Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-30 / 4. szám, Vasárnapi Új Szó

Munkakészenlét A vállalatok központi szervei és a Szakszerveze­tek Központi Tanácsa kö­zös megállapodással meg­határozhatják, hogy milyen esetben van joguk a mun­kaadó vállalatoknak mun­kakészültséget elrendelni, milyen mértékben számít­ható be az a rendes mun­kaidőbe, és miként kell ju­talmazni. A túlóra és az éjjeli munka A munkatörvénykönyv erre vonatkozó 96. §-a 1970. január 1-től kezdődő hatállyal szintén módosult. Túlórái munkának csak az olyan — a munkaadó vál­lalat utasítására vagy be­leegyezésével — végzett munka számít, amit a dol­gozó a számára előírt heti munkaidőn túl, a munka­idő beosztása keretén túl végez. A rövidebb munka­idő-kötelezettséggel dolgo­zó egyén számára az szá­mít túlórái munkának, A sapporói XI. téli olim­piai játékok alkalmából a Szövetségi Távösszekötteté­si Minisztérium január 13- án négy címletből álló bé­lyegsort bocsátott ki. A 40 h-os bélyeg műkorcso­lyázó mozdulatokat kifeje­ző rajzot, az 50 h-os a le­siklásra készülő síelőt, az 1 koronás címlet jégkoron- gozót, s végül az 1,60 ko­ronás címlet női bobver­senyzőt ábrázol, mozgás közben. Mind a négy bé­lyegen cseh, illetve szlo­amit a megállapított mun­kaidőn túl végez. Nem számít túlórának, ha a dolgozó a heti mun­kaidőt meghaladó munka­időben dolgozza le a mun­kaszünetet (szabad időt), amelyet kérelmére a mun­kaadó vállalat engedélye­zett. Ugyancsak nem szá­mít túlórái munkának, ha a dolgozó a rossz időjárás miatt elmaradt munkaidőt dolgozza le. Az ismertetett előírás a módosítás következtében lényegében abban módo­sult, hogy túlórái munká­nak nem lehet minden túl­órái munkát elismerni, ha­nem csak a munkaadó vál­lalat által elrendelt vagy beleegyezésével végzett túlórái munkát. Az energiaszolgáltatás, a közlekedés és a távközlés dolgozói részére az illeté­kes szervek eltérő módon állapíthatják meg a túl­órái munka feltételeit. De ezeknek a dolgozóknak a foglalkoztatása esetében is csak az elrendelt vagy a munkaadó vállalat bele­egyezésével végzett túlórái munka ismerhető el ilyen jellegűnek. Dr. Földes József vák és japán nyelven ol­vasható a sapporói olim­piai játékok megnevezése. A bélyegek színnyomása: 40 h — lila-piros-világos- lila-narancssárga; 50 h — kék-világoskék-piros-na- rancssárga; 1 Kčs — sötét- piros-rózsaszín-piros-na- rancssárga; 1,60 — zöld- kék-piros-narancssárga. Mind a négy bélyeget Ivan Strnad festőművész tervezte. A bélyegek kibo­csátásával egyidőben 2 téli olimpiai motívumú, első napi borítékot is kiad a posta. (s/ Borsomra Mentha piperita L. mäta pieporná A borsosmenta (fodor­menta, angolmenta) az aja- kosvirágúak (Libiatae) csa­ládjába tartozó vadon termő növény. A fodormenta a vízparti menta és a zöld menta kereszteződéséből származik. Ezek a mentanö­vények megtalálhatók min­den nedves talajon, és jól meghatározhatók a különle­ges mentolos illatukról. A borsosmenta szára 60— 80 cm magas, egyenes, el­ágazó, négyoldalú, zöld vagy pirosló, gyéren szőrös. A szár többnyire a felső har­madában ágazik el. Levelei szív alakúak, élesen fűré­szes szélűek. Az erek men­tén enyhén szőrösek. Virág­zata álörvökből összetett tö­mör füzér. A virágok kicsi­nyek pártájuk kékeslila. Gyűjtendő a levele vagy a növény föld feletti része. Levelét még a virágzás előtt kell leszedni. Legértékeseb­bek a nagyobb levelek. Gon­dosan kell szárítani. Csak 35 Celsius fokig szabad a hőmérsékletet emelni, mert az illóolaja hamar elillan­na, és hatástalan lenne. Ha többféle növényt szárítunk egyszerre, a mentaleveleket külön kell szárítani az erős illata miatt. A drogban nagy mennyi­ségű illóolaj található, nagy mennyiségben tartalmaz mentolt. Ez adja az olaj és a növény jellegzetes hűsítő Izét. A levélben mindig több a