Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-26 / 122. szám, péntek
Holnap jöhet az özönvíz púval várják otthon a gyerekek "és a feleség. Mindennap munkából' jövet bebenéznek ide egy két órára, és ha a „sors úgy hozza" mint ma, akkor záróráig is elüldögélnek. — Nem sajnálják az így elpazarolt időt? ; — Munka után ki kell valahogyan kapcsolódnia az embernek. Nem? Megvitatjuk a világ folyását, s közben jól szórakozunk. t .* Mit leheltem, bólintottam. Aztán mégiscsak megkockáztattam: „Vannak hasznosabb és kellemesebb szórakozások is a világon“. Mindnyájan nagyol röhögtek. Az „ügyvivőjük“ gunyorosan válaszolt: — Agitálunk, a puskám? — és újra röhögnek. — Maga színjó- ' zannak látszik, és mégsem tud- * ja, hogy amit nem ismerünk, arra nem vágyakozunk:’ Mellbevágtak megfoglak! Milyen józan gondolatot hallottam egy részeg embertől. Bamba röhögésüktől kísérve „legyőzötten“ távoztam. Csak , az utcán Ismételgettem: Ignóti nulla Cupido csak a tudatlanoknak nincsenek vágyai. Másik kocsma. Másik és mégis ugyanaz. Itt is támogat ják a falat, a pultot, a mellmagas ál- ványokat. Fiatalok és öregek, munkások és tisztviselők bámulnak a semmibe. Egy kél alkoholista nő szomorkodik a sarokban. kétségbe ezek a munkakerülők? És ha kétségbe ejtenénk őket? A „türelmi idő“ nagyon so káig tart. A hangulat szinte szilveszteri. Dáridóznak, ölelkeznek csóko- Józnak. Csak az álarcok hlá nyóznak. De ez a hiányérzetem is elmúlik; az eltorzult arcokkal maszkabálon is nyerhetné nek díjat. — Mindig ilyen nagy a for galom? — szólítom meg a lom ha pincérnőt, akit az asztalok nál nemcsak a szemükkel simo gatnak a vendégek. — Normális napokon valamivel kisebb, ma fizetés volt. — Szívesen szolgál ki „elázott“ vendéget? — Valahogy teljesíteni kell a tervet. Nekem még korai a szilveszter, idegen tőlem a tervtelje sites. Távozom. Az ajtóban kél kíváncsiskodó 8—10 év körüli fiú. Ugyan mi érdekeset látnak itt? Talán arra kíváncsiak, hogy az egyik asztalnál hogyan itatják sörrel hasonló korú társukat? Az egyik többször szólítja a papáját. Senki sem válaszol. Ki tudja, talán az apa már régen elfelejtette, hogy fia is van. RENDKÍVÜLI esemény Fizetés napja. Az emberek ilyenkor valahogyan felszaba- dultabbak, vidámabbak, jobb a hangulatuk. Forgalmasak az áruházak, az üzletek és a kocsmák. De így szokott ez már lenni. Pénz jött a házhoz ... Zsúfolt kiskocsma. Várok, hátha megüresedik egy hely a tenyérnyi asztaloknál. Figyelem a felhevült arcokat, hallom a haragos szitkozó- dásokat, káromkodásokat. A kis asztalokon kupacban állnak a sörös poharak, köztük szerényen meghúzódva a „szívérősí- tők“. Annyi a pohár, hogy ki-ki a markában tartja á gyorsan kiürülő és új»a megtelő poha rát. Egy féldeei, egy pohár sör. Egymás után parancsolják az asztalokra a sárga, zöld, fehér szinű folyadékot. És beszélnek, hangoskodnak, vitatkoznak, hogy aztán el érzékeny ülve ölelgessék, csókolják egymást. •* ; T • J Végre egy hely. Hatan is pályázunk rá, de én állok a legközelebb. — Maga csak fizetési napokon jár ide? — kérdezi egy kis idő múlva a sörtől és rumtól kábult három asztaltársam egyike. — Nem, csak megszomjaztam — válaszolok. — ja, az más. És a sörtől lucskos ujjak is mét a kis poharakra fonódnak. Koccintanak velem is. Kiisszák, aztán lenyomtatják sörrel. Alkalmi társaim erőltetik a beszélgetést. — Van családjuk? — kérdem ..néhányperces előzetes „eszme csere“ után. Mintha meghökkentek volna egy pillanatra. — Miéí'l kérdi? — Csak úgy. — Ha kíváncsi rá — mondja ar egyik, dölyfös, gúnyos mosollyal — négy gyermekem van, de én nem csinálok otthon „zűrt“ Elképzelem, milyen diadalkaAlig lehet a pulthoz férni. Bevásárló szatyor akad a nadrágomba. Idősebb néni ke tartja bal kezében, a másikban egy féldeci rum. Van itt hivatalnoki