Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-16 / 64. szám, csütörtök
Zárszámadás után JEGYZETE GONDOLATOK Úgy vélem, szükségtelen aprólékosan bemutatni a topoTní- kyi (Nyárasd) szövetkezeted Nem túlzás, ha azt állítom, hogy egy kisebb könyvet kitenne az a rengeteg újságcikk: riport, tudósítás, elemzés, tanulmány, ami ezzel a szövetkezettel foglalkozott. Hogy miért éppen erről a szövetkezetről írtak előszeretettel újdondászaink? Talán részben választ adok a kérdésre, ha azt mondom: A nyárasdi szövetkezet — ha nem tévédéit — már másfél évtizede az ország élenjáró közös gazdaságai közé tartozik. Ezzel függ össze, hogy bizonyos úttörő szerepet is vállaltak. Többnyire az történt, hogy amiről másutt még csak beszélgettek, vitatkoztak, náluk a gondolat már gyakorlattá vált. Távol áll tőlem, hogy most egy gazdasági elemzést írjak a szövetkezetről. Nem is ilyen szándékkal jöttem a faluba. Annak, hogy mégis toll után nyúltam, Dömény János, a szövetkezet elnöke az oka. Olyan dolgokkal traktált, amelyek szinte kezébe adják a tollat az újságírónak. Különösebben őt sem kell bemutatnom. Ahogyan nőtt szövetkezetük hírneve, úgy vált Dömény János neve is egyre közismertebbé. Talán csak annyit, hogy ez az ötven év körüli, komoly, megfontolt parasztember azóta elnöke a szövetkezetnek, ' amióta szövetkezet a nyárasdi szövetkezet. Most, hogy összefutottunk a helyi nemzeti bizottság épületében, keresetlen szavakkal indul a beszélgetés. Úgy, mintha csupán néhány perccel ezelőtt abbahagyott diskurzust folytatnánk. ö említette, hogy az évzárón, a zárszámadáson már túl vannak. A mezőgazdasági miniszter is elígérkezett rá, de aztán valami közbejött, így „csak“ a helyettesét tisztelhették maguk között. Aztán már én kérdezem, hogy: — Milyen is volt a zárszámadás, mit hozott a konyhájukra a múlt esztendő? — Hát, ami azt illeti — válaszolja az elnök —, nem panaszkodhatunk. Hogy állítását érvekkel is alátámassza, néhány jellemző számadatot említ. Azt például, hogy a múlt év során termelt javak értéke — az előző évhez viszonyítva — 32,5 millió koronáról több mint 37,5 millió koronára emelkedett, a bruttó jövedelem 20 millióról huszonnégymillióra. A tagok évi átlagkeresete is lényegesen gyarapodott. Ez az átlag hetvenben 35 500 korona volt, hetvenegyben, vagyis a múlt esztendőben már meghaladta a 37,5 ezret. Itt csak annyit szükséges megjegyezni, hogy párját ritkítja az a szövetkezet, ahol ilyen átlagkeresetet tudnak elérni. Talán frázisként hat, ha most azt mondom, hogy ez a szövetkezet nem csupán a jelennek él. Azzal sem mondok újat, ha azt állítom; lehetett volna még magasabb is az a bizonyos átlag. Igen, de ... És itt kezdődik az, amire szeretnék rámutatni. Nyárasdon távlatokban gondolkoznak. Hogy csak egy példát említsek: Köztudomású, hogy a környéken természetes forró vízre bukkantak. Felhasználásának lehetőségére máris számítanak. A közeljövőben egy roppant nagy kertészet létrehozását tervezik. Ezért a fejlesztési alapra az előző esztendei 1,8 millió korona helyett tavaly már 3 millió koronát helyeztek el. A tartalékalapra kerek 1 millióval többet, mint az előző esztendőben: 3,1 millió koronát. Most pedig mondjuk ki kereken: gazdag szövetkezet a nyárasdi. Tagjai jómódúak. De miből ez a gazdagság, jólét? A földből, a munkából, meg mindenből, ami ezzel összefügg. Talán könnyebben megtaláljuk az összefüggéseket, ha tudjuk: példának okáért tavaly a búza 46 mázsát, az árpa 43 mázsát fizetett náluk hektáronként, a kukorica 58 mázsát, a cukorrépa néhány híján 500 mázsát. És itt van az állattenyésztés! Azon túl, hogy a szövetkezet fokozatosan áttér a tenyészállat-nevelésre, a napi súlygyarapodás a hízó marháknál egy kiló húsz deka, a sertéseknél pedig 63 deka. A malacnevelés — nem az elválasztás — évi átlaga 18 körül mozog, az egy tehénre jutó fejési átlag 500 tehénnél meghaladta a 4100 litert. Sok az adat, sok a számszerűség, de ezt mégis el kellett mondanunk, hogy elfogadható képet alkothassunk a nyárasdi szövetkezetről. Természetesen ezek után már jöhet a