Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-18 / 41. szám, péntek

PRIMITÍV DEMAGÓGIA Vilshofen — Franz-Josef Strauss, a bajorországi CSU el­nöke ismét elutasította a jelen­legi európai realitások és a ki­alakult határok elismerését. A ŰSU elnökségének Vilshofenben tartott ülésén Strauss kijelen­tette: „Ellene vagyunk a status quo mindenfajta elismerésének és elutasítjuk a Moszkvában, valamint Varsóban aláírt szer­ződéseket.“ Strauss értésre adta, hogy a CDU/CSU folytatja a harcot a szerződések ellen. Elismerte, hogy ez igen „népszerűtlen harc“ majd azt állította, hogy pártja a „német nép jogainak megőrzését mindennél előbbre valónak tartja“. Strauss vilshofeni nyilatko­zata az SPD köreiben felhábo­rodást keltett. Volkmar Gabert, a bajor SPD elnöke Strausst „szégyentelen és primitív de­magógiával“ vádolta. Kitért Strauss nyilatkozatára Konrad Ahlers, a bonni kor­mány szóvivője is. Emlékezte­tett arra, hogy Willy Brandt és kormánya a CDU/CSU kudarcot vallott politikájának terheit vi­seli. Nincs kiadatási megállapodás Barbie gyengélkedik I.u Paz — Három héttel azt követően, hogy a francia kor­mány Bolíviától a Klaus Barbie volt lyoni Gesta po-főnőkkel azonos Klaus Altmann kiadatá­sát kérte, Hugo Banzer bolíviai elnök megkapta Pompidou fran­cia elnök személyes üzenetét, amelyben nyomatékosan kéri a háborús bűnös kiadatását. A bolíviai külügyminisztérium szó­vivője szerint, a francia köz- társasági elnök levelét aprólé­kosan tanulmányozzák „anél­kül, hogy bármi nyomás befő lyásolhatná“ a döntést. A La Pazban tartózkodó és orvosi kezelés alatt álló Altmannal kapcsolatban hivatalos körök értésre adták, hogy a kiadatási procedúra bonyolult lesz. Annál is inkább, „mivel a legfelsőbb bíróság 1200 kilométernyi tá­volságban működik a főváros­tól“. Altmann védője bízik benne, hogy a francia kiadatási meg­keresést visszautasítják, mert Franciaország és Bolívia között nincs kiadatási megállapodás. Szato aggódik Tokió — A japán kormány fokozódó aggodalommal tekint Nixon elnök pekingi látogatása elé. Szato miniszterelnök és ve­zető kollégái attól tartanak, hogy a kínai-amerikai csúcs- találkozó eredménye újabb sokkot jelent majd Japán szá­mára. Japán vezető körökben csak­nem bizonyosra veszik, hogy a Nixon— Csou En-laj találkozó eredményeként jelentős javulás következik be a kínai—ameri­kai kapcsolatokban. Nem tart­ják kizártnak, hogy a két or­szág kereskedelmi képviseletet nyit egymás fővárosában, sőt azt sem, hogy Kína és az Egye­sült Államok főkonzult cserél. Szato miniszterelnök nincs ab­ban a helyzetben politikailag, hogy el tudja viselni, a kínai— amerikai kapcsolatokban bekö­vetkező bármiféle frontáttörés következményeit. Annál is in­kább, mert a Nixon-látogatás esetleg látványos sikere még- inkább aláhúzhatja a Szato-kor- mány Kína politikájának csőd­jét, s ez döntő tényező lehet azok számára, akik mind hatá­rozottabban követelik Szato lemondását — mutatnak rá ja­pán politikai és sajtókörökben. Kennedy—Fukuda találkozó 1972. II. 18. Kommentárunk Február 15-én lejárt a szejm * megbízatása, s az új len­gyel parlament megválasztá­sáig mindössze egy hónap van hátra. Érthető tehát, hogy ezek­ben a hetekben a választási elő­készületek állnak a lengyel bel­politikai élet központjában. A nemzeti egységfront vajdasági bizottságai már elfogadták az ország 88 választókörzete kép­viselőjelöltjeinek listáját, amelynek összeállítását széles körű konzultáció előzte meg. A jelöltek személyéről csupán a LEMP alapszervezeti vezetősé­gei kb. 150 ezer párttaggal és több százezer pártonkívülivel folytattak egyéni