asztal, munkásasztal, diákasztal. Az egyiknél három férfi és három né ül. Szidnak valakit. Biztosan a felettesüket. Tévedtem. — Dolgozni? — hangoskodik az egyik. — Nevetséges dolog. Még sohasem voltam annyira kétségbe esve, hogy ily módon szerezzek pénzt. Míg másoknak lesz „dohánya“... Igazán, hát sohasem esnek Fizetés napja. Olyan mint a többi, azzal a különbséggel, hogy pénz ütötte a markát sok ezer embernek. S a „nagy szeretet“ ünnepén alkoholos mámorban úszók színié semmivel sem törődnek. Felőlük holnap akár az özönvíz jöhet; ők any nyira optimisták és bátrak, hogy talán még azt is át tudnák úszni. Aztán, persze csak a prózai hétköznapok következnek, gon dokkal, problémákkal, apró kölcsönökkel. És jönnek az otthoni dadogások, magyarázkodások. Soha többéi Kétszer van havonta fizetés. És ezeken a napokon a kocsmák, eszpresszók, borozók sok szorosan túlteljesítik a tervet. Én mindig azt hittem, hogy csak egy otthonuk van az embereknek. Belátom, tévedtem. A kocsmákról teljesen megfeled keztem. m TOMI VINCE David Ojsztrah nevének varázsereje van. A terem utolsó helyig megtelt, a falak mentén állóhelyekén szoronganak, a pódiumon zsúfolt széksorok. A jelzők egyre jobban kopnak a használatban. Az Ojsztrah hangverseny után hiába keres az ember szavakat, olyan szava kát, amelyek lényegbevágóan kifejeznék David Ojsztrah mii vészi és emberi nagyságát. Tulajdonképpen mi az, ami az ojsztrahi művészetben légin kább megkapja a hallgatót? Fogas kérdés, mert Ojsztrah lénye és művészete egy tömbből faragott egész. Mégis azt mondanám: elsősorban a lényéből sugárzó harmónia és egyszerűség hat ellenállhatatlanul. A nagyok egyszerűsége Ojsztrah sajátja, s ez a nemes egyszerűség belső nyugalommal, derűs bölcsességgel párosul. Ojsztrah „bölcs mosolya“ beragyogja a művészetét. David Ojsztrah sok évtizedes, széles körű hangversenytevé- kenységre tekinthet vissza, elő adásában mégsem ad helyei a rutinnak, a tolmácsolt kompozíciót minden alkalommal újra-* éli, és ezáltal a hallgató számára is soha nem hallott, új él mennyé formálja. Nem visz a műbe idegen elemeket, hanem kiássa a mélyből mindazt, amit alkotója, gondolatban, érzésben beleszőtt. A „La Bergére Célimene" variációkban mély tüzű belső ragyogással, éteri tisztaságban bontakozott ki a mozarti daliam. Az /. hegedű-zongora szoná Iái Bariók éleiének zaklatott korszakában, a Horthy rendszer éveiben komponálta. Nehezen formálható és nehezen hozzáférhető alkotás. Ojsztrah Bartók tolmácsolása a „modern ltiasszicitás“ jegyében fogant, a bartóki géniusz, az egész bartóki életmű tökéletes megértésével. A szovjet művész intenzíven magyarázta nekünk, sőt feltárta előttünk a magyar zeneköltő legbensőbb világát. Az emberi megértés magasrendfi példája. A második tételben a hegedű monológja felejthetetlen élményünk marad. De Ojsztrah minden tolmácsolásában a teljességet ábrázolja. Brahms G- dúr hegedű-zongora szonátájában is teljességében ragadta meg a brahmsi világot. A műsor befejező és ráadás számainak külön értékelése már csak szu- perlatívuszok halmozása lehetne. Ojsztrah játékát elemezni amúgyis reménytelen kísérlet, amint a lényegéből áradó flui- dumot sem lehet szavakkal visz- szaadni, azt át kell élni. Szonáta partnerének, Frida Bauernek őszinte elismeréssel, sőt mi több csodálattal adózunk. Ojsztrah méltó partnerének bi« zonyult. Ez nagy szó, de a művésznőt megilleti. Pedagógiai munkásságával kapcsolatban Ojsztrah egyszer így nyilatkozott: „Megosztani mással a szépet és a lót természeti törvény". Ezen az estén a szó legnemesebb értelmében megosztotta velünk a benne élő szépet és jót. Emlékezetes hangversenye után csak egy szóval búcsúzhatunk tőle: Köszönjük! HAVAS MÁRTA iás megszilárdítja az antago nisztikus osztályok, a kizsák mányolók és kizsákmányoltak