közbevetés, hogy: nemcsak kenyérrel él ám az ember. Tudják ezt Nyárasdon is. Nem csak tudják, de ennek megfelelően cselekszenek is. Ez esetben újból a cselekedetről van szó. Ennek bizonyítására elég, ha az ember kitekint az ablakon. A helyi nemzeti bizottság épületével átellenben a bizonyíték; a vadonatúj, 4,5 millió koronát érő új kultúrház. Az elnök szerényen kultúrházat mond, pedig inkább beillenék kultúrpalotának. Fölépítéséből a szövetkezet tetemes részt vállalt. Hogy mi minden található benne, azt most nem tudnám felsorolni. Azt azonban tudom, hogy egyebeken kívül itt kapott helyet a vendéglő is. A rendelést fehéringmelles, lepkenyakkendős pincér veszi fel. A coca-colát, meg a konyakot, csinos, kedves pincérlány hozza. — Ez igen — mondom elismerőleg. — Akár egy városban. — Miért ne — heccelődik az elnök. — Elvégre ... Koccintunk, majd így folytatja— A termelés nálunk már viszonylag magas színvonalú. Dömény jános már bejárta az országot. Párját talán egész Európában nem lelnénk. Az elnök szerint idestova nyolc esztendős. Legutóbbi le- borjazása utáni százhúsz nap alatt 5160 liter tejet adott. Próbáljuk csak elosztani a litereket a napok számával. A napi átlag: negyvenhárom liter. Csak úgy mellesleg közbevetem: — Aztán mivel etetik ezt a négylábú csodát? Dömény János jót nevet. — Mivel? Csak pirítós kenyeret meg tejeskávét nem kap. A gondolat újabb gondolatot szül. Eszembe jut, hogy már nemegyszer hallottam: háromezer literes évi fejési átlag fölött már nem fizetődik ki a tejtermelés. Nyárasdon viszont a négyezernek is föle van. — Az országnak szüksége van a tejre. Ez az első szempont. A második, hogy ráfizetünk-e vagy sem. Igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy bizonyos határon túl a tejtermelés megdrágul. Hogy hol van ez a határ, tehene válogatja. Nálunk a szlovák tarkáknál a háromezerötszáz liter körül možne. Ha ezen tťil müvünk — A kultúrház Csak tudjuk tartanil Az anyagi jóléttel együtt nőnek az igények is. A jövőben el kell érnünk, hogy a falu lakossága ne csak a gondtalan megélhetést, de kulturális igényeik kielégítését is biztosítva lássa: kt, itthon. Hovatovább elérkezünk oda, hogy a régi értelemben vett állatgondozóról vagy traktorosról már nemigen beszélhetünk. Tanult ember kell a jószág mellé, helyesebben a jószágot kiszolgáló „okos“ gépek mellé. A négyszáz lóerős Kiro- vec traktorra sem ülhet már olyan képzettségű ember, amilyen például megfelelt a Zetor huszonötös nyergében. A munka kulturáltságával, a műveltség gyarapodásával a kulturális igények egyre jobban előtérbe kerülnek. Magunknak ártanánk, ha ezt nem látnánk. Nem jó az sem, ha az embernek mindenért a városba kell futnia. Hogy mire gondolok? Nálunk ma már nyugodtan megélne egy autószerviz. Legalább százötven autó futkároz a faluban.. Egy tévéjavító is kellene. Az is megélne ... Koccan a kristálypohár. — Amit lehet, magunk megcsinálunk. Mindent azonban a szövetkezet sem vállalhat magára. A fehér asztal mellett ülünk, konyakot szopogatunk, kávét meg coca-colát, gondolatban mégis a szövetkezettel vagyunk elfoglalva. Nehéz is lenne kikerülni, amikor jóformán mindennel összefügg. Most is azon kapjuk magunkat, hogy már újból gazdálkodunk, gondolatban már az istállók ajtaját nyito- gatjuk, tekintetünkkel megsimogatjuk a fényes szőrű, jól gondozott teheneket. Sorba vesszük a hét-nyolcezer litereseket, nem is beszélve arról a bizonyos „csodatehénről“. Mert tényleg az: csodatehén. Híre márpedig túlmentünk —, aránytalanul megnövekedik a takarmányszükséglet. Valahogy úgy vagyunk vele, mint az autós, ha egy bizonyos sebességet túlszárnyal a kocsijával, aránytalanul megnövekszik az üzemanyagfogyasztás: következésképpen megdrágul az utazás. Igazság szerint mi is ráfizetünk egy fillért minden egyes liter tejre. Úgy okoskodunk azonban, hogy amit elvesztünk a réven, megnyerjük a vámon. A tejtermelést csak nem csökkenthetjük ... — Mi hát a megoldás? — Olyan fajtákat kell kitenyésztenünk, hogy a négy, négy és félezer literes fejési átlag még ne jelentsen túlhaj- tást... Valahol a riport elején azt mondtam, hogy ez a szövetkezet egyre nagyobb súlyt helyez a tenyészállatok nevelésére. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy ilyen vonatkozásban is országos hírnévre tettek szert. — Hát igen — bólint az elnök. Bajusza alatt azonban ravasz- kás mosoly bujkál. — Négy vagy öt esztendővel ezelőtt volt egy nevezetes kiállítás Pferovban. A mi tehenünk nyerte a második díjat. Az elsőt egy csehországi gazdaság tehene. Közelebbről is szemügyre vettük a tehenet, amikor Dórák Sanyi felkacag. Azt mondja: Te, Jani, az első díj is a miénk! Annyiban volt igaza, hogy az a bizonyos díjnyertes tehén csakugyan a mi istállónkból került ki... Akadna még párja a szónak, ha nem szürkülne ott künn a róna. Az elnök siet, gyűlésre várják. Lámpagyújtáskor egy fontos értekezlet kezdődik: a szövetkezet szakembereivel. SZARKA ISTVÁN A TAVASZI SZÜNET Napjaink egyik jelentős problémája a szabad idő helyes kihasználása. A kérdés gyakran pedagógiai vonatkozásban is vita tárgyát képezi, hiszen a szabad idő eredményes kihasználása fontos neveléstani probléma. Az alábbiakban néhány megoldásra szeretnénk a figyelmet felhívni. Amikor javaslatainkat megtesszük, elsősorban olyan körülmények között élő gyermekekre gondolunk, akiknek objektíve nincsenek meg a feltételeik arra, hogy szabad idejüket intézményes keretek között folyó irányított foglalkozásokkal töltsék ki. A szabad idő célszerű megszervezése és helyes kihasználása közérdek. A kérdést különösen fontos azoknak mérlegelniük, akik hivatásuknál fogva felelősek az ifjúság neveléséért, bár senki számára sem lehet közömbös, hogy a gyermekeket milyen hatások érik a szabad idő eltöltése során. Fontolóra kell venni, hogy a gyermeket ért hatások mennyiben felelnek meg az iskola és azon keresztül a társadalom, valamint a szülők nevelési törekvéseinek, elképzeléseinek. A szabad időt tehát helyes tartalommal kell megtölteni. Ez a feladat azonban sem szervezési, sem pedig lélektani és tartalmi szempontból nem olyan egyszerű. A gyermekek — különösen serdülőkorban — nem tűrik, hogy még szabad idejükben is közvetlenül irányítsák őket, munkájukat, szórakozásukat mások határozzák meg. Szeretik magukat gyakorolni az önállóságban. Boldogan sietnek haza az iskolából, hogy a szabad időben azt tehessék, ami „kedvükre“ való, s ezért örülnek a szünetnek is. Szabadságra vágynak, szeretnék magukat realizálni. Nem igaz, hogy a gyermek azért örül a szünetnek, mert nem szeret tanulni. Az igazság az, hogy új ingerekre vágyik, új élmények után kutat; olyanok után, amelyek átélésére a mindennapi tanulás során az iskolában nincs módja. A tanulás bizonyos feszültséggel jár, a tanuló szervezetének ezért szüksége van pihenésre, kikapcsolódásra, energiabázisának a regenerálódására. Erre ad lehetőséget a szabad idő, az iskolai szünet. A szabad idő észszerű megszervezése és helyes kihasználása nem egyszerű feladat, mert a pedagógusok nem mindenütt találkoznak megfelelő támogatással és megértéssel. Ennek ellenére úgy kell a gyermekekre hatni és olyan lehetőséget kell keresni, amelyek pótolják az ifjúsági ház, a pionírotthon, a klub stb. hiányát. A szervezési kérdések megoldásában elsősorban az ifjúsági szervezet nyújthat segítséget a pedagógusoknak és a szülőknek. A hasznos időtöltés, az aktív pihenés tartalmi kérdéseit a szünetet megelőző szülői értekezleten a szülőkkel is meg lehet beszélni. A tanítók különösen olyan falukban dolgozzanak ki megfelelő programot, ahonnét a gyermekek iskola- központokba járnak, s a szabad idő megszervezése komoly nehézségekbe ütközik. A szülőkkel történt megbeszélés témáját a különböző hasznos ötletek, szervezési kérdések megbeszélésén kívül a megfelelő módszertani tanácsok alkossák. A feladat ugyanis az, hogy a gyermekek tevékenységét közvetett módon, tehát ötletesen és ne kényszerítéssel szervezzük meg. Tisztázni kell azt is, hogy a kisebb csoportok számára hol lesz mód az összejövetelre és ki ügyel rájuk. Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy egy- egy családban a múltban is sor került gyermektalálkozásokra, különösen olyan helyen, ahol szórakozásra, hasznos időtöltésre nem volt más lehetőség. A gyermekek és a fiatalok énekeltek, fonni, szőni tanultak vagy más hasznos tevékenységet folytattak, rendszerint a felnőttek felügyelete alatt, de felszabadultan, kötetlen formában. A modern kor ugyan jelentősen átformálta a falu arculatát is, s az ott honos szokások és hagyományok a feledésbe merültek, mégis úgy véljük, hogy ezek felújítása nevelési szempontból sem lenne kárára tanulóifjúságunknak. Az ilyen jellegű elfoglaltság mindig hasznosabb, mint a kocsmák körüli ólálkodás.. A szabad idő fontos szerepe az, hogy lehetőséget adjon a gyermekeknek mozgásigényük kielégítésére. Tornaterem nem minden faluban van, ezért olyan tevékenységformákat kell választani, amelyek nem igénylik a zárt helyiséget, ugyanakkor nagy a kompenzáló értékük. A különböző sportok minden időszakban űzhetők, s viszonylag kis befektetéssel akár versenyeket is rendezhetünk a gyermekek részvételével. Néhány ügyes SZISZ-tag sokat segíthet ezen a téren a pedagógusnak, de a szülők se tagadják meg segítségüket, ha felkéri őket a tanító. A szabadban való mozgást nagyszerűen kiegészíthetik a séták. Ezek lebonyolításával megbízhatjuk az olyan idősebb egyéneket is, akik a gyermekek között nagy közkedveltségnek örvendenek, s akik szívesen foglalkoznak a gyermekekkel. Különösen olyan helyen lehetnek segítségére a pedagógusnak, ahol nincs szakképzett nevelögárda, a gyermekek a közeli faluba járnak iskolába, és a szünidőben nem kerülnek tanítóikkal közvetlen kapcsolatba. A sétákat megfelelően elő kell készíteni. Az osztálytanító módot találhat arra, hogy a séták megszervezésével megbízott egyéneket tanácsokkal, útbaigazítással lássa el. A gyermekek a séták alkalmával nem érzik azt, hogy szervezik őket, s nagy örömmel, felszabadultan vesznek részt rajtuk. Közben az ügyes vezető nagyon sok hasznos ismerettel gyarapíthatja tudásukat is; megfigyeltetheti velük a természetet, az állatokat, beszélhet nekik helytörténeti dolgokról, szokásokról, jeles emberekről és nevezetes eseményekről, melyek az adott vidéken történtek meg. Ilyen módon nemcsak az idősebbekhez való helyes viszony kialakításához járul hozzá, hanem elmélyíti a gyermekekben a szülőföld iránt érzett szeretetet, elősegíti a természet és az állatvilág törvényszerűségeinek megismerését, fejleszti megfigyelő készségüket stb. A szünidei foglalkozások között jelentős szerepe van az olvasásnak. Ez arra kötelezi az iskolai és a helyi könyvtárak vezetőit, hogy kellőképpen felkészüljenek a kis olvasók fogadására. A könyvtárosok feladata, hogy elsősorban olyan könyvekkel lássák fcl őket, amelyek életkori sajátosságaiknak megfelelnek. Különböző oktatási feladatok megvalósítására is sor kerülhet a szünidőben anélkül, hogy a gyermekek az iskolai tanulás kényszerítő, rendtartás szerinti lefolyását éreznék. Elsősorban a helyesen előkészített, megszervezett és motivált gyűjtőmunkákra gondolunk, melyeket — éppen a helyes motiváltság következtében — a gyermekek nem külső nyomásra, hanem szórakozásképpen, érdeklődésből, belső meggyőződésből végeznek. E munkák céljukat és jellegüket tekintve sokfélék lehetnek. Vagy új gyűjtemény létrehozását, vagy a régi kiegészítését célozzák stb. A szünidei foglalkozások között jelentős helyet foglal el a tv nézése. Ez a tevékenység azonban nem válhat domináló jellegűvé még akkor sem, ha elismerjük a tv nevelő, oktató és szórakoztató hatását. Ügy véljük, hogy a szünidei foglalkozások közül azokat kell előnyben részesíteni, amelyek a szabadban való tartózkodást hosszabbítják meg és kielégítik a gyermekek mozgásigényét; ugyanakkor a nevelésben és a megismerésben betöltött szerepük is jelentős. A szünidő nevelési szempontból is hasznos eltöltésének sok, változatos formája ismeretes. Nem törekedtünk arra, hogy minden kérdést érintsünk, csupán azokat a tevékenységformákat vázoltuk, amelyek a nevelés és a regenerálódás szempontjából hasznosak: K. D. 1972. III. 16.
