Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-21 / 20. szám, Vasárnapi Új Szó
DICSEKVÉS Mazulák dicsekszik barátjának! — Na, most sikerült végre nőm szívében háttérbe szorítani a kutyát. Most már enyém az első hely. Barátja megkérdi tőle: — Hogy csináltad ezt? — Hát, tudod, a kutya nem eszi meg, amit az asszony főz, de én elfogyasztom... KÜLÖNÖS Cicvarek meglátogatja az egyik barátját, aki osztályvezető egy vállalatnál. Körülnéz az irodában, majd megkérdi: — Hát a titkárnőd hol van? — Sajnos, felmondott— mondja Cicvarek barátja. — Nocsak, és miért? — Mert rajtakapott, hogy megcsókoltam a feleségemet. BLÖD VICC Kissné és Nagyné beszélget. Azt mondja Nagyné: — Tudod, szívein, a férjem kint járt Franciaországban, s azóta tele van a lakásunk Picassóval. Mire Kissné megkérdi: — Öh, szegény, ôs mivel irtod? KÉRDÉS — Mi a különbség a keserűvíz és az udvarias ember között? — Nem tudom. — Nem is tadhatja, mert semmi különbség nincs. Mind a kettő meghajtja magát. PÁRBESZÉD — Tudod, öregem, én vagyok a világ legpechesebb embere. Nekem például hat esernyőre van szükségem egy évben. - ■■ — Mindegyiket elveszíted? ; : — Nem. Mindegyikre ráismerek. Éjszakai idill (Pourquoi pás) KÉPTELEN Egy társaságban mondja valaki: — Nincs olyan no a világon, aki titoktartó lenne. — Tévedés — szólt közbe Fekete —, én például már 15 éve képtelen vagyok megtudni a feleségemtől, hogy mire költ el olyan sok pénzt. BÍRÓSÁGON A bíró kihallgatja a tanút, és többek között megkérdi tőle: — Önnek tehát az a véleménye, hogy a vádlott alkoholista? — Ezt nem merem egészen határozottan állítani, de annyi tény, ha én egy üveg konyak lennék, nem éreznéin magam biztonságban! Szöveg nélkül (lei Pa'ris) VÉGSŐ PRÓBÁLKOZÁS — Kérem, nem tudna elsejéig kölcsönözni egy százast? (G. Levický karikatúrája) — Tudja, főnök, éveken át nem volt idom foglalkozni a gyerekekkel, de az utóbbi időben végre naponta találkozom velük itt a kocsmában. (Neprakta rajza) |ZAKÉRTÖ Sopankai es ne)e az operában hallgatja az előadást. Sopankai el van ragadtatva az előadástól, és felkiált: Szívem, gyönyörű koloritja van ennek az énekesnőnek! Mire az asszony dühö- sen. — Te ven szamár, inkább az énekét figyelSKÖT VICC Smith találkozik barátjával. Szomorú arccal mondia neki: — Képzeld el, a menyasszonyom felbontotta az eljegyzésünket, és visszadta a gyűrűt. Azt is bejelentette, hogy mással jegyzi el magát. Most megyek, és megkeresem azt a másik férfit. — Meg akarod pofozni? — kérdi a társa. — Ugyan — hangzik a felelet —, el akarom nefci adni a jegygyűrűt! ÍGÉRET Kropacsek a kávéházban már régóta feltűnően figyeJget egy csinos női. Egyszer csak a nő társaságában levő, jól megtermett férfi feláll és odaszól Kropacsekhez: — Mondja, uram, jó szemmértéke van? — Igen — feleli Kropacsek meglepődve. — Akkor számítsa ki, hogy hány pofont kap tőlem, ha nem hagyja abba a szemezgetést! Talán még emlékeznek rá a Kedves Olvasók, hogy kb. egy évvel ezelőtt az angol királynő a „Brit Birodalom Lovagjává“ nevezte ki Agatha Christie-t, a híres detektívre gény -írónőt. Akkoriban közöltem a nyilvánossággal, hogy e hír hallatára az irigységtől megsárgultam, mert ugyebár mit ér az élet és tájéka, ha az ember nem lehet a „Brit Birodalom Lovagja", ami olyan finom érzés lehet, mint káposztás cvekedlit enni, pedig az a magamfajta zabás gyerek számára a gyönyörök maximuma. A közelmúltban azonban már magamhoz tértem az irigység okozta búskomorságból, éppen pirospozsgá sodni kezdett az a tagadhatatlanul kiterjedt, de cuki orcám, amikor ismét egy olyan hír érkezett a szigetországból, amitől megtántorodtam, pofimon elhervadtak a bazsarózsák, és olyan búskomor lettem, mint egy kidűlt keresztfa, aminek már nem köszön senki. Ugyanis, mint köztudomású, Agatha Christie lovag egyik nagysikerű színdarabjának a címe: Egérfogó. Az egyik londoni cég pedig — az írónő beleegyezésével — „Agatha Chrístie“- nek nevezte el új, tökéletesített egérfogóját! Micsoda ötlet! Micsoda zsenialitás! Milyen összkomfortos, külön bejáratú esze lehet a cég reklámfőnökének! Na, persze, nálunk nem születnek ilyen nagyszabású ötletek. Pedig milyen szívrepesve várom, hogy egyszer becsengessen hozzám egy reklámfőnök, és udvariasan engedélyt kérjen arra, hogy az új tökéletesített egérfogót rólam nevezzék el. Nem vagyok én nagyigényű, megelégednék azzal, ha csak a keresztnevem lenne a rágcsálók pusztítását elősegítő ügy?s szerkezet márkája. Tessék elképzclrx milyen szépen hangzana: „Gyula-egérfogó! Megbízható! Tökéletes! Kapható minden szaküzletben!“ Kérem, én megállnék minden szaküzlet kirakata előtt, és gyönyörködnék a feliratokban: „Friss, ropogós Gyula-egérfogó kapható!“ Viháncolnék a boldogságtól, és puszit adnék a fáknak, a virágoknak meg a csinos, fiatal nőknek. Es az lenne a siker csúcsa, amikor már vers hirdetné az új gyártmányt: „Hidd el te kis naiv, bohó. jó a Gyulaegérfogó!“ Dehát, én nem születtem az élet napos oldalán, én nem vagyok menő fej, és még azt sem remélhetem, hogy a horogra akasztott gilisztát rólam nevezik el... Most megyek kifacsarni a szőnyeget, mert egészen nedves lett a köny- nyeímtől. Pá! PÉTERFI GYULA Hivatali pillanatkép JÜEZÍCa), FELESLEGES, — Kérem, ez az étet olyan kozmás, hogy nem lehet megenni — pa- naszolja az egyik vevő. — Azonnal küldje ide a főnőkét! J\ pincér megvonja a vállát: T — Felesleges idehív- ni. Ö sem tudja megeh-