kapcsolatát, természetesen a kizsákmányolok érdekében. A kapitalista országok többségében a vallás ma is jó az uralkodó burzsoáziának, hogy „egyesítse“ a társadalmat. A vallásnak ez a képessége ala- kíthatóságából, bizonytalan voltából, sokféleképpen magyaráz- batóságából és céltudatos érzelmekre hatásából ered. így pl. az ókori Róma társadalmában a kereszténység alkalmazkodott a rabszolgatartók érdekeihez. A kereszténység az elnyomott, megalázott rabszolgák, kisparasztok és kisiparosok vallása volt, de az aránylag harcias ideológiai rendszerből, amely Szent jáuos megjelenésében elmarasztalta az embertelen rabszolgatartó rendszert, olyan ideológiává változott, amely ugyanezt a rendszert a későbbiekben megáldotta, és büntetéssel fenyegette meg azokat, akik lázadoztak ellene. Vagy vegyük például a hűbériség korát. A kereszténység megőrizte a társadalomnak az urakra és a jobbágyokra való felosztását, azt állítva, hogy ezt a felosztást az isten rendelte. A haladó eszmék elleni küzdelem élére állt, a kegyetlen inkvizíciós bíróságokról vált hírhedtté. Galileo Galilei, Giordano Bruno, T. Campanel- la, meg ezrek és ezrek életükkel fizettek a tudományos felfedezések bátor védelméért. A valóságon mit sem változtat az a tény, hogy a mai egyház fokozatosan elhatárolja magát ettől a dicstelen múlttól. Ez a tény csupán rendkívüli alkalmazkodó képességéi bizonyítja. A burzsoá korszak előestéjén a keresztény egyház a forradalmi burzsoáziával ellentétes táborban állt. A halálos ellenségek azonban rö- vtihlel a kapitalista uralom megszilárdulása után nyílt szövetségesekké lettek. Ez azt bi- zpnvítja, hogy mindkét fél és a burzsoázia is gyorsan alkalmazkodott. Rövid idő alatl megértette, hogy a keresztény vallás és intézményei milyen jó eszközök uralmuk megőrzésére és megszilárdítására. A tudományos-műszaki forradalom korszakában, amikor gyors iramban terjed a marxista szocializmus elmélete és gyakorlata, az egyház már nem intézhet nyílt támadást a tudomány, sem pedig a szocializmus ellen. Leszűrve az ezeréves tapasztalatokat, alkalmazkodik korunk szelleméhez, s minden erejéből arra törekszik, hogy összhangba hozza a vallást a tudománnyal, a vallási a szocializmussal. A dogmatikus hitoktatói szférából az erkölcs, az értékek és az egyéni emberi élet problémáinak területére helyezi át a hívők befolyásának súlypontját. Itt a legerősebb a vallás pozíciója. Kihasználja az érzésekre gyakorolt pszichológiai befolyás évszázadok alatt tökéletesített mechanizmusát. Sok lelkész a tudomány és a technika vívmányai, valamint a társadalom erkölcsi helyzete közti ellentmondást, a nukleáris háború veszélyét, a nyomort, az éhezést és a kapitalista világ más negatívumait annak bizonyítására használja fel, hogy az emberiség nem tudja saját erejéből megoldani a sorsát. Közben szándékosan szemet hunynak afölött, hogy a szocialista világrendszerben már kiküszöbölték ezeket a fogyatékosságokat, vagy sikeresen felszámolják őket, és amennyiben még nem tudták minden területen megoldani a problémákat, az elsősorban a mai imperializmus hibája — beleértve a kereszténységét is amely elkendőzi a dolgozó tömegek előtt az igazi bűnöst és a dolgok lényegét. Miben felel meg a vallás az uralkodó burzsoáziának? Abban, ami az előző kizsákmányoló osztályoknak is megfelelt: szentesíti az adott helyzetet. A vallás az ópium szerepét tölti be a munkásoknál, a kispa- rasztoknál és az iparosoknál, megtörve akaratukat, energiájukat, eltéríti őket attól a törekvéstől, hogy forradalommal változtassák meg a társadalmi rendszert. A vallás betölti a szellemi rendőr szerepét is, amely akadályozza a haladó forradalmi nézetek elsajátítását. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a kapitalizmus és a szocializmus közti ideológiai és politikai harcokban a vallásos intézmények és az egyházi hierarchia rendszerint nem pártatlan. Nagyszerű szervezettséget, a nagy anyagi erejét és a legkorszerűbb tömegtájékozta- tásl eszközöket, mint a sajtót, a rádiót és a televíziót is felhasználja a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének aláásására. Nyíltan vagy leplezetten támadja a szocializmust és a kommunizmust, és továbbra is az anti- kommunizmus egyik legbevál- tabb fegyvere. Elsősorban azzal árt, hogy megbontja a kapitalista országokban a munkások és a többi dolgozó egységét, szétosztva őket a vallásuk sze rint, amint azt az írországi események is bizonyítják. A felsoroltakból logikusan következik, hogy a vallás bírálata és az olyan erők ellen folytatott harc, amelyek a vallást használják fel ellenséges céljaik valóra váltására, a kommunista pártok programjához tartozik. Elválaszthatatlan része annak a törekvésüknek, hogy felszabadítsák a dolgozókat az elnyomás minden formája, igy tehát a vallás szellemi elnyomása alól is. A kommunisták azonban sohasem helyezik első helyre a vallás kérdését. Mindig a munkásosztály érdekeit, a konkrét gazdasági és politikai célokat tartják elsődlegesnek. A dolgozok bevonása a szocialista építésbe mindig fontosabb, mint „a túlvilá- gi paradicsomra“ vonatkozó nézeteik egysége. A kommunisták semmi esetre sem harcolnak az egyszerű hívők ellen, bár nem titkolják: az ateizmus harcias és nem megalkuvó. Elsősorban arra törekednek, hogy kiküszöböljék azokat a társadalmi feltételeket, amelyek a vallást szülik: a kizsákmányolást és elnyomást, a dolgozók nyomorát, a létbizonytalanságot, a társadalmi egyenlőtlenséget és igaz ságtalanságot, s mindazt, ami megkeseríti az emberek életét. Társadalmunkban a vallás nem a szocialista társadalmi életmódból adódik; az éretlen szocialista kapcsolatok táplál ják. Fennmaradásukat elősegíti például a munkahelyeken tapasztalható rendetlenség a munkaszervezés és jutalmazás fogyatékossága, a bürokrácia, a bírálat elnyomása, az egyéni szerencsétlenség iránti közömbösség, stb. Sok szülő a hagyományokat folytatva gyakran arra kényszeríti gyermekét, hogy hittant tanuljon. Abban a korban kényszeríti ró a gyermekekre a vallásos eszméket és értékeket, amikor a gyermek még nem tudja felülbírálni, és így a szülő tudatosan vagy akaratlanul megsérti a gyermek kialakuló személyiségének szabadságát. Helyesebben járnak el azok a szülők, akik szilárd, becsületes, egyenes embereket akarnak nevelni gyermekeikből, olyanokat, akik majd alkotó munkájukkal hozzájárulhatnak az egész társadalom törekvésének sikeréhez. A szocialista országok tapasztalatai azt bizonyítják, hogy azok a dolgozók, akik tudományos világnézetet vallanak, rendszerint politikailag elkötelezetlen támogatják a szocializmust. Nagyobb munkaaktivitási:, alkotó törekvést fejtenek ki, és személyes érdekeiket alávetik össztársadalmi érdekeknek. Ez a társadalom akcióképességének egyik alapfeltétele. Egyre jobban előtérbe kerül a széles néptömegek világnézeti öntudatossága és a marxista tudományos világnézet szellemében történő nevelés kérdése. A szocialista társadalom számára nem közömbös, hogy a széles néptömegek és elsősorban az ifjúság milyen ideológia felé hajlik és milyen eszméket, értékeket és normákat érvényesít az életben. Érdeke, hogy társadalmunk tagjai elsajátítsák a tudományos világnézetet, és a hasznos alkoió munkában találják meg életük értelmét, gyermekeiket pedig a szocializmus öntudatos építőivé neveljék. Ezen a téren még nagyon sok munka vár ránk. Törekvésünk csak akkor lesz sikeres, ha szilárd egységet sikerült -teremtenünk az iskola és a család nevelő és oktató hatása között. Ennek alapfeltétele az, hogy a tudományos világnézet az emberek mély meggyőződésévé váljék. KOLOMAN KAHAN rKönözsi telvéieie)j
