Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-18 / 91. szám, kedd

A CSEMADOK XI. országos közgyűlésének táviratai LUDVlK SVOBODA elvtársnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének Prága Tisztelt Elnök Elvtársi Mi, a Csehszlovákiai Magyar. Dolgozók Kulturális Szövetsége XI országos közgyűlésének küldöttei, akik kétnapos tanácskozá­son értékeljük eddigi munkánkat és a CSKP XIV. kongresszusának a szocialista kultúra terjesztésére és népszerűsítésére hozott hatá­rozatai szellemében szabjuk meg jövőbeni jeladatainkat, szeretettel és tisztelettel köszöntjük Önt, hazánk első polgárát. Ígérjük, hogy továbbra is ápolni és erősíteni fogjuk a szocialista hazafiság, a proletár internacionalizmus eszméjét és az egészséges nemzeti ön­tudatot, és a kulturális és népnevelő munka legcélravezetőbb for­máinak felhasználásával ezután is mindent megteszünk, hogy még jobban elmélyítsük a hazánk nemzetei és nemzetiségei közötti, valamint a Szovjetunió és a szocialista országok népeivel való ba­rátságot, testvériséget és az összetartozás érzését. CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTjA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK, SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTjA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK Tisztelt Elvtársak! A CSEMADOK XI. országos közgyűlésének küldöttei forró elv­társi üdvözletüket küldik a pártunk központi bizottságának. A közgyűlés nagy jelentőségű a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének életében. A XI. országos közgyűlés fel­mérte az eddig megtett utat és értékelte a CSEMADOK szerveinek és szervezeteinek az elmúlt időszakban kifejtett tevékenységét, le­vonva a tanulságot az elmúlt időszak hibáiból és tévedéseiből. A közgyűlés fontos dokumentumokat fogadott el, amelyek meghatá­rozzák Szövetségünk további fejlődését és tevékenységét. Munkánkat a párt vezető szerepének következetes érvényesíté­sével a párt politikájának szellemében és az össztársadalmi érde­kek figyelembevételével, a marxizmus—leninizmus elvei alapján végezzük. Kulturális-népnevelő munkánkkal elősegítjük tagságunk és a magyar dolgozók politikai és szakmai képzettsége színvona­lának emelését, és nemzetiségi kultúránk fejlesztésével hozzájá­rulunk Csehszlovákia nemzetei és nemzetiségei őszinte testvéri barátságának és erkölcsi-politikai egységének elmélyítéséhez. Kulturális népnevelő munkánkat a Művelődésügyi Minisztérium irányításával az állami népművelési intézményekkel és a többi társadalmi szervezettel való legszorosabb együttműködésben vé­gezzük, a csehszlovák szocialista hazafiság és a proletár nem­zetköziség szellemében. Mi, a CSEMADOK XI. országos közgyűlésének küldöttei ígérjük, hogy minden erőnket drága hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felvirágoztatására fordítjuk. A CSEMADOK XI. országos közgyűlésének határozata A vietnami nép képviselői a Szövetségi Gyűlés Elnökénél (ŰSTK) — Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke teg­nap Prágában fogadta Le-Ba- Capnt, a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság csehszlovákiai diplomáciai ügyvivőjét, Ngu­yen Thanh Congot, a Dél-viet­nami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának cseh­szlovákiai diplomáciai ügyvivő­jét. A Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forra­dalmi kormányának csehszlo­vákiai képviselői kormányaik megbízásából tájékoztatták a Szövetségi Gyűlés elnökét ar­ról, hogy az Amerikai Egyesült Államok további lépéseket tett az agresszív háború kiterjesz­tésére, és beszámoltak Hanoi és Hai Phong terrorbombázá­sáról. A vietnami nép képvise­lői egyidejűleg átadták a Szö­vetségi Gyűlés elnökének kor­mányaik nyilatkozatát a VDK ellen irányuló amerikai agresz- szió fokozásáról. A Szövetségi Gyűlés elnöke elítélte az amerikai agresszió fokozását, és biztosította a viet­nami képviselőket, hogy népünk Észak- és Dél-Vietnam népei­nek az amerikai agresszorok és a saigoni bábkormány ellen vívott harcát igazságosnak tart­ja, és biztosította a vietnami képviselőket a csehszlovák nép sokoldalú támogatásáról. A Szövetségi Gyűlés Csehszlo­vákia népe akaratával, és Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájával összhang­ban, mint a múltban, úgy a jö­vőben is a VDK és Dél-Vietnam felszabadító erőinek oldalán áll. A csehszlovák—mongol barátság megszilárdításáért A Csehszlovákiai Magyar Dol­gozók Kulturális Szövetsége 1972. április 15—16-án tartott XI. or­szágos közgyűlése meghallgatta és megvitatta: — a CSEMADOK Központi Bi­zottságának beszámolóját a szövetség IX. országos köz­gyűlése óta eltelt időszak alatt kifejtett tevékenységé­ről. — a CSEMADOK Központi El­lenőrző Bizottságának jelen­tését a CSEMADOK Központi Bizottságának és szervezetei­nek gazdálkodásáról. Az el­hangzott beszámolók és a vita alapján a CSEMADOK XI. országos közgyűlése meg­állapítja: Több mint húsz esztendő telt el azóta, hogy Csehszlovákia Kcmmunlsta Pártja a magyar nemzetiségi kérdés rendezésére tett szándékával létrehívta a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségét. A CSEMA­DOK megalakulása óta a párt ha­tározataival összhangban sajátos küldetést tölt be, amely a kul­túra fejlesztésében, a nemzeti sa­játosságok, a haladó hagyomá­nyok ápolásában, tagságának és a magyar dolgozóknak a proletár nemzetköziség és szocialista haza­fiság szellemében történő nevelé­sében nyilvánult meg. Szövetségünk megalakulása óta mint a párt segédcsapata, kultu­rális és népnevelő munkájával hatásosan vett részt a falu szo­cialista építésének nagy mozgal­mában. Segítőivé váltunk Dél- Szlovákia nagyarányú gazdasági és szociális átalakulásának. Kul­turális-népnevelő munkánk az el­múlt húsz év alatt kiérdemelte a párt- és állami szervek bizal­mát és élvezi azt ma is. Tapasztalataink azt igazolják, hogy a CSEMADOK akkor ért el sikereket, amikor pártunk hatá­rozatai szellemében és az össz­társadalmi érdekek figyelembe vételével , a marxizmus—leniniz­mus elvei szerint végezte munká­ját. és következetesen hozzájárult a Csehszlovákia nemzetei és nem­zetiségei közötti barátság elmé­lyítéséhez. Éppen ezért törvény­szerű volt az is, hogy a CSEMA­DOK munkájában akkor követke­zett be törés, amikor az 1968—69- es években ezek az alapelvek hát­térbe szorultak. Egyes tisztségvi­selői letértek az internacionaliz­mus útjáról és figyelmen kívül hagyták a párt vezető szerepének következetes érvényesítését a szövetség munkájában. Értékelve a CSEMADOK húsz­éves munkájának pozitívumát, okulunk 8z 1968—69-es évek té­vedéseiből és hibáiból és úgy szabjuk meg munkánk Irányát, hogy az megfeleljen szövetségünk célkitűzéseinek. A Csehszlovákiai Magyar Dol­gozók Kulturális Szövetsége fel­használja a kulturális népművelő munka minden formáját a szocia­lista és kommunista ember neve­lése érdekében. Tevékenységét a Szlovák Szocialista Köztársaság Művelődésügyi Minisztériumának irányításával végzi. Szocialista Köztársaságunk szer­vei minden erővel támogatni kí­vánják szövetségünk kulturális­népnevelő munkáját, a magyar dolgozóknak a tudományos világ­nézet szellemében való nevelését és általános műveltségük fokozá­sát, mivel ez felel meg társadal­munk osztályérdekeinek és segíti