beszélgetést. Már kifüggesztették a választók névjegyzékét is. Ezek szerint március 19-én mintegy 22,3 mil­lió lengyel állampolgár járul a szavazóurnákhoz, — közülük kb. 2 millió fiatal ezúttal első ízben. A választási előkészületekről tanácskozott a LEMP KB leg­utóbbi ülése is. A plénum meg­elégedéssel állapította meg, hogy a nemzeti egységfront össznépi politikai platformja, programja alkotja a LEMP VI. kongresszusának az ország táv­lati gazdaság- és társadalomfej­lesztésére vonatkozó határoza­tát. így a választási kampány jelszava azonos a VI. pártkong­resszuséval: „Hogy Lengyelor szag erői növekedjenek, s lakói jobban éljenek.“ „A nemzeti egységfront or­szágos bizottsága pártunk kez­deményezésére — a frontba tö­mörült összes szövetséges párt- és tömegszervezet támogatásá­val — úgy döntött, hogy közös programmal, közös jelölőlistá­szempontjából“ rendkívül jelen­tősnek mondotta Nixon elnök kínai utazását, az indokínai helyzetről szólva Fukuda kije­lentette: Japán úgy érzi, „bizo­nyos fokig“ felelős Észak Viet­nam háború utáni újjáépítésé­ért. néhány sorban BUDAPESTEN megnyílt az 111 termetall ülésszaka, amelyen Bulgária, Csehszlovákia, Ma­gyarország, az NDK, Lengyel- ország és a Szovjetunió kül­döttségei, valamint román és jugoszláv képviselő vesz részt. HUSSZEIN TAKRITI, az ira­ki Eaath-párt főtitkára befejez­te hivatalos látogatását a Szov­jetunióban. AZ NDK és Svédország áru­csere-forgalma az utóbbi esz­tendőben háromszorosára emel­kedett. A SZOVJETUNIÓ és a Niger Köztársaság kormánya megál­lapodott abban, hogy a közel­jövőben nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatokat léte­sít. A LEMP Politikai Bizottsága legutóbbi ülésén jóváhagyta azt a programot, amely szerint a lengyel szénbányákban 1975-ig bezárólag fokozatosan megszün­tetik a vasárnapi munkát. AZ OSZTRÁK fizetési mérleg­ben 1971-ben az előző évi 145 millió schilling többlettel szemben mintegy 3 millió schilling összegű hiány mutat­kozott. MILÁNÓBAN további két személyt vett őrizetbe a rend­őrség a „mussolini-komman- dók“ elnevezésű szervezet me­rényleteivel kapcsolatban. NOVIKOV szovjet miniszter­elnök-helyettes a Kremlben fo­gadta Carlos Rafael Rodríguezt, a Kubai KB Központi Bizottsá­ga titkárságának tagját, a ku­bai kormány miniszterét. A ta­nácskozáson jelen volt Raul Garcia Peláez, Kuba moszkvai nagykövete. ADDISZ ABEBÁBAN folytat­ja tanácskozását az Afrikai Egység Szervezete miniszteri tanácsa, amelynek napirendjén költségvetési kérdések szere­pelnek. A HOUSTONI űrközpontban bejelentették, hogy december 6-án bocsátják fel az Apollo— 17-et, amely az Apollo-sorozat utolsó tagjaként három űrha­jóst visz magával. AZ AMERIKAI szenátus tör­vényjavaslatot hagyott jóvá, amely felszólítja Nixon elnö­köt, a jövőben a titkos megál­lapodások szövegét bocsássa a törvényhozás rendelkezésére. Bangla Deshben nagy lendülettel láttak hozzá az írástudatlanság felszámolásához. Rahman sejk programjának az értelmében a daccai diákok máris megszervezték az első tanfolyamokat. (CSTK — ZB) New York — Kurt Waldheim ENSZ főtitkár a közgyűlés és a Biztonsági Tanács elé terjesz­tett jelentésében a világszerve­zet történetének legnagyobb segélyakciójára szólította fel az országokat Bangla Desh népe javára. A főtitkár megállapítot­ta, hogy az Indiába menekült 10 millió bengáli nagy része visszatért hazájába, ám a fe­nyegető nyomor és éhség el­hárításához az év hátralevő ré­szében 565 millió dolláros se­gélyre van szüksége az or­szágnak. Az ENSZ segélyező szervezete már jóformán betáb­lázta ez évi kereteit, ezért a főtitkár felhívást