Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-28 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó
MAI SZOVJET LÍRA ■■■■ 'S N C/2 FÉRJHEZ MENNEK AZ ANGYALOK ' Az Európa Könyvkiadó „Modern Könyvtár“ sorozatában egy kis kötetben meglepően sokoldalú tájékoztatást ad a szovjet költészet pillanatnyi helyzetéről. Az Utószóval együtt mindössze 129 oldalas a gyűjtemény, de jelentőségében felér egy terjedelmes antológiával. A ikl- adó ezúttal harmadszor nyújt képet a jelenlegi szovjet líráról, s mint az előző kisgyűjtemény, 0 Hózápor esetében, most is Rab Zsuzsára, a szovjet irodalom egyik legavatottabb értőjére bízta nem csupán a válogatás, hanem a fordítás és az Utószó írásának gondját is. A kötetben így óhatatlanul érvényre jut a válogatás érzelmi és gondolati világa, ami jelen esetben azért nem jelent hátrányt, mert Rab Zsuzsa személyes ízlése megbízható, páratlan igényességgel olyan verseket ültet át magyarra, amelyeknek mondandója, művészi becse nem vitás, s amelyekről feltételezi, hogy tematikájuk és formai megoldásuk rokoni húrokat érintenek az olvasóban. Ez utóbbi tény bizonyos egységet biztosít a gyűjteménynek, amely 34 költő 84 versét tartalmazza. Ha a terjedelem korlátai miatt nem is kapunk teljességet éreztető, átfogó képet, az ízelítő gazdag és sokrétű, hogy az oroszul írók mellett grúz, örmény, ukrán, kazah, észt, csuvas, azerbajdzsán és tizbég lírikusokat Is megszólaltat. A magyar olvasók előtt jól Ismert nagy lírikusok, az egykori „új hullám“ képviselői, Ahmadulina, Jevtusenko, Rozsgyesztvenszkij, Vinokurov és Voznyeszensz- kij legfrissebb alkotásaikkal szerepelnek a kötetben. A formabiztos, gondolatilag jól árnyalt versekben azonban olykor több a mesterségbeli tudás, a rutin, mint az új csapást kereső, sodró áradású líra, mely jelentkezésüket jellemezte. Köztük Jevgenyij Jevtusenko Tatár ének című balladás hangvételű poém á ja kiemelkedő alkotás; a közéleti líra legkitűnőbb szovjet művelője ebben a hosszabb költeményében égő szenvedéllyel kel iki mindenfajta diszkrimináció, nemzett és faji gyűlölködés ellen, végső kicsengésében arra intve, hogy csak az emberség hite, a szocializmus válthatja meg a rasz- szizmus elnyomottjait. Magad megváltója légy! Egy igaz hit lesz majd egyszer, hirdetője majd akad: „Nincs más isten, csak te, emberi És prófétád — tenmagad!“ Bella Ahmadulina Ihű marad hangulati témaköréhez; alkonyati énekében a mások régvolt szerelmét, régvolt bánatát kesergő, régi valcer borongós világában vijjogó nyelvén szórja rá átkát egy zsebrádió. Egy másik költőnő, Rimma Kazakova Csend című verse mintha visszhangot verne rá: S e lármás föld, dübörgő színpadán, ahol — mint bennem is — csörömpöl minden, a véletlen és kurta percnyi csendben ligetben andalgok, mint dédanyám. Mint az új szovjet prózában, a lírában Is visz- sza cseng a háború, sokszor még torokszorító hagyományos formában, így a grúz Milka Kvli- vidze Ballada a katonáról című versében: „Megöltek tizenhét éves koromban. 7 A háború tfiž- tengerébe fúltam../ A szót: szeretlek — épphogy megtanultam, / de kimondani már nem volt időm“. Alekszandr Muzslnov, egy fantaszta, álmodozó, Lódítónak csúfolt sibedert sirat; Vlagyimir Gibin versében az érzelmesség szokott húrja helyett egy kivégzett szökevény nem akar életre kelni, de vétkéért vezekel: Nem könnyű föld, de ikő a szemfedőm, fejem alja a szégyen, így kínlódom örök éjben. (A szökevény). Jevgenyij Vinokurov több verse is a háborút idézi, és köztük kettő (Behívó, Lekéstem) a költőt jól reprezentáló, kiemelkedő alkotás. A csuvas Gennagyij Ajgi Is visszapillant >a múltba, a háború vérzivatarától megjelölt pesszimista életérzését feloldja, megenyhíti kislánya léte, aki „mint minden anyag, arra kellesz miközöttiink, / hogy a dolgok szövevényét kibogozd.