Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-06 / 4. szám, csütörtök
Az utóbbi években a kát ideológia harcára vonatkozó tájékoztatások egyre inkább háborús csatákról szóló riportokra emlékeztetnek. Természetesen nincs szó csupán szavakról, hanem arról az objektív szociális realitásról, amelyet azok visszatükröznek, A tények arról tanúskodnak, hogy az ideológiai harc intenzitása fokozódik. A kommunisták elítélik az ideológiai harc kiéleződésének erkölcstelen formáit, melyeket az imperialista államok akarnak a nemzetközi kapcsolatok gyakorlatában érvényesíteni. Figyelemre méltó, hogy a mai anti- kommunizmus a szocializmus elleni politikai és ideológiai harc kiélezése érdekében hamis elméleteket állít össze az osztályharc csökkenéséről, konvergenciáról, az ideológiai békés egymás mellett élésről stb. 1972. I. S. Az ideológiai harc kizárja a kompromisszum lehetőségét Az ideológiai harc törvény- szerűségei megértésének érdekében módszertanilag helyesen kell értelmeznünk az ideológiát, mint az osztályharc, a társadalmi élet anyagi alapjának tükröződését. A társadalom anyagi területének antagoniz- musa, valamint a proletariátus és a burzsoázia ellentmondása objektíve és törvényszerűen a szocialista és a burzsoá ideológia kibékíthetetlenségéhez vezet. így tehát az ideológiai harc nem oka, hanem következménye a mai világ szociális, politikai ellentmondásainak, és szó sem lehet e harc megszűnéséről, az antagonlsztikus osztályok érdekeinek kiegyenlítődéséről. Természetesen a proletariátus és a burzsoázia osztályérdekeinek kibékíthetetlensége a gazdasági és a politikai harcokban is megnyilvánul. Az ideológia területén ez a törvényszerűség specifikusán nyilvánul meg. A két ideológia harca ugyanis kizárja a kompromisz- szumok lehetőségét, míg a gazdasági és a politikai harcokban egy bizonyos mértékig lehetségesek a kompromisszumok. Arra gondolunk, hogy a gazdasági és a politikai harcok területén a kompromisszumok nem jelentik az elvek elárulását, az osztályellenségeknek tett állandó engedményeket, amint ezt a mai jobboldali szociáldemokrácia, a reformizmus, és a revi- Zionisták képviselői teszik. Az SZKP ma is következetesen megvalósítja Lenin hagyatékát az osztályellenség ellen folytatott harc könyörtelenségéről, és az imperializmus elleni harcban egyesíti az összes haladó erőt. A kapitalista országokban a kommunista pártok kapcsolatokat kötnek a különböző társadalmi erőkkel, és több esetben politikai megállapodásra jutnak velük. Ezek a megállapodások azonban nem jelentenek elvi meghátrálást és engedményeket az ideológiai kérdésekben. Lenin arra tanította a kommunistákat, hogy az elméletet, az elveket és a zászlót illetően megenged he tét lenek a kompromisszumok és az engedmények. A szocializmus ellenségeinek ideológiai aknamunkája A mai ideológiai harcban nagy jelentősége van a társadalom jövője kérdésének. A szocializmus és a haladás vívmányainak, a kommunista eszmék védelme, az értük folytatott harc és az antikommuniz- mus ideológiája ellen folytatott küzdelem az alapja az ideológiai offenzíva lenini stratégiájának. A mai imperial izmus stratégiai feladatként tűzi ki a szocializmusnak, mint társadalmi rendszernek a felszámolását, pozíciói aláásását, valamint a forradalmi demokratikus és a nemzeti felszabadító mozgalom elnyomását. Ezt a célt propagandájával és különféle politikai manőverekkel kendőzi. Az osztályharc megszűnésére, a szocializmus és a kapitalizmus konvergenciájára, az ideológia területén való békés egymás mellett élésre vonatkozó téziseket az antikommunisták abban a reményben hirdetik, hogy sikerül gyengíteniük a forradalmi erők egységét, és sikerül megzavarni soraikat. Az imperialista államok féktelen kampányt folytatnak a Szovjetunió és a szocialista tábor ellen, propagandaakciókat, politikai diverziót szerveznek. Az imperialista körök ezen a téren nem ismernek el semmilyen jogi vagy erkölcsi tilalmakat, korlátozásokat. Az SZKP XXIV. kongresszusán a szocialista és a burzsoá ideológia közti harc számos kérdése közül a legfontosabbakat és a leglényegesebbeket vitatták meg. Ezzel kapcsolatban az SZKP Központi Bizottságának tevékenységéről beterjesztett beszámoló hangsúlyozza „...mint ismeretes, ma a demokrácia kérdései állnak a szocializmus és a kapitalizmus világa közti ideológiai és politikai harc központjában ... Nagy figyelmet szentelünk a kommunista párt vezető szerepére vonatkozó tanítás továbbfejlesztésének. Közismert tény, hogy a forradalmi mozgalom az új társadalom építésének