mentol, mint a leveles szárában. Továbbá cserző­anyagot, keserű anyagot, nikotinsavat, kávésavat és klorogénsavat tartalmaz. Nálunk a következő gyógy­szerek alkatrésze: ALVISON (magas vérnyomás és érel­meszesedés ellen), BETU- LAN (vizeleti bántalmak- nál), DETSKÝ CAJ S HAR­MANČEKOM (szélhajtó), SPECIES PECTORALES (kö­högéscsillapító), TORMEN- TAN (gyomorbántalmak és gyenge nyári hasmenések ellen), VALOFYT (nyugtató), BOROSAN-kenőcs (orrba használható, nátha ellen), LAXAFEL drazsé (hashajtó), HERBADENT kivonat (íny­erősítő, paradentózisnál). A mentolkristályok az alábbi gyógyszerekben is megta­lálhatók: BOLDOCHOL I., BOLDOCHOL II. drazsék (epebántalmak ellen), CA- LOVAT és RHEUMOSIN-ke- nőcs (reuma ellen), GA-FO- csöppek (gargarizáló), HAE- MORISAN-kenőcs (aranyér ellen), NASO-FAMOSEPT- kenőcs (nátha gyógyításá­ra) és INHALEX, inhalálás­ra. A mentolos italokat és cu­korkákat, valamint a rágó­gumit mindenki ismeri. Felnőtteknek a mentol nem veszélyes, de nem sza­bad babáknak és nagyon ki­csiny gyermekeknek adni, mert a felnőttektől eltérően, fulladozni kezdenek az illa­tától. Dr. Nagy Géza Malátabor Cukorral édesített maláta, malátacefre erjesztésével nyerjük. A cefrét vagy szá­rított malátából készítjük, hasonlóan, mint sörgyártás­nál, vagy malátakivonatból. A cefre malátacukrot tartal­maz, amely a keményítőnek a diasztáz enzim hatására beálló hasadásával keletke­zik. A malátakivonat volta­képp malátacukor sűrű ol­data, amelyből egyszerűb­ben lehet bort készíteni, mi­vel csak vízben oldjuk, és cukrot teszünk hozzá. Szárított árpamalátából úgy készítünk bort, hogy a malátázott árpát megőröl­jük, langyos vízbe merítjük, és fél órán át 45 Celsius fokra melegítjük, hogy a fe­hérjék és a diasztáz enzim feloldódjanak. Ezután a cef­rét kb. egy óráig 70 Celsius fokon tartjuk, ezalatt a ke­ményítő maltózzá és dextri- nekké alakul. A maltóz ez­után glukózzá alakul, amely könnyen erjed alkohollá, míg a dextrinek csak cse­kély mértékben erjeszthe- tők. Ezután a cefrét szitán vagy vászondarabon átszűr­jük; és hagyjuk, hogy 40 Celsius fok hőmérsékleten meginduljon benne a termé­szetes, tejsavas erjedés, mely során kb. 0,6 százalék tejsav képződik. A tejsav jellegzetes szagot és ízt ad a bornak. A tejsavbaktériu- mokat 65 Celsius fokra való melegítéssel elpusztítjuk, és a cefrét 15—20 Celsius fok­ra lehűtve, tiszta borélesz­tővel erjeszteni kezdjük. A tejsavas erjedés elmarad­hat, ha a cukrozott cefréhez tejsavat vagy citromsavat teszünk; így járunk el, ami­kor a malátakivonatból ké­szítünk bort. Ezzel az el­járással leegyszerűsítjük, és könnyebbefi érhetünk el jó eredményt. 10 liter borhoz 1,5 kg ma­látát és 2 kg cukrot, vagy 1 kg malátakivonatot és 2 kg cukrot használunk, és ezt a mennyiséget vízzel 10 li­terre kiegészítjük. Ha a tej­savas erjesztést elhagyjuk, 100 g 50 százalékos tejsavat vagy 50 g citromsavat ada­golunk minden 10 liter bor­ra, az eljárás kezdetén. A tulajdonképpeni erjedés 20 Celsius fokon kb. 3 hétig tart. Ezután a bort lefejtjük, esetleg taninnal és zselatin­nal derítjük. Cukor hozzá­adásával csemegeborrá íze­síthetjük, vagy vatmuteszen- ciával aromatizálhatjuk. (Jaroslav Balaštík könyvéből) j i lTi ni LTV pPBSaffggfr ‘Ilf'illírt Dankasirály Ősszel, amikor az orosz- országi költőterületeikről délre, délnyugatra vonulnak a sirályfélékhez (Laridal) tartozó dankasirályok (La- rus ridibundus L.), egyéb nevén dunai halászmadár, nagy halászmadár, nagy hal­kapó, vízigalamb, hógalamb, sirály, sörje, csüllő, vízi­gyöngy, kacagó- és nevető sirály, a rožňavai járás leg­nagyobb tavát, a krahovi (tornagörgői) tó- és mocsár- vidéket is meglátogatják át­vonulásuk alkalmával, hogy a hosszú (kb. 1500 km) út fáradalmait néhány napi pi­henéssel enyhítsék. Madár- gyűrűzések alapján megál­lapították, hogy a Volga fel­ső folyása és az Oka folyó között Jaroslav—Rostov tó­vidékéről kerültek a torna­görgői tóhoz, hogy innen to­vább repülve, részben Ma­gyarországon, részben a Földközi-tenger környékén töltsék a telet. Hossza 37, a hím szárnya 29,0—31,7, a tojóé 28,5—31,0, farka 11,0—12,5, a hím cső­re 3,1—3,7, a tojóé 2,9—3,3, csüdje 4,3—4,9 cm. A hím súlya 310—370, a tojóé 350 gramm. Az öregek feje a tarkóig és a nyak aljáig csokoládé­barna, a hát, a váll és a fel­ső szárnyfedők világosszür­kék. Az első hat evezők (szárnytoll) hegye szélesen fakete, néha fehér csúcsfolt­tal, a belső zászlón fekete szegéllyel; az első négy eve­ző többi része fehér, a to­vábbi evezők szürkék. A test többi része hófehér. A pely- hek háti qldala krémbarna, fekete foltokkal, a testálj va­lamivel világosabb, egyszínű krémbarna, csak a begyen van fekete árnyalat. A fia­talok egész háti oldala fa­héjbarna, ezt a színt csak a tarkón választja ketté egy fehér örv. A farkcsík és a farok fehér, az utóbbin szé­les, fekete végszegély lát­ható. Az evezők fekete pe­reme jóval szélesebb, a nagy szárnyfedők szürkék. A test alja fehér, az olda­lakon barnás árnyalattal. A csőr erős, oldalt lapított, pi­ros, a láb ugyancsak piros. Orrnyílásaik hosszúkásak, csaknem a csőr tövén ülnek. Csüdjük legalább olyan hosszú, mint a középső ujj, elől erős keresztpajzsok bo­rítják. Szárnyuk hosszú, he­gyes, a víz feletti vitorlázás­ra alkalmas. Farkuk egye­nes. Szezonruhájuk csak az öregeknek van. A fiatalok csőre sötétbarna. A láb liús- színű, a szivárványhártya barna. A vizek partján költ. Aránylag kis fészkét nádszá­lakból, levelekből építi. Tel­jes fészekalja 2—3 (néha 4), gömbölyded, kissé fényes tojás. Színük rendkívül vál­tozatos. Általában olivazöld vagy olivabarna, néha szür­kés vagy fehér, sötét- vagy világosbarna foltokkal. Át­lagos méretük: 52,3x36,9 mm. Mindkét szülő kotlik 22—24 napig. A fiókák hosszabb ideig a fészek környékén maradnak, 5—6 hetes koruk­ban repülnek. Tápláléka csaknem kizá­rólag áilati. A fészkelés ide­je alatt főleg rovart fo­gyaszt. A dankasirály gazda­sági jelentősége igen nagy, mert a szántóföldek összes kártevőit irtja. Röptében fogja el a cserebogarat, a rozsszipolyt, a gabonapolos­kát stb. A víz felszínén úszó beteg halak kifogásával tisz­títja a tavat, a víz leeresz­tése után pedig a szemét­halat szedi össze. Télen a Duna hídjairól kenyérrel is etethető. Védett, hasznos madár. R. T. Tapasztalatból tudjuk, hogy a bútorüzletekben na­gyon nehéz egyedi bútor­darabokat kapni, főképp abban az esetben, ha kü­lönleges méretekről van szó. Viszont nagyon sok esetben előfordul, hogy egy-egy berendezési tárgy­nak a lakás méreteihez kell alkalmazkodnia. Pl. a szoba szögletétől az ajtóig jól ki tudnánk használni a helyet egy heverő elhelye­zésére de — mondjuk — a szabványméretű bútor 5—6 cm-rel hosszabb. Ez a több­let éppen elegendő ahhoz, hogy ne lehessen az ajtót becsukni. Mit tesz ilyen­kor az ügyes barkácsoló. Vesz néhány szál deszkát, poliámidból vagy poliure- tánból készen kapható — és aránylag olcsó — mat­racot, s ezekből a képen látható modell szerint el­készíti a szükséges méret­ben a nagyon egyszerű, si­ma vonalú, modern formá­jú fekhelyet. Ha lehetőség van rá, egy kis éjjeliszek­rénykét is „építhetünk“ hozzá, amelynek felső ré­sze a fekhely felől nyitott, és benne polcok vannak el­helyezve. Ide tehetjük a könyvet, amelyet este ol­vasunk, vagy az újságot, képeslapot stb. A szek­rényke tetején helyezhet­jük el az állólámpát, az ébresztőórát, esetleg a gyertyatartót. A gyalult deszka nyers színű marad­hat és színtelen lakkal be­kenhetjük. Divatos azonban a fehérre festett bútor is. A matrac huzatának szí­nét tetszésünk szerint vá­laszthatjuk meg. a TI ti i=i TI üüDümmfflmMiiiBffi

Next

/
Thumbnails
Contents