Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-13 / 87. szám, csütörtök
RÓZSATÖ ÉS MÜTÖKÉS Tegyen vagy mondjon bárki bármit, az én rendeltetésem az, hogy jó legyek. Marcus Aurelius BRATISLAVÁBAN a 40-es jelzésű autóbusz a Šafárik térről indul BisKupicére (Püspöki). Az utolsó előtti megállónál többen leszállnak, átmennek az út túlsó oldalára és belépnek a Tüdőgondozó Intézet széles kapuján. Téved az, aki úgy véli, hogy ebben a hatalmas kórházváros ban csak a beteg tüdőt gyógyítják, mert az intézet sebészete ma már országos hírnevet érdemelt ki, ahol nagyon sok, különféle betegségben szenvedő ember egészségét adta vissza a gyógyító kés. Vezetője dr. Štefan Dobrota sebész főorvos. ■ Az ablakon bekönyökölt a tavasz, amíg a múltról, jelenről, hivatástudatról és emberszere- tetről beszélgettünk. Mint a népmesében a szegény ember legkisebb fia, elindult egykor — amikor még Stevonak becézték — meghódítani a világot. Nem álmodozott a fehér köpenyről, vágyainak határát a tőkés társadalmi viszonyok jelölték ki és a legfelső halár az volt, hogy elvégezze a gimnáziumot és munkájával, tudásával, igyekezetével megkeresse a kenyerét. De még ez is csak úgy válhatott valóra, hogy szülei keskenyebbre vágták a karéjt, hogy még szerényebben élték amúgy is igénytelen életüket. Števo tanult. Hihetetlen akaraterővel, páratlan ambícióval, gyakran éhségtől korgó gyomorral, olthatatlan tudásszomjjal, tanult ősei, ükéi helyett is, akiket valamikor a dúsak angyala űzött el a nyomor láng- pallosávat a tudás kapujától. Azután Keletről elindultak a szabadság vérszínű zászlói és 1945 májusában kiegyenesedett a megalázottak, az örökké kisemmizettek görnyedt gerince. ■ ARCA olyan, mintha tölgyfából bicskával faragták volna — csak a szeme mosolyog. Talán ezért az állandó mosolyáért várják olyan nagyon a betegek, talán ez a mindent megértő, de mégis akaratos mosoly ösztönzi állandó cselekvésre, mozdulásra az orvosokat csakúgy mint az ápolónőket, vagy azokat a sürgő-forgó asszonyokat, akik szünet nélkül takarítanak. Mert Dobrota főorvos számára nincs szabadnap, szabad szombat, húsvét, vagy karácsony, nincs egyetlen olyan nap sem, amikor megfeledkezik a betegeiről. Miért? Saját szavait idézem: — Nem minden a műtét. A gyógyulás másik alapvető feltétele a műtétet követő egzakt gondoskodás. Nemcsak biológiailag, hanem pszichológiailag is. 1948-ban avatták orvossá és először mint belgyógyász dolgozott Trstenán, majd a Tüdőgondozó Intézetben. — És hogyan lett a belgyógyászból sebész? — Akkor még a tuberkulózist csak gyógyszerekkel gyógyították és ez engem nem elégített ki. Úgy éreztem, tehetetlenek vagyunk, harcolni akarunk a rém ellen, de nincs fegyver a kezünkben. Akkor vettem részt egy sebészorvosi tanfolyamon és — többek között dr. Šiška professzor ösztönzésére — sebész lettem. — Azt mondják, hogy ön nagyon szigorú. — Szigorú? Ez talán túlzás. Bizonyos, hogy igényes és kemény vagyok. De elsősorban önmagammal szemben. Orvosok vagyunk, emberi életekért fele- lüiak. A hibát, a hanyagságot, a felületességet nem tolerálhatjuk! — Hogyan él egy sebész főorvos? — Hétfőn, szerdán és pénteken operálok, kedden és csütörtökön a műtött' és új páciensekkel foglalkozom. — De ön itt van szombaton és vasárnap is. — A betegek szombaton és vasárnap is szenvednek. ■ AMIT nem mondott el: hétfőn, szerdán és pénteken késő estig marad az intézetben. Szinte szünet nélkül ellenőrzi az aznap műtött betegek állapotát és még otthonából is — az éjszakai órákban — telefonon kér jelentést az ügyeletes orvostól. Amit nem mondott el: az idegek feszültsége, amit a sebész a műtét előtt érez. Mert ez nem „rutinmunka“, az emberi test különös szerkezet — látszólag egyforma, de a valóságban mindegyik más, különleges, sajátos, egyedi. A sebésznek ismernie kell a páciens testi és lelki állapotát, számítania kell váratlan reakciókra, a test ismeretlen rejtelmeire, amit csak akkor lát meg, amikor a műtőkés feltárja az addig láthatatlant. n — A közelmúltban hosszabb ideig tartózkodott Franciaországban. Alkalma volt összehasonlítani egy fejlett tőkés ország sebésztudományi színvonalát a hazaival. Mi erről a véle- nye? — Az Egészségügyi Világ- szervezet ösztöndíjával három hónapig voltam Párizsban. Elmondhatom, hogy a hazai sebészetnek nincs miért szégyenkeznie. Világviszonylatban is a legjobbak közé tartozunk. II DECEMBERBEN lesz 50 éves. Két lánya és egy fia van. A felesége gyermekorvos. Hát bizony — a gyermekeket inkább az iskola neveli, még az a szerencse, hogy értelmes, jó gyermekek. Szórakozás, hobby? Igen. Szeret horgászni és szeret a kertben dolgozni. Szeretném látni, amikor liosz- szú, nyugtalan ujjaival megsimogat egy rózsatövet... Talán olyankor egy pillanatra megfeledkezik arról, hogy hogyan csillan a napfény a kés hűvös pengéjén. Reggel hat órakor kezdi a napot és soha nem úgy búcsúzik el a családjától, hogy „ekkor és ekkor itthon leszek“. Soha nem tudja, mikor ér haza, ahol további munka várja. Tanul, mert nincs megállás, mert fejlődni kell, szakcikkeket ír, vagy levonatokat javít, hiszen a Bratislavai Orvosi Közlöny szakszerkesztője. — Van valami röviden megfogalmazható, szavakban kifejezhető célja? — Igen! Szeretnék minél több beteg embert meggyógyítani, minél több szenvedést enyhíteni és szeretném úgy nevelni a gyermekeimet, hogy jobbak legyenek, mint mi voltunk. iái BRATISLAVÁBAN a 40-es jelzésű autóbusz a Šafárik térről indul Püspökire. Az utolsó előtti megállónál többen leszáll- nak, átmennek az út túlsó oldalára és belépnek a Tüdőgondozó Intézet kapuján. Az F-épület második emeletén becsukódik a műtő ajtaja. A műtőasztalon lehunyt szemmel fekszik egy ember. Csend van. Dr. Dobrota főorvos arcát maszk takarja. Csak a szeme villan hűvösen, nyugodtan... és kezében felszikrázik a gyógyító kés ... PÉTERFI GYULA Czinka Panna emlékoszlopa A XVIII. században Gemer (Sajógömör) községben egy európai hírű cigányprímásnő élt. Czínka Pannának hívták. A falu hagyománytisztelő lakosait és a község múltját böngésző embereket hosszú ideig foglalkoztatta az a gondolat, hogy emlékoszlop felállításával adózzanak emlékének. Céljuk valóra váltására eljött az alkalom. A jnb művelődésügyi osztálya ebben az évben Czin- ka Panna halálának 200. évfordulójára 20 000 korona anyagi támogatást biztosított a terv kivitelezéséhez. Az emlékoszlop felállításával kapcsolatos akciót a helyi művelődési otthon szervezi, de minden erejükkel támogatják a szépnek és sikeresnek ígérkező rendezvényt a tömegszervezetek tagjai is. A tervek szerint május végén vagy június elején lesz az avatóünnepély. KOVÁCS ISTVÁN A Dolný Kubín-i