Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-08 / 83. szám, szombat
Hétvégi hírmagyarázatunk Olaszország választások előtt Itália kék ege alatt heves választást küzdelem dúl. A május 1 éré kiirt általános választások előkészítése utolsó, legélesebb szakaszába lépett. Egymást követik a választást gyűlések, a sa) ló hasábjain, uz éter hullámain és a televízió képernyőin a pártok a szavazók megnyeréséért versengenek, a házak falait a színes választási plakátok szinte elborítják. A választási propaganda előterébe most már a választások utáni kérdések kerülnek, a vita elsősorban a fövő kormány összetétele és programja körül folyik. A nagy versengésben nyolc országos párt (kommunista, szocialista, proletárszocialista, köztársasági, szociáldemokrata, kereszténydemokrata, liberális, újfasiszta monarchista), három regionális párt és számos kisebb, többnyire szélsőbal- és szélsőjobboldali mozgalom vesz részt. Az igazi küzdelem azonban Olaszország két fő politikai ereje: a kommunista és a kereszténydemokrata párt között zajlik le. Az Olasz Kommunista Párt programja A május 7-1 választásokon a képviselőházban 630, a szenátusban 315 mandátum sorsát kell eldönteniük az olasz szavazópolgároknak. A legutóbbi, 1968-ban megtartott választások eredményeképpen a kommunisták a képviselőházban 177 és a szenátusban 101 mandátumot, a proletár szocialisták 23 (a szenátusban a kommunistákkal együtt 101) mandátumot, a szocialisták a szociáldemokratákkal együttesen 91, illetve 46 mandátumot, a köztársaságlak 9, illetve 2, a kereszténydemokraták 266, ill. 135, a liberálisok 31, ill. 16, a monarchisták 6, ill. 2 az újfasiszták pedig 24, ill. 11 mandátumot szereztek. A mostani választásokon sem hiányoznak a közös listák, bár a pártok többsége önálló listán indítja jelöltjeit. Az Olasz Kommunista Párt — az 1968. évi választásokhoz hasonlóan — a szenátusi választásokra közös jelölteket állított a PSIUP-pal, s a független baloldaliak is kommunista listán jelöltették magukat. A kommunista párt természetesen valamennyi kép viselőt és szenátori választókerületben állított jelölteket, közöttük olyan nagy tekintélynek örvendő kommunista vezető személyiség neve szerepel, mint például Luigi Longo, Enrico Berlinguer, Amendola, Ing- rao elvtársak. Az Olasz Kommunista Párt márciusi kongresszusa mégha tározta a párt választási programját, az olasz kommunisták célkitűzéseit a választások utáni időszakban. Az OKP a májusi választások fő céljának a baloldali fordulat eléréséhez szükséges többség alapjának megteremtését tekinti. E célkitűzésében arra az egységre épít, amely a múlt évek folyamán a munkásosztály soraiban kialakult. A párt az ország súlyos kormányzási és politikai válságáért, az áldatlan gazda sági és szociális helyzetért egyértelműen a 25 éve hatalmon levő kereszténydemokra tákat teszi felelőssé. Az Olasz Kommunista Párt a „vörös tartományokban“ bizonyságát adta, hogy alkalmas a kormányzásra. Ezért teljes demokratikus fordulatot, a baloldalra épülő új kormánytöbbséget, nem pedig egy újabb középbal változatot javasol alternatívaként. Kétszínű taktika A kereszténydemokrata párt taktikája a mostani választási kampányban arra irányul, hogy az egy évtizeden át követett középbal formula helyébe a liberálisokkal kötendő centrista szövetséget állítsák. „Nem a kormányformula a fontos, hanem a politikai program“, harsogják a keresztény- demokrata szónokok választási beszédeikben, holott a kereszténydemokraták mindig éppen a formulák örve alatt utasították el határozott program vállalását. E taktika kétszínűségét misem bizonyítja jobban, hogy míg most a program jelszavát tűzik választási lobogójukra, egy évtizeden át következetesen megakadályozták a szocialisták és a baloldal által szorgalmazott reformprogramok megvalósítását. A jobbratolódó kereszténydemokrata párt a „kereszt jegyében“ a katolikusok egységével szeretné ellensúlyozni a dolgozó osztályok, a baloldal kikovácsolódó egységét. A főpapság is ebben az irányban igyekszik befolyást gyakorolni a szavazókra. Az olasz püspöki kar konferenciája például felhívta a hívőket: foglaljanak állást a kereszténydemokrácia mellett. A katolikus munkásszervezetek és a katolikus dolgozók kulturális szervezetei azonban kijelentették: tagjaik számára a választásokon teljes lelkiismereti szabadságot biztosítanak. A kormányon levő keresztény- demokraták kétkulacsos politikát folytatnak. Egyrészt demagóg, félrevezető jelszavakkal igyekeznek megzavarni a választókat és meggátolni a baloldali erők előretörését, másrészt nyitva hagyják az utat a választások után lehetséges koalíciós csoportosulások mindegyike számára ahhoz, hogy a választási eredménytől függően választhassa meg jövő partnereit. „Az ellentétes szélsőségek“ csaló jelszava. Az Olasz Kommunista Párt képviselői beszédeikben a válaszlók előtt ismételten rámutatnak, hogy a kereszténydemokraták az „ellentétes szélsőségek“ jelszavával a szavazó tömegek félrevezetésére egyenlőségjelet igyekeznek tenni az újfasizmus és a kommunisták közé. Ez a jelszó a legnagyobb mértékben csaló és hamis, hisz éppen a fasizmus elleni óriási áldozatokat követelt harc legfőbb erejét, a kommunistákat akarja egy kalap alá vonni a fasiszták utódaival. Amikor a kereszténydemokrácia erőskezű kormányt, a rend biztosítását ígéri a választóknak, a „szélsőséges mozgalmak megfékezése“ alatt elsősorban a munkásság sztrájkjainak, szabadságjogainak elfojtását érti. Az olasz kommunisták — amint Berlinguer, a párt főtitkára hangsúlyozta — a munkás- osztály egységes fellépésére építenek. „A munkásoknak kell a parasztokhoz, a fiatalokhoz, a nőkhöz, az értelmiségiekhez, a katolikus dolgozókhoz fordul- niok, hogy ők is közvetlenül vegyenek részt az ország megváltoztatásáért. egy új, szabad, demokratikus, igazságos, rendért vívott harcban.“ PROTICS JOLÁN VIHAROS TÜNTETÉSEK ARGENTÍNÁBAN 1972. IV. 8. Mendoza — Mint már jelentettük, a nyugat-argentinai Mendoza tartomány központjában napok óta tüntetések zajlanak. Még kedden mintegy húszezren vonultak fel Mendoza utcáin, tiltakozva a villamosener- gla-szolgáltatás árának száz- százalékos emelése ellen. A rendőrség könnygáz-gránátok- kal oszlatta fel a tömeget, sőt lőfegyverét is használta. Egy munkás életét vesztette. A helyi rendőrség biztonsági intézkedéseket rendelt el, az ArgenKoszigin iraki körúton tin Általános Munkásszövetség, az ország legnagyobb szakszervezete pedig 12 órás általános sztrájkra szólította fel a munkásokat. A keddi tüntetés áldozatának temetésén, a végső tisztességadásra vonuló tömeg ismét ösz- szecsapolt a rendőrökkel. Letartóztatták az Argentin Általános Munkásszövetség helyi végrehajtó bizottságának húsz tagját. Mendozában és a tartomány más nagyvárosaiban kijárási tilalmat rendeltek el. Bagdad — Bejrut — Irak szovjet segítséggel kiépült új olajkitermelő központjában, Eszak-Rumeilaban pénteken indították útnak az első nyers olaj-gzállítmáuyt. Az ünnepi eseménynek szemtanúja volt Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök Is, aki csütörtökön párt- és kormányküldöttség élén Bagdadba érkezett. A rumellai olajmező kincsét már nem a nagyhatalmú Iraq Petroleum Company termeli ki, hanem az 1962-ben létrehozott nemzeti olajvállalat, az INOC. A rumeilai olajkincs kitermelése és feldolgozása Irak számára az első lépés a nemzeti olajipar megteremtése felé. Az országban az olajtermelés javát ma még az amerikai, brit, holland, francia kézben lévő IPC adja. Eleinte az IPC kapott koncessziót a rumeilai olaj kiaknázására iá, dj9 1961-ben, a haladó bagdadi kormányzat az IPC urainak fenyegetőzése ellenére kisajátította az itteni olaj- mezői. A Pravda Bagdadba küldött tudósítói emlékeztetnek arra, hogy a nemzett olajipar kiépítésének feladatát Irak egyedül nehezen lenne képes elvégezni. Ezért van rendkívül nagy jelentősége a szovjet segítségnek. A rumeilai nyersolajjal Irak a Szovjetuniótól és más szocialista országoktól kapott kölcsönöket törleszti. Koszigin miniszterelnök csütörtökön, röviddel megérkezése után Szaddam Husszein Takriti alelnökkel tárgyalt, majd Al Bakr elnöknél tett látogatást. A hivatalos szovjet—iraki tárgyalások ma kezdődnek. CHILE VÁLSÁGOS NAPJAI Vérszemet kapott az ellenzék 0 Kiválás a népi egység koalíciójából Q Folynak az UNCTAD előkészületei