intézett a kor­mányokhoz, kormányközi és egyéb szervezetekhez, hogy adakozzanak a nagy segélyösz* szeg megteremtésére. Alkotmánysértés London menekül a felelősség elöl? Neu? York — „A dél rhode- siai rendezéssel összefüggő an­gol javaslatok kimerítik az al­kotmánysértés fogalmát és cél­juk a fajüldözők pozíciójának megerősítése az országban“ — jelentette ki a Biztonsági Ta­nács ülésén Muzorewa püspök. Muzorewa püspök, aki a Biz­tonsági Tanács afrikai tagjai­nak meghívására érkezett New Yorkba, hangsúlyozta, hogy az Afrikai Népi Tanács az egye­düli olyan szervezet az ország­ban, amely a lakosság túlnyo­mó többségét képviseli. És ez a szervezet — tette hozzá a püs­pök — elutasítja a brit kor­mány és a Smith rendszere kö­zötti megállapodást. Jakov Malik szovjet ENSZ- delegátus a Biztonsági Tanács ülésén figyelmeztetett arra, hogy a szóban forgó megegye­zés, amellyel szemben oly heves ellenállást tanúsít Rhodesia fe­kete bőrű lakossága, lehetővé val lép a választók elé, — álla­pította m(;g a plénum. — Ez nagy erkölcsi-politikai jelentő­ségű tény, amely meggyőzően bizonyítja, hogy népünk szocia­lista és hazafias erői felsora­koztak pártunk politikája és programja mögé." A 460-tagú szejmben a LEMP nek 255 képviselője lesz. A va a lengyel minisztertanács ren- delelet adott ki az értekezletek számának csökkentéséről. Ez az állami és gazdasági adminiszt­ráció munkájának megjavítása érdekében kimondja, hogy a mi­niszterek és helyetteseik, a vaj­dasági tanácselnökök és helyet­teseik, az egyetemi és főiskolai rektorok a jövőben kedden, A LEMP programja - össznépi program párt jelölőlistáját a nuilt gya­korlatától eltérően ezúttal nem a Politikai Bizottság állította össze, hanem a már említett egyéni beszélgetések alapján az alsóbb szintű pártszervekben ki­alakított listát terjesztette a KB jóváhagyásra a KB plénuma elé. Ez is egyik mozzanata a párt immár 14 hónapos új munka­stílusának. A választási kampány felada­ta a közös program célkitűzé­seinek megvalósítására mozgó­sítani a társadalmat. A dolgozó kollektívák ezekben a hetekben tömegesen tesznek szocialista munkafelajánlásokat az évi terv túlteljesítésére. Ezen belül kü­lön hangsúlyt kapott a LEMP KB és a minisztertanács közös felhívása, amely azt kérte az iparvállalatok kollektíváitól, hogy az idén termeljenek leg­alább 20 milliárd zloty értékű terven felüli, keresett árut a belső piacra és exportra. A választási előkészületek során a párt jelszava: „Keve­sebb gyűlést és nyilatkozatot, s több konkrét tettet.“ Közvetlenül ehhez kapcsolód­szerdán és szombaton semmifé­le konferencián sem vehetnek részt, hanem hivatali ügyeik intézésével kell foglalkozniuk. „Értekezletmentes“ napnak kell lennie a pénteknek is, amely a minisztertanácsi ülések számá­ra van fenntartva. A vállalatok, közhivatalok és tudományos ku­tatóintézetek igazgatói szintén csak hétfőn és csütörtökön ér­tekezhetnek. A vajdasági ta­nácselnökök hasonló rendelke­zést adtak ki a hatáskörükbe tartozó szervek, intézmények és vállalatok vezetőinek.“ A mi­nisztertanács véget akar vetni annak a lehetetlen helyzetnek — mutatott rá a Trybuna Ludu — hogy a felelős posztokat be­töltő emberek Idejüknek több mint a felét értekezletekkel töltik... Ez a határozat lénye­ges eleme a közélet rendbeho­zására irányuló törekvések­nek.