Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-19 / 142. szám, hétfő
A CSKP XIV. kongresszusának a nemzetiségek közli kapcsolatokra -vonatkozó határozatai megvalósítása különösen jelentős a dunaszerdahe- lyi járásban, mivel itt a szlovák nemzetiségű állampolgárok együtt élnek a magyar kisebbség tagjaival. Az 1948 óta eltelt időt értékelve, megállapíthatjuk, hogy a CSKP vezetésével az egész elmúlt időszak alatt intenziven megvalósult nemzeteink és nemzetiségeink közeledésének folyamata. Ez a közeledés elmélyült a szlovák nemzetiségű dolgozók és a magyar nemzetiségű dolgozók között is a testvéri és baráti együttműködés megszilárdítása és fejlődése, az ideológia, a politika, a gazdaság és a kultúra területén érvényesített közös irányvonal alapján. Ez a közös internacionalista irányvonal szavatolja a dolgozók páratlan politikai, szociális és kulturális fejlődését a teljes egyenjogúság alapján. 1948 után, amikor a CSKP vezetésével a politikai hatalom a munkásosztály kezébe került, és amikor megkezdtük az új szocialista társadalmi kapcsolatok kialakítását, új lehetőségek alakultak ki a lakosság együttélésére. Ezek a lehetőségek a munkásosztály politikai hatalmából és a termelőeszközök össznépi és szövetkezeti tulajdonjogából adódtak. A munkás- osztály győzelmével eltávolítottul? a régi akadályokat: a burzsoá politikai hatalmat és a magántulajdont, melyek a nacionalista ideológia fő forrásai voltak. Megszüntettük azt a gyakorlatot, amely pusztítólag hatott az emberiség valameny- nyi értékére. A burzsoá uralom története nacionalizmussal telített, mely mindig elsősorban a dolgozókat sújtotta, akadályozta a munkásosztály egységes fellépését történelmi küldetése teljesítésében. A nacionalizmus, mint a burzsoá ideológia egyik formája a burzsoázia egyik fő fegyvere volt uralma védelmében. A nacionalizmus zászlaja alatt indították el a második világháborút, és a nacionalizmus volt a fő fegyver Csehszlovákia egységének megbontásában. Horthy fasiszta uralma a burzsoázia gazdagságának bővítése érdekében százezreket kergetett háborúba. Horthyék politikájának fő célja a burzsoázia és a hűbérurak gazdagságának növelése volt más nemzetek megkárosítása árán. Hasonló volt a klerofasiszta Szlovákia vezetőinek politikája. Szlovákiában a burzsoázia csehelle- nes irányzattal fertőzte meg az emberek tudatát, a Horthy-féle fasiszta állam pedig nagyhatalmi sovinizmussal és szlovákellenes hangulattal mérgezte az emberek tudatát. A dolgozók egységének megbontása kedvezett a burzsoáziának és kiszolgálóiknak. Minél jobban sikerült a dolgozókat nemzetiségi, faji és vallási szempontból megosztani, annál nagyobb volt a lakosság vagyontalan rétegeinek szenvedése. Dél-Szlovákiában ez a szenvedés még nagyobb volt, mert a nacionalizmus következményei itt még nagyobb mértékben nyilvánultak meg. A nagy nyomorban, csaknem rabszolgasorban élő szlovák és magyar proletariátus sem az első Csehszlovák Köztársaságban, sem a Horthy-féle Magyarországon nem találta meg hazáját. Ez a terület a nagybirtokosok és kulákok hazája volt, akik a politikai hatalmon kívül az egész földterület 75 százalékát, valamint a terület többi gazdagságát birtokolták. Az egyenjogúságra vonatkozó burzsoá jelszavak csak propagandacélokat szolgáltak, a valóságban a proletariátus kizsákmányolását leplezték. A z utóbbi 24 év alatt, a munkásosztály hatalmának éveiben járásunkban új kapcsolatok alakultak ki az emberek között. Ezek magasabb szintű kapcsolatok, mert az ideológiában, politikában, gazdaságban és iíullúrában a munkásosztály és szövetségese, a szövetkezeti parasztság és értelmiség érdekei valósulnak meg. Ezek az új társadalmi kapcsolatok a proletár internacionalizmusból szocialista internacionalizmussá fejlődnek. Még nincs sokéves történelmük, mégis a marxizmus—leninizmus eszméinek szilárdságát bizonyítják. 