“ Jurij Levitanszkij a háborúból hazatérő, magányosan kószáló, zúg a födél nélkül maradt katona háborús érzéseit rögzíti. (Emlék a narancsvörös lámpaernyőkről.) Robert Rozsgyesztvenszkij egyik verse is háború utáni emlék a zsibvásárban „csodát“ áhító kisgyerekekről, hátha a varázslat visszahozná elesett apját (Zsibvásár abban az évben). A háború hagyományosnak tetsző tematikája mellett a mai ember félelme, magányérzése is hangot kap, főleg a fiatalok költészetében. A kárpátaljai Petro Szkuna keménységgel vértezi fel magát, ha valaki belé marna — a foga bánja; egy magaalkotta világban, kietlen, tar szigeten él, amit akkor teremtett, „amikor a kavargó árban / a szenny úszott a felszínen“. Gleb Gobovszikij akkor érez ünnepet, amikor a sok lármás barát elhagyja. A rohanó világ nem engedi, „hogy szívünk a más baján megessék“, kesergi Levitanszkij, de a Csúcsforgalom még nagyobb katasztrófával fenyeget: Időzített bombán szállsz, repülsz magad, egyedül a fenyegető ég alatt. Sztanyiszlav Kunyajevet is elkapja a sietés láza, a modem ember vágya, hogy csavargó életet éljen, és szemügyre vegye a világot, de amikor akárhová mehetne, léptei elkényehne- sednek, és már nem tudja, hová siessen (Sietség). Merőben más versírói alkat a formabontónak mondott azerbajdzsán Raszul Rza; Paletta című versében megragyog hazájának ezer színe, történeti múltja és jelene. És végül, hadd figyelmeztessek az örvény Paruvj Szevakra, akinek a kötetben közölt négy verse arra enged következtetni, hogy nagy költővé ért volna, ha tavaly nem bal meg tragikusan oly fiatalon, életereje teljében. Rab Zsuzsa a versek nagy tudású, ihletett át- ültetője Utószavában megjegyzi, hogy a költői hangszínek, szándékok és hitvallások e sok szólamú kórusa remélhetőleg jó visszhangra talál a magyar olvasóknál is. Nem kétséges, hogy a sok árnyalatú, sok gondolati gazdaságot és érzelmi szépségeket megcsillogtató gyűjtemény megkapja ezt a megérdemelt visszhangot. EGRI VIKTOR AZ IFJÜ SZIVEK BEMUTATÓJA (GREINER SZIBILLA RAJZAJ kW" "J t" ROBERT ROZSGYESZTVENSZKIJ: HARMINCNYOLC TELE Harmincnyolc tele. Késő délután. Erős fagy. December hava. Aznap a munkából apám szokatlan későn tért haza. Az ablakból mindjárt előveszi a kocsonyát. Jókedvűen nekilát mindjárt, s míg eszi, dicséri: „Ez igen"... De . miért nem lát neki? Mért roggyan meg a térde? Mért zokog fel, az ágyra esve? Arcát kezébe temeti: „Ártatlanok I I Nem bűnös köztük egy sei Egy se 11 “ „Mama, mi baja?" Nem felel anyám. „Mi lelte?" Szoknyáját cibálom. „Mért sír? Valaki megverte talán? Hisz nincs erősebb nála a világon I " „Jaj csöndesen I * Anyám fülel az ajtón. „Még meghallják, ó, istenem I “ „Mit hallanak meg? Mért?' Kitartón faggattam én hétévesen. Ennyi maradt. Emlékek kuszasága. Ijedt anyám. Kiáltozó apám ... Én azt a délutánt csak nagy sokára értettem meg. Húsz év után. GENNAGYIJ AJGI: TENGERENTÚLI MADÁR Egy madár láthatatlan visszanyilalló fénye sebzi társam nyugtalan életét Ember ezt a fényt nem rezzentheti el van mint a föld törvényeiben a madarat égbelökő erő mint a halálhessentés a szavakban: vessző - szív - északi szél körül: csupa indulás csupa érkezés meglátjuk a pihét meg a karmot ismerjük a szög kampóit az oszlopokat és nem félünk egymással összebotolni és nyakunkba kell vetnünk reggel az utcán a falak meg a hőbuckák hidegét titokzatos kis mondatával a cinke dicséretét diktálja mindeneknek dicséret a fénynek - istennek a kétség kedvéért réjtekbe bújónak -* a szegény városnak - a század koldus ragyogásának «■* dicséret a hónak - mint virágtalan isten szúrja az arcot dicséret a félelem és a fény a fehérség sugaras szemű angyalának JEVGENYIJ VINOKUROV: OROSZ FIÚK Kisvendéglőben, sűrű kocsmafüstben, padlás- meg pincezugban, szerteszét, sihederek suttogtak lelkesülten. Oroszországról járta a beszéd Orosz fiúk! Ök rázták meg keményen a világot, tíz kurta nap alatt, vezetve lovon, gépkocsin, az élen divíziókat meg a brigádokat. . . S mint amikor diákkamrában laktak és félhomályban bújtak könyveket -> az igazság után tovább kutattak, mikor kezükben kard fényeskedett. Vasezredek robogtak, szélkavarta lángok között. Ki fogságba esett: a fal előtt, szemét el sem takarva nézett a golyóval farkasszemet, szőkén, a tiszta hit lángjában égve, megállt. Mikor sisakját vette le, a rámeredő revolver csövébe bámult szeme, még álmokkal tele. ANDREJ VOZNYESZENSZKIJ: * KÖRÖK És visszatértek mind körötökbe. Körpályán forogva-pörögve. Visszatértek, únt kerülőutakon. Kinyílt a kör. De hát - kör volt-e vajon? Idegen asszonyok. Idegen évek. Fütyültetek rá. Nem bánkódtatok értük. Ó, az a „sajnos“, gunyoros-hidegenl Körök: otthon, ártatlanság szerelem ... Mit adnék érte. hogy arcodon újraéljem tornácod szüzhavát a reggeli fénybenl
