Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-19 / 116. szám, péntek
fFolytatás az 1. oldalról) Az újságírók qrszágos kongresszusa láttatja, hogy egyértelműen csatlakoznak a CSKP XIV. kongresszusa döntéseihez és programjához, egyértelműen támogatják a központi bizottság, a pártvezetőség politikáját. Elvtársak, értékeljük ezt a magatartásukat. Tudjuk, hogy nem formális, • hogy az egyes szerkesztőségekben és az egyes szakaszokon vívott nehéz harcokban született, hogy értelmi és érzelmi döntés, amihez el kellett jutnunk, számunkra ez a legfontosabb. Az újságírók és a párt-, valamint az állami vezetés között a különböző szakaszokban megnyilvánult ellentét, ami azután 5968-ban és 1969-ben nagyon tragikus hatást gyakorolt egész nyilvánosságunkra, volt a nehézségek és a válságok egyik súlyos oka. Pártunk vezetősége ezt tudja. Ezért lépéseket tett és tesz annak érdekében, hogy az újságírókat tájékoztassák, hogy hozzászólhassanak az ügyekhez, hogy kialakuljon a közös, egységes szemlélet, az egységes arcvonal, aminek célja nem kevesebb, mint 14 millió főnyi népünk érdeke, mint szocialista társadalmunk fejlődésének érdeke. Ogy vélem, hogy a cseh és a szlovák nemzeti kongresszusok, és az újságíróknak ez az országos kongresszusa is bizonyítja, hogy sikerül ilyen összhangot teremtenünk, elérnünk a párt- és az állami politika ilyen támogatását ezen a területen. Kongresszusuk, ahogyan nagy társadalmi • szervezeteink minden kongresszusa, foglalkozik az elmúlt évek mérlegével, és természetesen azokkal a feladatokkal, amelyek társadalmunknak erre a fontos szakaszára várnak. Nem térhetünk ki e mérlegelés elől: végeredményben a keservesen megszerzett tapasztalatokat minden szakaszon idézni kell, vissza kell térni hozzájuk. Minden ember a megszerzett és a gyakorlatban igazolt tapasztalatok alapján fejlődik. Jó, ha az önök mérlegelésekor felidézik zsurnalisztikánk demokratikus és forradalmi hagyományait. Van mihez visszatérni, van mire hogy büszkék legyünk a csehszlovák zsurnalisztika múltjával kapcsolatban mind a nemzeti demokratikus küzdelmek korszakában, mind a munkásosztály és a kommunista párt forradalmi küzdelmeinek korszakában. Hasznos ezeket a hagyományokat megemlíteni. Ki kell iktatni a gépiességet, hogy az újságírás mindenkor magas színvonalú politikai, magas színvonalú eszmei ügy legyen, olyan harcosok ügye, akik a nép jobb életéért, a jobb társadalmi rendért küzdenek, hogy ne legyen csupán foglalkozás, a mindennapi kenyér, még akkor sem, ha az embernek erre is szüksége van. Ezek azok a forradalmi hagyományok, amelyekhez kötődünk. Erről az emelvényről sokszor hangzottak el elemző és bíráló szavak a válságos időszakról és e korszak értékeléséről. És valóban, az 1968—1969-es évek, és mindaz, ami ezeket megelőzte, és ami ezekkel együttjárt, elrettendő módon példázza, hogy mi az, amit ezen a bonyolult szakaszon nem szabad, nem lehet megtenni, hogy mi az, amit a párt- és az állami vezetőségnek nem szabad és nem lehet megengednie, nevezetesen, hogy a tömegtájékoztatási eszközök, amelyek a népet szolgálják, a nép érdekei ellen forduljanak, hogy a szocialista tájékoztatási eszközök a szocializmus ellen forduljanak. Sokféle összehasonlítással mutatták be, hogy mit tettek egyes emberek a sajtóval, a rádióval és a tv-vel az 1968—1969-es években, és ez olyan veszélyes volt — ahogyan a kazah közmondás mondja, „mint a borotva a bolond borbély kezében“. Csakhogy itt nem bolond borbélyokról volt szó, hanem céltudatos revizionistákról és gyakran a szocializmus ellenségeiről, akik nem egyéneket fenyegettek, hanem dolgozó népünk forradalmi vívmányait veszélyeztették. Ezekben az években többek