Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-11 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó

ui mnzpi Bü szkék rá Senecen (Szene) az Ál­talános Középiskolában mindenki büszke Görföl Zsuzsára. De főleg osztály­társai, a III. C tanulói. Zsuzsa az országos kiejté­si versenyen, Galantán (Ga. lánta), a középiskolások kategóriájában * 53 Induló közül a második helyen végzett. Egyáltalán nem volt lámpalázas, hiszen a verseny országos döntőjé­ben már tavaly is szere­pelt. Nincsenek kedvenc írói. csupán kedvenc témá­jú regényeket szokott ol­vasni. Különösen az élet­rajzi és történelmi tárgyú regények érdeklik. Rajong a modern versekért és nagy csodálója a komoly zenének. Legszívesebben Verdi és Csajkovszkij mű­veit hallgatja. Most azon­ban minden szabad idejét leköti a tanulás és az érettségi, annak ellenére, hogy áprilisban a felvételi vizsgán már bizonyított. Jö­vőre ösztöndíjasként Ma­gyarországon folytatja majd tanulmányait. Mózes Imre Még egy A levicei (Léva) járás­ban új szervezetet alakítot­tak a SZISZ tagjai a Járá- si Mezőgazdasági Termelé­si Igazgatóság mellett. En­nek a szervezetnek tagjai az AGROSTAV, a Járási Sta­tisztikai Hivatal, valamint a Számítóközpont ifjú dol­gozói Is. Az alakuló gyű­lésen teljes létszámban megjelent a tagság. Mind a 41 fiatal. Alaposan kidől, gozott munkatervet fogad­tak el, melyben szó van az ideológiai munka fontossá­gáról, gyakorlati érvénye­sítéséről, valamint a külön­féle kulturális és sportak­ciók rendezéséről. Nem fe­ledkeztek el a brigádmun­kák megszervezéséről sem. Ábel Gábor Huszonhét év után Okoličná na Ostrove (Ekel) községbe látogatott el Buszargin Nyikolaj Matvejevics, a Szovjetunió Hőse. Az iskola pionírjai elsőként szerezték meg annak az öt hős­nek a címét, akik részt vettek Komárno (Komárom) fel­szabadításában. Levelet í'rtak nekik, meghívták őket ha­zánkba. Buszargin elvtárs eljött. így községünk lakosai tőle magától hallhatták Komárno (Komárom) felszaba­dításának történetét. A támadást éjjel hajtották végre. A városban tartóz­kodó fasisztákat három irányból bekerítették. Az ő cso­portjuk Magyarország felöl csónakkal kelt át a Dunán. Már a part közelében jártak, amikor csónakjukat ta­lálat érte. Üszva érte el a partot. Három német támadt rá. Élve akarták elfogni, de őt nem győzték le. A város felé támadtak, ahol fél napig tartott a harc. Önmagáról elmondta, hogy a háború alatt háromszor sebesült meg. Ma a Kaukázusban, Nalcsik városban la­kik. Búcsúzáskor azt kívánta, hogy barátságunk olyan tiszta legyen, mint a kaukázusi levegő, és olyan erős le­gyen, mint a kaukázusi sziklák, és olyan hosszú, mint a kaukázusi folyók. Reméljük, hogy hamarosan a többi, meghívott hős is ellátogat községünkbe. Nagy Rudolf Néhány száz javaslat Komá r n ób a n (Ko m á ro m) is befejezték a polgári bi­zottságok megválasztását. Nyilvános gyűléseken foly­tak le a választások, me­lyeken tájékoztatták a la­kosokat a választási prog­ram feladatainak teljesíté­séről, és a lakosok is elő­terjeszthették saját javas­lataikat. Városunkban eze. ken a gyűléseken több ezer lakos vett részt. Az egész­ségügy, a tisztaság, az üz­lethálózat és a közvagyon megőrzésének problémái­val foglalkozva a lakosok 229 javaslatot, észrevételt terjesztettek elő. A polgári bizottságok tagjainak megválasztása után a városi nemzeti bi­zottság funkcionáriusai eze­ket a javaslatokat