Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-25 / 47. szám, péntek

Kötelessége u példaadds A PIONiRVE ZETÖ — Légy kész a haza építé­sére és védelmére! — Mindig kész! Ezzel a köszönéssel, majd a szokásos jelentéstétellel kez­dődött meg a Horné Saliby-i (Felsőszeli) magyar iskola pio­nírcsapata 7. rajának gyűlése. Aztán Horválh Márta pionír- vezető átvette a tanulókkal az „Expedíció az első pionírok nyomában“ verseny feladatait, vagyis a lenini pionírszervezet történetéről beszélgetett a 7. osztályos tanulókkal. A gyere­keket érdekli a téma, bár az évszámokat kissé nehezen jegy­zik meg. Az Expedíció felada­tai közé tartozik a szovjet pio­nírokkal folyó levelezés is. Az összejövetelen tehát arról is szó esett, mi mindenről írja­nak az iskola tanulói szovjet pajtásaiknak. — A pionírszervezet történe­tének alapos megismerése na­gyon fontos. A szervezet ha­gyományait megismerve a gye­rekek büszkék arra, hogy pio­nírok — magyarázza a magas, karcsú pionírvezető. — Ezen a téren még sok a tennivalónk, hiszen a pionírkendő 'viselésé­re nem minden gyerek tekint úgy, mint kellene. A nagyobb tanulók pl. el sem hozzák a pionírkendőt a gyűlésre. A ha­gyományok megismerése azon­ban hozzájárul a szervezet meg­becsülésének fokozásához. Ezért nemsokára versenyt ren­dezünk arról, mit tudnak tanu­lóink az első pionírokról. Előbb helyi, majd körzeti versenyre kerül sor. A körzeti versenyen négytagú csapat vesz részt. Még véget sem ért az egyik rajgyűlés, s már az iskola fo­lyosóján gyülekeztek egy má­sik raj pionírjai. Egyik gyűlés után tehát jön a másik, a har­madik. Amikor nincs gyűlés, akkor valami más rendezvé­nyen vesz részt: sportverseny, színpadpróba, álarcosbál — ki győzné felsorolni?! A gyerekek mindig valami újat akarnak látni. Mondani sem kell, hogy ilyen felada­tot maradéktalanul ellátni csak olyan ember képes, aki szereti a gyerekeket, akit valamilyen szálak fűznek a pionírszerve­zethez. Horváth Márta szavai is ezt bizonyítják: — Már 6. osztályos korom­ban rajvezető voltam — egé­szen a kilencéves iskola elvég­zéséig. Utána a Galántai Ma­gyar Tizenkétéves iskolán ta­nultam. Az érettségi után egy évet itt a faluban tanítottam. A pionírszervezet vezetésével ebben a tanévben bíztak meg. Nagyon szeretem ezt a munkát. Tagja vagyok a SZISZ pionír­szervezete galántai járási taná­csának is. Rövidesen kötelező pionírvezetői — úgynevezett fokozati — vizsgát teszek. Pio- nírszabályzatból, pszichológiá­ból és pedagógiából kell felké­szülnöm a vizsgára. A kétéves Megérdemeli elismerés pedagógiai gyakorlat után leve­lező hallgatóként el szeretném végezni a pedagógiai szakot is. — Miért maga tartja a raj­gyűléseket is, hiszen az a raj­vezetők feladata lenne? — Csak az alsóbb osztályok­ban vannak rajvezetőink; ki­lencedikes tanulók. A SZISZ falusi szervezetének nincsenek olyan tagjai, akik ezt vállalnák. A helyi fiatalok eljárnak a fa­luból. Ezért bőven akad tenni­valóm. Tizenhét raj van az is­kolában, ami közel 400 pionírt és szikrát jelent. Szikráknak a pionírszervezet jövendő tagjait nevezik. Munkahelyére naponta autó­busszal utazik. Többnyire csak este ér haza Galántára. Ked­venc szórakozására — olvasás­ra, táncra — nem sok ideje marad. A foglalkozást a pioní­rokkal komoly politikai tevé­kenységnek tekinti. A szerve­zetben a gyerekek megismer­kednek a CSKP történetével, előkészítik őket a SZISZ-tag- ságra, szocialista