Santiago — Dr. Salvador Al- lende chilei elnök csütörtökön este beszédet mondott a Radikális Párt rendkívüli kongresz- szusán. Rámutatott, hogy Chile ezekben a napokban történelmének nehéz óráit éli át. A súlyos helyzetet elsősorban a külső ellenség ama kísérletei okozták, amelyek csődbe akarták juttatni a chilei gazdaságot, másodsorban pedig az ellenzék bizonyos részének törekvései, hogy összeesküvőkkel és aknamunkával bármi áron elérje a chilei forradalom ösz- szeomlását. Allende elnök beszélt kormányának sikereiről: az ország természeti kincseinek államosításáról, a bankok állami tulajdonba vételéről, az agrárreformról. A parlamenttel történt összeütközéseiről elmondotta, hogy az ellenzék többségben lévén, kormányellenes alkotmányre- form-döntést hozott a gazdasági szektorokról. Hangsúlyozta, amennyiben ez a konfliktus foly tatódik, úgy lehetséges, hogy törvénytervezetet nyújt be a parlament felosztására és népszavazást hirdet, így a nép dönt majd a tervezet sorsáról. A baloldali Radikális Párt (PÍR J minap kivált minisztereinek ügyében Aitende kijelentette, hogy a párt vezetői váratlanul változtatták meg álláspontjukat több kérdésben, s döntésük hatással lehet a parlamenti választásokra is. Ez mindenesetre most az ellenzék malmára hajtja a vizet. Befejezésül az ellenzék felhívta a népi egység koalíciójának valamennyi pártját, hogy alkossanak szoros egységet a belső és külső ellenség provokációival szemben. „A nép számára oly nehéz órákban forradalmi felelősséget követelek mindenkitől“ — mondotta. Chilében ugyanis a baloldali Radikális Párt (PÍR) vezetői csütörtökön bejelentették, hogy kiválnak a népi egység koalíciójából. A döntést a kormánynyal szemben az alkotmányreformtervezet miatt fennálló eltérő véleményükkel indokolják. Egyidejűleg az „Unidad Popular“ kormányából kivált a párt két minisztere Manuel Sanhue- za, aki az igazságügyi és Mau ricio Jungk, aki a bányaügyi tárcát töltötte be. Nem az első alkalom, hogy a PÍR vezetői szembekerülnek Allende kormányával. A chilei fővárosban csütörtökön rendkívüli ülést tartott a Kereszténydemokrata Párt országos bizottsága. A tanácskozáson a párt vezetősége kidolgozta Eduardo Frei volt elnök „védelmének“ tervét. Mint ismeretes, más jobboldali vezetőkkel együtt Frei is aktív szerepet játszott a közelmúltban leleplezett reakciós összeesküvésben. Az ITT amerikai társaság és a CIA által előkészíteti államcsíny titkos dokumentumai a minap láttak napvilágot, teljesen kompromittálják Freit. Carlos Altamirano, a Szocialista Párt főtitkára egyik nyilatkozatában a volt elnököt hazaárulással vádolta. A chilei fővárosban nagyarányú előkészületek folynak az UNCTAD — az ENSZ kereske delmi és fejlesztési értekezlete — jövő héten kezdődő harmadik ülésszakára. Csütörtökön délben avatták fel a Padahuel nemzetközi repülőtér kibővített új fogadócsarnokát és dr. Salvador Allende elnök Jelenlétében került sor az UNICTAD ülésszak épületének átadására. Santlagoban közölték, hogy Luis Echeverria mexikói elnök is részt vesz az UNCTAD ülésszakán. Mint Jelentették, a vendégek között lesz Kurt Wald heim, az ENSZ főtitkára. A rendezvényre előreláthatólag Chilébe érkezik az argentin és a perui elnök is. ELHALLGATTATTÁK A VÉDELEM EGYIK TANÚJÁT Akció a négerek megfélemlítésére? San Jósé — Űjabb tanúk kihallgatásával folytatódott csütörtökön Angela Davis pere a kaliforniai San Jóséban. A tanúk között szerepelt a fegyverkereskedő, akitől Angela Davis 1969-ben fegyvert vásárolt. A vád állítása szerint az Angela Davis által vásárolt fegyverrel próbálta végrehajtani a San Rafael-i bíróságon az 1970. augusztus 7-i fogolyszök- tetési akciót Jonathan Jackson, a később meggyilkolt George Jackson testvére. Angela Davis nem tagadta a vásárlás tényét, de kijelentette, a fegyverre önvédelemből volt szüksége. Az ügyet tovább bonyolítja a védelem egyik esetleges tanújának meggyilkolása. Mint Jelentettük, San Jóséban csütörtökön agyonlőtték lames Carrt, aki korábban a San Quentin-i börtönben a Soledad-fivérek egyikével, George Jacksonnal osztotta meg celláját. A vád azt állítja, hogy birtokában van egy levél, amelyet