között még egy tanulságra tettünk szert, és elmondhatom, hogy nemcsak mi Csehszlovákiában: Megtanultuk, hogy milyen nagy a tömegtájékoztatási eszközök társadalmi jelentőséGUSTÁV HUSÁK ELVTÁRS BESZÉDE ge. Hogy milyen hatalmas fegyver, hogy mennyire fontos, kinek a kezében van és fcit szolgál. A sajtót gyakran úgy emlegetik, mint a hetedik nagyhatalmat. Azt hiszem, ez az összehasonlítás nem jó. Ez a hatékony és egyre fejlődő, az emberi tudatra hatást gyakorló eszköz mindenkor szolgál valakinek. Ezeket az eszközöket vagy a kapitalisták, a vállalkozók csoportja tartja fenn és befolyásolja, vagy a szocialista társadalmi rendszerben a dolgozó nép millióinak, a kommunista párt által befolyásolt szocialista társadalom progresszív erőinek a szolgálatában áll. A látszólagos függetlenség, amiről a Nyugaton olyan szívesen beszélnek, és amit 1968-ban és 1969-ben nálunk is annyit emlegettek, csak álarc, ami hivatott elfedni a más osztályok erőitől való függőséget. Ezért a párt- és az állami vezetésnek rendkívüli gondot kell fordítania a tömegtájékoztatási eszközökre, és az emberek nevelésére, ügyelnie kell arra, hogy sem a maga egészében, sem az egyének ne lehessenek hűtlenek alapvető feladatukhoz, ami a nép, a munkásosztály, a szocialista társadalom szolgálata. Az újságírók soraiban végrehajtottuk a tisztogatást. Ezért bírálnak bennünket Nyugaton, és akadnak, akik itthon is siránkoznak. Aki vihart idéz elő, nem siránkozhat, ha kissé megázik. Aki harcba indult a szocialista társadalom érdekei ellen, nem siránkozhat, ha ezért valamilyen formában fizetnie kell. Ez a küzdelem logikája. Ezeket az embereket külföldön, vagy itthon senki nem kényszerítette arra, hogy kotnmunista- és szovjetellenes kampányt kezdjenek, hogy társadalmunk megdöntésére törekedjenek, és ha ezt az utat választották, akkor logikus, hogy vállalniuk kell a következményeket. Meg kell mondani, hogy számukra ezek a következmények a mi hazánkban viszonylag nagyon enyhék. A válságjelenségeket politikai módszerekkel számoltuk fel, politikai úton távolítottak el a szerkesztőségekből azokat az embereket, akik hűtlenné váltak a szocialista újságírók küldetéséhez. Ez is nagyon érthető és logikus következmény. Ha az orvos a beteget gyógyítás helyett megmérgezi, tönkreteszi az egészségét, akkor társadalmi kötelesség, hogy ezt az orvost megfossza helyétől. Ha a vállalatigazgató ahelyett, hogy a termelést fejlesztené, ennek érdekében szervezné a dolgozókat, a termelést felbomlasztja, az embereket felizgatja, vagy demoralizálja, akkor mindenki előtt logikus, hogy nem maradhat meg a funkciójában. Ha valaki a mikrofont, a képernyőt, vagy a nyomtatott szót arra használja fel, 1 * ;y felbomlassza a szocialista társadalmat, meggyengítse, válságba, a legnagyobb veszély szakadékának szélére vigye, — akkor talán térdre essünk és az újságírót függetlenségről beszéljünk? Természetes, hogy ezt nem tesszük és nem is tettük. A mi számlánk ezekkel az emberekkel szemben az erkölcs és az etika szempontjából is tiszta, nincs mit megbánnunk, és ezt nem is fogjuk tenni. Ellenkezőleg, továbbra is hangsúlyozzuk, hogy a szocialista tájékoztatási eszközök dolgozójának az a kötelessége, hogy népét és a szocializmus ügyét szolgálja, másképp ez nem lehetséges. Egyetlen kapitalista vállalkozó sem tűrné a hatalmában levő újságokban, a televízióben vagy másutt olyan újságírót, aki ellene, céljai és érdekei ellen dolgozna. Nem tudom, hogy miért éppen a szocialista társadalomnak kellene másképp eljárnia? A döntő fontosságú kérdésben — hogy kinek a kezében vannak a tömegtájékoztatási eszközök és kinek szolgálnak — ezekben az években egyértelműen megfogalmaztuk, hogy