1908-ban a revizionis- ták a tömegtájékoztatási eszközök segítségével világgá kürtölték, hogy Csehszlovákia T4 millió lakosa támogatja azt az árulást, melyet a pártban és az államban elkövettek. E hazugságok ellenére az igazság az, hogy a munkásság tömegei és a szövetkezeti parasztság ífem támogatta terveiket. Az internacionalista gondolkodásmód történelmi bizonyítéka volt 1950- ban a járás magyar lakosságának nézete a magyarországi ellenforradalomról, amikor egyértelműen elítélték a szocialistaellenes erők terveit és tetteit. Nagyon sok példa bizonyítja embereink internacionalizmusát, így volt ez 1968-ban is, a dolgozók ezért értettek egyet a szövetséges csapatok bevonulásával és sok esetben az árulókról terjesztett tömeghisztéria ellenére is segítséget nyújtottak a szövetségeseknek. A dolgozók internacionalizmusának forrásai csakis internacionalista tudatuk és érzézetközi kérdések megoldásában, hanem a mindennapi életben és munkában is. Tudjuk, hogy amint minden ideológia helyessége a gyakorlatban bizonyul be, ugyanúgy internacionalista öntudatunk fejlettségi foka is a mindennapi életben mutatkozik meg. A határozatok és nyilatkozatok még nem bizonyítják az internacionalizmust, ha nem kapcsolódnak a mindennapi gyakorlathoz. Büszkék vagyunk arra, milyen mély internacionalista kapcsolat fűzi embereinket a Szovjetunióhoz, a béke és a szocializmus fő támaszához. E kapcsolatok szilárdságától függ a fejlett szocialista társadalom békés építésének lehetősége. Tudatában vagyunk annak, hogy a világ osztályokra oszlik, az imperializmus különböző formákban lép fel, de végül mégis arra kényszerül, hogy beleegyezzen a békés együttélés kapcsolataiba, habár nem változtatta például a járásban telt látogatás során egyesek megütköznek amiatt, hogy a járási pártbizottságon vagy a járási nemzeti bizottság plénumán magyarul is beszélnek, vagy pedig megállapítják, hogy valamelyik helyi nemzeti bizottságon egyes elv- társak rosszul beszélnek szlovákul. Ezek után a szállóban reggel felé mérgükben poharakat törnek össze amiatt, hogy Szlovákiában magyarul merészelnek beszélni a nemzeti bizottságon olyan községben, ahol csak magyar nemzetiségű állampolgárok élnek. Az adott helyzet megítélésében és a szlovák nyelv elsajátításához szükséges feltételek kialakításával kapcsolatos problémák megoldásában nem ritka az olyan eset, hogy egyes magasabb funkcionáriusok is mellőzik az osztályszempontot és ingerülten reagálnak. Ezzel kapcsolatban Lenin Saumjanhoz intézett levelében ezt írta: „ön amellett van, A CSKP XIV. KONGRESSZUSÁNAK KÖVETKEZTETÉSEI A NEMZETISÉGEIK KÖZTI KAPCSOLATOK TERÉN Az internacionalizmus egyesítő ereje Irta: FERENCEI ISTVÁN, az SZLKP Dunajská Streda-i (Dunaszerdahely) járási bizottságának vezető titkára seik gazdagságában kereshetők. Ez az internacionalizmus a munkásosztály tapasztalatai, a termelőeszközök össznépi szövetkezeti tulajdonjoga, valamint a marxizmus—leninizmus mélyebb ismerete alapján alakult ki. A szocialista tulajdonjog és a termelőerők óriási fejlődése olyan gyors iramú volt, hogy a szocializmus építésének két évtizede alatt a nép életszínvonala többszörösére emelkedett. Mind a szlovákok, mind a magyarok számára ez biztosított érvényesülést a teljes egyenjogúság alapján. Az egyenjogú érvényesülés a pártban, a politikai rendszerben, a kultúrában és az oktatásban is teljes mértékben érvényesült. T ermészetesen ilyen rövid idő alatt nem elégíthettünk ki minden követelményt és kívánságot, mivel a kapitalista társadalom majdnem hűbéri jellegű viszonyokat hagyott maga után. Ennek az örökségnek a leküzdése, valamint a kispolgári és a nacionalista ideológia csökevényeinek leküzdése hosz- szabb időt követel meg. Megcáfolhatatlan tény azonban, hogy merőben új emberi kapcsolatok alakulnak ki, amelyek nagyobb részt már szocialista internacionalista kapcsolatok. A dolgozók többsége ezért nem hitte el azokat a hazugságokat, melyek lebecsülték a történelmi fejlődést, gyalázták a CSKP egész ötvenéves történetét. Az elmúlt két és fél évtized gyakorlata a munkásosztály érdekeinek megfelelő társadalmi kapcsolatok kiépítésének előnyét biztosította. Az emberek tudatában végbement változások az anyagi, szociális és politikai fejlődés hatására történtek. Következetes ideológiai nevelőmunkát végeztünk annak érdekében, hogy az új szocialista kapcsolatok kialakításában helyesen értelmezzük az osztályszempontot. A járásban sok olyan ember nőtt fel, akik a mindennapi életben elkötelezetten támogatják a szocializmus építését, akik megértették, hogy az új társadalmi kapcsolatok kialakítása elsősorban a munkásosztály érdeke, és ez csakis a proletár internacionalizmus alapján kialakuló egységfrontban lehetséges. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy az emberek tudatában, de különösen érzésvilágában és szokásaiban még nem értük el az internacionalizmus szükséges stabilitását. Egyes párttagok nacionalista érzései és szokásai elsősorban 1968-ban nyilvánultak meg, amikor régi érzéseik és sokásaik felülkerekedtek az internacionalista gondolkodásmódon és gyakorlaton. A járás kommunistái mindennapi tevékenységükben tudatosítják, hogy az internacionalizmus, mint a munkásosztály ideológiája, az egyik nemzet viszonya egy másik nemzethez és az egész nemzetközi munkás- mozgalomhoz, nem érvényesül csak absztrakt módon elméletileg és nemcsak a nagy nemmeg kizsákmányoló, népellenes jellegét és lényegét. Tudatában vagyunk annak, hogy a szocialista országok között el kell mélyítenünk a nemzetközi munkamegosztást, amely nélkül nem érhetnénk el sikereket a szocializmus építésében. Ezért a marxizmus—leninizmus alapján továbra is elmélyítjük barátságunkat a Szovjetunióval. Mindennapi életünkben a szlovákok és a magyarok kapcsolatának megoldásában is el kell mélyítenünk az internacionalizmust. A gyakorlat azt mutatja, hogy nincs ez mindig így. Még mindig találkozunk olyan érzésekkel és szokásokkal, melyek nem felelnek meg az internacionalizmus követelményeinek. Az internacionalizmus fő kritériuma az, hogy a politika, gazdaság és kultúra területén egész tevékenységünket alávessük a munkásosztály közös érdekeinek. H usák elvtárs, a CSKP XIV. kongresszusán ezzel kapcsolatban kijelentette: „A nemzetiségi kérdés nagyon kényes. A múlt tapasztalataiból sok minden megragadt benne, még sok a nacionalista előítélet. Ez egyike azoknak a szféráknak, ahol az ellenséges, reakciós és különféle revizionista erők igyekeznek megkapaszkodni és gyöngíteni szocialista társadalmunkat. Pártunk alapításától kezdve internacionalista jellegű, a két nemzet és az összes nemzetiségek dolgozó népének integráló ereje. Ezért össze kell fognia a két nemzet és a nemzetiségek munkásosztályát, parasztságát és értelmiségét, hogy az egységes marxista—leninista ideológia és politika bázisán közös szocialista célt kövessen.