az új, szocialista típusú ember ne­velését. Tagságunkat és a csehszlová­kiai magyar dolgozókat a proletár nemzetköziségen alapuló szocialis­ta nemzeti öntudat és hazafiság szellemében neveljük, következe­tesen harcolva a nacionalizmus minden megnyilvánulása és az olyan törekvések ellen, melyek népeink egységének és barátságá­nak megbontására irányulnának. Munkánk homlokterében az a tö­rekvés álljon, hogy az egészséges nemzeti öntudatra, haladó nemze­ti hagyományaink ápolására, a csehszlovák szocialista hazaflság- ra, valamint a proletár nemzet­köziségre való nevelés mellett megkülönböztetett figyelmet szen­teljünk a szocialista országok, mindenekelőtt a Szovjetunióhoz fűződő viszonyunk erősítésének, tudatosítva, hogy a Szovjetunió és a szocialista közösség bizton­ságunk és függetlenségünk zálo­ga és legfőbb szövetségesünk és támaszunk. A csehszlovákiai magyar dolgo­zókat Csehszlovákia Kommunista Pártja iránti odaadásra és szere- tetre kívánjuk nevelni, mert a kommunista párt vitt és viszi győ­zelemre a dolgozók ügyét. Tevékenységünk elválaszthatat­lanul fonódik össze a szocializ­mus eszméivel, munkásmozgalmá­nak forradalmi hagyományaival és elősegíti tagságunk aktív rész­vételét a szocializmus építésében. A közgyűlés ezen megállapítá­sok alapján: 1. Jóváhagyja a CSEMADOK KB beszámolóját a szövetség IX. or­szágos közgyűlése óta eltelt idő­szak alatt kifejtett tevékenységé­ről és feladatairól, valamint a CSEMADOK Központi Ellenőrző Bizottságának jelentését. 2. jóváhagyja a CSEMADOK KB 1971 áprilisában hozott határoza­tát és érvényteleníti a X. rendkí­vüli országos közgyűlésen elfoga­dott programot és az azzal kap­csolatos összes határozatokat. 3. Jóváhagyja a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szö­vetségének új alapszabályzatát. 4. Feladatul adja a CSEMADOK Központi Bizottságának és a já­rási bizottságoknak, dolgozzák ki azokat a politikai és szervezési intézkedéseket, amelyek biztosít­ják a XI. országos közgyűlés ha­tározatainak gyakorlati megvaló­sítását. (CSTK) — Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés elnöke és dr. Ľubomír Strougal, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnöke tegnap fogadta a prágai Ilrzan-palo- tában Zsanibin Njamát, a Mon­gol Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlová­kiai nagykövetét. A nagykövet vezető képvise­lőinknek átadta a „Barátság“ érmet, amelyet a Nagy Népi Hural Elnöksége adományozott az elvtársaknak a két ország közti baráti kapcsolatok fej­lesztésében szerzett érdemei­kért a Mongol Népköztársaság megalakítása 50. évfordulója alkalmából. — Dr. Štefan Sutka szövetségi közlekedésügyi miniszter tegnap fogadta a metróépítés szovjet szakembereinek küldöttségét. — Dr. Ľubomír Strougal, a CSSZSZK kormányának elnöke üd­vözlő táviratot küldött Dzsemal Bijedicsnek, a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság Szö­vetségi Végrehajtó Tanácsa elnöké­nek 55. születésnapja alkalmából. — Ondrej Klokoč, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke tegnap Bratislavában fogadta Mohsin Di- zaydeát, az Iraki Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. A nagykövet szlovákiai látogatása során tegnap hivatalos látogatást tett dr. Peter Colotkánál, az SZSZK kormányának elnökénél. Ugyan­akkor ellátogatott az SZSZK Ok­tatásügyi, a Művelődésügyi és Egészségügyi Minisztériumába is. — Hilmar Welss, az NSZEP KB osztályvezetője vezetésével tegnap Prágába érkezett az NSZEP KB ta­nulmányi küldöttsége. A delegáció csehszlovákiai látogatása folya­mán megismerkedik a pártntunká- val az állami és a szövetkezeti