a csehszlovák dolgozó nép osztályeszközei, a szocialista társadalom eszközei, és számukra a legnagyobb törvény e nép, e társadalom szolgálata. Társadalmunk fő feladatait kijelölte a párt XIV. kongresz- szusa. E feladat: a szocialista társadalom komplex fejlődése a legközelebb' években. Természetesen egy bizonyos időszakban a feladat meghatározása nagyon felelősségteljes és igényes munka. Lenin, akinek tanaihoz szüntelenül visszatérünk, már sok évvel ezelőtt megírta, hogy .a politika minden bonyolultsága és művészete abban rejlik, hogyan találja meg minden időszak különleges feladatát és a különleges feltételeket, amelyek között a párt hatást gyakorolhat. Ma, egy év múltán megállapíthatjuk, hogy pártunk XIV. kongresszusa teljesítette felelősségteljes, történelmi jelentőségű feladatát mind a múlt mérlegének elkészítése, mind a következtetések és a tanulságok levonása, valamint a társadalomfejlesztési program kialakítása terén. Ezt a programot elfogadták a Nemzeti Front tagjai, és teljes bizalommal fogadta népünk is, ahogyan erről a választások alkalmával meggyőződhettünk, és ahogyan erről meggyőződhetünk a legnagyobb társadalmi szervezetek konferenciáin és kongresszusain, és naponta számos más alkalommal is. Elmondhatjuk, hogy a párt XIV. kongresszusának programja össznépi programmá lett. Most azért küzdünk, hogy fokozatosan gyakorlatilag megvalósítsuk. Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a párt központi bizottsága, amely az egyik kérdést a másik után dolgozza fel, konkretizálja, ezek azok a kérdések, amelyekkel valamennyi párt-, állami, társadalmi és egyéb szerv foglalkozik. Egy év elteltével elmondhatjuk, hogy a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak megvalósítása terén figyelemre méltó eredményeket értünk el mind politikai területen, mind a népgazdaság, az életszínvonal fejlődése, és fokozatosan a tudomány, a kultúra és a sport fejlődése terén, egyszóval a társadalom minden szakaszán. Ezek olyan eredmények, amelyekre népünk joggal büszke lehet, és amit egész magatartásával nagyra értékei. Természetesen vannak itt további nagy feladatok és vannak problémák is. Ezekkel kapcsolatban a párt- és az állami szervek vezetőségében a következő eljárást választottuk: elkészíteni az eredmények mérlegét, köszönetét mondani a népnek az elvégzett munkáért, bíráló módon értékelni az elért eredményeket, és nagy igényességgel hozzálátni az új feladatok valóra váltásához. Azt hiszem, ez az egyetlen helyes eljárás, ha el akarjuk kerülni az öndicséretet, a túlbecsülést, a különféle szubjektivizmust. Emlékszem rá, hogy Gottwald elvtárs népünknek az 1948 februárjában aratott történelmi győzelme után a párt központi bizottságának első ülésén nagyon hangsúlyozta, hogy ne legyünk büszkék a győzelemre. Akkor azt a népi közmondást használta, hogy az úristen tartsa meg egészséges értelmünket. Éppen ekkor, e történelmi jelentőségű győzelem kivívása után a tapasztalt párt- és népvezér szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy az elért eredményeket kritikusan, józanul és racionálisan szemléljük, és főleg a további feladatokat tartsuk szem előtt. A társadalom fejlődése már ősrégi idők óta az akadályok szüntelen leküzdése, a fogyatékosságok felszámolása és az új, magasabb célok kitűzése. Ez a fejlődés dialektikája. Az egyén, ha állva marad bármilyen magas szinten és megáll a növekedésben, nem jut tovább, és ezt rövidesen egész környezete meglátja. A stagnálás mindig bizonyos süllyedést jelent, egy lépést hátrafelé. És ha ez nem örvendetes jelenség az egyénnél, akkor a társadalomnál számos válságos probléma fel- halmozódásának kezdetét jelenti. Örülök