egyik alapkérdése. Ma a marxisták—leni- nisták és a reformisták közti harc egyik legfontosabb kérdése a kommunista párt vezető szerepe lett“. Az SZKP XXIV. kongresszusa szerint ezek az ideológiai harc leglényegesebb kérdései. A harc fő iránya A két ellentétes világnézet közti harc legfontosabb és legégetőbb kérdéseit az előbbiekben felsoroltuk, de időnként új problémák is felmerülnek. Helyesebben, a történelmi viszonyoktól és a nemzetközi fejlődés specifikus vonásaitól függően az ideológiai harc fő kérdései közül mindig mások kerülnek előtérbe. így pl. a csehszlovákiai 1968—1969-es események után a kommunistaellenes propaganda a szocialista államok barátsága és együttműködése gyengítésére helyezte a fő hangsúlyt. Diszkreditál- ni akarták a proletár internacionalizmus alapelveit és nacionalizmust terjesztettek. Lenin jubileumának előestéjén az antikommunizmus elleni ideológiai harcban Lenin elméleti hagyatéka védelmének kérdései kerültek előtérbe. Az Egyesült Államok indokínai agresz- sziója szükségessé teszi, hogy az ideológiai harcban nagyobb gondot fordítsunk a militarizmus ideológiájának leleplezésére. Amikor Lenin kidolgozta a proletariátus ideológiai harcának stratégiáját, nagy jelentőséget tulajdonított az ideológiai harc fő irányvonala meghatározásának, és azon kérdések korai felismerésének, melyek a jövőben a két ideológia harcának központjába kerülnek. Említettük már, hogy a mai ideológiai harcban milyen nagy jelentősége van a társadalom jövője problémájának, a szociális prognózisnak. A prognózis egyre nagyobb jelentőségű és olyan eszköz, amely lehetővé teszi, hogy előre lássuk az ideológiai harcban bekövetkező fordulatokat. A prognózis rendszerint abból a tényből indul ki, hogy bizonyos társadalmi jelenségek megismétlődnek, és ez az ideológiai harc számos nézőpontjára is érvényes. Ezzel kapcsolatban említsük meg azokat a tényeket, amelyek azért váltak mindennapi jelen ségekké, mert állandóan megismétlődnek. Észre kell venni, hogy az antikommunizmus aktivizálódása összefügg a Szovjetunió belpolitikai életével, és a nemzetközi politikai mozgalom fontos eseményeivel. A nagy antikommunista kampanyokat rendszerint különböző jubileumok, a pártkongresszusok, a nemzetközi politikai tanácskozások időpontjához időzítik. Ezek keretében ellenfeleink provokációkat hajtanak végre, szovjetellenes támadásokat indítanak, kommunistaolle- nes összejöveteleket stb. rendeznek. Nyilvánvaló, hogy az SZKP XXIV. kongresszusának dokumentumai az egész világ figyel, mének központjában állnak, és a legközelebbi években a két ideológia kiéleződő harcának központi momentumai lesznek. A marxista—leninista elméleti gondolkodás a társadalomtudomány problémáinak széles frontján folytat harcot a burzsoá ideológia ellen. A marxisták—leninisták a kezdeményezők a marxizmus—leninizmus ideológiai ellenségeivel folytatott éles vitában. A XXIV. kongresszus határozatának megvalósítása megköveteli, hogy előre meglássuk az imperializmus diverzióit, már csírájában leleplezzük az antikommunista elméleteket, hogy ne hatolhassanak az emberek tudatába. Ebből a szempontból nagyon fontos az antikommu- nista propaganda központjaiban végbemenő ideológiai folyamatok tanulmányozása, a kialakulóban levő új koncepciók, eszmék és hangulatok leleplezése. Az akcióegység a siker biztosítéka A burzsoázia ideológiai rendszerében a nézetek sokféleségét, a különböző irányzatok sokaságát az emberek eltérő szociális körülményeivel magyarázzuk. Helytelen lenne, ha az irányzatok sokaságát egyszeri jelenségnek minősítenénk. A kommunisták határozottan fellépnek az imperialista ideológia ellen, amely igazolja a hódító háborúkat, a monopóliumok és a politikai reakció of- fenzíváját. Egyúttal megértik és támogatják a demokratikus mozgalmakat és haladó irányzatokat a mai burzsoá társadalomban. Az imperialistaellenes és demokratikus irányzatoknak a marxizmushoz való viszonya nem egyértelmű. Nem téveszthetjük szem elől, hogy a burzsoá ideológia lényegében a kommunizmus elleni harc funkcióját tölti be. Ez azonban nem zárja ki a nem marxisták közti nézetkülönbségek lehetőségét. Vannak köztük emberek, akik nem értenek egyet az anti- kommunizmussal, elutasítják a szélsőséges megnyilvánulásokat, fellépnek a mai imperializmus politikájának antiszov- jetizmusa és antidemokratiz- musa ellen. Ezek az emberek szövetségeseink az imperializmus elleni harcban. A burzsoázia uralkodó osztálya ideológiájának keretében — elsősorban az imperial izmus korszakában — egyre jobban