elektrotechnikai üzemekben az idén 16 millió korona értékű áruval többel gyártanak, mint tavaly. A termelést nagyobb munkatér, melékenységgel növelik. Az üzemben új fajta kapcsolókat és dugósesatlakozót fejlesztettek ki a villanygépek számára. E kapcsolók alakja célszerű és ellenállóképes nyirkos és poros helyen egyaránt. Az elektrotechnikai üzem jó eredményeihez nagymértékben hozzájárultak a Szocialista Munkabrigád címért versenyző kollektívák a szere- lörészlegen. Felvételünkön a Dolný Kubín-i elektrotechnikai üzemben gyártott új fajta kapcsolókat és dugóscsatlakozókat mutatja be az üzem egyik dolgozója. Fel v.: M. Mendrej — ČSTK SVÁJCI ÉS FRANCIA VENDÉGMŰVÉSZ BRATISLAVÁBAN Eric Heidsieck Mozart 503-as Köehel számú C-dúr zongora- versenyével mutatkozott be a bratislavai hang verseny közönségnek. A francia pianista jó felkészültségű, kulturált muzsikus, előadásmódját tudatos és ösztönös elemek egészséges ve. gyülete alakítja ki. Mozart tolmácsolását mélységre törekvő tendencia jellemezte. A fiatal művész keresi a hangvételt, amellyel kifejezheti a késői Mozart-művek különös kettősségét, a varázslatos mozarti dallamokat átszövő szenvedélyes, sőt szenvedő érzelem hangját. Keresi és többé-kevésbé fel is villantja Mozart kettős profilját, a derűs, játékos felület alatt rejlő lelki gazdagságot. Ez az érzelmi és értelmi tartás érzékeny művészre vall, akinek van és „lesz“ mondanivalója. (Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a zongoraszék kellemetlenül „beleszólt“ a produkcióba, sőt a ráadás-számban erélyesen túlrecsegte a légies Debussy-muzsikát.) Pierre Colombo Mozart Prágai szimfóniájával nyitotta meg műsorát (D-dúr, K .504). A svájci karmester megbízható szakember, aki tudását őszinte odaadással állítja a mű szolgálatába. Vezénylési technikájának feltűnő vonása, hogy bal keze nem modellál, így lényegében ütéstechnikára szorítkozik, ami megnehezíti a „varratmentes“, sima váltásokat, átmeneteket, a zene belső gördülékenységét. „Egy táj szépségét nem közvetlen utánzás fejezi ki, hanem a természet láthatatlan erőinek érzelmi áttétele“ — vallotta Debussy. A „Három nocturne“ szvit két saroktétele is ezt a látásmódot tükrözi. A „Felhők“ anyagtalan lebegése, ködfátyol az ég mozdulatlan mezején, a „Szirének" felizzó és lassan elenyésző szerelmi dalolása a végtelen tenger fölött. Colombo koncepciója talán inkább az ábrázolás, mint az érzelmi áttétel szemléletéből indul ki, nyilván ezért sikerült legjobban az „Ünnepek“ lényegesen élesebb vonalú, ritmizált zenéje. Ez egyébként felfogás kérdése, a mai előadók a „hangfolt-mu- zsika“ háttérbe szorításával egyre inkább a vonalrajz művészetét választják Debussy sajátos k ö 11 ész e t é n e k to 1 m á eso 1 ásá ra. A kissé hosszúra nyúló hangverseny végére Paul Dukas Bűvészinas című zenekari Scher- zójának ötletes, eleven előadása tett csillogó pontot. HAVAS MÁRTA SZÜLÖK, NEVELŐK FÓRUMA VITATKOZÓ TANULÓK Az ókori görög bölcsek a „dialectica“-ban, a vitatkozás tudományában az igazságot az ellenfél állításában mutatkozó ellentmondások felderítése és cáfolása útján fejtették meg. Talán éppen ezért a vita szóhoz — mindmáig — leggyakrabban a tudományos vita fogalmát szokták kapcsolni az emberek. A szónak azonban tá- gabb jelentése van. Leszűkítve, az említett tudományos vitán kívül, a