Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-25 / 72. szám, szombat

HAJÓRÓL, KAPITÁNYRÓL N ahodka, a Szovjetunió leg­nagyobb távol-keleti ki­kötővárosa nem fekszik mesz- szire Vlagyivosztoktól, de talán azt is mondhatnám, hogy a vi­lág egyetlen nagyobb kikötővá­rosától sem, hiszen a világ minden tájáról érkező, és min­den tájára induló hajók kikö­tője. Nem csupán a város, de a környék lakosságának döntő többsége a kikötőben, a hajó­kon, a tengeren dolgozik, a tengerből él. Békés, dolgos, vi­láglátott emberek, akik egy esztendő leforgása alatt nem kevésszer élvezhetik a hazaté­rés boldog örömét. Hosszú utakról térnek meg, a kikötő­ben a család mindig várja őket. Óriáshajókon járják a vi­lágot, óriási mennyiségű rako­mányokat mozgatnak meg, óriási távolságokon. Nahodkának persze vannak kisebb hajói és kisebb utakról hazatérő hajósai is, akik sze­mélyszállító és halászhajókon járják a tengert. A neves sze­mélyszállító hajók egyike a Bajkai, amely nekünk, száraz­földi embereknek bizony ko­rántsem tűnhet kisméretű ha­jónak, és valójában sem az. He­tenként szállítja az utasokat a japán szigetország óriáskikö- töjébe, Yokohamába, onnét Hongkongba, s Yokohamán ke­resztül ismét vissza, Nahodká- ba. Utasból soha nincs hiány, s közülük a hajó luxusára sen­ki nem tehet panaszt. A szapo rán megtelő vendégkönyvekben sok-sok nyelven bejegyzett, sok-sok elismerés sorakozik, di­csérik a hajón nyújtott szolgá­latokat, a remek konyhát, a fel­szolgálást, a szórakozási lehe­tőségeket, a hajózenekart, s egyáltalán, az utassal való tö­rődés minden módozatát. A Bajkai kapitánya Vlagyimir Eliszavetcsenko. Olyan ember, akire gyanútlan környezetben, civil találkozáskor fc> rámon­danám, olyan, akár egy hajós- kapitány. Félszeme nem hiány­zik, arca nem borostás, hangja sem jellemző — mégis. Jóképű, kedves és szerény ember. Negyven éves. Apja szintén tengerész volt, a Fekete-tengeren szolgálta le élete nagy részét. Vlagyimir fia kiskorában szintén tengerész szeretett volna lenni, de sem ő, sem szülei nem vették ko­molyan ezt a szándékot. A má­sodik világháború alatt viszont komolyra fordult a dolog, oly­annyira, hogy szülővárosában, Szevasztopolban 1945-re már be is fejezte a tengerészképző is­kolát. Nem hajósnak, eleve ka­pitánynak készült és így is történt. Röviddel ezután már a Dnyeper deltájánál fekvő vá­rosban, kapitányként szolgált egy teherszállító hajón. Négy évvel később befejezte a felső­fokú tengerésziskolát, s mint komszomolista, a Távol-Keletre kérte magát. Tudta, ott kevés az ember, s olyanokra mint ö, még inkább szükség van. A Nahodka nevű gőzhajón segédkapitányként kezdte tá­vol-keleti életét. Ez 1950-ben volt, és 1958-ig, fokozatosan kapitánnyá léptették elő. Ez még kis hajó volt, de egyre nagyobbakra és nagyobbakra került, természetesen kapitányi rangban. 1969-ben személyszál­lító hajót bíztak rá, ami nagy örömöt, nagy állomást jelentett az életében, hiszen egy percig sem vitás, hogy személyszállí­tó hajón jobb dolgozni. Az élet életszerűbb, a hajósok társa­logni tudnak az utasokkal, s nem válnak mogorva, komor tengeri medvékké. A Bajkált — amelynek ka­pitánya —, 1963-ban épí­tették az NDK-bau. A kapitány sorolja a hajó műszaki adatait. 