James Carr írt George Jacltson- nak és amely az ügyész szerint „tárgyi bizonyíték arra, hogy előkészületek történtek George Jackson megszökteté- sére a börtönből“. A levelet egyébként állítólag egy tisztítóba adott nadrág zsebében találták. Angela Davis perét a tanúk meghallgatása után csütörtökön elnapolták. Elmaradt a kivégzés Ankara — A török alkot mányjogi bíróság a Köztársasági Néppárt törvényességi kifogása nyomán hatályon kívül helyezte a ,.Török Népi Felszabadítási Had sereg“ nevű szervezet három tag jának kivégzésére vonatkozó tör vényt, mert azt nem az alkot mánynak megfelelő módon sza vazták meg a parlamentben. A Török Népi Felszabadítási Hadsereg három tagjának kiszaba dítása érdekében raboltak el március 30-án két brit és egy ka nadai műszaki szakembert, a Fe kete-tenger partján levő radarál lomásról. Mint jelentettük, az em berrablók és túszaik életüket vesztették. Az alkotmányjogi bíróság dön lése nyomán a nemzetgyűlésnek és a szenátusnak ismét meg kell vitatni a kérdést. Felbocsátották az Interkozmosz 6-ot Moszkva — A szocialista országok világűrkutatási együttműködési programjának megfelelően tegnap a Szovjetunióban pályájára vezérelték az Inter■ kozmosz G Jelzésű mesterséges bolygót. A szputnyik apogeuma 25ü km, perlgeuma 203 km, kezdeti keringési ideje 89 perc, pályájának hajlásszöge 51,8 fok. Az Interkozmosz-6 rendeltetése: az elsődleges kozmikus sugárzás részecskéinek tanulmányozása, a kozmikus sugarak vegyi összetételének és energia-színképének tanulmányozása a nagyenergiák területén, a meteorrészecskék tanulmányozása a Föld körüli kozmikus térségben. BUKARESTBEN aláírták Ro- mánai és a Kínai Népköztársaság légiközlekedési megállapodását, amelynek értelmében nemzetközi légijárat nyílik Bukarest és Peking között. A JAPÁN PÉNZÜGYMINISZTÉ. RIUM „Fehér Könyvet“ adott ki azokról a veszteségekről, amelyek a dollárválság kapcsán végrehajtott jen-felértékelés következtében érték a japán gazdaságot. A veszteség összesen 4,22 milliárd dollár. A LOUISIANA állambeli egyik kikötőbe újabb dél-rhodesiai krómérc-szállítmány érkezett. Március 19-én egy teherhajó már 25 000 tonna krómércet szállított Dél-Rhodesíából az Egyesült Államokba. FRANCIAORSZÁGBAN az 1971- ben lezajlott sztrájkok 4,4 millió munkanap kiesést okoztak. Az előző évben 1,7 millió volt a sztrájk miatt elvesztett munkanapok száma. MIRKO TEPAVAC jugoszláv külügyminiszter háromnapos libanoni hivatalos látogatása befejeztével pénteken Bejrútból hazaindult Belgrádba. MEHMET SHEHU albán miniszterelnök csütörtökön udvariassági látogatást tett Chaban- Delinas francia miniszterelnöknél. Az albán kormányfő magánjellegűnek minősített párizsi látogatását nem jelentették be előre. R. PAASIO finn miniszterelnök Helsinkiben fogadást adott abból az alkalomból, hogy 24 éve írták alá a szovjet—finn barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási megállapodást. DUBROVNIKBAN csütörtökön az európai biztonság kérdéseivel foglalkozó nemzetközi szimpózium nyílt a Pugwash konferencián jugoszláv bizottságának szervezésében. A tanácskozáson a világ különböző országaiból érkezett 50 tudós vesz részt. DACCÁBAN megkezdődött a Bengáli Népi Köztársaság kormánypártja, az Avami Liga tanácsának kétnapos ülésszaka. Az ország minden részéből mintegy 1500 küldött vesz részt az ország felszabadítása óta első alkalommal megrendezett tanácskozáson, amelynek fő napirendi pontja az új alkotmány- tervezet megvitatása. AZ ÜJ KtNA jelentette, hogy Mintoff Máltai miniszterelnököt háromezres üdvözlő tömeg fogadta Nanking repülőterén. Mintoff — Csou En-laj kínai kormányfő kíséretében — csütörtökön érkezett kétnapos látogatásra a kelet-kínai városba. BRUNO KREISKY osztrák kancellár hivatalos látogatásra pénteken Rómába érkezett. A látogatás utolsó állomása annak a körutazásnak, amelyet az osztrák kormányfő a közelmúltban tett a közös piaci országok fővárosaiban és Londonban. ALEKSZEJ SITYIKOV, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke tegnap fogadta Jan Havelka moszkvai csehszlovák nagykövetet. A két állam parlamenti kapcsolatai továbbfejlesztésének lehetőségeiről tárgyaltak.