hazaszeretet­re nevelik őket stb. — Szerintem pionírvezető el­sősorban olyan ember lehet, aki ideológiailag fejlett, s jól is­meri és támogatja a párt po­litikáját. Ezért nagy megtisz­teltetésnek vettem, amikor munkahelyemen párttagnak ja­vasoltak. Annál is inkább, mi­vel a szüleim is kommunisták. Én is olyan aktív akarok len­ni, mint ők. A pártba lépés gondolata már akkor eszembe jutott, amikor leérettségiztem. A SZISZ-be még a középiskolán léptem. — Melyik alapszervezetnek a tagja? — Az iskolai szervezetnek. A helyi magyar és a szlovák iskolának közös alapszervezete van. A tanítónők közül csak a szlovák iskola pionírvezetője párttag meg én. Ha figyelembe vesszük, hogy a fiatalok és a nők bekapcso­lódása a politikai életbe nap­jainkban rendkívül időszerű követelmény, akkor meg kell állapítanunk: Horváth Márta, a Horné Saliby-i magyar iskola pionírszervezetének vezetője jó példát mutat. Tisztában van vele, hogy a példamutatás — munkában és magatartásban egyaránt — számára most már állandó követelmény, hiszen a dolgozók élcsapatának tagja lett. FÜLÖP IMRE Közepes termetű, magas homlokú, fürge járású férfi lép be az ajtón. Ha előre nem árul­ták volna el, hogy az idén töl­ti be ötvenedik életévét, azt mondanám, 40 év körül lehet. Štefan Poláš, aki a második világháborút megjárta, 1948 óta a népi milícia tagja. Talán a gyakorlatoknak köszönheti, hogy megőrizte fürgeségét. — Hogy miért léptem be a népi milíciába? — Ezt a kér­dést sokan felteszik — mondja. Pedig egyszerű megérteni. Azért, hogy az új társadalmi rendet, a munkáshatalmat vé­delmezzem, ha netán szükség volna rá. Szlovákia fővárosában mun- káseinber gyermekeként lát­tam meg a napvilágot. A polgá­ri iskola elvégzése után a Szlovák Állami Bankban mint küldönc kapott munkát. Levele­ket, csomagokat kézbesített, hordott szét a különféle cé­geknek, ismerős és ismeretlen uraknak. Nem tetszett ez a munka, de jobb helyet nem kapott. Beiratkozott a Keres­kedelmi Akadémiára, termé­szetesen magánúton. Csekély havi fizetése nem fedezte a ta­nulással járó kiadásokat. Ott­honról segítették. — Később — fonja tovább a beszéd fonalát — a Steiner- sörgyárba helyeztek, mivel ez is a részvénytársasághoz tarto­zott. Itt hivatalnokoskodtam egészen addig, amíg 1942-ben kézhez nem kaptam a katonai behívót. Egy évvel később ki­vittek a keleti frontra. Árkásž- munkát végeztünk, illetve lö­vészárkokat ástunk, fedezéke­ket építettünk. A németek nem bíztak meg bennünk, s a Szlo­vák Nemzeti Felkelés után fo­golyként kezeltek. Elég ehhez még annyi, gyalog tettük meg az utat a Szovjetunióból egé­szen Ausztriáig. Persze szá­munkra ez az út, ha nehéz Is de örömteli volt. Fűtött ben­nünket a közeli szabadság re­ménye. Amikor véget ért a háború, hazaért, néhány hónapig még katonáskodott, később lesze­relt. Visszatért eredeti munka­helyére. Bár nem volt párttag, de munkásszármazása, nehéz gyermekkora miatt 1948 feb­ruárjában is tudta, hol a he­lye, ki ellen kell fegyvert fog­nia. — Az események gyorsan pe­regtek — emlékszik vissza. — Štefan Pulaš Kihozták a fegyvereket, felke­rültek a karszalagok, s máris az elnöki palota körülzárására kaptunk parancsot. Mondanom sem kell: örömmel teljesítet­tük. Amikor bevonultunk, be­léptem a pártba. Azóta 24 év telt el. Poláš elvtárs hű maradt a munkahe­lyéhez, s a munkásőrséghez is. Volt igazgatóhelyettes, külön­féle funkciókat töltött be a