122 méter hosszú, tizenhat mé­ter széles, vízkiszorítása 53ÜŰ tonna és 262 utas szállítására alkalmas, a világ valamennyi tengerén és óceánján képes közlekedni. Óránkénti sebessé­ge 34 kilométer. A hajó új ko­rában Leningrad és Kuba kö­zött közlekedett, majd átált a Vlagyivosztok—Kamcsatka köz­ti vonalra és 1965 óta a Szov­jetunió távol-keleti partjáról szállítja utasait a felkelő nap országába és vissza. Utasok ez­reit vitte az oszakai EXPO-ra, s a sapporói olimpia nyugat felől érkező vendégeinek szál­lítására már találkozásunk ide­jén, még szeptemberben felké­szüllek. A Bajkai anyakikötője Vla­gyivosztok. Eliszavetcsenko kapitány csa­ládja úgyszintén Vlagyivosztok­ban él. A kapitány és hajója havi négy alkalommal teszi meg menetrendszerű útját, és havonta négy napot van a csa­ládjával, feleségével, tizennégy és kilencéves fiával, akik a legtermészetesebb módon úgy­szintén arról álmodoznak, hogy apjuk nyomdokait követik, ha­jósok lesznek. S a kapitányi rangnál nem is akarják alább adni — mondja nevetve az ap­juk. Felesége tanítónő, de mióta a gyerekek nagyobbak és apjuk lávolléte miatt gyak­ran lennének egyedül, édes­anyjuk most nem tanít, velük törődik. A kapitány csak szépeket mesél a munkájáról. Bármilyen nehéz és felelősségteljes hiva- tásnalc tartja, úgy érzi, sosem tudná feladni, abbahagyni, in­nét vonul majd nyugdíjba. Per­sze, addig még húsz esztendő­nek kell eltelnie. Sem ő, sem a hajó legénysége nincs hozzá­szokva ahhoz, hogy útközben, a tengeren pihenjenek. Ez szin­te lehetetlen, s csak a parton, a szárazföldön nyílik rá alka­lom. Edzettek vagy kényesek az utasok, törődni kell velük, s törődni kell a hajóval is. Hongkongban, Yokohamában három-három napot tölt a hajó és legénysége, s ez így ismét­lődik minden egyes út alkal­mával. Az utasokon kívül árut is szállítanak a hajó fenekében. Gyors-exportárut a Szovjetunió­ból Japánba és vissza is. Az utasok és a személyzet étkez­tetése ugyancsak nem kis fel­adat. Napi négyszeri, bőséges és változatos ellátáshoz nagyon sok élelmiszert kell a hajón felhalmozni. Hogy mindig friss legyen, mindhárom városban, Nahodkában, Yokohamában és Hongkongban vesznek fel élel­miszereket. Külön említést ér­demel, hogy a kenyeret maguk a hajószakácsok sütik, s ami a Jegkülönösebb. ott a hajón, me­netközben, az óf’-á1 A Bajkai szeuiriy^ete száz­húsz fő. Ennek fele a hajóról, másik fele az utasok ellátásáról gondoskodik, hozzá kell tenni, a személyzet felél nők, fiatal lányok alkotják. Ók dolgoznak a konyhában, a fel­szolgálásnál, a mosodában, de énekesnő, táncosnő is van köz­tük, hiszen a Bajkai társalgójá­ban estéről estére otl muzsikál a hajó szórakoztató zenekara, húzzák a lalpalávalót, a lányok táncolnak, énekelnek. A kapitány valóban nagyon kedves ember, vidám, és ven­dégszerető, minden út alkalmá­val megismerkedik az utasok nagy részével, sok dolga mel­lett erre is szakít időt. A hajó orrában, az irányítóterem mö­gött van a kapitány lakosztá­lya. Itt fogadott bennünket, s grúz konyak mellett itt vendé­geskedünk nála. — Nehéz helyzetben még so­sem volt a hajónk. Ez rossz bizonyítvány lenne, hiszen azért vagyunk itt, hogy ezt el­kerüljük. Szeretem a hivatáso­mat. Nem könnyű a családtól távol lenni, de azért nem tu­dom másképp elképzelni az éle­temet. Szeretem a tengert, sze­retem a hajót. De ne hazudjak, egyszer rázós helyzetbe kerül­tünk, bár az is önhibánkon kí­vül történt. Az izraeli-arab háború megkezdésének idején Ogyesszából a Távol-Keletre mentünk a Szuezi-csatornán keresztül, s akkor jöttek a va dászgépek. Szerencsére sikere­sen megúsztuk a dolgot. Nem könnyű a mi életünk, de kevés hivatás bővelkedik ennyi él­ményben, ennyi látnivalóban, mint a miénk. Hajónkon már nagyon sok neves ember uta­zott, Számtalan művészt tud­nék felsorolni, nem is beszél­ve az egész Leningrádi Balett­ről, és a moszkvai Nagy Szín­házról. Mind a két társulatot komplett szállítottuk japán tur­néjukra, és haza is természe­tesen. Hajónkon