annak, hogy erről az emelvényről is hangsúlyozták a XIV. kongresszus szellemében, hogy harcolni kell társadalmunkban az újért, mindenért, ami a szó szocialista értelmében haladó, hogy harcolni kell a konzervativizmus különféle formál ellen. A konzervativizmussal és a visszahúzással nemcsak a szocializmus iránt rosszindulatú vagy elfogult embereknél találkozunk, hanem gyakran olyanoknál is, akik nem értik a mai korszak igényeit, az 1972-es év igényeit, és társadalmunk jövő fejlődésének igényeit a tudományos-műszaki forradalom korszakában. Nemcsak a maradiság, hanem az emberi kényelemszeretet, vagy a gyávaság is akadályozza az új fejlődését. A tudat területén is vannak, hogy úgy mondjam: különféle plafonok, amelyeket valaki kialakít, s miért erőltetné meg magát azzal, hogy kifejlessze a magasabb formákat? Nemcsak a népgazdaság, a technika fejlődik és fog fejlődni hazánkban, hanem az emberek tudata, fejlettsége és igényei is, éspedig nemcsak az anyagiak. Az egész felépítménynek és különösen az újságírásnak, a tömegtájékoztatásnak nagyon gyakran kell foglalkoznia azzal, hogyan kell az embereket megérteni, hogyan kell tudatukat a legjobban befolyásolni és előbbre juttatni. Azoknak a nagy feladatoknak a teljesítésében, amit a XIV. kongresszus jelölt ki társadalmunknak, az újságírásnak, a tömegtájékoztatási eszközöknek rendkívül fontos szerepe lehet és engedjék meg, hogy így mondjam, kell játszania. Valamikor Marx fogalmazta meg az ismert gondolatot, hogy a tömegek eszméi reális anyagi erőt jelentenek. Ez abban az időben történt, amikor az emberek még nem is álmodtak a rádióról és a tv-ről, és az újságok, mai szemmel nézve, primitívek voltak, és csak egy kis embercsoport számára készültek. Egészítsük ki Marx gondolatát ma, a tájékoztatási eszközök ilyen hatalmas fejlődésének korában. Ez rendkívül nagy kötelességet jelent a tájékoztatási eszközöknél dolgozó elvtársak és elvtársitok számára. Ezért minden elért eredményünk mellett, amiket nagyra értékelünk, itt is állandóan növelni kell igényeinket. A tájékoztatást eszközök vezető dolgozói, a szerkesztőségi kollektívák, kommunisták és párton- kívüliek nagymértékben felelős- sek azért, hogy megértsék az össztársadalmi feladatokat, felfogják, mivel járulhatnak hozzá államunk fejlődéséhez, és eszerint cselekedjenek. Minden munkának, mondhatnám minden szakmának megvannak a maga bonyolult problémái. Azonban a legbonyolultabb az emberrel végzett munka. Mivel az ember maga is végtelenül bonyolult. És az újságíró munkája az élő emberekkel végzett munka, a tudatukra és a tetteikre gyakorolt hatás. Ezért ez a munka nagymértékben politikai, felelősség- teljes, és ahogyan mondtam bonyolult is. Ezért az újságírókat a párt élvonalbeli aktívájának, szocialista társadalmunk élvonalbeli politikai aktívájának tartjuk, olyan harcosoknak, akik azokért a nemes szocialista, humanista eszmékért harcolnak, amelyeket nálunk megvalósítunk. És természetesen eszerint fokozódik velük szemben igényességünk is. Mindenekelőtt a politikai igényességről van szó. Hogy ne csupán felületes megnyilvánulások és fogadkozások jellemezzék munkájukat, hanem a problémák mély átér- zése és megértése is. Egyidejűleg fontos a hivatásbeli igényesség is. Ugyanazt a dolgot elmondhatjuk úgy, hogy az embereket lelkesíti, de úgy is, hogy kikapcsolják a tv-, vagy a rádiókészüléket, vagy félreteszik az újságot. Ezért a hivatásbeli igényesség színvonala is végtelenül fontos. _ A tömegtájékoztatási eszközök hatásának elterjedésével együtt az újságírói munka fontos feltételévé válik az egves szakaszok szakmai ismerete. Mint újságíró, nem érthetek kifogástalanul minden problémához, hanem