Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-26 / 48. szám, szombat

Szivárvánnyal a palettáján... A HETVENÉVES ĽUDOVÍT FULLA, NEMZETI MŰVÉSZ KÖSZÖNTÉSE Szivárvánnyal a palettáján indították el útjára a bölcsője lelett őrködő párkák (jó tün­dérek) a legkisebb fiút, Ľudo­vít Fullát, a csehszlovák mo­dern festészet későbbi nagy öregjét és ugyanakkor örökif- ját, aki az anyakönyvi bejegy­zések szerint 1902. február 27- én született Ružomberokban, a liptói hegyek legbűbájosabbjá- nak, a Chočnak a tövében.: E mesebeli hegycsúcs lejtőit bo­rító sötét fenyvesek közt cso­bogva futó hegyipatakok part­ján hallgatta kisdiákkorában a pacsirta tavaszjöttét jelző da­lát. Itt csodálta meg a hóból kíváncsian kikukucskáló sáf­rány sárga, lila és fehér koro­náját, majd szelíd csókot le­helt a bársonysima kökörcsin­re. Itt látta és figyelte, hogyan is nő a kosbor és a kai mos, s krumpliszedés közben beleszé­dült az őszi réteket díszítő ki­kerics-szőnyeg kékjébe és a berkenye-ligetek utolsó, piros álmába. Itt ejtették meg őt a pásztortüzek mellett felsíró ti- linkók édes-bús melódiái. És ezen a szépségben oly gazdag, s földi javakban igen szegény tájon ismerkedett meg a sok száz éves templomok ikonszerű madonnáival is. És palettáján a szivárvány rövidesen virágba szökik. Már tizennyolc éves korában, igaz ekkor még mint autodidakta, helyesebben mondva mint isten­adta őstehetség, Martinban, a Szlovák Művészek Egyesületé­nek (Spolok slovenských umel­cov) kiállítási helyiségeiben állítja ki első ízben alkotásait. Ezerkilencszázhúszat írtak ak­kor ... A fiatal művész azonban tud­ja, hogy tanulnia kell, s nem is keveset! Ezért 1922-ben a híres-neves prágai Iparművésze­ti Iskolára, az UMPRUM-ra irat­kozik be. Ezután öt éven át (1922—1927) ismerkedik kiváló pedagógusok segítségével a mo­dern európai festészet és gra­fika vívmányaival. A prágai UMPRUM-on barátkozik össze életre-halálra Mikuláš Galandá- val, a modern szlovák képző­művészet másik óriásával. És Prágában kapcsolódik be a bal­oldali szlovák értelmiség mun­kájába is. Rajzol a „DAV“-ba és illusztrálja a kommunista költő, ján Poničan Vagyok cí­mű kötetét, majd a csehszlovák proletárköltészet „Két világ" című válogatását díszíti illuszt­rációival. Ám itt, a távoli száztornyú Arany Prágában sem feledke­zik meg a szlovák nép szellemi kincseiről. Noha ő is az akkori Prágát uraló proletárművészet második hullámának hatása alatt áll, amit többek közt a Krumpliszedés című litográfiája (1924) is bizonyít, valamint az ugyancsak abban az évben fes­tett „Pásztorgyerekek“ című olaja, melyen az egyénileg és sajátosan felfogott analitikus kubizmus jelenléte mellett ki- érezzük művészetének sajáto­san szlovák jellegét, mégpedig minden tulipán, kancsó és nem­zeti színű bokréta nélkül. Figyelemre méltó, hogy Ľu­dovít Fulla úgyszólván soha­sem használja a szlovák népi hímzések, varrottások díszíté­seit, a népi faragványok és mé­zeskalácsok meg üvegfestmé­nyek figuráit és ornamentu- mait, mégis, minden alkotásá­ban szemkápráztató és lángoló színeivel, az okkersárgákkal, az égő vörösekkel, a tompított zöldekkel, mindig és minden­hol népének szellemét, lelkivi­lágát tükrözi. Prágából 1929-ben, a brünni származású J. Vydrának, az újonnan létrejött bratislavai Iparművészeti Iskola (ŠUR) (Škola umeleckých remesiel) igazgatójának a meghívására Bratislavába teszi át a székhe­lyét, ahol a következő évek folyamán (1930—1937) művé­szete nemcsak hogy erősen fel­felé ível és beérik, hanem az európai élvonalba emelkedik. Ebből az időszakból származik a festőnek a „Gyerekek a ten­gerparton“, a „Velencei emlék“, a „Léggömbök“, a „Kiűzetés a paradicsomból“, a „Nyári reg­gel“ és több híres festménye is. Színpadtervezeteivel Milánóban 1936-ban bronzérmet érdemel ki, majd egy évre rá, 1937-ben Ľudovít Fulla Párizsban a Munka és a dal című képciklusával elnyeri a Világkiállítás Grand Prix-jét. Ľudovít Fulla ekkor már ízig- vérig modern festő, aki nem­csak a szlovák népművészet lé­nyegét hordja magában, hanem az inkonfestészet keleti hagyo­mányait is elsajátította és pá­ratlan módon fogadta magába és adoptálta a posztimpresszio­nizmus, a fauveizmus, a kubiz­mus és az expresszionizmus, va­lamint a bauhausi konstrukti­vizmus vívmányait, Chagall lí­rai meglátási és komponálási módszereit, no meg Paul Klee álomlogikáját és absztraháló készségét, gobelinjein viszont alkalmazni tudta az egyiptomi festészet térfelosztását is. Majd mindezt szertelen tehetségének és rendszerető logikájának óriáskohójában felolvasztva, új, sajátos formákba öntötte. Ép­pen ezért nem találhatjuk meg életművében még csak nyomát sem az utánzásnak, másolás­nak. Már csak azért sem, mivel Ľ. Fulla nemcsak azt festi meg, amit lát, hanem azt is, amit modelljéről, illetve az őt körül­vevő valóságról tud ... Ezekben az években rengete­get dolgozik. Ekkor születik meg grafikai műveinek túlnyo­mó része. Mintha érezné a nagy válságok közeledését, melyek 1938—39-ben be is következnek, s melyek nemcsak életére, ha- .nem művészetére is kihatnak. Ezerkilencszázharmincnyolc nyarán bajtársa és barátja, Mi­kulás Galanda meghal, a bra- tlslavai Iparművészeti Iskolát pedig a klérofasiszta Tiso 1939- ben bezáratja. És ugyanakkor Ľ. Fullának a Szlovák Képző­művészeti Akadémia megalapí­tását szorgalmazó javaslatát el­utasítja. Tisóéknak nem kell Ľ. Fulla népből eredő művésze­te, melynek semmi köze nincs a hitleri Reichből importált fa­siszta és álnépi „völkisch“ szellemhez. A festő betegeskedik és ked­vét vesztve negyvenkettőben át­meneti nyugdíjazását kéri. Mar­tinba költözik és ott az új haj­nalra várva szlovák népmeséket illusztrál, s megfesti a szinte szimbólumnak tetsző Keresztre- feszítés című képét is.. A felszabadulás aztán meg­hozza Ľ. Fulla számára az al­kotás feltételeit, s a művész él is velük. Nagy hévvel, odaadás­sal dolgozik. Tudatában van a nagy társadalmi átalakulások­ból eredő és a művészetet is törvényszerűen érintő követel­ményekkel és becsülettel helyt­áll. Ismét az első vonalban lát­juk őt. Most születnek meg legérettebb munkái, a balladi- kus hangulatú „Elhagyott ház“, a „Táj a lovassal“, a „Tavasz a mezőn“ és több más értékes műve. Kár, hogy az ötvenes évek­ben a „merev tantételek“ hí­vei és hirdetői önkéntes szám­űzetésbe kényszerítik a mes­tert, aki újból 1956 után lép ki magányából és ötvennyolcban már a brüsszeli