Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-19 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó
Hipnózissal 3 J fájdalom i ellen I A csehszlovákiai gótikus művészet prágai kiállítása Noha a gótikában, éppen úgy mint az előtte létező és letűnt művészeti stílusokban, a kor mondanivalóját és szellemét elsősorban a székesegyházak mondták ki és a gótikus szobrászat is hosszú időn át szerves része volt a kor architektúrájának, mégis a román stílusú művészettel szemben a gótika szobrai elhagyták a kiagyalt mértani ábrák mezőit és fokozatosan felvették az élő, mozgó és cselekvő emberek valós alakjait, s főleg akkor, amikor az ismeretlen művészek kezében a hársfák törzséből bűbájos madonnák léptek ki. A festészetben azonban nehezebb volt a haladás. Igaz, a mozaik lekerült a padlóra, a román freskók konvencionális tormái viszont csak igen lassan tűntek el. A könyvek illusztrátorai, a vitraillek (színes ablakok) festői és a szárnyas oltárok táblafestményeinek szerzői lettek a gótikus festészet úttörői. Természetesen elsőkként Franciaországban! Mert bárhogy is akarná Wilhelm Worringer, a középkor egyik német átérlékelője, a gótikában a germán Észak sajátos fejlődésének „csodálatos eredményeit“ látni, a gótikus művészet-építészet, szobrászat és festészet — a kezdet kezdetéit kimondottan francia művészet volt. Nem véletlenül hívták a gótikus művészetet l’art nouveaux-nakl És az olaszok meg a németek csupán a közvetítők szerepét játszották Közép-Európa, tehát a Cseli királyság és az egykori Magyarország felé is. MADONNÁK, PÁSZTOROK 6S HÁROM-KIRÁLYOK 1/ ét évszázad (a XV. és a XVI.) gótikus művészetének gyöngyszemeiből ad ízelítőt a jelenlegi prágai tárlat reprezentatív kollekciója, amelyet a cseh- és morva országrészek, valamint a mai Szlovákia, illetve az egykori Felső-Magyarország területén fennmaradt műemlékekből válogatták ki a prágai Cseh és a bratislavai Szlovák Nemzeti Galéria munkatársai. A kiállítás anyaga ezúttal is bizonyítja az ismert tényt, hogy a táblafestészet és a faplasztikák művészete a XIV. században honosodott meg a cseh és a morva tájakon, akkor kapta meg ottani, sajátos helyi jellegét. Ebből a korszakból származik a kiállításon látható sok faszobor egyike is, az úgynevezett „Znojmói Madonna“ (1370), melynek alkotója a Mi- cheli Madonna Mestere volt, ez a névtelen és tehetséges brnói művész. A „Znojmói Madonna“, akárcsak a litoméricei „Szent Péter apostol“, még az előző korok egyházi, lineáris stílusban alkotott szobraira hasonlít. Az arca, már ugyan nem aszké- tikus, de még mindig egy „túlvilági“ állapotot tükröz és ruházatának re- dői a test formáitól függetlenül, egy bizonyos kánon előírásainak szellemében alakulnak. Ám nem telik el egy félszázad sem, és a madonnák elvesztik egyházi jellegüket. Arcuk szelídebbé, népiesebbé válik, nagyobb szerepet kap az emberi test plasztikussága, amelyhez most már a ruhák redői is alkalmazkodnak. Ezek a változások az 1370- ből származó „Chebi Madonnán“ észlelhetőek elsőízben, a dél-csehországi „Szent Borbála“ faszkulptúráján 11470) pedig még jobban kidomborodnak. És a XVI. századbeli šuma- vai „Szent Margit“ szobra már kimondottan bűbájos leányportré. Igaz, ez a jelenség a gótika alkonyán és főleg Dél-Csehországban már nem ritkaság. Ott láttak napfényt ugyanis és ott is vészelték át az évszázadokat többségükben a kor legszebb fából faragott madonnáil Dél-Csehország azonban nemcsak a szép faplasztikáknak volt a hazája. A XIV. században ott lelt otthonra és ott alkotott két európai rangú táblaképfestő is. Az egyik a Vyšší Brod-i oltár mestere volt, a szárnyas oltárok táblaképfestőinek egyik legnagyobbja. A másik pedig, a Tŕeboňi oltár mestere, aki a tŕeboňi Ágoston- rendi szerzetesek Szent Jiljia (Szent Egyed) templomának festett oltárképeivel (Krisztus az Olajfák hegyén, A sírbatétel) vált híressé Európa- szerte. Igaz azonban az is, hogy a kor harmadik és egyben legkiválóbb táblafestője, aki hála IV. Károly római—német császár és cseh király mecénásságának, nem maradt a névtelenség homályában, Közép-Csehor- szágban munkálkodott és festményeivel Karlštejn várát ékesítette. Neve Thecdorik mester, s ahogyan azt a Szent Erzsébet és a Szent Pápa című táblafestményein meglepődve láthatjuk, már ismerte a modern kollázsa technikáját is. És ugyancsak közép-cseh eredetű volt az oseki ciszterciták klastromában felfedezett, a Keresztelő Szent Jánost ábrázoló vitrail (üveg, illetve ablakfestmény) szerzője is. Ha egyes korokban észlelhetők is bizonyos cseh hatások, a mai Szlovákia, vagyis az egykori Felső-Magyarország területén fennmaradt, átmen- tődött gótikus műemlékek bizonyítják, hogy ezen a tájon a gótika művészete egy sajátos, Duna-medencei fejlődés során érett be. Sajnos, a másfélszáz éves török uralom, a polgárháborúk és a szabadságharcok, no meg a második világháború, a magyarországi műemlékek túlnyomó részét elpusztította és csupán a magas hegyek és mély erdők ölében megbúvó és falakkal megerősített erdélyi településekben és felső-magyarországi, azaz a mai szlovákiai városokban, ahol a gazdasági élet Is virágzott, maradtak fenn a gótika és a reneszánsz remekművei. Mivel a gótikus művészet egyházi Jellegű volt, s mint ilyen, ha nem is volt kozmopolita, de minden esetben intornacionálisnak minősíthető, a tárlaton látható szlovákiai faszobrokat és táblafestményeket (helyszűke miatt nem is beszélek itt a bibliák, a kelyhek, a monstranciák és más egyéb egyházi tárgyak szépségéről és tökéletességéről, mivel ezek az iparművészet szférájába tartoznak, s azonkívül úgy vélem, hogy ezeknek a laikus olvasó számára különösebb varázsereje nem is lehet), csupán helyi jellegük különbözteti meg a cseh- és morvaországi pendantjaiktől. Ám ennek ellenére is meg kell említenem a naivságában annyira lenyűgöző a Zlaté Moravce-i Három királyok hódolása című táblafestményt (1440), a nyugat-szlovákiai, Árpádházi Szent Erzsébetet ábrázoló képet (1420), a megejtően szép faszobrokat, a „Ružbachyi Madonná“-t (1370), a „Lomničkai Madonnát“ (1415), a közép-szlovákiai városi anyát idéző „Madonna a kisdeddel“ című faszobrot is. No, és talán nem utolsó, hanem inkább elsősorban, szólnom kell Lőcsei Pál mester „Térdeplő pásztoráról“ (1505), aki már a kései gótika és a kora reneszánsz határmezsgyéjén térdepel, és európai unikátum! Kár, hogy hiányoznak a tárlatról Lőcsei Pál mester további alkotásai, valamint a nagyszerű M. S. selmeci mester két remekműve. Tény azonban az is, hogy a jelenlegi tárlat magas színvonalú anyaga már külföldön is nagy sikerrel reprezentálta hazánk középkori, gótikus művészetét és azt is meg kell állapítanom, hogy a tengernyi, kincset érő műemlékről nemcsak írni és beszélni nehéz, de nehéz ebből a rengeteg anyagból egy olyan kollekciót kiválogatni és összeállítani, hogy ez többé-kevésbé minden szakembert és művészethez konyító egyént kielégítsen. Különben is ez a kiállítás olyan szép és elragadó, hogy nem is csoda, ha az ember még többet és még többet szeretne látni a gótika végtelen szépségének kincstárából. BARSI IMRE A fájdalom elleiw küzdelem az orvostudomány egyik legrégibb és legfontosabb feladatai közé