elkülönül egy új demokratikus (nem marxista) irányzat az imperialista burzsoázia politikai irányvonalától és politikai platformjától. Ebből adódik az a szükségszerűség, hogy a szocialista és a demokratikus erőknek akcióegységben kell harcolniuk az antikommunizmus ellen. Az antikommunizmus a demokrácia és a haladás ellensége. Lenin azt tanította, hogy nem szóbeli megállapodásokat és biztosítékokat akarunk elérni, hanem azt, hogy valamennyi demokratikus erő reálisan részt vegyen az imperializmus és a monopóliumok uralma elleni harcban. Határozottan harcolt a kizsákmányo- lók ideológiájának minden megnyilvánulása ellen. Egyúttal azonban hangsúlyozta, hogy a nézetkülönbségek ellenére egységes politikai blokkba kell egyesíteni az összes szocialista, demokratikus és haladó erőt a reakció, a monopóliumok és a háború elleni harcban. N. KAJZEROV, a tilozófiai tudományok doktora A munkásmozgalom krónikása K ilencven évvei ezelőtt — 1882. január Bán — született Ivan I) 1- bracht cseh író, publicista, a munkásmozgalom harcosa, a kommunista párt egyik alapítója, az újkori rseh próza legigényesebb művésze. Tolla fegyver volt, olyan fegyver, amilyent életművének egyik legjelentősebb alkotásában, a Nyikola Suhaj, a betyár című regényében örökített meg: „S a fegyver minden évben egy mákszemnyivel feljebb emelkedik a mélységből, s ha majd egész hosszában megcsillan a nap sugarában, új Oleksza Dovbus támad a világon, népek örömére, uraknak vesztére. Gj Oleksza Dovbus, aki harcolni fog az igazságért és megbosszulja a sérelmeket.“ Előbb szocialista lapok, majd 1920-tól 1929-ig a Rudé právo szerkesztője volt. Első műveiben, az akkori cseh irodalmi fejlődést erősen befolyásoló anarchizmus hatására, előszeretettel foglalkozott a társadalmon kívül élő emberekkel, csavargókkal, komédiásokkal, de csakhamar felismerte a kor és a társadalom valódi problémáit, a proletariátus igazát, a dúsak döly- fét és a szegények keserűségét, a kárpátaljai nép szellemi és testi nyomorát és a kommunista elvszerűségével, az íróművész realitásával ábrázolta korát és a kor harcait. A valóságélményből született a cseh proletár irodalom első jelentős és maradandó alkotása. Olbracht Anna című regénye, ez a mindent megmutató és leleplező korrajz, ami nem csupán azt ábrázolja. hogyan nemesedett igazi forradalmárrá, az osz- tálvharc katonájává egy falusi prnfetárlány, hanem leleplezi a húszas évek cseh valóságát, a fiatal állam urainak, harácsoló tőkéseinek aljasságát, megmutatja a dolgozók csalódását és a jobb jövőért indított küzdelmének néha megtorpanó, de mindig újult erővel előre törő lendületét. Ez a műve a realista ábrázolás nagyszerű példája. Mellőzi a lírát, a valóság kemény anyagából vési, robbantja ki mondanivalóját, nemcsak láttat, jelent, de ítél is. nem brokátfüggönyökkel szigetelt „írói műhelyben“ álmodja meg regénye hőseit, hanem cselédszobákban, mozgalmi gyűléseken, tüntetéseken keresi fel és ismeri meg őket. Az olvasó ma is úgy érzi, hogy Anna és Maňa, Toník és Ouhrabka valóban éltek és úgy éltek, úgy harcollak, ahogy azt az író megörökítette. Nemcsak érezzük, de tudjuk, hogy abban az időben Tonik, a Kolben-gyár munkása, valóban csak egy žižkovi padlásszobában lakhatott, nemcsak érezzük, de tudjuk, hogy Dadla „kisnsz- szony“ és a kor minden cselédnyúzó „kisasszonya“ létezett, mint ahogy léteztek Habrman miniszterek és fan- dák képviselők is. De ez a regény dokumentum fontosságú a hazai munkásmozgalom történetében is, mert szépítés nélkül mutatja be nemcsak azt a harcot, amit a proletariátus, az agrárpárti nagybirtokosok és a nemzeti demokrata bankárok ellen vívott, hanem azt a küzdelmet is, amit a szociáldemokrácia jobb szárnya, az op portunista megalkuvók ellen kellett folytatnia. Az író a tudatos forradal- miság hirdetője volt. Nemcsak az Anna, de a Vándor- cirkusz című regényében is elítélte az egyéni lázadást, megmutatta annak céltalanságát és bebizonyította a tudatos forradalmiság szükségességét. Megmutatta, hogy a cseh forradalmi munkásság, szovjet elvtársai példáját követve, hogyan szakított a munkásosztály érdekeit eláruló szociáldemokráciával és hogyan alakította meg az új típusú, harcos, minden megalkuvástól mentes kommunista pártot. Napjainkban Oleksza Dovbus fegyvere már egész hosz- szában csillog a nap sugarában, Anna és Tonik gyermekei új országot, új rendet építenek, de a dolgozók számára. a szocialista ember számára ma is koruarancs az író biztató, le!kes»*ő kiáltása: Előre! PÉTERFI GYULA Molnár János Jelvétele