“ Ezekben a napokban széles körű visszhangot keltett a LEMP KB plénumán megtár­gyalt 20-éves lengyel lakásépí­tési program is. Ez az 1970— 1990. közötti időszakot öleli fel, s egyelőre fővonalai rajzolód­tak ki. Az alapvető cél, hogy minél gyorsabban javítsanak a jelenlegi lakásviszonyokon. Most ugyanis az a helyzet, hogy bár a felszabadulás óta közel 3 millió új lakást építet­tek, mégis több mint egy mil­lióan várnak lakásra. Az öt­éves terv eredeti előirányzatát 25 százalékkal megemelve 1975-ig 1 millió 75 ezer lakást akarnak átadni rendeltetésé­nek. A számítások szerint a kö­vetkező 20 évben (1990-ig) kb. 5 millió új lakást kell felépíte­ni. Ez igen komoly beruházáso­kat igényel többek között az építő- és építőanyagiparban is. A gyors sodrású események között sem kerülte el a figyel­met a Lengyel írószövetség lodzi kongresszusa, amely nem­csak az ország kulturális, ha­nem politikai és társadalmi éle­tében is fontos mozzanatnak számított. A Polítyka, a LEMP KB hetilapja így foglalta össze a kongresszus lényegét: „A len­gyel írókat régóta nem képvi selte egyetlen tanácskozásuk sem olyan átfogóan, mint a lod­zi. Ehhez a kongresszushoz elég általánosan azt a reményt fűz­ték, hogy az írók körében nor- rnalizálja a helyzetet. A prob­lémák reális megközelítése ese­tén széthullnak az előítéletek és fenntartások, amelyek az írókkal szemben is megszűntek. Kjem kétséges, hogy a lodzi kongresszus teljesítette feladatát. Eloszlatott sok kétsé­get, jelentősen hozzájárult az irodalmi élet konszolidálásá­hoz. Márkus Gyula (Varsó) teszi London számára, hogy mentesüljön a felelősség alól, ugyanakkor legalizálja a szi­getország gazdasági kapcsola­tait Smith rendszerével. Jakov Malik rámutatott: ma már nem kétséges, hogy a megállapodás- nak fajüldöző és imperialista jellege van. Vitathatatlan, hogy Nagy-Britannia, amely minden áron Zimbabwe népére akarja kényszeríteni ezt az egyez­ményt, szövetségeseivel közö­sen katonai és kolonialista blokkot szeretne létrehozni Dél-Afrikában. A brit—rhodesiai egyezményt a Biztonsági Tanács ülésén el­ítélte Jugoszlávia és Szomália képviselője is. Ezt követően a Biztonsági Tanács elnapolta ülését. Fejlődnek kapcsolataink Kairó — Egyiptomi látogatása utolsó napján Michal Stanceľt hazánk munkaügyi és népjóléti miniszterét fogadta Aziz Szid ki, az EAK miniszterelnöke. A két kormány képviselője a két­oldalú kapcsolatok fejlődésének további ütemét és méreteit vi­tatta meg, főként munkaügyi kérdésekben. Lumír Hanák, Csehszlovákia kairói nagykövete fogadást adott ŠtanceT miniszter tiszte­letére, amelyen megjelent Gha• rib egyiptomi munkaügyi mi­niszter és a kormány több tag­ja. 95 napirendi pont New York — Az ENSZ törté­netében először fordul elő, hogy a főtitkár már hét hó­nappal a közgyűlés összehívása előtt javaslatot tesz az ülés­szak napirendjét illetően. Kurt Waldheim, az ENSZ új főtit­kára javaslatában 95 pontot tű­zött napirendre s ezekről tá­jékoztatta az egyes tagorszá­gokat. A 95 napirendi pont kö­zött szerepel többek között az a szovjet javaslat is, amely a leszerelési világértekezlet ösz- szehívását indítványozza. Diáktüntetések Washington — „Angela Davis bebörtönzése teljes mértékben tükrözi az Egyesült Államokban fennálló politikai rendszer faj­üldöző jellegét“ — jelentette ki Dennis Mora, az amerikai há­borúellenes mozgalom egyik vezetője New Jerseyben tüntető diákok előtt. A tüntetésre majd az azt követő nagygyűlésre az egyetem vezetőségének határo­zott tilalma ellenére került sor. Az Egyesült Államok több vá­rosában rendeztek hasonló megmozdulásokat Angela Davis megmentése érdekében. MEGVALÓSUL AZ ENSZ SEGÉLYAKCIÓJA? Tokió — Egy éven belül be­fejeződik a vietnami háború — mondotta jólértesült források szerint a Tokióban tartózkodó Edward Kennedy Fukuda japán külügyminiszternek. Kennedy a megbeszélésen a „világbéke

Next

/
Thumbnails
Contents