Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-10 / 84. szám, hétfő

MUNKATÁRSUNK, ZALA JÓZSEF TELEXJELENTÉSE lói az első nehéz akadályon Csehszlováké—Svédország 4:1 (2:0,1:0,1:1) A prágai jégkorong-világbajnokság harmadik napján már a rangadókra került sor az éremre pályázó csapatok között. A csehszlovák válogatott hagyományos nagy sllenfelével, Svédországgal találkozott és biztosan győzte le a kanadai Bill Harris csapatát. Így válogatottunk már túljutott az slafi nehéz akadályon, s ez a győzelem minden bizonnyal új erőt ad a csapatnak a további küzdelmekhez. A tegnapi verseny­nap második mérkőzéséi a Szovjetunió és Finnország játszot­ta, melynek eredménvéről lapzártáig nem kaptunk jelentést. L. Horský véleménye Ladislav Horský docens, az egyik legjobb csehszlo­vák szakember, a VSZ Košice edzője, a kővetkezőképpen ér­tékelte az első két nap eseményeit: „A csehszlovák váloga­tott a vártnál nagyobb arányú győzelmet aratott a sereghaj­tónak ígérkező svájciak fölött. Pz bevezetésnek jó, de mes­szemenő következtetéseket nem lehet belőle levonni. Változat­lanul gyengénk, hoqy nem tudunk zökkenőmentesen támadás­ba lendülni. Egyébként csapatunk egységesnek látszik, s ez a tény sokat jelenthet. A szovjet válogatott változatlanul ki­váló. Malcev nagyon jól helyettesíti Firszovot, s vele ez a sor erőben és átütőképességben csak nyert. Fiataljai ígéretesek. A svéd csapat nem játszott mindvégig teljes erőbedobással a svájciak ellen, ezen nem is csodálkozhatunk. Hogy valójában mit tud, csak később bizonyítja be. Mindent egybevetve, most a csehszlovák válogatottat jobbnak látom a svédnél. A finnek megfiatalított csapata nagyon tud küzdeni, mindenki számára kellemetlen ellenfél lesz, s az az érzésem, hogy a svédeket legalább az egyik mérkőzésen legyőzi. Hogy ez elég lesz-e a dobogóra, majd elválik. A nyugatnémet csapat az előző tor­nákhoz viszonyítva javult, s jelenlegi játékereje alapján fel­tétlenül jobbnak látszik a svájcinál. Mindenesetre kíváncsian várjuk a további találkozókat s talán egyetlen szakember se merné állítani, hogy bármelyik mérkőzésen is ne érhetne meg­lepetés." 1972. IV. 10. Nagy érdeklődés előzte meg a szovjet csapat bemutatkozá­sát, s mindjárt megállapíthat­tuk, hogy igazolta azokat, akik bíztak benne, játékosai kirob­banó erőben vannak, nem ke­rülték a közelharcot, bátran vállalkoztak akár kollektív, akár önálló kitörési kísérletek­re, s amikor csak arra lehető­ség kínálkozott, még távolról Is jól Irányzott lövésekkel igye­keztek — méghozzá eredménye­sen — bevenni Kehle, majd Ma katsch kapuját. (A nyugat­német edző mindkét kapusának egyformán adott védési lehető­séget, s bizony nem panaszkod­hattak a foglalkoztatottság miatt.) A bevezető harmad gólját Guszev, Harlamov és Sadrín A mai műsorról A csehszlovák csapat, mint minden mérkőzésén, ezúttal is 17.00 órakor kezdi találkozóját. Most az NSZK válogatottjával. Erről dr. Ján Starší, a Slovan Bratislava edzője, a nyugatné­met jégkorongsport avatott is­merője így nyilatkozott: — Az egyre javuló nyugatné­met csapatot nem lehet fél­vállról venni. Kiég intő példa a finnek esete. A VB-n nagy szerepet kaphat a gólarány is, tehát el kell kerülni a saját hálóban a fölösleges korongo­kat. A szovjet válogatott, amely előreláthatólag érzi majd a fin nek elleni megterhelő erőpró­ba utóhatását, még így is sú­lyos vereséggel búcsúztathatja majd a sereghajtó svájciakat. ütötték, a második játékrészben Hlinov, Szoloduliin és Mihajlov volt eredményes. Eddig még úgy-ahogy bírta ertivel a nyu­gatnémet csapat is, de a hajrá­ra elkészült az erőnléttel és nem tudta megakadályozni, hogy sorrendben Malcev, Viku­lov 121, Sad rin és Harlamov megterhelje a hálóját. A szovjet csapat kétszer, a nyugatnémet ötször jutott em­berelőnyhöz, de a világbajnok együttes két alkalommal még emberhátrány során is eredmé­nyes tudott lenni. Pucskov, a szuvjet válogatott másodedzője, jellegzetesen nyi- lánymérkőzésnek minősítette a találkozót, amely több akarást, mint pontosságot hozott. Kiessling, a nyugatnémet edző a vereség ellenére elége­dett volt. Nem várta, hogy csa­pata aránylag sokáig állja a világbajnok együttes rohamait. Svédország—Svájc 12:1 (4:1,5:0,3:0) Meglepetésre a svájci csapat szerezte meg a vezetést, Nel- ninger révén, de hamarosan Hedberg, Wickberg, Larsson, Wlckberg sorrendben következ­tek a svéd válaszgólok. A második harmadban Hod- horg, Karlsson, Nilsson, Johans­son, és Sundquist t»tött gólt, majd a befejező játékrészben Larsson és kétszer Palmqulst vette be a svájci kaput. Nagy tudáskülönbség mutat­kozott a két csapat között a svédek javára A svájciaknál a kapusok tüntelték ki magukat. önfeláldozóan egymást segítet­ték, ha arra szükség volt A közönség lelkes és sportszerű biztatása is éreztette hatását. Annak ellenére, hogy röviddel a befejezés előtt a csehszlovák csapat emberelőnyhöz jutott, az •redmény már nem változott. A csehszlovák válogatott az­zal tudott határozottan nagy el­lenfele fölé kerekedni, hogy nem vette őt annak kíméletlen játékmodorát, és nem töreke­dett mindenáron törlesztésekre. Sikere az egész kollektíva dia­dala, amelyben ezúttal gyen­ge pontot nem találtunk. Finnország—NSZK 8:5 (5:0,2:4,1:1) A finn csapat lélegzetelállí­tóan kezdett és különösebb megerőltetés nélkül érte el tet­szetős vezetését Murto, Mnno- nen, Uksanen, Mononen és Ran- tasila révén. Az első szünetben a szakér­tők egyaránt arról áradoztak, hogy a finnek tüneményes já­téka a VB nagy meglepetése lesz, a második harmad 180 fokos, fordulatot hozott. A vér­szemet kapott nyugatnémet együttes, mint akinek nincs vesztenivalója, mindent egy kártyára tett, mindent kihasz­nált és Kuhn, Egger, Schneit- berger, majd Hanig jóvoltából 5:4-re főtt föl. Ráadásul négy gólját egy perc 38 másodperc leforgása alatt ütötte, ami még egy világbajnoknak is dicsére­tére válna. Azután a játékveze­tők kezéből kicsúszott a ke­ménnyé vált találkozó irányí­tása, egymást érték a tisztáta- lanságok, a csetepaték, s a határozottabb finnek Oksunen, meg Repo góljával ismét el­húztak. A befejező harmadban sem szűnt a küzdelem heves­sége, Mononen góljára Egger válaszolt, s a játékvezetői té­vedések heves találkozója meg­lepően szoros eredménnyel végződött. Liitsola a finnek edzője a bírákat okolta a mér­kőzés elfajulásáért, azt állítván, hogy olyan a játék, ahogy a játékvezetők irányítják. Egyéb­ként nem az eredményt, hanem a két szerzett pontot tartotta fontosnak. Kiessling a nyugatnémet edző szerint a játékvezetői tévedé­sek elsősorban az ő csapatát sújtották. Svédország válogatottja is könnyedén győzött a svájci korongozok ellen. Felvételünkön a svédek első gólját láthatjuk. A Dinamó Kijev és az SC Leipzig Az lilét női kézilabda BEK dŕin tőjébe, melyre Bratislavában ke rül sor amint az várható volt, a Dl namu Kljev és az SC Leipzig iu­Inter—Japán 79:64 (34:24) A Csehszlovákiában portyözó ja­pan férfi kosárlabda válogatott tegnap bemutatkozót« a bratisla­vai közönségnek Is. Jó Iramú, ma­gas színvonalú mérkőzésen a ha­zai Inter biztos, 15 pontos győ­zelmet aratott. Góldobók: Kotieba 26, ill. Tanegusi 26. , # Az oszwienczimi vízilabda- torna első napjának eredményei: Csehszlovákia—Lengyelország 6:4, Lengyelország—Bulgária 7:3. Uk­rán SZSZK —Bulgária 3:1, Cseh Szlovákia—Ukrán SZSZK 4:4. • Gerd Knetschke, az MSV Duisburg labdarúgója, a 12. a sor­rendben, akit a nyugatnémet megvesztegetési botrány során el­ítéltek. Az említett labdarúgó Já­tékjogát 10 évre felfüggesztették. ft) A Krakkóban megrendezett Wniodyjowski nemzetközi kard csapat-versenyt a Szovjetunió nyerte Magyarország és Lengyel­ország előtt. A torna legsikere­sebb résztvevője a magyar Marót Péter volt, aki 28 összecsapásból 24 szer került ki győztesen. lőtt. A szovjet kéztlabdázónök Veszprémben a Bakonyi Vegyész elleni visszavágón, igaz 10:9 arányban alulmaradtak, de az első mérkőzésen szerzett 9 gólos előny még így is elegendő volt. A másik ágon az NDK bajnoka, Pioestiben szintén kikapott az Universitäten Bukarest együttesé­től 15:10 arányban, de a hazai pályán szerzett 8 gólos előny ez esetben is döntött. Sakk Szabó László, magyar nemzet­közi nagymester győzött a szara­jevói nemzetközt sakktornán, 11 pontot szerzett, és fél ponttal megelőzte a szovjet exvllágbajnok Tigran Petroszjant. A 3.-5. helyen 9.5 ponttal a csehszlovák Hort és jansa, valamint a szovjet Kérész osztozkodott. Az utolsó. 15. for­dulóban Hort döntetlenül játszott a jugoszláv Bukallal és a Jansa— Szabó találkozó Is döntetlennel ért véget. A sportfogadás hírei A Sportka 15. játékhete I. hu* asának nyerőszámai: 9, 26, 29, 37, 42, 43. A II. búzás nyerőszámai: 10, 15, 23, 32, 40, 45. PRÉMIUMOK Gyűjtőhely sorozat és szám sorszám Kftt TJ Baník Prievidza tk 185 843 1 955 60 000 TI Bohemians CKD Praha ink 336 595 10 493 60 000 TJ Strojárne Martin yk 728 694 2 147 60 000 Tf Praha 7. Kb 399 402 519 60 000 TJ Slávia Bratislava Univerzita Komeuského Oc 288 460 5 414 60 000 Posta Berunice Ra 565 986 31 60 000 Pošta Česká Tŕebnvá 1. Mb 901 367 300 60 000 A Rába tTO és az Eger bravúros győzelme A magyar labdarúgó bajnokság 20. fordulója két nagy meglepe­tést liozott. A tabella ulsó felében tanyázó győri együttes Buda­pesten fölényes győzelmet aratott a Vasas fölött. A fővárosi csapat úgy tűnik, tartós hullámvölgyben van, hiszen ogy héten belül két vereséget szenvedett. Folytatta jó szereplését az Egri Dózsa, amely ezúttal Pécsett remekelt és szerzett két értékes pontot. A Diós­győr nem tudta tartani múlt heti jft formáját és Salgótarjánban háromgólos vereséget szenvedett. A várakozásnak megfelelően az Újpest és a Ferencváros megszerezte a győzelmet, és a Tatabányá­nak is sikerült két vállra fektetnie a Komlót. A csatárok közül ezúttal többen jeleskedtek a gól lövésben. Elsősorban a győri Pó- czik érdemel említést, aki mesterhármast ért el. Rajta kívül Bran nikovits, Bene és Takács volt két ízben eredményes. A Budapesti Honvéd—MTK találkozó lapzárta után ért véget. VASAS—RABA ETO 1:4 (1:2) Góllövők: Vidáts, ill. Póczik f3) és Korsós. A győri csapat a 20. percben szerzett vezetést Póczik távoli lö­vésével. A Vasas még egyenlíteni tudott, ám ezután a tervszerűbben és gólratörőbben Játszó vendég­csapat hengerelt. A játékvezető Puskás dr.-t a második félidőben súlyos sportszerűtlenségért kiállí­totta. A Vasas játékosa megjegy­zést tett egy ítéletre, majd kö­pött ... VIDEOTON—CSEPEL 2:0 (2:0) Góllövők: Hartyányl és Karsai. A székesfehérvári együttes az első félidőben jól és eredménye­sen játszott. A vendégcsapat fá­radtan, lelkesedés nélkül játszot­ta végig a kilencven percet. FTC—SZOMBATHELY 3:1 (1:0) Góllövők: Brannikovits (2), Al­bert, ill. Bíró. A Ferencvárosban már pályára lépett juhász István. Az első 45 percben u zöld-feliér együttes több gólhelyzetet dolgozott ki, de csak egy ízben zörgött a háló. A 15. percben Szőke beemelését Albert a kapu előteréből a hálóba fejelte. A szünet után két ragyo­gó egyéni alakítást láthatott a közönség Brannikovltstól. A 46. és az 50. percben lerázta magá­ról a védőket és eldöntötte a mérkőzést sorsát. Továbbra is a zöld-fehér gárda rohamozott és csatárai több kínálkozó gólhely­zetet hagytak kihasználatlanul. A szombathelyi Bíró az utolsó percben szépített. Nem volt egy ,, súlycsoportban" a két csapat. A Ferencváros lépésben is bizto­san győzött. EGYETÉRTÉS—Ű. DÚZSA 1:2 (0:2) Góllövők: Szuromi (tizenegyes­ből), ill. Bene (2). Úgy indult u mérkőzés, hogy simán nyer a bajnokcsapat. A 10. percben Bene 12 méterről a háló­ba bombázott. A 23. percben Be­ne lesgyanús helyzetből növelte csapata vezetését. Ezután több újpesti gólhelyzet maradt kihasz­nálatlanul, a legnagyobbat a má­sodik félidő derekán Bene hagy­ta ki, amikor a kifutó Vargába lőtte a labdát. A 75. percben Ha­lápit a tizenhatoson belül buktat­ták és a megítélt büntetőt Szuro­mi értékesítette. A gól u-tán fel­támadt az Egyetértés és a lila­fehér együttes beszorult. Kis hí­ján ki is egyenlített az Egyetér­tés, azonban Szuromi nagy bőm báját Szentmihályl óriási bravúr­ral védte. PÉCS—EGER 0:2 (0:1) Góllövők: Kuvács és Vígli. A 12. percben Kovács kapáslö­vése jelentette az első egri gólt. Az 50. percben Vígh beállította a végeredményt. Ezt követően még az ötösről egy közvetett szabad­rúgást rúgott az Eger és csatárai egy ízben a kapufát is eltalálták. A Pécs kiábrándítóan játszott, míg az Eger bebizonyította, hogy formajavulása tartós. TATABANYA—KOMLÓ 2:1 (2:1) Góllövők: Takács (2), III. Ju­hász. Takács lövése nyomán már a 20. másodpercben a komlói há­lóban táncolt a labda. Ezután fél­órás lagymatag játék következett, majd Juhász révén egyenlített a vendégcsapat. A 34. percben a válogatott formában játszó Takács újabb gólt lőtt. Az 54. percben tizenegyeshez jutott a Tatabánya, Tóth Kálmán azonban rosszul lőtte a büntetőt. Továbbra Is fö­lényben játszott a hazai együttes, de csatárai ritkán vállalkoztak lö­vésre. A minden csapatrészében jobb Tatabánya nagyobbarányú győzelemre is rászolgált volna. SALGÓTARJÁN—DIÓSGYŐR 3:0 í 1:0) Góllövők: Kmetty, Jeck és Ko­vács. A 34. percben Kmetty fejesgól­lal vezetést szerzett a hazai csa­patnak. A 66. percben a diósgyőri védelem rövidzárlatát Jeck hasz- nátla ki. Nem sokkal később is­mét megzavarodott a vendégcsa­pat védelme és ezúttal Kovács volt a gólszerző. A súlyos vere­ség ellenére a Diósgyőr nem ját­szott alárendelt szerepet, azonban védelme két ízben kapkodott és a tarjánlak mindkét alkalommal kihasználták a kínálkozó gólszer« zési lehetőséget. Sjovietimüó — MSZK 11:0 (3:0,3:0,5:0) A két csapat ebben a felál­lításban játszott: Svédország: Cli. Abrahamsson — Ostllng, Satumig, B. Johansson, Silberg, Sundquist, T. Abrahamsson — Hammarström, Wickberg, Lund- ström — S. Johansson, Palni- quist, Larsson — Hedberg, hindii, Nilsson. Csehszlovákia: Holeíek — MachaC, Pospíšil, Tajcnár, Kužela, Horešovský, Bubla — JtW Holík, Jaroslav Holík, Klapáfi — Haas, Nedo- manský, Kochta — Šťastný, Hlinka, Martinec. A találkozót 14 U00 néző «lőtt a svájci Ebrensberger és a nyugatné­met Kampala vezette. A közönség fergeteges bizta­tása közben Jirí Holík már a 36. másodpercben Abrahamsson hálójába juttatta a korongot. Tovabbra is a csehszlovák csa­pat volt n játék irányítója és a 7. percben a aagjr akarással játszó J1M Holík újrázott. A kettős kiállítás, majd a cseh­szlovák és későWj a svéd em­berelőny az első harmadban az eredményen már nem vál­toztatott. Taktikailag továbbra is érett játékát folytatta esapatunk és a 25. percben emberhátrány során Nedomanský két hatal­mas helyzetet dolgozott és ha­gyott ki. A svédek eredmény­telenségük láttán időhúzásra, veszekedésre, torzsalkodásra adták magukat és különösen a magán uralkodni nem tudó Lundström, a csapatkapitány járt elől a rossz értelemben vett kanadaiaskodásbau. A 36. percben Haas lövése utat ta­lált a svéd hálóba és ez se­gített feloldani a hatalmas fe­szültséget. A 43. porcben Pailmquist lö­vése utat talált HoleCek hálójá­ba. A svédek nem sokáig örül­hettek góljuknak, mert két perccel később Nedomamký egyéni alakítása után 4:1 lett az eredmény. A csehszlovák vá­logatott továbbra is irányította a játékot, a kollektíva tágjai

Next

/
Thumbnails
Contents