mindennapok vitáit és az oktatási-nevelési célok elérése érdekében folytatott tanulói vitát idézi fel bennem. Az iskolák életében az utóbbi jut előtérbe. A viták kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy a tanulók személyiségét alaposan megismerjük. A vitaszervezés az oktatás egyik legeredményesebb módszerévé válhat, ha lehetőséget biztosítunk a tanulók szabad elképzeléseinek, vagy a környezetükben hallottak és saját meggyőződésük elmondására, valamint az ellentétes vélemények kicserélésére. A tanulók vitája azonban csak akkor lehet sokoldalú és eredményes módszer, ha a pedagógus tudatosan igyekszik ki- küszöbölni a vitatkozással kapcsolatos negatívumokat. Általában, mint minden metodikai eljárásnak, a vitának is a sok előnye mellett tehát hátrányai is vannak. Rendhagyó módon, kezdjem hát a hibákkal. Az iskolánkban történt, most a napokban. A seneci (Szene) népkönyvtár meghívta az „Egyszemű éjszaka“ című antológia fiatal költőit. A vitadélutánra iskolánk is kapott meghívót. Végigjártam az osztályokat, hogy összeírjam a jelentkezőket. Nem sokan nyújtották fel a kezüket, pedig jó vitalehetőséget szalasztottak el... Amikor az óraközi szünetben megszólítottam az egyik tanulót, miért nem jelentkezett, azt felelte, hogy a modern versekről nem tud vitázni. Pedig a feleletben már adva volt a vita lehetősége! (Mi az, hogy modern költészet, létezik-e egyáltalán ilyen stb.) Egy bátrabb tanuló pedig egyenesen- arra kért, hogy mondjak neki egy olyan kér- deznivalót, amelyet majd a vi- tadélutánou „felvethet“. Nem először találkoztam ilyesmivel. Sajnos, sokszor maguk a felnőttek nevelik ehhez hasonló szellemi lustaságra, öri- állótlanságra a gyereket. Még gyakoribb jelenség az úgynevezett „látszatvita“, amelynek keretében nem őszinte meggyőződésen alapuló, csak pozitív, vagy reájuk oktrojált véleményeket cserélnek ki a tanulók. Ilyenkor — természetesen — vitáról nem beszélhetünk, mert a fiatalok nem gondolkodnak aktívan, hanem a már korábban megismert álproblémákat vetik fel, elcsépelt szólamokat, frázisokat hangoztatnak. Az így manőverező vitavezető önmagát alázza meg, tanítványait pedig alakoskodasra, közhelyek hangoztatására, gyártására szoktatja. Hasonlóképpen a „mindenáron való“ viták is gyorsan el- sekélyesednek, a gyerekek számára érdektelenné válnak. Az őszinteséget nélkülöző vita felesleges erőkifejtés és jószándékkal szólva is csak üres fecsegés. A másik véglet — amivel szintén gyakran találkozunk —, hogy vita közben a vitát irányító fölényesen, a csalhatat- lanság látszatát keltve, esetleg gúnyolódva beszél és ezzel elnyom minden vitakedvet. Pedig serdülő- és ifjúkor határán levőknél természetes a gyakori ellenzéki magatartás, olykor a meghökkentő opponálás az idősebbekkel a tapasztaltabbakkal szeiúben. A fiatalok szeretik megmondani és védelmezni saját véleményüket. Ezt nem szabad kategorikusan elmarasztalnunk, hanem helyes irányba kell terelnünk. Más szóval, a fiatalokat meg kell tanítani vitatkozni! Nem könnyű vagy rövid lejáratú feladat ez. Hol és mikor realizálható a konstruktív vitára való nevelés a legeredményesebben? Az iskolai nevelőmunka terén a számos alkalom mellett az osztályfőnöki órákon adódik a legideálisabb lehetőség erre. Ahhoz azonban, hogy a tanulók egyáltalán vitatkozhassanak, megbízhatóan