utazott Tyeres- kova és Nyikolajev űrhajós is. A kapitány boldog ember. Munkájában, családjában örö­mét leli, s azt mondja, ezt sem­mivel sem cserélné fel. — Hogy alig találkozom a csalá­dommal? Az évi négy hónap szabadság elegendő kárpótlás nekik is, meg nekem is. Ilyen­kor szüléimhez utazunk Ogyesz- szába, elmegyünk Moszkvába, Leningrádba, s ahol csak tu­dok, pecázgatok a legközelebbi folyóban. Ez a hobbym. Na és persze a gombázás, az is gyö­nyörű, ám az az igazi, ha a tajgán gombázhat az ember. A grúz konyak kicsit a fe­jembe szállt. Nógatom a kapi­tányt, gyerünk a fedélzetre, mutassa meg a hajót közelebb­ről is. Kilépünk a sós óceáni szélbe, s máris jobban vagyok, A fedélzeten a legkülönbözőbb társasjátékok sorakoznak. Meg­állunk, nézzük az utasok rög­tönzött versengéseit. Aztán a kapitány meghív egy asztalite­nisz-partira, mert van még egy kis szabad ideje. Természetesen örömmel vállalom, és termé­szetesen el Is veszítem a játsz­mát, mert Eliszavetcsenkó ka­pitány aktív sportember is egy­ben. Mit mondjak még róla? K icsit irigylem öt. Szép a munkája, szép az élete, s még nagyon sok szép és hosszú tengeri út áll előtte, s vala­hány útján örömmel, odaadás­sal kormányozza majd hajóját. KESZELI FERENC Mik a termelést (CSTK) — A trenčíni vezér- igazgatóságának vállalatai az idén az elmúlt évvel összeha­sonlítva 11,6 százalékkal növe­lik a termelést. A termelés fo­kozása 5 milliárd 875 millió korona értéket képvisel. A ter­melés növelését 70 százalék­ban a munkatermelékenység fokozásával kívánják elérni. A vezérigazgatóság revúcai (Rő­té) üzemében 64, a ružombe­roki V. I. Lenin Gyapotfeldol­gozó Üzemben 25, a žilinai Slovena üzemben pedig 19 szá­zalékkal növelik a termelést. A yulánlui járás és a Trna­vai Városi Nemzeti Bizottság felhívása — amely a választási program sikeres teljesítését cé­lozza — országszerte nagy visszhangra talált. Járások, vá­rosok és községek méltó vá­laszt adnak rá, s örömmel ál­lapítható meg, hogy ezek men­tesek minden formaiságlól. Ez pedig mindennél nagyobb kezesség. (CSTK) — A nyugat-szlová- kiai kerületben 1956 óta több mint 15-szörösére emelkedett a balesetek száma. Tavaly 8400 közúti baleset történt, a sebe­sültek száma több mint 4000, és 304 személy életét vesztet­te. A balesetek számának emel­kedésében — 1970-hez viszo­nyítva 14 százalékkal több — a komárnói (Komárom), a No­vé Zámky-i (Érsekújvár) a trnavai, a Bralislava-vídéki já­rás és a levicei (Léva) járás veszi ki legjobban a részét. A legtöbb balesetet a gyors­hajtás, a szabálytalanságok okozták. Jelentősen emelkedelt az ittas gépkocsivezetők által okozott balesetek száma. Csak Bratislavában 70 százalékkal több ilyen baleset történt. A balesetek 86 százalékát a gépkocsivezetők, ebből 60 szá­regünk katonái 9000 brigádórá­val járulnak hozzá a város fej­lesztéséhez. A „Nemzet a gyer­mekeknek“ akció keretében a Šverma utcai iskolához étter­met építenek, a Podskalské ut- cia iskolát pedig két tanterem­mel kibővítik. Ezek tehát a főbb akciók, amelyeket a humen- néiek válasza tartalmaz s en­nek teljesítése minden bizony­nyal nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy a városka arcula­ta megváltozzon, megcsinosod­ion zalékot a személyautók vezetői okozták. A közlekedési rend­őrök 1971-ben 63 400 gépkocsi- vezetőt büntettek meg külön­féle közlekedési kihágásért és több mint 18 000 gyalogost és kerékpárost. A nyugat-szlovákiai kerület­ben évente átlag 20—25 000-el emelkedik az új gépkocsiveze­tők száma. Számuk 1962 óta 121 százalékkal, a gépkocsik száma több mint 94 százalék­kal emelkedett. A