szakszervezetben, a pártban. Jelenleg a Nyugat-szlovákiai Sörgyárak szállítási és ellátási osztályának a vezetője. Több elismerő oklevelet kapott. Kü­lönösen az árvíz idején végzett dicséretreméltó munkát. A né­pi milícia fővárosi törzskará­nak tagja. Elvégezte a tiszti akadémiát. A 10 éves évforduló alkalmából első fokozatot, ké­sőbb a haza szolgálatáért ki­tüntetést kapta meg. Helytállt 1968-ban is. — Akár hiszi, akár nem, ösz­szenőttem a népi milíciával — mondja. Számos akcióban vet­tem részt: jártunk a szövetke­zetekbe, az üzemekbe segíteni. Az árvíz idején is kivettük ré­szünket a mentési munkálatok­ból. Vagy ott van például a Ba­rátság vasútvonal. Amikor épí­tették, a szabadságunk rovásá­ra brigádon vettünk részt. Csehek, szlovákok, magyarok együtt dolgoztunk. A normát rendszeresen 170 százalékra teljesítettük. Igazán nehéz volt a búcsú. Azt vallja, hogy a munkás* őrségben, de a munkahelyen is a személyi példamutatás a fon­tos. Egy alkalommal a hordó­kat javító munkásnak túlóráz­nia kellett volna. Nem akart. Poláš elvtárs átöltözött és oda- állt mellé. Éjfélig dolgoztak és jó barátságban, megértésben váltak el. — Nekünk, idősebbeknek ar­ra is gondolnunk kell, hogy le­gyen kinek átadni majd a fegy­vert — mondja. — Egyszóval megfelelő utánpótlásról kell gondoskodnunk. Ezt persze nem azért mondom hogy meg akarok válni az egyenruhától. Erről szó sincs. A nyugdíjba vonulás után is legalább becsü­letbeli tag akarok maradni. A fiatalokra azonban nagy szük­ség van a népi milíciában. Munka, gyakorlat. Mindket­tőt szereti. Ha szabad ideje van, a kertben foglalatoskodik. Nagyobbik fia másodéves kato­na, a másik az ipari középisko­lát látogatja. Nem tudom, ho­gyan csinálja, de amint mond­ja, mindenre jut idejéből. A munkára, a gyakorlatokra és a családra egyformán. Egyet megállapítottam: Szívvel-lélek- kel végzi feladatát a munkahe­lyén és a munkásőrségben is. Ezért is tűzik most a februári események évfordulónak nap­ján Poláš elvtárs mellére a „Ki­váló munkáért“ kitüntetést. Igazán megérdemli. NÉMETH JÁNOS Az egység felsorakozott... (B. Černý felv.J A CSKP fél évszázados ju­bileuma alkalmából számos ta­nulmány jelent meg a munkás- mozgalom fejlődéséről, a párt történetéről. Ezek közé tarto­zik Róják Dezső — Stefan To­man Odkaz minulosti (Múlt ha­gyatéka) című tanulmánykö­tete, amely a forradalmi mun­kásmozgalom és a CSKP koši- cei történetét dolgozza fel. A kötetet az SZLKP Košicei Váro­si Bizottsága és a Košicei Vá­rosi Nemzeti Bizottság kulturá­lis osztálya adta ki. Košicének és környékének nagyon gazdag a munkásmoz­galmi múltja, és az 50 éves ju­bileum jó alkalom arra, hogy megemlékezzünk a kassai szer­vezett munkásságnak az elnyo­mottak igaz ügyéért folytatott, sok áldozatot követelő harcá­ról, és hozzájárulásáról pár­tunk megalapításához. A tanul­mány szerzői nehéz feladatra vállalkoztak, amikor egy egész évszázad történetének feldol­gozását tűzték ki célul. Amint az előszóban megemlítették, a kötet korántsem meríti ki az egész bonyolult problematikát, egyes korszakok részletes fel­dolgozása külön tanulmányt ér­demelne. Öt fejezetben összege­MÚLTUNK KÖTELEZ zik a kassai proletariátus száz­éves harcának legjelentősebb eseményeit. Az első fejezet a CSKP meg­alapítása előtti időszakot öleli fel és a munkásmozgalom szer­vezésének kezdetét ismerteti. Talán ez a fejezet tartalmazza a legtöbb, Ilyen formában még nem közölt érdekes adatot. A munkásosztály létrejöttével fo­kozatosan kialakultak a külön­böző munkásszervezetek. A mozgalom fejlődésében jelentős állomás volt a Szociáldemokra­ta Párt megalakulása, a Kassai Munkás megjelenése, és a Szlo­vák Tanácsköztársaság. E fej­lődés betetőzését jelentette 1921-ben a kommunista párt megalapítása. A párt tevékeny­ségének első éveivel, az egysé­ges front kialakítására kifej­tett törekvésével foglalkozik a következő fejezet. Az egyes események alapján bemutatja, hogyan lett a kommunista párt a munkásosztály élcsapata, ho­gyan szerezte meg a széles nép­tömegek egyre nagyobb támo­gatását. A gazdasági válság éveiben a kommunisták vezet­ték a munkásság harcát a ki­zsákmányolok ellen, jogaik megvédéséért. A fasizmus és a háború növekvő veszélye Ko­šicén csakúgy, mint az ország más területein, ellenállást vál­tott ki. Ennek élén is a kom­munista párt állt. A köztársa­ság védelmére és a fasizmus ellen szervezett egyik legemlé­kezetesebb akció volt az 1938. július 31-í nagy tüntetés. Ezen a CSKP a különböző nemzetisé­gek egyesítésére, a Szlovákia területén élő szlovákok, csehek, magyarok, németek és ukránok egységfrontjának kialakítására hívott fel. Az ünnepi szónokok Kláriiéin Gnttwakü, V. Široký, A. Novnincský és mások voltak. Fáfory Zoltán, aki betegségi miatt nem lehetett jelen, üd­vözlő levelet küldött' a részt­vevőknek. Košice ezt megelő­zően és a későbbiekben is szá­mos nagyszabású, jelentős ak­ció színhelye volt. A müncheni szerződés után a kassai kommunisták és anti­fasiszták is illegalitásba vonul­tak, és nehéz körülmények kö­zött lankadatlan lelkesedéssel, áldozatkészséggel folytatták harcukat. Bátran küzdöttek a Horthy-féle fasizmus, majd ké­sőbb a nyilasok rémuralma el­len. Sokan közülük a fasisz­ták áldozatai lettek, börtönök­ben, koncentrációs táborokban lelték halálukat. A kegyetlen kínzások és értelmetlen véron­tások sem félemlítették meg a kommunistákat. Részt vettek a Szlovák Nemzeti Felkelésben, a partizánharcokban szervezték az ellenállást. 1945. január 19- én bevonultak az első szovjet csapatok a városba, Košice fel­szabadult. Az utolsó két fejezet az 1945— 1948 közötti időszakot, mafd a szocializmus építésének éveit ismerteti. Košice a felszabadu­lás után a legfelsőbb politikai és állami szervek ideiglenes székhelye volt, itt alakult meg az első kormány, melynek programja a kassai kormány­program névvel került be A történelembe. A Februári Győ­zelem után Košice a CSKP ve­zetésével gyors ütemben fej­lődött. Kelet-Szlovákia mai metropolisa a hajdani iparilag fejletlen kisvárosból fontos ipari központtá nőtt. Az elért sikerekben nagy érdeme vaň a kommunistáknak. A tanulmánykötet tisztelet­tel adózik mindazoknak, akik vallalva az áldozatokat életük kockáztatásával részt vettek pártunk nehéz küzdelmeiben. Tanulságul szolgál valamen­nyiünknek és különösen a fia­tal nemzedéknek, amely csak a forradalmi hagyományok megismerése alapján tudja megbecsülni azt, amit a társa­dalom nyújt neki. A kassai munkásság forradalmi küzdel­mében a magyar nemzetiségű munkások is aktívan részt vet­tek, s ezzel internacionalista jelleget kapott mozgalmuk. Hasznos lenne, ha a kötet ma­gyar nyelven is megjelenne, s így a magyar olvasóközönség is megismerkedhetne haladó hagyományainkkal. CSIZMÁR ESZTER Ek 1972. II. 25. 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents