Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-14 / 138. szám, szerda

Ufl^pjJWU'TH

i i Li

iJ> ;i"i ľ nfJnéiV

1972 VI. 14.

5

A dolgozók teljes mértékben támogatlak a CSKP programját es wlikäjät

Gustáv Husák elvtárs beszéde a VIII. országos szakszervezeti kongresszuson

I Husák elvtárs beszédének első részét tegnapi számunkban közöltük.)

Az olyan kongresszusok, mint az önöké, mint az efsz-ek kongresszusa és továbbiak — beleszámítva ezek előkészületeit, a képviselőválasztásokat és számos más megnyilatkozást — és végül a munkaaktivitás is azt mutatja, liogy a nép széles rétegei egyre fokozottabban, egyre növekvő aktivitással vesznek részt a politikai életben, gazdasági terveink és céljaink megvalósításában. Felújult a rend, egyre elégedettebi) a lakosság, egyre nagyobb teret kap az alkotó munka. Természetesen nem minden olyan tökéletes, ahogyan mi óhajtanánk. Sem a központban, sem az üzemekben, sem a községekben. Még sok a probléma, sok a hiányosság. Néhányra még visszatérek. De a döntő, a fejlődés iránya, és ez az irány felfelé ívelő. Erről mindenki meggyőződhet.

Ami népgazdaságunk fejlődését illeti, elmondhatjuk, hogy teljesítik a XIV. kongresszus gazdasági programját, az ötéves terv feladatait. Népgazdaságunk fejlődésében a pozitív irányzat érvényesül. Az 1971. évi, az ötéves terv első évének eredményeit nyilvánosságra hoztuk. Az állami tervet egyes helyeken teljesítették, egyes helyeken túlteljesítették. Ez év első öt hónapjában ez a tendencia változatlan és folytatódik a dinamikus gazdasági fejlődés. Az iparban az első öt hónapban a termelés az előző évhez viszonyítva 7,6 százalékkal nőtt, holott a terv 5,3 százalékos növekedésre számított. Az építőiparban a múlt évhez viszonyítva 13,6 százalékos volt a növekedés, a tervezett 7,1 százalékos helyett stb. Emellett nagyon fontos, hogy az ipari és építőipari termelés növekedésének döntő részét a munkatermelékenység növekedésével érték el, és ez az iparban országosan 91 százalék, az építőiparban 76 százalék. Ezek jó hírek.

A múlt évben mezőgazdaságunk is aránylag jó eredményekkel végzett, különösen n gabonafélékben, ahol rekord- termést értek el. Ez év első öt hónapjában a mezőgazdaságban kialakult helyzetet kedvezően értékelhetjük. Jól végezték el a tavaszi munkákat, és ez nemcsak az időjárás érdeme, hanem mindenekelőtt a jó szervezésnek, a szövetkezetek, és az állami gazdaságok dolgozói munkájának köszönhető. Kedvező a fejlődés iránya az állattenyésztésben is. A vágóállatok felvásárlása a múlt évhez viszonyítva 10,5 százalékkal, a tejfelvásárlás 5,5 százalékkal, a tojás felvásárlás 3,4 százalékkal nőtt. Lehet, hogy ezek száraz és unalmas számok, de mögöttük olt van mindennapi életünk. Az az irányzat, melyet ezek a számok kifejeznek, végül is dolgozóink asztalán mutatkozik meg.

A XIV. kongresszus figyelmünk előterébe helyezte a dolgozók életszínvonaláról való gondoskodást. 1971-ben és 1972 ben ezen a területen jelentős haladást értünk el. Néhány szakaszon a bérek és fizetések emelkedése, az ismert szociális intézkedések és néhány kiskereskedelmi ár leszállítása lakosságunknak több mint fi milliárd korona évi többletet jelenteitek.

Nagy gondot fordítanak az ille tékes szervek a hazai piac ellátására. Amikor nálunk a piac helyzete javult, a különféle „tanácsadók" arról beszéltek, hogy ezek választási fogások. Ez nem igaz. A konszolidált hazai piac, amelyet ellátnak élelmiszeripari és iparcikkekkel is, pártunk rendszeres gondoskodásának a következménye.

Sokan emlékeznek még arra, mennyi vita volt, amikor lebontották az 1972. évi feladatokat és egyesek azt állították, hogy a terv nem reális. Ilyen tapasztalatokat szereztünk egy évvel azelőtt is. Felsoroltam az első öt hónap számadatait. Szakembereink becslése szerint, ha semmi renilkivüü nem történik — és semmi ilyenre nem számítunk —, az 1972. évi terv nemcsak teljesíthető, hanem néhány mutatója túl is teljesíthető. Ugyanilyen igényes, de reális feladatokat tüzűnk ki a jövő évre, az ötéves terv harmadik évére is.

Eddig többnyire a fejlődés pnxi^ tív oldaláról beszéltem. A gazdasági éleiben természetesen igen sok a probléma, a hiányosság, csakúgy, mint más szakaszokon. Egyes elvtársak néha megkérde zik, hogy a valóságot nem fest jük-e rózsaszínűre. Elmondják, hogy milyen problémák vannak az anyagi-műszaki ellátásban, a munkaerő-ellátásban, a munkafegyelemben, a gépek kihasználásában, hogy számos szakaszon még milyen sok a hanyagság stb. Szonr baton Lidicén egy elvtárs a járási bizottságról egyenesen megkér dezte tőlem: „Tudnak ezekről a

nehézségekről, látják ezeket?“

Természetes, hogy látjuk. Látjuk ezeket és nagyon bíráló módon elemezzük és értékeljük. Nem akarjuk ezeket sem rózsaszínűre, sem feketére festeni. Nem akarjuk sem saját magunkat, sem másokat megtéveszteni, de nem akarjuk lebecsülni és befeketíteni sem — ahogyan azt I9fi8-ban tették — társadalmunkat, dolgozóink millióit, munkájának eredményeit. Sem az egyiket, sem a másikat! Ügy véljük, hogy a legjobb út az igazság, a helyzet igazságos és becsületes értékelése. És ugyan úgy az őszinte beszéd az emberekkel, akiknek nyíltan megmondjuk. hogy mi az a jó, amit elértünk és milyenek a hiányosságok és ezeket milyen módon kell felszámolnunk

Tudják, hogy a Központi Bizottság ebben az évben már kétszer foglalkozott a gazdasági problémákkal: februárban az

ipar- az építőipar kérdéseivel és a szakszervezetek problémáival is, áprilisban pedig a mezőgazdaság problémáival. Nagyon őszintén és nyilvánosan — a beszámolókat és a vltahozzászólá- sokat nyilvánosságra hozták — beszéltünk mindenekelőtt népgazdaságunk érzékeny helyeiről, az ipar, a mezőgazdaság és más szakaszok tartalékairól, és arról, hogyan lehet ezeket kihasználni a gazdasági fejlődés, és ezáltal a dolgozó nép élet- színvonalának fejlődése érdekében. Nem akarom ismételni mindazt, amit a párt központi bizottságának ezen a két ülésén nyíltan, bíráló módon mondtak a fogyatékosságokról.

Úgy vélem, hogy ezen a területen nincs miért szégyenkeznünk senki előtt, érkezzen valaki látogatóba bárhonnan hazánkba. Habár saját magunk sok dologgal még nem vagyunk megelégedve, és tudjuk, hogy a piacot fel kell tölteni. Az utób-. bi két évben sikerült évente több mint 100 ezer ú) lakást átadni. Ez olyan eredmény, amit azelőtt soha nem értünk el. Azonban tudjuk, hogy mindez kevés és azért olyan intézkedéseket készítünk elő, hogy a további években ezek az eredmények még nagyobbak legyenek.

Tehát a XIV. kongresszust követő időszakban az életszírívo-. nal területéről készített mérlegünk is határozottan pozitív előjelű.

A párt központi bizottságának elnöksége és a szövetségi kormány múlt héten foglalkozott az 1973. évi népgazdasági terv irány javaslatával. Értékelte az eddigi fejlődést, a mai helyzetet, valamennyi pozitív ós negatív tényezőt, amelyek közül néhányra még visszatérek. Abból indult ki, hogy az 1973. évi irányelvnek elő kell segítenie a XIV. kongresszus és az ötéves terv céljainak megvalósítását, kötődnie kell azokhoz a pozitív tendenciákhoz, amelyeket gazdasági életünkben elértünk, és amelyek tartósak. Abból indult ki, hogy az iparban, a mezőgazdaságban és az építőiparban folytatódnia kell a termelés dinamikájának és a munkatermelékenység növekedésének, továbbá meg kell erősíteni a haladó, racionalizálási programokat. Gondoskodni kell az életszínvonal további emelkedéséről, a nép lét- és szociális biztonság- érzetének megszilárdításáról.

Néha mindez olyan, mintha szavak halmaza lenne. Azonban emlékeznek a mögöttük álló évekre, arra, hogy a nép mit hitt és mit nem hitt, mi volt bizonyos, és mi volt bizonytalan, milyen távlatokkal éltek a milliós néptömegek egyik napról a másikra. Sikerült elérni a stabilizációt, és a jövő évi tervnek is ez a bizonyosság a jellemzője, a nép bízik abban, hogy ez a stabilitás tovább szilárdul és mélyül. Gondolunk további szociális intézkedések foganatosítására is. Vannak gyenge helyek; vannak szakaszok, amelyeket — ahogy mondani szokták — gazdaságilag ösztönözni kell, tökéletesíteni kell a szociális igazságosságot stb. Az ez évi terv, valamint a jövő évi terv irányzata, amit megvitattunk, igényes, de reális. Az üzemekben, a munkahelyeken gyakran azzal az ellenvetéssel találkozunk, hogy a feladatok túlságosan nagyok, hogy ezért vagy azért nehezek, és vajon nem akarunk-e egyszerre túl sokat. Tudjuk, hogy iparunk, építőiparunk és mezőgazdaságunk elég erős ahhoz, hogy a mainál sokkal több és jobb minőségű terméket adjon társadalmunknak. Ezt célozzák intézkedéseink, ez a célja politikai, szervező és szakszervezeti munkánknak is. Ez ideig csak lassan sikerül érvényesíteni a hatékonyság, a gazdaságosság és az ésszerűsítés elveit, azt, hogy a kétkezi munkát gépekkel helyettesítsék. Vannak problémák a beruházás területén, a nyersanyagköltségekben, a szállító-megrendelő kapcsolatokban stb.

A további fejlődés és a sike res előrehaladás jelentős mér lékben függ attól, milyen lesz az irányító és szervező munka színvonala és hatékonysága minden rokon. Ez a kérdés bizonyos mértékig kulcsfontosságú. A párt központi bizottsága februárban és áprilisban is magasra emelte az emberekkel, a felelősségtudatukkal szemben támasztott igényesség mércéjét.

A gazdasági életben nincsenek csodák. És még kevésbé vaunak csodák egy nap, vagy egy hónap alatt. Ez hosszadalmas folyamat, ez küzdelem. Az a célunk, hogy fokozatosan javítsunk, fokozatosan érjük el céljainkat, hogy a fej Inriés görbéje felfelé íveljen. Erre kell összpontosítani minden igye kezelőnket.

Tudjuk, hogy elég sok olyan ember van, aki szeretné a munkát leegyszerűsíteni, megkönnyíteni saját életét. A közelmúltban az NDK szórakoztató műsorát sugározta a televízió és az egyik színész a műsorban egy tréfás kifejezést használt, ami megtetszett nekem. Azt mondta, a legnagyobb probléma most az, hogyan szervezzük meg a szabad időt a munkaidőben. Itány olyan ember van nálunk, aki nagyon sikeresen szervezi meg szabad idejét a munkaidőben-’ Menynyi időt fecsérelnek el? A kezüket nyújtják, elfogadják a maximumot. de amikor ezért valamit adni kell, akkor minden lehető módon kibújnak alóla. Nem gondolok csak az üzemekre és a munkásokra. Minél magasabb a beosz tás, annál nagyobb a felelősség, és ezzel együtt fokozódni kell az igényességnek is.

A szakszervezeti mozgalom nem támogathatja a kényelmet, a hiányosságokkal. csavargással, naplopással szemben tanúsított megalkuvást stb. Nem igaz az a bur- zsoá elmélet — amit tőlünk származtatnak —, hogy aki nem lop. az meglopja a családját, hanem pont az ellenkezője az igaz: aki a szocialista tulajdonból lop, a vállalattól stb. lop, az meglopja legközelebbi munkatársait, embertársait. És nemcsak ha valami anyagi értéket lop, hanem minden csavargó és munkahelyváltoztató meglopja a szocialista társadalmat és a hozzá közelállókat. És mi őzt nyugodtan uézzük tovább?

Amikor egyes szakaszokon meghatározzák a tervfeladatokat, sok száz különféle kifogás hangzik el, hogy ez nehéz, hogy a feladatok nagyok, nem reálisak stb. Meg kell tanulnunk — és sokan már megtanulták — a dolgokat másként látni. Ha problémák vannak, nem siránkozni kell, hanem meg kell őket oldani.

Vannak dolgok, amelyek megoldhatók az üzemben, a munkahelyen és vannak olyanok, amelyek magasabb fokú gazdasági intézmény, vagy a kormány beavatkozását igénylik. Semmi esetre sem helyes a halogatás, az egy helyben lopogás, vagy a problémák áthárítása. Olyan merész gazdasági és politikai vezetőkre van szükség, akik nem félnek a felelősségtől és a problémáktól, akik megküldenek veliik. Ilyen embereket akarunk nevelni és őket fogjuk támogatni.

Az itt összeállított rövid mérlegelés megmutatja, hogy a XIV. kongresszus és az ötéves terv által meghatározott út reális, ezen kell következetesen haladnunk. A párt és a szakszervezeti szervek, az állami és a gazdasági szervek és a Nemzeti Front valamennyi szervezete

számára ez nagyon igényes feladatot jelent. Közös a célunk. A párt, a szakszervezeti és a gazdasági szervek erejét arra a közös irányvonalra kell összpontosítani, amelynek a megbízhatóságát az utóbbi időben ellenőriztük, ami helyes és ezt következetesen meg kell valósítani.

Szeretnék olyan lényeges kérdéseket is érinteni, mint a dolgozó ember politikai és szakmai nevelése. Azok a feladatok, amelyek olyan fejlett gazdasággal rendelkező államra várnak, mint Csehszlovákia, és amelyeket a hetvenes években a tudóin á n yos-m űsza k i for rada lommal kapcsolatban meg kell oldanunk. nagy igényeket támasztanak a dolgozó ember politikai öntudatával és hivatásbeli képességével szemben. Beszélünk arról, hogy a dolgozók részi vesznek az irányításban, beszélünk a dolgozók kezdeményezéséről és a szakszervezetek ezzel kapcsolatos feladatairól. A politikai-nevelő munka az egyik fel tétele annak, hogy a többi feladatot is sikeresen teljesíthessük.

Az utóbbi időben sokat let tünk ezen a területen. Sokat tettünk az 1968—1969-es évekhez viszonyítva, de keveset abból a szempontból, hogy milyen feladataink vannak még a dolgozó ember osztály- és politikai öntudatának fejlesztése terén, i Számunkra nem közömbös, Hogy sikerül vagy nem sikerül, és milyen fokon sikerül politikai-nevelő feladatainkat teljesíteni.

\ Már említettem azokat a negatív jelenségeket, amelyek ezen a területen láthatók. A dolgozo nép hatalmas többsége a munkahelyén önfeláldozó módon teljesíti munkafeladatait, de vannak még elegen olyanok, akik megszokták az élősködést, a naplopást. Sőt vannak olyan emberek is, akiket nem nevezhetünk másnak, mint aszociális elemeknek. Munkánk során ennek is figyelmet kell szentelni.

Népünket mélységesen felháborította, hogy megöltek egy rendőrt, aki a gépkocsikat ellenőrizve a kötelességét teljesítette. A népet felháborítja a pilóta gálád meggyilkolása, aki felelősségteljes munkáját végezte és akit a géprabló banditák, kalózok, kalandorok és csavargók megöltek. Ezek azonban a legkirívóbb esetek. Aszociális jelenség sokkal több van és önök bizonyosan saját munkahelyükről számos példát tudnának mondani. Ezek iránt nem lehetünk közömbösek. Törvény- sértés esetén az asszociális elemek ellen szigorú törvényes intézkedéseket foganatosítunk. És ami az ilyen tetteket illeti, kénytelenek leszünk megszigorítani a törvényes intézkedéseket az élősködők és a csavargók ellen. A becsületes emberek életének és egészségének biztonsága érdekében szükség van, hogy úgy mondjam, megelőző egészségvédelmi intézkedésekre a huligánok és az élősködő ele mek ellen.

Az ügy másik oldala a nevető befolyás a mindennapi életben és a munkában. Sok mindenen átmentünk az utóbbi években, és most el kell gondolkodnunk a szocialista erkölcs és az elvtársi kapcsolatok színvonala felett. Mindnyájan tudják, hogy vannak ilyen problémák. Gyakran közömbösen kerülgetjük ezeket, és ezért kialakulnak a fertőzés gócai. Az ember, aki jó irányban fejlődhetett volna, de akit nem figyelmeztettek idejekorán, vagy nem hatottak rá helyes irányban, aszociális elemmé válik. Ezekről a kérdésekről mindenütt, a szakszervezeti szervekben is gondolkodni kell, mert nem lehetünk közömbösek.

A gyermekek, a fiatal nemzedék neveléséért, a szülök, az iskola, a társadalom és a társadalmi szervezetek egyaránt felelősek. Mindnyájan hallhatunk különféle konkrét eseteket. Például abban a bandában, amely elrabolta a repülőgépet és megölte a pilótát — három gyermek apját — volt két olyan gyermek is, akiknek a szülei úgynevezett magas rangú emberek. És ez nem elszigetelt

eset. Beszélünk a kommunisták, a szakszervezeli dolgozók és mások politikai tömegmunkájá- rói, de meg kell kérdezni: mondd csak kedves elvtársam, akár kommunista vagy akár nem, hogyan nyerhetsz meg bárkit is, ha képtelen vagy rendesen nevelni a gyermekedet és nem tudod megnyerni szocialista államunk számára? A jól, emberien, szakszerűen és politikailag helyesen nevelt gyermekek — ez az első névjegy. Általánosítani nem lehel, de a kivétel az kivétel, a szabály pedig szabály.

A pártban és a szakszervezetekben is foglalkoznunk kell ezekkel a kérdésekkel annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben gyengítsük azokat a negatív hatásokat, amelyek néha a fiatal, de neha az idősebb embereket is érintik, hogy képesek legyenek ezeknek ellenállni és felelősségre vonni az embereket. Ez a kötelességünk a társadalommal szemben. Közülünk mindenki naponta az emberek között mozog, látja a jót és a rosszat. Sokan azonban hallgatnak. Hallgatnak, mintha mindennel egyetértenének. Nem lehet sem a kommunista, sem a szakszervezeti tag alapelve a rossz, az erkölcstelen, a bármilyen fajtájú defektus iránti közömbösség. Ezt nem szabad eltűrnünk — legyen szó egyszerű emberről, igazgatóról, vagy akár valami magas rangúról.

Társadalmunkat, pártunkat és a szakszervezetet már sikerült olyan magas színvonalra emelni, hogy most már megkísérelhetjük a munkahelyeken, az iskolában és a családban az olyan légkör kialakítását, amely elősegíti a jó emberi tulajdonsá* gok fejlődését, hogy kífejlesz- szük a becsületes munka iránti tiszteletet, a becsületes magatartást az ember és a szocialista állam iránt, az olyan magatartást, mely nem tűri el mindazt, ami ezekkel az' elvekkel ellentétben áll. Az emberek sem nem feketék, se nem fehérek. Az a kérdés, melyik tulajdonságukat fejlesztjük tovább, hogyan befolyásoljuk, és mi az, amit elfojtunk, ami ellen védekezünk.

A marxizmus az emberi társadalom pozitív fejlődési irányzatának a híve. Az a kérdés, milyen befolyást gyakorolunk az ember fejlődésére, hogyan járulunk hozzá.

A párt-, a szakszervezeti és ifjúsági szervezetekben olyan légkört kell kialakítani, amelyben kritikailag értékelik az embereket, és képesek az embernek idejekorán segítséget nyújtani. Ez rendkívül fontos nevelőeszköz. Fontosak az iskolázások, a tanfolyamok és más dolgok, amiket csinálunk, de a szocialista ember pozitív tulajdonsága. fejlődésének meghatározó tényezője, az emberi jelfein tényezője az élet, a munkakörnyezet, a család mindennapi iskolája. Ismétlem, itt az ideje annak, hogy ezekkel a kérdésekkel az eddiginél sokkal figyelmesebben foglalkozzunk, mindenütt — az iskolákban, a családban és a társadalmi szervekben is.

A szakszervezeti mozgalom öt és fél milliós hadseregének minden szakaszon nagy feladata van. A szakszervezeti munka magas színvonalú politikai munka, az emberekkel, az emberi lélekkel, értelemmel, érzelmekkel és tapasztalatokkal végzett munka. Szakmailag nagyon igényes munka. És így kell hozzá közelednünk. Az a célunk, hogy minden dolgozó embert megnyerjünk a szocializmus eszméjének, megnyerjük azoknak az elveknek, amelyekről itt beszéltünk, és amelyeket mindennapi munkánkban megvalósítunk. Ez pedig intenzív politikai és szervező munkát követel.

A szakszervezeti mozgalom leküzdötte a szervezeti bomlást és a politikai fertőzést, amely az évek folyamán behatolt soraiba. Ma már képesek vagyunk arra, hogy a fő kérdésekre összpontosítsuk a figyelmünket, és keressük a megoldás útját, formáját és módszerét Erre nem létezik egységes sablon. Sem az alapszabályok, sem semmiféle tízparancsolat nem meríthet ki mindent. Minden ember más eltérő tulajdonságokkal rendelkezik és más környezetben él stb.

Ezen a területen több koncepciós kérdés vár megoldásra. A jelentés például említette a szabad idő problémáját. Nálunk, ha figyelembe vesszük a munkanapok számát, gyakorlatilag az év napjainak

(Folytatás a 6. oldalon)