Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-14 / 88. szám, péntek
Irodalmi színpadok járási fesztiválja Komárnóban Követésre méltó seregszemle Országos viszonylatban is egyedülálló járási seregszemle zajlott le április 7-e és 9-e között Komárnóban (Komáromi a Tisztipavflon nagytermében, ahol nyolc hazai és három vendégegyüttes lépett a közönség elé Már ötödik alkalommal találkoztak a járás irodalmi színpadai, hogy nemes vetélkedő keretében felmérjék művészi adottságaikat, irodalom-szerete- tüket, fejlődési lehetőségeiket. Az első estén a Komárnói Gépipari Középiskola Diákotthona mellett működő irodalmi színpad Fújj szél című összeállítását, a Komárnói Magyar Gimnázium irodalmi színpada pedig a Rekviem című darabot mutatta be versenyen kívül. ^zek után a Hurbanovói (Odvalia) Gimnázium és a Komárnói Népművelési Otthon mellett működő Konkoly—The- ge Irodalmi Színpad Kiss Mihály rendezte Fájdalmak földjéről című összeállítással nyitotta meg a versenyt. Jól szerkesztett, drámai csúcspontokat tartalmazó műsort láthattunk. Az első estét a magyarországi vendégegyüttes, a balassagyarmati Madách Imre Irodalmi Színpad zárta a Torreádor sirató című oratóriummal. Másnap a CSEMADOK húči (Búcsl helyi szervezetének Lant Irodalmi Színpada Szobiné K. Eszter és Szobi Kálmán rendezésében J. Ritszosz: A börtön fája és az asszonyok című ösz- szeállítással nyitott. A kerek szerkesztéshez arányos és esztétikus volt a tér és a mozgás megfogalmazása. Külön meg kell dicsérni a fiatalokból álló csoportot azért, hogy ezt a komoly, igényes összeállítást nagyon szépen adták elő. A CSEMADOK kameniCnái (Keszegfalu) helyi szervezetének Kölcsey Irodalmi Színpada Ki fog harmonikázni című műsorát Molnár József jó érzékkel rendezte. Az összeállítások közül ez volt az egyetlen, amely nem lineáris szerkesztésű volt. Ezt pedig támogatnunk kell! Természetesen az ilyen jellegű összeállítások színpadra vitele mindig nehezebb, mint az illusztratív műsoroké. Ez mutatkozott meg ezen az előadáson is. A délutánt a trnavai «Fortuna Ifjúsági Klub irodalmi színpada fejezte be, amely Janko Kráľ verseiből nyújtott át egy csokorra valót a hálás közönségnek. Többek között azért is meg kell dicsérni a rendező szerveket, hogy ezt az időszerű műsort elhozták a fesztiválra. Este zsúfolt nézőtér előtt elsőként az izsai Jókai Irodalmi Színpad lépett fel Különitélet Jcímű összeállításával, melyet Varga Lajosné és Komlósi Menyhért rendezett. Ez az erediné nyekben gazdag együttes most sem okozott csalódást, mert amit vállaltak, azt jól megoldották. Peter Handkétől az Önbecsmérlés szimultán pódiumjátékot a komárnói Petőfi Irodalmi Színpad mutatta be. Jó volt a dramaturgiája, hangszerelése, az egyéni és közös hangzások variációit Kiss. Mihály rendező és a kitűnő szereplők ügyesen ki tudták használni. A tér komponálása viszont nem minden esetben elégített ki bennünket. Hálás és követésre méltó folklór anyagot állított össze Horváth József rendező, melyet Ásó, kapa nagyharang címmel a Járási Művelődési Központ mellett működő Harmos Károly Irodalmi Színpad adott elő. Az V. járási fesztivált a wroclawi Teátrum 70 lengyel vendégegyüttes zárta Nem ijedek meg című műsorával. Különösen az ügyes dramaturgiai megoldásokra figyeltek fel a hazai szakemberek. A bíráló bizottság a legjobb női szereplő díjával Szépe Katalint és Nagy Ibolyát, a legjobb férfi szereplő díjával pedig Strecskó Rudolfot jutalmazta. A legjobb szerkesztésért Horváth József, a rendezésért Kiss Mihály, a Petőfi Irodalmi Színpad rendezője kapott díjat. A CSEMADOK Központi Bizottságának díját a búcsi Lant Irodalmi Színpadnak, a kollektív munka diját pedig a Harmos Károly Irodalmi Színpadnak ítélte oda a zsűri. Sok tanulságot hozott ez a sikeres járási fesztivál, melyen a szakemberek és a nézők is lemérhették irodalmi színpad jaink fejlődését. Javult a szereplők mozgás- és beszédkultúrája, a versmondás lényegre törő