“ A hibák ma elsősorban nem a termelés és a javak elosztása területén, sem pedig a lakosság politikai érvényesülésében nyilvánulnak meg. Elsősorban nyelvi területen vannak hibák. És sokszor találkozhatunk a nacionalizmus kisebb megnyilvánulásaival a mindennapi kapcsolatokban, meg kell jegyeznünk azonban, hogy ez már nem általános jelenség. Előfordulnak azonban olyan esetek is, amikor még a sportban is nacionalista szenvedélyek érvényesülnek. Vitathatatlan tény például, hogy a magyar lakosság teljes érvényesülése — elsősorban a fiatal embereknél — a többség nyelvének, vagyis a szlovák, illetve a cseh nyelv elsajátításával függ össze. Ugyanakkor ismeretes az is, hogy ezt a folyamatot akadályozza és meglassítja a bürokratizmus, az adminisztratív módszerek és a tapintat hiánya. Nem csupán az 1968. évi nacionalistákról van szó, akik az államnyelvet szorgalmazták. Mindennapi életünkről, a szlovák nyelvtanítás módszereinek és feltételeinek kialakításáról van szó. Vannak olyan emberek is, akik a magyar szó hallatára ingerülten így reagálnak: „Szlovákiában beszéljünk szlovákul“. Vagy hogy Oroszországban legyen államnyelv. Erre „szükség van; nagy progresszív jelentősége volt és lesz“. Ezzel határozottan nem értek egyet... Progresszív jelentősége volt az orosz nyelvnek egy sereg kis és elmaradt nemzet számára — ez vitathatatlan. De csakugyan nem látja, hogy még inkább progresszív jelentősége lenne kényszer nélkül? Hát nem bot az „államnyelv“, amely elriaszt az orosz nyelvtől?? Hát miért nem akarja megérteni azt a pszichológiát, amely a nemzeti kérdésben különösen fontos, s amely a legcsekélyebb kényszer esetén bemocskolja, bepiszkítja, semmivé teszi a centralizálást, a nagy államok, az egységes nyelv vitathatatlanul progresszív jelentőségét?? De még fontosabb a gazdaság, mint a pszichológia: Oroszországban már van kapitalista gazdaság, amely szükségessé teszi az orosz nyelvet. S Ön nem hisz a gazdaság erejében és a rsnd- őri csőcselék mankóival akarja „megtámasztani“, a gazdaságot?? Hát nem látja, hogy ezzel Ön eltorzítja, gátak közé szorítja a gazdaságot?? Vajon az ocsmány rendőri rendszer kiküszöbölése nem fogja-e megtízszerezni (megezerszerezni) az orosz nyelv védelmére és terjesztésére alakult szabad egyesületeket?? Nem, a legkevésbé sem értek egyet önnel, és königlich preussischer So- cializmus-szal vádolom Önt!! (Lenin Művei, 19. kötet 503—4. old.) A Kritikai megjegyzések a nemzeti kérdéssel kapcsolatban című cikkében Lenin ezt írta: „Ha az olaszok Svájcban gyakran beszélnek franciául a közös parlamentben, akkor ezt nem valami kegyetlen rendőri törvénytől való félelmükben teszik (ilyen törvény nincs Svájcban), hanem egyszerűen azért, mert egy demokratikus ország civilizált állampolgárai maguk is előnyben részesítik azt a nyelvet, amelyet a többség megért. A francia nyelv nem gyűlöletes az olaszok előtt, mert a francia egy szabad civilizált nemzet nyelve, olyan nyelv, amelyet nem kényszerítenek rájuk visszataszító rendőri rendszabályokkal. Miért van hát szükség arra, hogy az „óriási“ Oroszország, amely sokkalta tarkább, szörnyen elmaradott, gátat vessen a fejlődésnek azzal, hogy bármiféle kiváltságot fenntart az egyik nyelv számára? Nem ellenkezőleg, liberális urak? Nem kell-e Oroszországnak, ha utói akarja érni Európát, végeznie minden néven nevezendő kiváltsággal mielőbb, minél teljesebben, minél erélyesebben? Ha megszűnik minden kiváltság, ha megszűnik az egyik nyelv erőszakos terjesztése, akkor az összes szlávok könnyen és gyorsan megtanulják majd megérteni egymást, és nem fognak megijedni attól a „szörnyű“ gondolattól, hogy a közös parlamentben különböző nyelveken fognak elhangzani a beszédek. A gazdasági forgalom szükségletei pedig maguk fogják meghatározni az illető országnak azt a nyelvét, amelynek ismerete a többség számára a kereskedelmi kapcsol a lok érdekében előnyös. És ez a meghatározás annál szilárdabb lesz, mert ezt önként fogják elfogadni a különböző nemzetek, annál gyorsabb és szélesebb körű lesz, minél következetesebb lesz a demokratizmus, s minél gyorsabb lesz ennek folytán a kapitalizmus fejlődése. A liberálisok a nyelv kérdését is, akárcsak minden politikai kérdést, képmutató kalmárokként kezelik, akik egyik kezüket (nyíltan) a demokráciának nyújtják, másikat meg (suttyomban) a feudálisoknak és a rendőröknek. Mi ellenezzük a kiváltságokat — kiabál a liberális, suttyomban pedig hol ezt, hol azt a kiváltságot ku- nyerálja ki magának a feudálisoktól.“ (Lenin Művei, 20. kötet, 5. oldal.) T ermészetesen mindent megteszünk azért, hogy a magyar nemzetiségű lakosok megtanuljanak szlovákul. Ugyanakkor azonban az önkéntesség, a teljes demokrácia hívei vagyunk, amely a szocializmusban sokkal mélyebb, mint a kapitalizmusban. Szigorúan az önkéntesség elve alapján oldjuk meg ezt a problémát. Betartjuk azt a lenini elvet, hogy egy bizonyos nemzetnél megnyilvánuló nacionalizmus ellen csak annak a bizonyos nemzetnek a kommunistái harcolhatnak. Csak ez biztosítja szilárd helytállásunkat járásunkban. Az is igaz, hogy kapcsolatainkban a magyar nemzetiségű polgárok részéről is találkozhatunk tapintatlanság megnyilvánulásaival. Közismert tény, hogy járásunk sok községében a lakosság többsége magyar, és a szlovák dolgozók ezekben kisebbségben vannak. Vannak olyan esetek is, hogy a kommunisták nem ügyelnek arra, hogy ezek a szlovák polgárok saját nyelvükön érthessék meg a helyi nemzeti bizottság döntéseit, melyeket különböző gyűléseken, vagy a helyi rádióadón ismertetnek. Az erőszak, a tapintatlanság, erőszak és tapintatlanság magyar nyelven éppen úgy, mint szlovák nyelven. Ezért a különböző járási intézmények kommunistái a helyes kivezető utat abban látják, hogy minden társadalmi szervezetben és állami szervben szigorúan be kell tartani a kétnyelvűség elvét. Ügyeljünk arra is, hogy mindennapi életünkben az azonos érvényesülési lehetőségek elve mellett az önkéntesség elvét is betartsuk. Azt akarjuk, hogy területünkön, ahol nem egymás mellett, hanem együtt él a magyar és a szlovák, elmélyüljön a barátság és a testvériség, hogy minden cselekedetünk megfeleljen a Csehszlovák Szocialista Köztársaság munkásosztálya érdekeinek. A szüntelen közeledés, mint a nemzetközi fejlődés irányvonala a mi életünkben nemcsak gazdasági és szociális téren, hanem a nyelvismeretek terén is érvényesül. Ezért a magyar dolgozók érvényesülése a többség nyelvének ismeretétől is függ. Természetesen a személyes érdekeken kívül össztársadalmi érdekek is vannak, ezek közé tartozik például a haza védelmében való részvétel kötelező volta. A hadseregben az egyes szakaszokban nem vezényelhetnek más és más nyelven. Ezért nemcsak a haza védelme szempontjából* hanem más társadalmi és az egyéni szempontból is a nemzetiségi iskolákon kötelező a többség nyelvének oktatása. M eggyőződésem, hogy a kommunisták állandó gondoskodása a nemzetek és nemzetiségek érdekeiről, a nacionalista vagy soviniszta megnyilvánulások maradványainak kiküszöbölése és az igazi egyenjogúság megszilárdítását célzó intézkedések következetes megvalósítása a politika, gazdaság és kultúra területén biztosítja az igaz baráti, testvéri együttélés kialakítását. A marxizmus —leninizmus ideológiája szilárd közös pozíciónk. A politikában, gazdaságban és kultúrában ennek az ideológiának alapján értük el a testvéri baráti együttélés elmélyülését. De a (Folytatás az 5. oldalon)