elsajátított ismeretanyagra van szükségük. Elsajátított ismereteiket fel kell idézniük, új rendbe, más összefüggések közé kell helyezniük, hogy érveket és ellenérveket tudjanak felsorakoztatni. így aztán bonyolult gondolati munkát végeznek. A gyakorlott pedagógus tudja, hogy az „ex cathedra“ elve helytelen, de azt is tudnia kell, hogy nem minden kérdés alkalmas tanulói vitára. Ereznünk kell, hogy élhetünk a vita eszközével. Ugyanis vannak olyan igazságok, tények, amelyeket csupán tudomásul kell vennünk, s eleve nem érdemes vitatkoznunk. Amikor a fiatalok felfedezik, hogy a vita izgalmas szórakozás, sokszor heves érzelemkitörések kíséretében vetik magukat bele. Ilyenkor szükség van az irányításra, bár az erőteljes központi irányítás az önálló vélemény- alkotás a kibontakozás rovására mehet. Jónak tartom, ha az osztály- főnöki órán egy rövid vitaindító előadás után az osztályfőnök nem szól a vitába, a helytelenségeket feljegyzi, s csak a végén szól, értékeli a hallottakat. Helytelen, ha tanítványaink számára elvont dolgot jelölünk ki a vita tárgyául, mert nem mondhatnak véleményt a számukra alig ismert fogalmakról, összefüggésekről. Miután nem alakíthatják ki véleményüket, a vitatkozás haszontalanná, formálissá válik. A vitatandó témát tehát a tanulók életkori sajátosságaihoz kell méreteznünk. Olyan anyagot kell adnunk, amellyel kapcsolatban a tanulók állást tudnak foglalni. Az állásfoglalás már biztosítja a vitát. Minden gondosan előkészített, de alig érezhetően irányított vita azzal a haszonnal is jár, hogy tanítványaink megbátorodnak és kísérletet tesznek a kérdések önálló boncolgatására. A vita fejleszti a kritikai érzéket, s ezáltal a tanulók önértékelése is tökéletesedik. Tudatosítanunk kell a vitatkozókban, hogy a vitapartner nem ellenség, akit sikeresebb érveléséért, nagyobb felkészültségéért gyűlölni kell. Azt is meg kell tanítanunk, hogy mérsékelt hangnemben vitázzanak, s hogy ne vágjanak türelmetlenül egymás szavába, főképpen ne „hanggal“ akarjanak győzni! Nagy eredményként könyvelhetjük el, ha elérjük, hogy állásfoglalásuk alátámasztására nem neveket, még inkább jelenlevő tekintélyeket használnak fel a gyerekek, hanem saját meggyőződésüket tolmácsolják. A fiatalságunkban élő egészséges tettvágy tükrözi a társadalmunkban végbemenő változásokat is. Sokszor a fiatalok maguk is megpróbálnak problémákat felvetni és komoly kérdéseket, nemegyszer társadalmi, ideológiai problémákat önállóan elemezni. Bizony előfordul az is, hogy — világos eszmei vagy tárgyi ismeretek hiányában — tévednek. Jelentős hiba lenne, ha az ilyen tévedésekből szigorú politikai, fegyelmi vonatkozású következtetéseket vonnánk le. A merőben téves álláspont esetén se legyen helyesbítésünk vulgáris jellegű. A felülről jövő kioktatás rosszul esik mindenkinek és alapja lehet a bizalmatlanságnak, majd a pasz- szivi tásnak, visszahúzódásnak. Ilyenkor a jóindulatú figyelmeztetést és az érvekkel alátámasztott meggyőzést tartom célravezetőnek A vitához nem szoktatott gyerekeket csak türelemmel és fokozatosan vezethetjük a vitatkozás nívósabb fokára. A vitavezetés formáiról és módszertanáról, iskolai alkalmazásának módozatairól természetesen nem lehet mindent megoldó tanácsot adni. Azt hiszem, ez a megállapítás nem vitás! PÁRKÁNY ANTAL 1972. IV. 13.