világkiállítá­son a Munka és a dal című gobelinjével ismét aarnyérmet nyer. És a külföldi kitüntetések után jön a hazai elismerés is. Hatvankettőben Ľ. Fulla érde­mes művész, egy évre rá pedig, 1963-ban már a nemzeti művész rangos titulusának a birtokosa. — Az élet új művészetet igé­nyel és az optimizmus mindig az új élet lét­rejöttét segíti. Az ilyen törek­véseknek kife­jezője a színek bői fakadó öröm és ezt a célt szolgálja az én alkotásom is, — mondotta egy alkalommal Ľ. Fulla, s ma­radandó élet­műve (festmé­nyei, illusztrá­ciói és grafiká­ja ) szavait egy­öntetűen és meggyőzően igazolják. BAKSI IMRE ,Pásztorgyerek (1924) A lázadó polgár VICTOR HUGO 170. SZÜLETÉSNAPJÁRA Százhetven évvel ezelőtt — 1802. február 26-án született Besanconban Victor Hugo író, a francia romantika legna­gyobb alakja. A tábornok fia, aki már mint gyermek elkísérte apját Napó­leon hadjárataiba, „nem egy a romantikusok közül, hanem maga a romanticizmus“ (Szerb A.). Serdülő és ifjú éveiben lel­kes királypárti. Az 1822-ben megjelent Ódák és vegyes köl­temények c. kötetéért a tou- lousei-i Jeux floraux költőegye­sület megkoronázza, a kleriká­lis, konzervatív, a trón iránt hűséges Chateaubriand nyilvá­nosan „Enfant sublime“-nek (fennkölt gyermek] nevezte, a király pedig állandó kegydíjat utalt ki számára. Romantikus volt, tagadta a 17. és 18. századi klasszicizmus eszményeit. A stílusirányzat a francia forradalomtól megria­dó, a burzsoáziában csalódott értelmiség köréből indult ki és kezdeti időszakában az alko­tók — a valóság elöl — egy elképzelt világba menekültek, tehát társadalmi szerepében passzív, reakciós jellegű volt. A romantika második hulláma a 19. század első két évtizedé­ben indult el és eredője a szentszövetségi reakciós kor­szak iránti elégedetlenség. Ez a hullám a haladás eszméinek hordozója, társadalmi szerepé­ben többnyire aktív jellegű. Franciaországban Chateau- briandtól Lamartine-ig a ro­mantikát csaknem kizárólag nemesek képviselték és a moz­galom vezetése csak lassan ke­rült a plebejus Victor Hugo, T. Gautier és A. Dumas, de el­sősorban Victor Hugo kezébe. A liberalizálódó új, romanti­kus korszak hatására megsza­badult a naiv-romantika káp- rázatától és Cromwell című drámájának előszava a roman­tikus dráma programnyilatko­zata volt, 1830-ban pedig az Hernani c. műve jelentette a forradalmi romantika diadalát. Izzó lelkesedéssel támogatta az 1830-as felkelést és egy évvel később jelent meg első nagy regénye, A párizsi Notre-Dame, q haldokló középkort és a hi- pokrita XI. Lajost bemutató műve. Az 1848-as forradalom­ban népképviselő volt, de ké­sőbb Louis Napóleon törekvé­seit támogatta és csak akkor lett radikális köztársaságivá, amikor a francia burzsoázia többsége már monarchiaellenes magatartást tanúsított. Mert Victor Hugo nem volt lázadó természetű, politikai fejlődésé­ben a francia polgárt, sőt az életművéből is érezhető nyárs­polgárt példázta. Az 1851. december 2-i állam­csíny után III. Napóleon szám­űzte és Guernesey, egy kis sziklás sziget lett az otthona. Ott töltött 19 évet, ott írta meg az olyan híres regényeit, mint A nyomorultak (1862), A ten­ger munkásai (1869) és végül a nagy forradalmat ábrázoló „1793“ c. utolsó nagy regényét. Csak a császárság összeomlása után tért vissza hazájába és Párizsban halt meg 1885-ben. Az alkotás elválaszthatatlan az alkotótól — ezt a tételt iga­zolja Victor Hugo életműve is. Teátrális természete, szenve­délyes színpadimádata, hangos és demonstratív lénye törvény­szerűen befolyásolta alkotó" te­vékenységét is. Képei hatalma­sak, erősek, kellékei az örök mítoszok kellékei: a tenger, a vihar, a pokol és a mennyor­szág, szóbősége korlátlan, szó­fantáziája minden árnyalatot kifejez. De éppen ebből ered bőbeszédűsége, szónokiassága, túlméretezett retorikája. Azon­ban a hatalmas képek és meg­áradt folyamként hömpölygő szavak sem feledtetik a gondo- lat- és érzelemszegénységet, nem feledtetik Victor Hugót — a nyárspolgárt. A nagy mondások, a nagy gesztusok, a hatásos ellentétek és dübörgő szép szavak, az an- titézis mestere volt. Mindezt nem pejoratív érte* lemben, a negatívumokat ki­domborítandó, soroljuk fel, hiszan mindez a romantika nélkülözhetetlen rekvizituma volt. A stílusirányzat célját Hauser fejezi ki a legjobban; „a közönség lenyűgözése, a hát- borzongató, kísérteties elemek­kel, a cselekmény bonyolításá­nak eleve kész, mechanikus eszközeivel... a romantikus dráma egyenesen elképzelhetet­len: az elfogatások és szökteté- sek, elhurcolások és menekü­lések, holttestek és koporsók, börtönük és sírboltok nél­kül ...“ Tudjuk, hogy egyik legna­gyobb alkotása — A nyomo­rultak — a csodálatos részle­tek valóban művészi egyesíté­se, de szerkezete szinte meg­döbbentően felületes, azonban a waterloo-i ütközet és az 1830 utáni forradalmi megmozdulá­sok leírásával a történelemhez kapcsolódik és a polgári halál, a fegyház ütötte bélyeg ellen irányul. És azt is tudjuk, hogy A nevető ember élesen szocia­lista és hangsúlyozottan arisz­tokrataellenes. A XIX. században született, élt és alkotott, márpedig „tel­jes mértékig jogosult, ha a XIX. századot a forradalmi szellem elleni oppozíció korá­nak tekintik, valamint az is, ha a felvilágosodás és a sza­badságeszmék diadalra juttató­jaként tartják számon.“ (E. Troeltsch: Die Restaurations­epoche am Anfang des 19. Jahr­hunderts, 1913.) Ha a kor mélyében ennyi el­lentét feszült, akkor a tábor­nok fia sem adhatott a század kérdéseire a jelen mércéje alatt is helyesnek bizonyuló választ. De szigorúan mérlegelve az alkotó emberi magatartását és életművét, ma is elmondhat­juk, hogy Victor Hugo egyér­telműen a haladást, a szabad­ságot, a humanitást szolgálta. PÉTERFI GYULA Uj utakon Szlovákia zenei élete Szlovákia zenei élete — pon­tosabban hangversenyélete — ez a globális meghatározása an­nak az összetett tevékenység­nek, amelyet tulajdonképpen csak az fog egybe a Slovkon- cert irányítása alatt, hogy vala­mennyinek a lényege a nyilvá­nosság előtt lezajló interpretá­ció. Mint minden ilyen jellegű tevékenység — tehát a hang­verseny is társadalmi hatású. E tényező fontosságának felisme­rése tette szükségessé Szlová­kia zenei életének átszervezését mind globálisan, mind részletei­ben és kategóriáiban. Ennek az átszervezésnek kö­zeli és távlati terveiről tájékoz­tatta Ľubomír Čižek zenetörté­nész, a Slovkoncert új igazga­tója, az elmúlt