megbe­szélték az érdekelt üzemek és intézmények vezetőivel. Néhány javaslatot azóta már meg is valósítottak. Városunk 21 polgári bi­zottsága csaknem ezer ak­tivista segítségével mindent megtesz annak érdekében, hogy a lakosok problémái elintézést nyerjenek, s vá­rosunk egyre szebb legyen. Ezt bizonyítja egyébként az a tény is, hogy az idén 15 ezer 700 munkaóra ledol­gozásával 3943 lakos vett részt a város rendezésében, szépítésében. Az iskolák tanulói 5435 munkaóra le­dolgozásával járultak hoz­zá. Bende István Daloló pionírok A Rožňavai Kilencéves Alapfokú Iskola énekkara 1951-ben alakult meg Fóris Ferencné vezetésével. Leg­először 1951. május 1-én léptek fel műsorukkal kö­zönség előtt. Azóta ez az énekkar minden nyilvános és iskolai ünnepélyre mű­sorral készül. Az énekkar sikersorozata azonban csak azután bontakozott ki; hogy Mikus Imre vette át a ve­zetését. 1964-ben, majd 1970-ben a járási verse­nyen első helyezést ért el. A daloló pionírok már több alkalommal szerepeltek a CSEMADOK dal- és tánc­ünnepélyein, és nincs olyan év, hogy ne hoznának va­lamilyen díjat az Ifjúsági Alkotóversenyről. Jelenleg 68 tagú az énekkar. Egy- szólamú dalokon kívül 18 —20 két- és háromszólamú dal is szerepel repertoár­jukban. Varga István Lelkesedéssel Janice (Jéne) községben a CSEMADOK helyi szer­vezete az utóbbi Időben már csak névlegesen léte­zett. Az idén azonban új, fiatal vezetőség vette át az irányítást. Lelkesedéssel kezdték meg a munkát. „Pettyes bál“-t rendeztek. A lakosság jól szórakozott, a szervezet pedig pénzhez Jutott. Tervbe vették még, hogy a nyáron brigádmun­kával segítik majd a szö­vetkezetei. Az így össze­gyűjtött pénz egy részét kirándulás szervezésére for­dítják. Reméljük, hogy a lelkesedéi' kitartással pá­rosul, és a tervek valóra válnak. Pogonyt Zoltán Kedvenc üdülőhely Festői környezetben építették fel üdülőközpontjukat a Dolina Bánya dolgozói. Az év két hónapjában, jú­liusban és augusztusban rendszerint pionírtáborrá alakul ez az üdülőhely. Ilyenkor nemcsak a bánya dolgozóinak gyermekei, hanem csereüdültetés keretében más üze­mek dolgozóinak gyermekei is itt nyaralnak. Évente mintegy 500 gyermek tölti itt vakációjának egy részét. Szórakozási lehetőség bőven akad, hisz a turisztikán kívül az üdölő klubhelyiségeiben különféle társasjáté­kok, a szabadban három fürdőmedence, kosárlabdapálya áll rendelkezésükre. Hamarosan elkészül a futball-, a röplabda-, és a teniszpálya is. Persze nemcsak a nyár zajos itt, az év minden napján élénk a forgalom. A járás hivatalos szervei különféle iskolázásokat tartanak itt. Gyűlések, fogadások, lako­dalmak színhelye is az üdülő. Nyitva áll az egyéni ér­deklődők számára is. Az elszállásolási lehetőség jó, hisz a főépület 130 ágyán kívül, kis faházikókban további 120 ágy várja a vendégeket. Amikor megkérdeztem Schneller Endre elvtársat, aki megnyitása óta vezeti ezt az üdülőt, hogy mi a titka az üdülő népszerűségének, csak ennyit mondott: „A kör­nyezet szép, vendégeink véleménye szerint konyhánk kitűnő, személyzetünk udvarias.“ Valóban így van. De aki kételkedik, jól teszi, ha fel­keresi a Veľký Krtíš-i járásban Dolina Bánya koprov- nicei (Kapronca) üdülőjét, és meggyőződik róla. Nem bánja meg! Böjtös János Az első színész A történészeket, a szak­embereket még ma is fog­lalkoztatja a kérdés: Vajon ki volt az első magyar színművész? Teljes pontos­sággal ezt még a mai na­pig sem sikerült megálla­pítani. A feljegyzések azon­ban — ahogy erről nemrég egy külföldi lap is beszá­molt — újabb eredményre vezettek. Előkerült ugyan­is az eddig ismert első, ne­ve szerint is feljegyzett magyar színészre vonatko­zó okirat. Ennek tanúsítá­sa szerint 1280-ban Kún László király ZYMAN (Zi- mány) nevű színésznek egy egész falut ajándékozott, mégpedig az egykori Zó­lyom megyei Ostrulka köz­séget. Meglepő azonban, hogy a szóban forgó Zi- mány színész mesterségét későbbi leszármazottjai — nagyhírű és birtokú neme­si család — 700 éven át restellték, hisz a fontos ok­irat eredetijét eldugva őriz­ték. Zimány mester egyéb­ként feltehetően a XIII. század utolsó évtizedében halt meg, mivel színjátszói mivoltát még egy 1286-ból származó oklevél is említi. Kanizsa István Harmadik évtizede A ZELENINA vállalat le­vicei (Léva) részlegének főraktárosa Varga József elvtárs. Már harmadik év­tizede dolgozik a szocialis­ta kereskedelemben. A vál­lalat vagyonával úgy bá­nik, mint a hímes tojással, így sikerült az évi 700— 800 vagonos forgalom vesz­teségét a minimálisra csök­kentenie. A főidényben 8— 10 helyen tárolják az árut, mégis mindig jut ideje ar­ra, hogy gondosan ellen­őrizze a raktározási viszo­nyokat. Szívügye az üzle­tek rendszeres ellátása. A raktárból mindig pontosan, a menetrend szerint indul­nak az áruval megrakott járművek. És a termelők­kel Is jó kapcsolatot terem­tett. Arra a kérdésre, mi mun. kasikerének a titka, így fe­lelt: „A mi raktárunkban jó közösségi szellem ural­kodik. Néha bizony mind­annyian munkahelyünkön dolgozunk még szabad szombaton és vasárnap is. Számunkra nem a kisza­bott munkaidő a mérvadó, hanem az elvégzett munka mennyisége és minősége.“ Varga József elvtárs a nyáron tölti be hatvanadik évét, de nem szereti a tét­lenséget, és ezért szilárd elhatározása, hogy tovább­ra is dolgozni fog. Munka­szeretetét, munkabírását és hozzáértését felettesei már eddig is többször jutalmaz­ták kitüntetéssel. Nagy András Egyre több Fontos tápanyag szá­munkra a tojás és a barom­fihús. Egyre többet fo­gyasztunk, de többet is termelünk. Dunajský Kla­tov (Dunatőkés) község­ben, az állami gazdaság­ban néhány évvel ezelőtt a magyarországi KOMPLEX vállalat közreműködésével kilenc hatalmas csarnokot építettek. Ma már ezekben a csarnokokban a tyúkok milliószámra tojják a to­jásokat. Ebben az évben az állami gazdaság több mint 8 millió tojást ad közellá­tásunknak. Ugyanakkor évente 700 métermázsa ba­romfihús beadását is vál­lalták az állami gazdaság dolgozói. Krafcsovics Ferdinand Jó úton , A jól megválasztott ve­zetőség és a tettrekész tag­ság szép eredményeket ér el. Dolné Saliby (Alső- szeli) községben a Vörös­kereszt helyi szervezetének 260 tagja van, közülük 40 önkéntes véradó. Már az idén is adtak vért. De nem­csak ezen a téren jeles­kednek a szervezet tagjai, hanem más, társadalmilag fontos, jelentős munkasza­kaszokon is. így például a faluszépítésben is. Eddig 300 brigádórát dolgoztak le. A tagdíjak rendezése terén sem hanyagok, hi­szen járási viszonylatban a harmadik helyet érték el, pedig még messze az év vége. A fiatalok iskolázá­son vesznek részt, egész­ségvédelmi problémákkal foglalkoznak és megtanul­ják, hogy kisebb balesetek­nél mi a teendő. Ogy gon­doljuk, hogy a szervezet tagsága igen tevékeny. Varga Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents