Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-09 / 14. szám, Vasárnapi Új Szó
A szállítmányok csomagolása gondos munkát igényel. Képünkön Fehér László gyártásvezető a munkabrigád napi teljesítményét értékeli. MINŐSEK ÍS VILÁGHÍR Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Nyugat-szlovákiai Tejüzemek Čalovói (Nagymegyer) Üzemének szerencsésen egybehangolt munkakollektívája van. Mórocz Béla, az üzem vezetője három szocialista munkabrigáddal is dicsekedhet. Az egyik a tejszárító részlegen, a másik a vajgyártásnál, a harmadik pedig a palackozóban dolgozik. A palackozó részleg munkakollektívája 40 CSISZ tagból áll, és mindannyian bekapcsolódtak a szocialista munkaversenybe. Az üzem „legöregebb“ kollektíváját a tejszárító részleg 25 tagú munka- csoportja képezi. Három műszakban dolgoznak, méghozzá szombaton és vasárnap is. A munkaidőt úgy osztották el, hogy a hét nap mindegyikére három műszak jusson, s így a pihenőnapok az egyes dolgozóknál nem mindig esnek szombatra és vasárnapra. A „Szocialista munkabrigád“ címet viselő, 12 férfiből és 13 nőből álló kollektíva gyakorlatilag 1967 márciusától dolgozik együtt, amikor nehéz feladatot vállaltak — a holland tej- szárító-berendezés maximális kihasználását. A szárítóberendezés eredetileg fölözött tej szárítására szolgál, az opoč- nói szakemberek segítségével azonban, átállították teljes tej szárítására. A berendezés teljesítménye eleinte évi 3500 tonna tejpor volt. Az üzem dolgozói keveselték ezt a mennyiséget, el akarták érni az értékes importált gép gyorsabb megtérülését. Emellett egyre nagyobb volt az érdeklődés külföldön is a Calovói tejpor iránt. Például Libanon már csak csehszlovák tejport importál, mely a külföldi piacon a Bramilk név alatt szerepel. Nagy eredmény ez, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a szárító berendezés szállítója csak napi 8 órás üzemeltetéssel, havonkénti karbantartással és rendszeres évi javításokkal számolt. A čalovói dolgozók azonban immár hét éve éjt nappallá téve három műszakban dolgoztatják a berendezést. Mint Fehér László termelési vezető, a pártszervezet elnöke is említi, a gépek 7 év alatt 21 évre szóló teljesítményt értek el. Arra a kérdésünkre, hogy minek köszönhető ez a szinte egyedülálló teljesítmény, Fehér elvtárs így válaszolt: — Eleinte három párttagunk volt a kollektívában, ma már hatan vagyunk. Szem előtt tartjuk munkatársaink szakmai fejlődését is. A termék minősége mindannyiunk szívügye, az állandó laboratóriumi ellenőrzés rendkívül gondos munkát és főleg tisztaságot követel az egész részlegen. Leginkább azonban azt értékeli Fehér elvtárs, hogy ez a 25 tagú kollektíva szinte egy nagy családdá ko- vácsolódott egybe, önzetlen emberek, akik ismerik egymás gondjait, bajait, osztoznak egymás örömeiben s tudják, hogy a sikeres termelés is közös érdekük. Az, hogy szocialista munkabrigád tagjai, másban is megnyilvánul. Közös rendezvényeken vesznek részt, különböző színdarabokra járnak, még Bratislavába is. Egymás munkájának bírálásától sem riadnak vissza, minden váltás külön számol el elért teljesítményének mennyiségével és minőségével. Mindannyian tudjuk, milyen jól esik-ha mások is megemlékeznek névnapunkról vagy együtt emlékezünk meg a különböző ünnepnapokról, pl. a nemzetközi nőnapról. Fehér elvtárs nemrég három hétig kórházban volt, s mint mondja, a brigád valamennyi tagja meglátogatta őt. Havonta egyszer gyűlést is tartanak, ahol megtárgyalják a munkával kapcsolatos kérdéseket. A szocialista brigád élén álló Csé- falvai Bélának és Fehér László gyártásvezetőnek további terveik vannak: a szárított tejporra vonatkozó jótállási időt 6 hónapról 12 hónapra lehetne meghosszabbítani, ha a terméket gázmentesítenék. így elkerülhető lenne a tejpor csomósodása, és az értékesítés területét is tovább lehetne bővíteni. A tejpor felhasználásának további módjait is latolgatják. A hazai fogyasztók a modfanyi és az olomouci csokoládés készítményekben találkozhattak már a čalovói tejporral. A jövőben a tejporba különböző ízesítőket is kevernek, pl. kakaót, ami alkalmas lesz különböző fagylaltok és krémek készítéséhez is. A čalovói tejüzem csak néhány éves múltra tekinthet vissza, ám termékeit nemcsak Prágában ismerik, ahová negyedkilós és nyolcados csomagolásban évente 1800 tonna vajat szállítanak, hanem a Koospol közvetítésével a Bramilk tejpor eljut szerte a világba. A tejüzemi dolgozók példás igyekezetét siker koronázza, hiszen tavaly 5420 tonna szárított tejport állítottak elő, és a minőségre egyetlen panasz sem érkezett sem belföldről, sem külföldről. B. DUSEK Hl AZ Munkaerőigény n< kat a! A breznói Hídelemgyár általában nevével össze nem függő gyártmányokat készít. Ismertek az itt gyártott toronydaruk, amelyek idehaza és külföldön az építkezések körül magasodnak. Mellékesen szólva éppen nemrég készült el két újfajta óriásdarú, az MB—90 és az MB—160, amelyek minden eddigit felülmúlnak teherbírás, magasság és az emelőkar hossza tekintetében. Az üzem a darukon kívül jelentős energetikai berendezéseket is gyárt: pernyeszállítő berendezéseket, tüzelőanyag-adagolókat és szállítókat, még vízi villanyerőművek egyes részeit is. E téren értékes kötelezettségvállalás született az üzemben: az energetikai létesítmények építési határit!*».., jének lerövidítése érdekében a breznói Hídelemgyár dolgozói több erőmű számára minden szállítást kielégítenek. A befejező szállításokat elvégzik a varnsdor- fi, a semtíni és a malešicei IV. hőerőművek számára és a dalešicei vízi villanyerőmű szállításait is befejezik, amelyeket 10 hónappal a határidő előtt juttatnak a helyszínre. A már kapott megrenADOLGOZQKKEZDEMENYEZESEA A szocialista gazdaság jelentős forrása a ** dolgozók aktív részvétele az igazgatásban. A szocialista társadalom dolgozói egyre nagyobb mértékben tudatára ébrednek annak, hogy az egész társadalom gazdagsága és az életszínvonal a társadalom egyes tagjainak aktív hozzájárulásától függ. Csehszlovákia Kommunista Pártja a dolgozókat a szocialista építés egész ideje alatt az igazgatásban való részvételre s kezdeményezésük fejlesztésére ösztönözte, hogy a népgazdaság fejlesztésében minél jobb eredményeket érhessünk el, s hogy a lakosság anyagi és kulturális igényeit minél jobban kielégíthessük. Ezekből a tapasztalatokból indult ki a párt új vezetése is 1969-ben, amikor az „Arccal a tömegek felé“ jelszó alapján minden becsületes dolgozóhoz fordult, hogy hozzáállásukkal és munkájukkal azt adják az országnak, amire a legnagyobb szükség volt: nyugalmat, rendet és becsületes munkát. A szocialista tervgazdálkodás alapelveinek felújításával, a demokratikus centralizmus megerősítésével és az alapvető szociális és életbiztonság megszilárdításával a CSKP Központi Bizottsága létrehozta a feltételeket, hogy az emberek hozzájárulása és kezdeményezése minél gyümölcsözőbb lehessen. A dolgozók aktív részvétele a népgazdaság fejlesztésében azt igazolja, hogy a szocialista eszmék mély gyökeret vertek az emberek tudatában és kihatással vannak politikai állás- foglalásukra is. Az elvtársi együttműködés szellemében javultak az emberek közötti kölcsönös kapcsolatok. Az eltelt időszak világos választ adott azokra a revizionista törekvésekre, amelyek a pártnak a gazdasági életben betöltött vezető szerepe felszámolása mellett a dolgozókat is meg akarták fosztani az igazgatásban való aktív részvételtől. A dolgozók kezdeményezésének visszautasításával, a szocialista munkaverseny becsmérlésével fel akarták számolni azokat az eredményeket, amelyeket a szocialista építés folyamán értünk el. A dolgozók munka- és alkotó-kezdeményezésének nagy jelentősége főleg most, az ötödik ötéves terv első évének elemzésénél mutatkozik meg. A CSKP KB februári plenáris ülése is hangsúlyozta, hogy a dolgozóknak az igazgatásban való aktív részvétele továbbra is nélkülözhetetlen. Az idén, az ötéves terv döntő évében a dolgozók kezdeményezését nem elég csupán megőrizni, hanem tovább kell fejleszteni, hogy a gazdasági élet hatékonyságát magasabb szintre emelhessük. A CSKP KB februári plénumának a XIV. kongresszus irányvonalából kiinduló határozata alapján magasan hatékony termelést kéül szerveznünk minden népgazdasági ágazatban, ami elkerülhetetlenül összefügg a dolgozók aktív hozzájárulásával. Az elmúlt időszakban a szocialista kötelezettségvállalások többsége a termelés mennyiségi oldalainak teljesítésére irányult. Most a dolgozók, munkások, technikusok, tudományos kutatók és gazdasági vezetők figyelmének középpontjába a termelés intenzitásának és hatékonyságának növelése kerül. A kívánt eredményeket elsősorban a tudományos technikai fejlesztés vívmányainak realizálásával és a komplex szocialista racionalizáció által érhetjük el. A termelési fogyasztás csökkentése, a nyersanyagok, az anyagok, az energia és a termelési alapok jobb kihasználása, a beruházási feladatok és a kivitelt szolgáló termelési feladatok teljesítése gazdasági növekedésünk fő forrásai és a munkakezdeményezés fejlesztésének fő irányzatait képezik. A dolgozók részvétele gazdasági feladataink megoldásában előmozdítja az új szocialista embertípus kialakítását is. Erről már többször meggyőződhettünk és egy egész sor példával igazolhatjuk. Bizonyítják ezt a bányászok, a szállítási alkalmazottak és a többi népgazdasági ágazat dolgozóinak példamutató kezdeményezései, politikai és polgári öntudatuk növekedése. A mi társadalmunkban adva vannak tehát a népgazdaság minőségi fejlesztéséhez szükséges feltételek és teljes összhang van a gazdasági fejlesztés irányzatai, valamint a dolgozók kívánságai és érdekei között. Most arról van szó, hogy a népgazdaság egész rendszerében megteremtsük a feltételeket e folyamat megindításához, hogy a dolgozók minőségileg új részvétele és kezdeményezése meghozza a kívánt eredményeket. Az emberek képességeinek, tudásának és kezdeményezésének a gazdaság fejlesztése érdekében történő helyes kibontakoztatása jelenlegi és jövő sikereink alapvető feltétele. Elengedhetetlenül szükséges, hogy a dolgozók aktív részvételének fejlesztése az irányításban az állami és gazdasági vezetők irányító és politikai-szervező munkájának szerves részét képezze. Az állami és a gazdasági szervek tevékenységében biztosítani kell a nélkülözhetetlen szervezési, technikai és anyagi feltételeket a magasan produktív munkához, a dolgozók képességeinek, tapasztalatainak és tudásának kihasználásához. A gazdaságpolitika kvalitatív irányvételével összefüggésben a gazdasági szerveknek az eddigieknél sokkal jobban be kell vonniuk a dolgozókat már a tervkészítés folyamatába, a végrehajtás döntő formáinak megválasztásába és teljesítésük ellenőrzésébe. Az 1972-es tertvek kidolgozásánál ilyen eljárás Csak esetenként fc lehetséges és főleg hí nemzeti vállalat példáj előző évi tapasztalatai- gyeimet szenteltek a d idei terv elkészítéséné a vállalatban a szók“' további bevált formád irányításban és a szocii Az egyik a komplex (team-szerű) munkája, adatok meghatározása, lesztési részlegek spec jellegzetességeiből indu lesztési dolgozókból, a ellátó és egyéb részleg lított komplex brigád pe ernyő minőségének ja feltételei között, mego zisztorok ipari felhaszr lémáit stb. A gottwald latban is bevált a dől vezési folyamatba. A megtakarítás idei igén} lex szocialista rációnál intézkedések már januá ban megoldották. A tér’ minden dolgozójának p Nagy kár, hogy a tér vállalatokban és az eg kon továbbra is csak a gozóinak a feladata r okozta, hogy az egyes gazdasági egységek ten ponti irányelvekben kití lát. Ha a meglevő forráso lóban jobban ki akasju azt beszélni a munkáso 3 a Bi: no gc he en löi ■■■ ■■■■;'Í:i ; -.ifi