volt, a rendezők kerülték a térsematizmust, állóformát nem alkalmaztak. Mindent összefoglalva bátran elmondhatjuk, hogy ez a követésre méltó járási seregszemle szép sikerrel és gazdag eredményekkel zárult, melyért dicséretet érdemelnek az együttesek, a Járási Művelődési Központ, a CSEMADOK járási bizottsága, a járás politikai és művelődésügyi szrtvrí -atA CÉL ÉRDEKÉBEN Az utóbbi időben a statisztikai kimutatások szomorú valóságot tárnak elénk. Társadalmunkban növekvő tendenciát mutat a fiatalkorúak bűnözése. Az adatokból kitűnik, hogy a fiatal bűnözök 40 százaléka kiskorú gyermekekből kerül ki. A szocialista termelési viszonyok győzelme után szinte teljesen megfeledkeztünk arról, hogy a tudat sokkal lassabban idomul a léthez, s emiatt lezártnak, megoldottnak tekintettük az ifjúság bűnözésének problémáit is. A dolog azonban korántsem ilyen egyszerű. Az elhatalmasodó iparosodás, a városok lakosságának rohamos növekedése, a szülők foglalkoztatottsága, a zilált családi viszonyok közrejátszottak abban, hogy a helyzet ezen a téren romlott. A gyakorlat igazolja, hogy azok a tanulók, akik igazolatlanul mulasztják el a tanítási órákat és az iskola befejezése után munkaviszonyba lépnek, munkahelyükön nem állják meg helyüket. Esetük legtöbbször bűnügyi kihágással végződik. Mindannyiunk érdeke, hogy a fiatalkorúak bűnözését megelőzzük. Ebben a szülőkön és az iskolán kívül sokat segíthetnek a hnb-k, a szülői munka- közösségek és a tömegszervezetek. A hnb-k és a szakszervezetek közösen döntenek a családi pótlék folyósításáról azokban az esetekben, ha indokolatlan hiányzásokról van szó. Kétségtelen, hogy sok teendő hárul az iskolákra is. El kell mélyíteniük a tanulókban a szocialista tulajdon iránti szereletet, a becsületes munkásemberek megbecsülését, valamint azt, hogy pozitív jellemű, valódi szocialista erkölcsi tulajdonságokkal rendelkező egyének legyenek ifjúságunk példaképei. Az Út- és Vasútépítési Nem zéti Vállalat 2. számú üzemének dolgozói a D-l műúton (Praha—Brno] megkezdték a leghosszabb híd építését, amelif 462 m liosz- szúságban és 20 méter magasságban íveli át Hvézdoni- ce mellett a Sázava völgyét. A felvételen az épülő híd makettje a Sázava bal partjáról. (ČSTK — B. KrejíSí felv.) Ezek tudatában a šamorini (Somorja) alapiskola igazgatósága a szülői munkaközösséggel együttműködve szocialista akadémiát szervez a szülök számára. Ennek keretében szakemberek, jogászok, orvosok, pedagógusok és szociológusok tartanak előadásokat a szülőket, nevelőket érintő kérdésekről. Az összejöveteleken az iskola diákjai kultúrműsorral lépnek fel, ezzel teszik bensőségesebbé a hangulatot. A legutóbbi előadáson több mint 150 szülő jelent meg. A bevezetőt Kiss Ernő, az iskola igazgatója tartotta, aki hangsúlyozta az egész társadalom felelősségét az ifjúság nevelésében. A fiatalok formálásában nemcsak egyes intézményeknek, de az egész társadalomnak részt kell vennie. Foglalkozott a XIV. pártkongresszus határozataival, majd a szülői akadémia küldetését ecsetelte, melynek célja, hogy összhangba hozza a családi és az iskolai nevelést. Utána Petrila elvtárs, a Dunajská Streda-i járásbíróság bírája tartott előadást az ifjúság bűnözéséről. Előadásában rámutatott arra, hogy a társadalom mindenkinek lehetőséget biztosít az érvényesülésre. Törvényeink egyforma jogokat és kötelességeket rónak minden állampolgárra. Sajnos, a szülők gyakran helytelen neveléssel maguk nevelik gyermeküket bűnözővé. A gyakorlat azt mutatja, hogy nemcsak a rossz anyagi körülmények közt élő családok gyermekeiből lesznek bűnözők, de sok esetben a gyermek elkényeztetése is ehhez vezet. Ismertette a törvény erre vonatkozó rendelkezéseit, és felhívta a figyelmet a társadalmi szervezetek, klubok, hnb-k, az iskola, a család, a szülői munkaközösség küldetésének elmélyítésére. Emlékeztetett arra, hogy egyes esetekben indokolatlanul nem élnek a törvény szabta büntető szankciókkal, melyeket — ha szükségesek — bátran kell alkalmazni, mert ezzel sok bűntettet megelőzhetünk. Az előadás után a szülők valamennyien annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogv érdemes volt eljönni, mert értékes ismeretekkel gazdagodva tértek haza. SVINGER ISTVÁN Offenzívában a szocial sia film S „Az utóbbi időben minden értekezleten, ülésen, vagy ta nácskozáson, amelyen szovjet kritikusok és alkotók gyűlnek össze, mai témáról beszélnek. Arról, mennyire szükséges a szovjet társadalom életét, annak sokrétűségét és összetettségét ábrázoló alkotások létre hozása. S az ilyen alkotások jelentőségét értékelve természetesen senkinek sincs ellenvetése. De mivel is lehetne érvelni? Ám amikor arra kerül sor, hogy példát említsenek, valamennyi előadó csodálatos következetességgel a meglehetősen rövid jegyzékből ugyanazon film címét említi. Egyesek M. Romm Egy év kilenc napját, mások J. Rajzman Kortársainkat említik. A felsorolást valamennyien G. Panfilov „Kezdet“ című filmjével vagy A. Szmirnov Belorusz pályaudvarával fejezik be.“ Ezekkel a szavakkal kezdi cikkét L. Pogozseva ismert szovjet kritikus a „Szovjetszkij Ek- ran" című folyóirat legutóbbi számában. S bár a szerző megjegyzésével közvetve kevésbé jelentős ás kikeres filmekre utal, mégiscsak °agyón konkrét és lényegei problémát, rendkívül időszerű és égető kérdést vet fel. A mondanivaló időszerűsége azonban nem szű kül le csupán a szovjet filmgyártásra, hiszen hasonló gondokkal küzd ma a többi szocialista ország kinematográfiá- ja, beleértve hazánk filmgyártását is. Sőt, a szerző fejtegetése nemcsak a filmgyártás kérdéseivel kajicsolatos, hanem végső következtetéseiben a forgalmazás, a fesztiválok problémáját is érinti... A szovjet filmtermésben nem találunk egyetlen olyan alkotást sem, melyet káros eszmék és embertelen gondolatok hatnának át, melyek a nézőnek öncélúan mutatnák be a brutalitást vagy erotikát; ugyanez mondható el a szocialista országokban ez idő tájt alkotott filmekről is. S bár ez a tény távolról sem elhanyagolható pozitívum, még nem jogosít fel bennünket arra, hogy teljesen elégedettek legyünk. Mert nem annyira arról van szó, ami ezekből a filmekből hiányzik, de elsősorban arról, amit ezek a filmek tartamaznak! Nem elég ugyanis, ha a film mentes a fogyatékosságoktól, sőt nem elég a jó szándék sem; mert a legnemesebb gondolatokat s az elkötelezett mondanivalót is teljesen hatástalaníthatja vagy gyengítheti az elégtelen színvonalú feldolgozás, a művészi igénytelenség. A szocialista filmgyártásra rendkívül nehéz feladat hárul: magas művészi szinten, pártosan kell megjelenítenie korunk pozitív és negatív jelenségeit, a legkülönfélébb konfliktusokat és bonyolult problémákat. Fel kell tárnia a mai emberek sorsát, gondolatait és érzelemvilágát. Nem szükséges, hogy ezek a filmek látványosak legyenek, sokkal fontosabb, hogy változatos műfajokban — beleértve a vígjátékot, a lélektani drámát — ábrázolják az emberek világát. Az sem fontos, hogy a történet minden esetben napjainkban játszódjék le. A téma időszerűségét nem az események időpontja határozza meg, hanem az, hogy az alkotó milyen nézőpontból vagy szemléletből közelítette meg a témát. Mindez oly ismert igazság, hogy már szinte frázisként hangzik. Ennek ellenére időnként azonban nem árt felidézni ezeket a godolatokat, hogy ezek ismeretében világíthassuk meg a szocialista filmgyártást és feltegyük a kérdést: elegendő filmalkotás készül-e, mely ennek a követelménynek eleget tesz? Elegendő filmmel rendelkezünk ahhoz, hogy ellensúlyozhassuk a nem szocialista országokból származó filmeket, melyek igényes színvonalon, eleven képek segítségével gyakran feltűnően és leplezetlenül tájékoztatják a világ millió nézőjét a másik tábor eszméiről, nézeteiről, ideológiájáról vagy melyek kritikailag (s ez elég ritkaság) szembehelyezkednek a mai világ áldatlan viszonyaival? A válasz valószínűleg csak olyan értelemben fogalmazható meg, hogy bár a helyzet javul, de még nem egészen kielégítő- S emellett figyelembe kell vennünk még egy tényt: a szocialista filmgyártásnak jellegéből és társadalmi szerepéből adódóan nem elegendő, ha kiegyensúlyozza ezeket az alkotásokat, hanem fölényben kellene lennie... Társadalmilag elkötelezett, időszerű problémákat felvető filmek szükségesek a szocialista országok százmilliós nézői számára. A világ piacát különféle nemzetek alkotásai árasztják el; ezt a tényt tudomásul kell vennünk, akárcsak azt, ha valamilyen szocialista országban készült film kerül forgalmazásba Nyugaton, ez csak nagyon ritkán harcias szellemű vagy eszmei szempontból hatásos alkotás... Kedvezőbb a helyzet a nemzetközi fórumokon, mint pl. a fesztiválokon. Ám még inkább arra kellene törekednünk, hogy — a lehetőségekkel és a taktikával élve — a nyugati versenyekre eljuttassuk azokat a filmalkotásokat, melyek a szocialista filmtermést méltóképpen képviselik. Bár mindig akadályokkal is számolhatunk: elég, ha a tavalyi cannes-i filmfesztivált említjük, amikor a rendező bizottság érthetetlen okokból elutasította a „Már ismét átug- rom a pocsolyákat“ című versenyfilmünket, és hasonlóképpen akart eljárni a szovjet Meneküléssel is.' Bizonyos aránytalanság mutatkozik a szocialista és a ka pitalista országok kiemelkedő alkotásainak kölcsönös forgalmazásában is: míg Nyugaton — mint már említettük — a mi filmjeinket csak szórványosan mutatják be, hazánkban rendszeresen és folyamatosan műsorra tűzünk minden olyan nyugati filmet, amely valóban figyelmet érdemel, mert társadalmi-politikai szem pontból fontos problémát vet fel, vagy az egyetemes filmművészet szempontjából jelentős alkotás. A mi helyzetünket tekintve beszélhetünk tehát defenzíváról? Kétségtelen, hogy igen, de ez nem szüntethető meg oly módon, ha igazi offenzívába mennénk át, vagyis ha a szemet szemért elv alapján megfosztanánk nézőinket attól a lehetőségtől, hogy megismerjék a kapitalista országok kiváló alkotásait. Van itt azonban más aránytalanság is, melyen érdemes elgondolkozni ... A feltevések szerint az európai szocialista országokban évente mintegy háromszáz nagyjátékfilm készül. Természetes, hogy ezek többsége úgynevezett szórakoztató film, melyek a nézőt csupán szórakoztatni kívánják, jó kikapcsolódást nyújtva neki. Kétségtelen, ezek az alkotók hasznos tevékenységet fejtenek ki, és nem vitás, hogy ilyen filmek megalkotásához nem szükséges különösebb tehetség, elegendő a szakmai felkészültség, jó humorérzék és ötletesség. Ám milyen a gyakorlat? A szocialista tábor országaiban évente ugyan száz, az is lehet, hogy 150 vagy 200 ilyen film készül, az alkotások többsége azonban nem jut túl az ország határán vagy csak egy-egy szocialista országba kerül el. Ez nem azért van így, mert talán valamennyi szocialista ország saját forrásaiból képes lenne fedezni a szükségletet, Távolról sem. Ennek oka az értéktelenségben keresendő . .. Tehát még mindig nagy adósságunk van a szocialista tábor nézőivel szemben, ebben a vonatkozásban valóban defenzívában vagyunk a többi filmterméshez képest, mert ahelyett, hogy arra törekednénk, Nyugaton is forgalmazhassuk víg|á- tékainkat, vagy bűnügyi történeteinket, onnan hozunk be ilyen jellegű átlagfilmeket, saját szükségleteink fedezésére. Filmszínházainkban valóban meglehetősen nagy teret biztosítunk a szellemes francia vígjátékoknak vagy az amerikai musicaloknak. Ám miért nem gyárthatnánk a szocialista országok keretében elegendő értékes szórakoztató filmet, hogy saját forrásainkból meríthetnénk? Sajnos, még nem tartunk itt... E tekintetben egyetlen járható út lehetséges: emelni az igényességet, akár művészi, akár közönségfilmről legyen szó... 1972 IV. 14. 6 A Tvorba 13. számában — Ljubomír Oliva tollából — „Offenzívában a szocialista film?“ címmel cikk jelent meg, melynek mondanivalója figyelmet érdemel. Az írást az alábbiakban teljes egészében közöljük.