csak felületesen. Ha például a népgazdasági propagandát akarom magas színvonalon művelni, akkor nem elegendő elsajátítani néhány frázist, hanem mélyrehatóan értenem kell a népgazdasági feladatokat, a szocialista népgazdaság törvényszerűségeit, ismerni kell feltételeinket stb. Ugyanígy szükség van a szakosításra és szakmai ismeretekre más szakaszokon, a kultúrában, a tudományban stb. is. A Szovjetunióban az újságíró szakembereket még a kozmonautikára is megtanítják. Minden szakmának szüksége van szakemberre. Tehát az újságíró nem nézheti a dolgokat úgy, mint egy turista, hanem szakszerűen és értelmesen kell a problémákat közel hozni az emberekhez és megmagyarázni. Azt mondtam, hogy nagy és jó munkát végeztünk. De az is igaz, hogy ezen a szakaszon még elég hiba és hiányosság is van. Nem akarom ezeket egyenként felsorolni, ismerik, foglalkoznak vele a szerkesztőségekben. Az a fontos, hogy milyen lesz a folytatás. A pártmunkában, a gazdasági apparátusban, a szakszervezetek és az ifjúság munkájában egyre magasabbra emeljük a mércét és az emberek ezt megértik. Azt kérjük a munkástól, hogy lelkiismeretesen dolgozzon, tartsa be a munkaerkölcsöt, a technológiai fegyelmet, azt kérjük mindenkitől, hogy minden erejével segítsen, legyen az technikus, orvos vagy bárki más. Természetesen ezt a mércét magasabbra kell helyezni az újságírásban is. Ezt szüntelenül mérlegelni kell a szerkesztőségi kollektívákban. Horení elvtárs felszólalásában beszélt a sajtó, a rádió és a tv hatékonyságáról. Engedjék meg, hogy én is ezt a gazdasági terminológiát használjam. Számunkra a sajtóban sem csak az a fontos, hogy teljesítsük az úgynevezett bruttótermelés tervét, hogy telenyomjunk ennyi és ennyi ezer tonna papírt, hogy a rádióban és tv-ben ennyi és ennyi ezer órát sugározzunk. A gyárakban a selejtet rendszerint azonnal felismerik, és ez igen gyakran hatással van a bérre és más intézkedéseket is vonhat maga után. És a felépítmény területén — ide tartozunk ml is — nincs selejt? Csak valahogyan nem regisztráljuk. Nem tűrjük nagyon gyakran, hogy az, amit jól elmondhatnánk, vagy megírhatnánk gyenge színvonalú, vagy néha helytelen tendenciájú? Ahogy az egész társadalomban, úgy ezen a területen is jelentősen magasabb igényeket kell támasztani a minőségi mutatók teljesítése iránt. Meg kell követelni, hogy kifogástalan minőségben teljesítsék a feladatokat. A tömegtájékoztatási eszközökben is fel kell tárni a tartalékokat — hogy a gazdasági szakkifejezésnél maradjak —, amelyek ezen a területen adva vannak. Saját tapasztalatból tudják, hogy az ügyes újságíró tud írni öt perc vagy egy óra alatt, de ha valóban alkotni akar, akkor néhány napig is kínlódik vele. Ne végezzünk felületes munkát, csak néhány szeggel. (Husák elvtárs beszédének befejező részét lapunk holnapi számában közöljük.) Gazdasági kérdésekről Gustáv Husák elvtárs fogadta az LIVIK Minisztertanácsának alelnökét (CSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára tegnap a KB székhazában baráti beszélgetésen fogadta Mieczyslaw Jagiel- skit, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagját, a Lengyel Néipköztársaság Minisztertanácsának alelnökét, a tervbizottság elnökét. Szívélyes beszélgetés keretében kicserélték nézeteiket a nemzetközi helyzet néhány időszerű kérdéséről és megvitatták a CSSZSZK és az LNK közötti baráti kapcsolatok további bővítésének és megszilárdításának lehetőségeit gazdasági téren. A találkozón jelen volt Václav Hüla, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a szövetségi kormány alelnöke, az Állami Tervbizottság elnöke és Lucjan Motyka, a Lengyel Népköztársaság prágai nagykövete. 1972. V. 19.