motorizmus fejlődésével arányban azonban a közlekedési balesetek száma gyorsabban növekedik a közle­kedési eszközök számánál. A balesetek elemzése bizonyítja, hogy leggyakrabban az ember okozza, mivel a műszaki hibák és az utak állapota a baleseti arányszámot jelentősen nem befolyásolja. Útra készül cs Vosztok A hatalmas Vosztok halászhajó néhány hónapos útra kfczül Afrika partjai mentén. A Szovjetunióba 13 000 tonna fagyasztott és konzervált lialszállítmánnyal tér vissza. A felvételen a Vosztok halász-anyahajó indulás előtt. Felvétel: ČSTK — TASZSZ Nagy feladatot vállaltak Muzla (Muzsla) község is­mert nemcsak a Nové Zámky-i (Érsekújvár) járásban, hanem az egész nyugat-szlovákiai ke­rületben. A falu- és városszé- pítési akciót évek óta szív­ügyüknek tekintik. A felhívás­ra adott válaszuk, illetve a választási program alapján még az idén hozzáfognak a műve­lődési otthon építéséhez, amely ha elkészült 3,5 millió korona értéket képvisel. Mintegy 100 ezer koronát fordítanak az is­kola tatarozására és 200 000 koronát járdák építésére. Az idén 2 kilométer hosszú helyi utat tesznek rendbe, az iskola mellett parkot létesítenek, víz­vezetékhálózatot építenek és kiszélesítik a hangosanbeszélő hálózatát. A feladatok teljesí­tésére nyolc kollektív — érté­ke 30 600 korona —, és 588 egyéni — 41 178 korona érték­ben —, kötelezettségvállalás született. A községben sikere­sen kibontakozott a szocialista munkaverseny, s amint a vá­laszukból kitűnik, a politikai tömegmunkáról sem feledkez­nek meg. Hazánk keleti csücskében Humenné arculata napról nap­ra változik. Ez természetesen a lakosság érdeme is. A régi házak helyén „kinőtt“ lakóte­lepeket igyekeznek rendbeten- ni. A felhívásra adott válaszuk­ban összegezett összvárosi kö­telezettségvállalás értéke 15,5 millió korona. A Chemlon üzem dolgozói a sporttelep építésé­nél segítenek, a járási építke­zési vállalat biztosítja a föld­munkálatokhoz szükséges gépe­ket. Az Agrostav építi a Béke parkol és Hupkovát összekötő járdát. A járási vízgazdálkodási vállalat kiszélesíti a vízveze­tékhálózatot az egyénileg épít­kezők lakótelepére. Néphadse­Maguk látják hasznát A Košice-vidéki Járási Nem­zeti Bizottság plenáris ülése vitatta meg a felhívásra adott választ. Ebben töbek között az áll, hogy háromoszlályos isko­lát építenek Nižná Kamenicán és Olšovanyban, utat Malá Ida (Kisida) és Bukovce között, közmüvesítik a Ružin üdülőte­lepet, valamint kilenc más egyéni jellegű beruházási ak­ciót végeznek el, összesen 12 millió korona értékben. Z-akció keretében szálloda építését kez­dik meg Herlaniban, szolgálta­tások házát Vefká Idán (Nagy- ida) stb. A járásban az idén 640 lakás építését befejezik, további 40(1 építését pedig megkezdik. Töbl» mint 8 millió korona értékben utat, gyalogjárót építenek. Gon­doltak a patakok szabályozá­sára és a vízvezelékhálózat ki- szélesítésére is. Több község­ben már az idén átadják ren­deltetésének az új áruházakat. Figyelemre méltó, hogy a já­rásban saját nyersanyagforrás­ból 700 000 idomtéglát, 30 00(1 négyzetméter járda építésére szükséges betonlapot készíte­nek, kitermelnek 50 000 tonna követ és 20 000 köbméter ka­vicsot. Kedvez az időjárás A felsoroltakból látható, hogy a galántai és a trnavai felhívás termőtalajba hullott. Most, hogy beköszöntött a ta­vasz, s kedvező az időjárás, mozgósítani kell — ahogy mondani szokás — a falu ap­raját, nagyját, hogy mielőbb megvalósuljon a felhívásra adott válasz, illetve választási program tartalma.-nf~ ÓVA INTŐ SZÁMOK 5K 1972. III. 25. 4 Hpi mA a felívást [jogy Lg >zíő tel vete.e

Next

/
Thumbnails
Contents