ke­reskedelemben. — Ondrej Nepela, a mííkorcso- lyázás világbajnoka tegnap a Bra­tislavai Fővárosi Nemzeti Bizott­ságra látogatott, ahol Gejza Šlap- ka, az SZLKP KB Elnökségének tagra, az SZLKP városi bizottságá­nak vezető titkára és Ladislav Martinak, Bratislava főpolgármes­tere fogadta. — Miloslav Vacfkkal, a Cseh­szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának központi titkárával az élén hazaérkezett Bukarestből az NF KB küldöttsége, amely egy­hetes látogatást tett Romániában a Román Szocialista Köztársaság Szocialista Egységfrontja meghívá­sára. RÖVIDEN — KAREL HOFFMANN, a Cseh­szlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Központi Tanácsának el­nöke a CSFSZM KT nevében üdvöz­lő táviratot küldött a Szakszerve­zeti Világszövetség tagszervezeté­nek, a Francia Általános Munka- szövetségnek, amely Nimesben áp­rilis 18-tól 22-ig tartja 38. kong­resszusát. — A KGST TAGÁLLAMAI mun­kaügyi minisztereinek negyedik értekezletére Michal Štancel szö­vetségi munkaügyi és népjóléti miniszter vezetésével csehszlovák küldöttség utazott Varsóba. Az értekezlet április 18 tói 21-ig tart. — MILAN SCHMIDTNEK, a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottsága tit­kárának vezetésével a Dán Kom­munista Ifjúsági Szövetség (DKU) meghívására tegnap a SZISZ KB háromtagú küldöttsége utazott Dá­niába egyhetes tanulmányi látoga­tásra. — A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM saj­tóértekezletet rendezett a szocia­lista államok Prágába akkredi­tált újságírói számára. Az össze­jövetelen Bohuslav Vecera szövet­ségi mezőgazdasági és élelmezés­ügyi miniszter ismertette az efsz- ek jövő héten összeülő VIII. orszá­gos kongresszusa előtt a cseh­szlovák mezőgazdasági termelés helyzetét. — A LENGYEL NÉPKÖZTÁRSA­SÁG egészségügyi minisztériumá­nak háromtagú küldöttsége, dr. Alexander Wolechowski vezetésé­vel látogatást tett tegnap az SZSZK fővárosa, Bratislava nemze­ti bizottságán. Dr. Viktor Križan- nal, a fővárosi nemzeti bizottság egészségügyi usztályának vezetőjé­vel az egészségügyi szervezési problémáiról tárgyaltak. SZOVJET TILTAKOZÁS Moszkva — Április 16-án a Szovjetunió Külügyminisztériu­mába kérették Jacob Beamet, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét. A nagykövet előtt az alábbi nyilatkozatot tették: „Április 16-án, az amerikai légierő Haiphong elleni táma­dása idején a kikötő bombázá­sa és lövetése következtében az ott horgonyzó Szimferopol, Borisz Lacrenyev, Szamuil Marsak és Szelemdzsa szovjet kereskedelmi hajókon károk keletkeztek. A hajókon, többek között a legénységi fülkék fa­lain, lékek keletkeztek, s ez­által veszélybe került a szov­jet tengerészek életének biz­tonsága. A szovjet hajók fedél­zetén rakodási munkálatokat végző kikötői munkások közül többen életüket vesztették, il­letve megsebesültek. Az amerikai légierő ezzel u kalózcselekménnyel durván megsértette a nemzetközi hajó­zási jog és a szabad hajózás általánosan elismert szabályait. Az Egyesült Államok kormánya felelős az amerikai légierő eme provokációs cselekményeiért, úgyszintén az ilyen cselekiné- nyék esetleges veszedelmes kö­vetkezményeiért. A Szovjetunió külügyminisz­tériuma a szovjet kormány ne­vében tiltakozását jelenti be az Egyesült Államok kormányánál a haiphongi kikötőben hocgony- zó szovjet kereskedelmi hajók elleni bűncselekmény miatt, s követeli, hogy az amerikai ha­tóságok a jövőbeni hasonló provokációk elkerülése végett azonnal tegyenek szigorú intéz­kedéseket.“ Elítélték 0. Devlint London — A brit hadsereg: nek a republikánusok elleni provokatív beavatkozásai Bel­fastban és más észak-írországi városokban ismét feszültséget váltotak ki egész Észak-íror- szágban. Brit ejtőernyősök tegnap Londonderryben és Belfastban ismét rálőttek Joseph McCan- nak, a republikánus mozgalom vezetőjének szombati agyonlő- vése miatt tüntetőkre. A brit hadsereg közölte, hogy a teg­napi lövöldözések során Bel fastban „legkevesebb három embert“ lőttek agyon. Belfast — Hat hónapi bőr tönre ítélték tegnap a betiltott tiltakozó menetben való rész­vétellel vádolt Bernadette Dev- lint és Frank McManust, a brit parlament képviselőit. A bíróság ugyancsak börtön- büntetésre ítélte az észak-íror­szági polgárjogi egyesület há­rom további vezetőjét is, akik ugyancsak részt vettek a tilta­kozó menetben. Új alkotmány Pakisztániján Islamabad — A pakisztáni nemzetgyűlés képviselői tegnap — háromnapos vita után — el­fogadták a Bhutto elnök előter­jesztette ideiglenes alkotmányt. Bhutto megígérte, hogy e hét péntekjén megszünteti a rend­kívüli állapotot az országban, ha a parlament jóváhagyja az alkotmányt, amely lehetőséget ad számára, hogy erős közpon­ti kormányt hozzon létre. Az AP hírügynökség megjegy­zi, hogy a rendkívüli állapot megszűnte után is a korábbi elvek szellemében fog Bhutto kormányozni, mivel ezeket át­mentette az ideiglenes alkot­mányba, melynek a jövő év au­gusztusáig kellene érvényben lennie. Ekkor ugyanis — a ter­vek szerint — a nemzetgyűlés jóváhagyja a végleges alkot­mányt. Marx—Engels műveinek kritikai kiadása Berlin — A NSZEP Központi Bizottsága mellett működő Mar­xizmus—Leninizmus Intézet az idén helyezi sajtó alá Marx és Engels művei politikai-kritikai kiadásának első kötetét. A marxizmus—leninizmus klasszikusai műveinek gyűjte­ményes kiadásával éri el csúcs­pontját az intézet és az SZKP KB Marxizmus—Leninizmus In­tézetének néhány éves sikeres együttműködése. 1972. IV. 18. Csehszlovák küldöttség utazott Moszkvába (CSTK) — František Ha- mouznak, a szövetségi kormány alelnökének, a KGST állandó csehszlovákiai képviselőjének vezetésével Prágából tegnap csehszlovák kormányküldött­ség utazott Moszkvába, hogy részt vegyen a KGST végrehajtó bizottsága április 18-án kezdő­dő 57. ülésszakán. A ruzynéi repülőtéren a csehszlovák kormányküldött­ségtől dr. Štefan Štítka közle­kedésügyi miniszter és Alek- szandr Pavíovics Jefimov, a Szovjetunió csehszlovákiai ke­reskedelmi képviselője búcsú­zott. Meghalt František P«nc elvtárs (CSTK) — Április 16-án, va­sárnap az esti órákban 51 éves korában hirtelen elhunyt Fran­tišek Penc, Csehszlovákia len­gyelországi nagykövete, a CSKP KB volt titkára, a Nem­zetgyűlés képviselője. Penc elvtárs több éven ke­resztül gazdasági és politikai tisztségeket töltött be. 1954-től 1963-ig Mostban az észak-cseh­országi barnaszénbányák igaz­gatója volt, majd kinevezték bányaipari miniszterré. 1958- ban megválasztották a CSKP KB póttagjává, majd 1962-től 1971-ig a CSKP KB tagja volt és 1971 óta Csehszlovákia var­sói nagykövete. Penc elvtárs önfeláldozó po­litikai és közéleti tevékenysé­gét számos magas kitüntetés­sel és érdemrenddel értékelték. Zsambin Njama nagykövet a CSSZSZK és a Mongol Népköz- társaság közti baráti kapcsola­tok fejlesztésében szerzett ér­demekért ugyancsak tegnap nyújtotta át a „Barátság“ ér­met Vasil Bil'aknak és Josef Kempnýnek, a CSKP KB elnök­ségi tagjainak, a KB titkárai­nak, továbbá Miloslav Hruško- vičnak, a CSKP KB Elnöksége póttagjának, a KB titkárának, ján Fojtík és Oldrich Svestka elvtársnak, a CSKP KB titkárai­nak, Miloš Jakešnek, a CSKP KERB elnökének és Pavel Auer- spergnek, a CSKP KB nemzet­közi politikai osztálya vezetőjé­nek.

Next

/
Thumbnails
Contents