tartozik. Minél fejlettebbek az idegek és főképpen az úgynevezett érző, vagyis szenzitív idegek, annál jobban érzékeli az élőlény a fájdalmat. A fájdalom sok esetben arra figyelmezteti a szenvedőt, hogy szervezetével valami nincsen rendben, és ezért igyekeznie kell a fájdalom okát megkeresni és megszüntetni. Némelykor azonban a fájdalom szinte a beteges állapot egyedüli tünetévé válik, és nagy intenzitásával az életet majdnem elviselhetetlenné teszi. Ebben a második nagy esetben az orvostudomány beveti a különféle fájdalom- csillapító eszközeit, mint például a fájdalomcsillapító tablettákat, injekciókat, a helyi érzéstelenítőket, a narkózist, amely az egész Idegrendszer letompulásához vezet. Tudjuk, hogy vannak olyan egyének, akiknek fájdalomérzékenysége kisebb, mint a másoké. Míg az egyik ember már kis fájdalomnál kiáltozik, addig a másik a sokkal nagyobb fájdalmakat szó nélkül elviseli. Tehát a fájdalom elviselésénél nagyon nagy szerepe van a lelki alkatnak és az egyes emberek pillanatnyi lelkiállapotának. Tudjuk a történelemből, hogy az olyan emberek, akiket a meggyőződés ereje hat át, sokszor vértanúhalált halnak, és az ezt megelőző kínzásokat zokszó nélkül eltűrik. Gondoljunk csak a különféle vallásüldözések áldozataira vagy a második világháború idején létesített haláltáborok szenvedő embereire, akik a legnagyobb kínzások közepette sem árulták el nézeteiket és bajtársaikat! Ebből is világosan láthatjuk, hogy a lelkierő nagy hatással van a fájdalom elviselésére. Az orvostudomány már nagyon régen használja a fájdalom elleni küzdelem hatásos fegyvereként az úgynevezett hipnotikus szuggeszciót. Szuggeszció alatt értjük az ember szóval való befolyásolását. Itt a szó mondandóját az illető ember igaznak és ténynek veszi anélkül, hogy közben meggyőződne a szó tartalmi igazságáról. A hipnózis az alváshoz hasonlít, de nem az egész agykéreg van alvó állapotban, és ami rendkívül fontos, a szuggerálás útján a hipnotizált ember agya szuggesztibilis állapotba kerül és a hipnotizőr gondolatait minden ellenőrzés nélkül átveszi. A hipnotikus szuggeszciót sikeresen használták fel már az ókori orvosok különféle operációknál. Manapság a hipnózist főképpen a szülésnél szokták alkalmazni. A múlt században az angol Braid használta Indiában a hipnotikus szuggeszciót a különféle nehezebb műtéteknél, méghozzá nagy sikerrel. Manapság erről mintha megfeledkeztünk volna, és a különféle fájdalomcsillapító vegyszereket részesítjük előnyben, de talán jó volna e hasznos módszert gyakrabban segítségül vennünk a fájdalom elleni harcban. Igaz, a modern, több óráig tartó operációknál nehéz elképzelni a csupán hipnotikus „narkózist“, de nagyon jó hasznát vehetnénk e fájdalomcsillapító módszernek például a fogak húzásánál, fúrásánál, kisebb sebek bevarrásánál, kelések kitisztításánál, szüléseknél, fájdalmas sebek, égések bekötözésénél stb. Éppen ezeknél a rövidebb orvosi beavatkozásoknál lehet nagy segítségére a hipnotikus szuggeszcióval elérhető fájdalomcsillapítás. Sajnos, nem mindenkinél alkalmazhatunk hipnózist, mivel sok olyan ember van, aki minden hipnotizálást kísérletnek tudatosan és tudat alatt Is ellenáll. Ilyeneknél a hipnózis nem alkalmazható. Sajnos, csupán az emberiség mintegy negyedénél lehet valóban alkalmazni ezt a módszert, amelynek további hátránya az, hogy nagyon sok időt vesz igénybe. Mindamellett érdemes lenne elgondolkodni az eljárás alkalmazásáról a mi orvosi köreinkben Is. MUDr. JUHÁSZ ISTVÁN Lőcsei Pál Mester: Térdepelő pásztor (1520. Levoča] A három királyok hódolása (1440. Zlaté Moravce)
