal a kávéházakb3n és az éjszakai szórakozóhelyeken felkutatni a munkakerülőket. Ezzel kapcsolatban a vállalatok is kötelesek lennének jelenteni az olyan dolgozók névsorát, akiknek még személyazonossági igazolványában nem érvénytelenítették a munkaviszonyt igazoló bejegyzést, holott ezek a munkaviszonyt már régen megszüntették. A probléma megoldása érdekében következetesebben kell kihasználni az állampolgárok, az iskolák és a társadalmi szervezetek indítványait is. Eléggé elterjedt az a gyakorlat, hogy a szocialista szervezetek nem kérnek bűnvádi eljárást a notórius hiány-« zók ellen, különösen azok nem, amelyek munkaerőhiánnyal küzdenek. Az igazolatlan hiányzás elleni harcban nem használják ki kellő mértékben a munkatörvényben adott lehetőségeket, a megrovást, a figyelmeztetést, a nyilvános figyelmeztetést, a prémium csökkentését vagy megvonását, vagy más olyan bértétel megvonását, amely az egyén értékelését fejezi ki és nem élnek azzal a lehetőséggel sem, hogy a fegyelmezetlen dolgozót áthelyezhetik alacsonyabban díjazott munkára stb. A munkahatékonyság növelése, a tartalékok feltárása, amely nélkül társadalmunk további eredményes fejlődése elképzelhetetlen, megköveteli, hogy bekapcsoljuk az alkotó tevékenységbe mindazokat, akiket ebben sem életkoruk, sem egészségügyi állapotuk nem korlátoz. És ha szükséges, hatékony intézkedéseket kell foganatosítani az olyanok ellen, akik csak kapni akarnak minél többet a társadalomtól, de nem hajlandók részt venni a források kialakításában. JAROSLAV MESKO KLOSS KAPITÁNY KALANDOS TÖRTÉNETE Kloss hallgatott. Már két hónapja Volt Berlinben, a „Keleti“ osztályhoz osztották be, a III. Osztályhoz, amely mindenekelőtt az Abwehr tisztek személyi ügyeivel foglalkozott, akik Lengyelországban és a keleti fronton dolgoztak. Ügy fogadhatta ezt, hogy bizalommal vannak iránta, de a fontos információk megszerzésének lehetősége sokkal kisebb volt, mint ahogy gondolta. Az Abwehr tisztekről Arnoldon keresztül elég pontos listát küldött a központnak — az anyag biztosan értékes, sikerült az észak-lengyelországi német hálózatot érintő adatokat szereznie — de tulajdonképpen ez volt minden. Az Abwehr központban hallatlanul pontosan betartott hatásköri beosztás volt. Az admirális a saját apparátusát az óvatosságra és a többszöri ellenőrzésre építette. Minden vigyázatlanság, minden felesleges szó azonnal gyanút ébresztett. Ugyanakkor a Schellenberg és Kaltenbrunner embereivel folytatott bonyolult intrikák, játszmák, konfliktusok érdekelték a legjobban Canaris beosztottjait. Kloss többször tett jelentést a központnak a német hírszerzés belső harcairól és viszályairól, a véres bosz- szúkról és gyűlölködésekről, amelyekkel Canaris és Kaltenbrunner jobb vagy rosszabb ügynöki fálkái éltek, akik azért harcoltak, hogy nagyobb falathoz jussanak a hatalomból, hogy a Führer közelébe férkőzzenek. Ismerte a súlyát ezeknek az információknak, azonban mégis úgy gondolta, hogy sokkal hasznosabb lesz a fronton, a front vezérkaraiban, ott, ahol döntenek a hadműveleteket érintő ügyekről. Különben nem rejtegette önmaga előtt, hogy hiányzik neki a kapcsolat az elvtársakkal, a harcoló emberekkel, hogy egyre nehebben Fordította: Bába Mihály tudja elviselni maga körül azokat, akiket gyűlöl... — Te nem figyelsz rám — mondta Schultz. Schultz a háború kezdete óta a központban dolgozott és szerepet kapott Canaris intrikáiban is. Megbarátkoztak, természetesen, ha ennek a szónak ebben az esetben lehet valami értelme, de az elegáns kapitány soha, még részegen sem árulta el titkait. — De, figyelek, figyelek — mondta Kloss és ebben a pillanatban visszatértek a hölgyek. Ingrid azonnal nagyon izgatottan nyúlt a poharáért. Berta ismét fecsegett, Schultz nevetésbe robbant ki, Kloss meg se próbálta érteni, hogy miről van szó. Nem vette le a tekintetét Ingrid poharáról. Ingrid óvatosan tartotta a kezében, aztán lassan szájához emelte a poharat. Kloss is felemelte poharát. — A győzelemre — mondta kissé rekedt hangon. — A győzelemre — ismételte Schultz — és a hölgyek egészségére. Ingrid letelte a poharat. — Idd már ki — kérte Berta. — Ez jót tesz neked, rögtön elfelejtkezel mindenről. Emlékszel, hogy elaludtunk akkor. — Hagyd abba! — kiáltotta Ingrid. Egy pillanat múlva mégis kiissza a poharat és végre mindenen túl lesz. Kloss azt szeretné, ha ez már megtörtént volna. Érezte, hogy elhagyja a bátorsága — soha nem dolgozott még méreggel. Jobban szeretné, ha már nem lenne más kiút, agyonlőni ezt a lányt. Ismét felhangzott a zene és Ingrid határozott mozdulattal nyúl a pohár után. Ám ebben a pillanatban a foxtrott hangjait elnyomta a sziréna riasztó hangja. A zene elhallgatott, a terem közepén megjelent egy idősebb, szmokin- gos férfi. — Kérem, mindenki menjen az óvóhelyre! — kiáltotta. A parkettről a párok az ajtó felé rohantak, hallani lehetett a repülőgépek tompa moraját, aztán az ágyúdörejt. Az asztalon ott maradt Ingrid tele pohara. Kloss, amikor felállt, megdöntötte az asztalt, a konyak vékony sugárban csurgóit a padlóra. Az utcák néptelenek és sötétek voltak. Kloss befordult az Albertstrasséra, rágyújtott és órájára pillantott. Néhány perc múlva tizenegy óra. Fél órával ezelőtt búcsúzott el Ingridtől; a légitámadás után hazakísérte, de Bertával és Schultz-cal együtt, mert ez a pár egy pillanatra sem hagyta őket egyedül. Kloss abban bízott, hogy Ingrid meghívja magához. Belépett vele a kapu alá, de Kloss makacs sürgetése ellenére Ingrid csak abba egyezett bele, hogy holnap találkoznak. — Holnap már nem lépek fel — mondta —, talán elmehetnénk moziba. — Moziba?! — Kloss nem rejtette el csalódását. Ingrid nevetett. — Feláldozhatok az ön számára két órát, pontosan két órát, és mivel ön úgyis hallgat, tehát... Fél hétre beszélték meg a találkozót a „Róma“ mozi előtt. Vajon várhat holnapig? Túl nagy a kockázat... Elhatározta, hogy még ezen az éjszakán végrehajtja az ítéletet. A terv egyszerű volt. Már nem méreg, az ördögbe is Arnold ötleteivel! Az ilyen ügyet leggyorsabban a revolvergolyó intézi el. Engedte, hogy Berta és Schultz eltűnjenek a Kürfürstendamm szöglete mögött, így valamilyen kis alibire is szert tett, az igaz, hogy gyengécskére, de mégiscsak alibi, és visszatért az Alberstrasséra, Ingrid lakása elé. Nem gondolta, hogy a gyanúsítottak között lehet. A Gestapo biztosan arra a következtetésre jut [és igaza lesz], hogy ez a lengyel hírszerzés kis ügye, és senki sem gyanúsítja Klosst... Valóban senki nem gyanakszik rám? Nem szabad lebecsülni az ellenséget. Az öreg Arnold, aki úgy ismeri Berlint, mint a saját tenyerét, és óriási tapasztalata van, azt mondta: — Néhány napja úgy érzem, hogy valaki követ... Változtatnunk kell kapcsolataink módszerén. Arnold lakásában találkoztak, egy kis szobában, a tető alatt, nem messze a Zoo-állomástól. Arnold a Bismarckstras- sén egy sörözőben dolgozott, de megtiltotta Klossnak, hogy odamenjen, mert negyedosztályú hely volt, munkások, sőt külföldi munkások látogatták. Kloss csak egyszer látta Arnoldoi munka közben; az idős ember sántikálva rakta le a sörös poharakat a deszka asztalokra. A pultnál három fiú állt, akiknek „P“ betű volt varrva a zakójukra. Lengyelül beszélgettek. Kloss közelebb akart menni. Alig tudta közömbösen elkerülni őket, de magán érezte tekintetüket, gyűlölettel és megvetéssel néztek rá, amikor a tulajdonos köszönt a főhadnagynak, a lengyelekre met7 rákiáltott: Raus! — Túlságosan is szentimentális vagy — állapította meg akkor Arnold. És ma kijelentette: — Beteg vagyok. Ha megtalálják a rejtekhelyemet, nem jogok tudni mihez kezdeni. — Meg kell változtatni az adás helyét — jelentette ki Kloss. — És ki fogja cipelni azt a dobozt? — robbant ki Arnold. Tekintetét a padlóra szögezte. — Ronda feladat — mondta hirtelen. — Megértem. De ne felejtsd el, hogy ezt meg kell tenned. Ne keress mentséget a magad számára. Ingrid kisasszony nemigen bíbelődik velünk... Ha valamit is tudna rólad vagy rólam ... Vajon válóban semmit sem tud? A központ úgy véli, hogy teljes biztonságban vannak, a központnak meg hinni kell, és ő semmivel sem árulta el magát... Ha bárkivel találkozik az Albertstras- se 21. számú ház kapujában, nem fogja tudni végrehajtani tettét... Minden a szerencsétől és a véletlentől függ. Kloss nem szereti az ilyen akciókat. Szerette a pontos, jól előkészített munkát, de most nem volt más választása. Egyedül kellett dolgoznia az idegen, ellenséges városban. (Folytatjuk) 1972. VI. 22. Andrzej Zbych: OO nPABAfl VoJksgHnume