napokban meg­tartott sajtóértekezletén a la­pok kulturális rovatainak szer­kesztőit. Beszámolt arról az értekez­letről, amelyet a szlovákiai hangversenyélet kérdéseiről rendeztek ez év január 27-én és 29-én a Ružomberok melletti Hruliovén. Az értekezletei ha­tározatot fogadtak el többek közt arról, a XIV. pártkong­resszuson elfogadott kultúrpo­litikai koncepció szellemében a zenei életnek a jövőben más művészeti ágazathoz hasonló fejlődést kell . biztosítani. A színvonalas és hatékony zenei élet érdekében szoros kapcso­latba kell lépni a kerületi, já­rási és helyi nemzeti bizottsá­gokkal. A hangverseny-tevé­kenységet be kell iktatni a kul­turális és népművelési tevé­kenység egységes tervébe. Mind az irányító szervekben, mind az alacsonyabb fokú szervek mű- vészeti-érdekköri munkájában szorosabbra kell fűzni a kül­földdel való kapcsolatokat. A Slovkoncert munkája meg­javítása érdekében az igazgató tanácsadói szerveként létrehoz­za a Szlovák Hangverseny-bi­zottságot, amely a zenei élet főbb képviselőiből és szervezői­ből, az állami zenei intézmé­nyek és a Népművelési Intézet vezető dolgozóiból áll. Slovkon­cert ügynökség a jövőben há­rom kerületi központtal rendel­kezik majd. Čížek igazgató ismertette az idei, immár VII. Bratislavai Lí­ra megrendezésének kilátásait. A fesztiválra a hazaiak mellett a legnépszerűbb külföldi ver­senygyőztes énekeseket hívták meg. A protokollt már vala­mennyi szocialista országgal aláírták, itt lesz többek közt a szovjet Baglajenko, a bolgár Emil Dimitrov és együttese, a nyugati vendégek között lesz Daniel Gérard Franciaország­ból és Neil Reid, a 14 éves cso­daénekes az USA-ból. Az utolsó estén fellép Karéi Goit is. A Bratislavai Líra már nem­zetközileg elismert színvonalú — egy tíztagú zsűri, amelynek elnöke egy Moreno nevű me­xikói zenei szakember, az ed­digi eredményekért Rio de Ja­neiro és Split után Bratislavá- nak ítélte a nagy erkölcsi si­kert jelentő FIDOF-díjat. A nevelőkoncertekkel kapcso­latban Čížek igazgató rámuta­tott az eddigi elégtelenségek­re. Az ifjúsági koncerteket a jö­vőben az iskolai zenei nevelés­sel szándékozzák összhangba hozni és kiterjeszteni, mégpe­dig a tapasztalat kívánalmai szerint nem annyira kamaraze­nekari, mint inkább nagyzene­kari hangversenyek formájában. A szimfonikus zenerakor kér­déseiről szólva az igazgató ki­fejtette, hogy kevés a nagyze­nekar, pedig a jövőben az ilyen hivatásos zenei testületek körül kell csoportosulni a hangver­senyéletnek. A Košicei Filhar­móniának például sikerült saját városának közönségén kívül megmozgatni Prešovot és Hu- mennét is. Ki kell építeni a rendezői hálózatot, hogy az olyan elhanyagolt területeken, mint Poprad, Martin, Michalov­ce, Stará Ľubovňa, Trebišov is megszervezzék a hangverseny­életet. Ez persze csak újabb nagyzenekarok létesítésével va­lósulhat meg. 1980-ig további két szimfonikus zenekar meg­szervezése van tervbe véve. Čížek igazgató és helyettese, Stužka elvtárs kedvező pers­pektívát jeleztek az esztrád hangversenyek bel- és kül­földi szervezésével, valamint a fiatal művész-utánpótlás lehető­ségeivel kapcsolatban is. —Igo— 1972. II. 26.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents