Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-27 / 22. szám, csütörtök
Miről ír a világsajtó? Georgij Ratiani a Pravdában 894S 0 #1 4M elemzi az imperialista államok I r (Sri egymáshoz fűződő viszonyában ^ *" mutatkozó ellentmondásokat és megállapítja, hogy „a kapitalista világban a partnerek mind nagyobb gyanakvást tanúsítanak egymás iránt“. Noha a NATO, valamint Amerika és legfőbb európai partnerei részéről számtalan nyilatkozat hangzik el az „atlanti szolidaritásról“, már több mint két évtized óta bonyolult politikai harc folyik köztük. A nyugat-európai fővárosokban és Tokióban tisztázni szeretnék, hogy mennyire komolyak Washington szándékai a stratégiai fegyverzet korlátozásával foglalkozó tárgyalásokon, hajlandó-e Washington továbblépni a fegyverkezést hajsza korlátozásának útján, vagy felülkerekednek Amerikában a legelvakultabb militarista erők; mit jelent Washington Peking felé fordulása? — írja Ratiani. Mint a NATO tanácsának decemberi ülésszaka, valamint Nixon és a nyugat-európai vezetők találkozásai bizonyítják, Washington fékező hatást akar gyakorolni az Európában végbemenő folyamatokra. A cikk szerzője megállapítja: bármilyen bonyolultak és ellentmondásosak is a legfőbb kapitalista államok kölcsönös kapcsolatai, korunknak egyik igen fontos változása az, hogy Washington már nem képes rákényszeríteni politikáját partnereire a szocialista államokhoz fűződő kapcsolatok kérdésében. TrybuiKi I udu mmikastí,us“című ci^ében ér‘ xryDuna luqu ,,m itnuui munkastílus“ című cikkében értékelte Edward Gierek és Piotr Jaroszewicz tavaly januári szczecini és gdanski látogatásának, s a munkásokkal lezajlott találkozójának jelentőségét. „Ezek a találkozók — mutat rá a lap — meggyőzően bizonyították, hogy a LEMP új vezetése határozottan elvetette azoknak az embereknek a munkastílusát, akiket túlhaladott az élet, akik nem igényelték a párt és a munkásosztály kollektív bölcsességét, s éppen ezért meg kellett válniok a párt politikai bizottságában betöltött tisztségüktől. A tavalyi tanulságokra emlékezve megállapíthatjuk — írja a lap —, hogy a célok elérésének politikai-társadalmi feltétele: a pártélet lenini normáinak tiszteletbentartása, a párt tömegkapcsolatainak és a széles rétegekkel folytatott kozultációnak erősítése. A lenini munkastílus tevékenységünk tartós elemévé vált. A társadalom széleskörű elismerésével találkozott, erősíti a párt tekintélyét, —■ a párt iránti bizalmát“ — írja befejezésül a Trybuňa Ludu. ABC A spanyol monarchista lap arról számolt be, hogy egy brazíliai katonai bíróság megszüntette az eljárást a felforgatással vádolt egyházi személyek és világi hívők ellen. A brazil légierő hadbíróságának ügyésze kérte, hogy helyezzék irattárba annak az 1969-ben kezdett pernek az aktáit, amelyben a vádlott Waldir Calheiros de Novaes, Volta Redonda püspöke, két pap és húsz világi személy volt. Az említetteket, akik valamennyien brazil állampolgárok, azzal vádolták, hogy „felforgató cselekményeket hajtottak végre“ Volta Redondában és környékén. A legfőbb vád az volt, hogy az úgynevezett terrorista csoportok egyházi épületekben tartottak összejöveteleket, s ezeken felforgató terveket dolgoztak ki a püspök és a papok tudtával. A katonai ügyész most a vád elejtését indítványozva leszögezte, hogy az iratokból kiderül: valójában „nem követtek el az állam biztonsága ellen bűntetteket“, hanem a püspök — jószándékúan, de az eszközök megválasztásában teljesen megtévedve — „helytelenül értelmezte a brazil problémákat“. Ugyanígy munkatársai is, akik „alaposabb vizsgálódás nélkül a marxizmus hamis útjai felé vonzódtak“. Az amerikai hetilap az elnökjelöltségért küzdelembe lendülő demokrata párti politikusok álláspontját veszi szemügyre. Edmund Muskie szenátor elismerten a vezető jelölt. Nyugodt, megfontolt embernek állítja be magát, aki óvakodik az elsietett döntésektől, bár azt vallja, hogy az ország rossz helyzetben van. Inkább a „liberálisokra“ épít, mint azt korábban sokan gondolták. Hubert Humphrey szenátor a tapasztalatait hangoztatja, s azt, hogy tanult a vereségekből. Henry Jackson szenátor erős védelmet sürget az Egyesült Államok számára, ellensége a Szovjetuniónak. Izrael-barát, kiáll az integrált iskolákba való autóbuszozás ellen. John Lindsay első számú célpontja a városok. Azzal az érvvel, hogy ő, mint New York polgármestere, ismeri a nagyvárosok igazi problémáit. George McGovern szenátor elsősorban a fiatalokra és a nagyon „liberális" demokratákra támaszkodik. Jelszava: Ki Vietnamból! George Wallace alabamai kormányzó jelenleg, mint demokrata jelölt szerepel, de valószínűleg megalakítja saját pártját. Eugene McCarthy volt szenátor amiatt támad sok demokrata politikust, hogy nem állították meg a vietnami háborút a 60-as években. Veszélyt jelenthet a demokraták számára, ha negyedik pártot alakít. Edward Kennedy szenátor kijelentései, hogy nem kíván jelöltként fellépni, egyre elfogadhatóbbak. A küzdelmet azonban nagyban befolyásolja. Néhány támogatója még arra számít, hogy egy zátonyra futó demokrata konvenció Kennedyhez fordul, ez azonban nem valószínű. * PARIS MATCH . Paris Match című francia polgári folyóirat A „félelem városa“ címmel képes riportot közölt New Yorkról, a nyugati világ „legvirágzóbb“ városának életéről, arról a városról, amely a jelenkori kapitalizmus fellegvárának és „kirakatának“ számít. Nézzük például a riport két alcímét: „Húszezer alkoholista lakónegyede“. New Yorkban 30 000 rendőr működik, de még így is kevesen vannak“. A bűncselekmények valósággal elárasztják New Yorkot — írják a folyóirat tudósítói. — A statisztika aggasztó: csupán júliusban 126 gyilkosság, 215 erőszakos cselekmény, 7120 fegyveres rablás, 3280 verekedéssel és sebesülésekkel járó támadás, 15 951 egyéb támadás és 8576 autólopás történt, nem számítva azokat a bűncselekményeket, amelyekre sohasem fog fény derülni". Az utcákon, a parkokban, a kapualjakban, a liftekben, a gazdagok negyedeiben és a nyomornegyedekben egyaránt — csaknem mindenütt történnek rablási kísérletek. „New York alkalmatlanná válik az életre" — állapítja meg a Paris Match. Ma még igen sok New York-i lakos ábrándozik arról, hogy elhagyja a várost, ahol minden egyre súlyosbodó problémává lett. Sajtótudomány TANULMÁNYOK A SAJTÓ. A RÄDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ KÖRÉBŐL T Hlán még sehol és soha nem beszéltek annyit a sajtó, a rádió és a televízió szerepéről, mint nálunk, az 1968—69-es időszakot követően. Jogosan. Az említett években a gyakorlatban tapasztathattuk, hogy a sajtó, a rádió és a televízió valóban nagyhatalom. Nem rendelkezik nukleáris töltettel, nincs állig fel- legyverezett hadserege. Módszere sem háborús. A betű, a szó a fegyvere. E mindennél erősebb eszköz azonban legyőzhetetlen. Az, akinek a kezében van az sok egyéb mellett elcsavarhatja az emberek fejét, zavart, nyugtalanságot kelthet, elhazardírozhatja akár egy ország sorsát. Ugyanakkor — ha akarja — megnyerheti az emberek szívét, lelkét, lehet tettekre ösztönző, lehet az igazság bajnoka, lehet megbízható tájékoztató, maradéktalanul teljesítheti a nevelő, a szervező és az agitátor szerepét. Rendkívül nagy szerepe és hatásköre ellenére, a tömegtájékoztató eszközökről szóló irodalom még mindig nagyon szegényes. És — különösen a csehszlovákiai magyar sajtó esetében — igen sok kívánnivalót hagy maga után az újságírói- utánpóílás-nevelés. Ilyesmi tulajdonképpen nincs is. Újságíróink többnyire különféle munkahelyekről, különféle előképzettséggel kerülnek a lapokhoz. Menet közben sajátítják el a szakma fortélyait, válnak szakemberekké, ismert és elismert, újságírókká. Nem szerencsés, illetve nem felel meg az igényeknek már a starthelyzetünk sem. És ez nem csupán csehszlovákiai magyar sajátosság. Az újságírói-után- pótlás-nevelés világviszonylatban sem áll azon a szinten, ahol — a szakma fontosságából eredően — állnia kellene. Az új ságírók képzésére szánt ráfordítás úgyszólván sehol sincs arányban azzal a roppant nagy felelőséggel, amely a tömegtájékoztatási eszközök munkatársaira hárul. Celesleges hasonlítgatni és ■ fontossági sorrendet meghatározni. A maga nemében mindegyik szakma egyformán fontos és értékes. Talán mégsem árt azonban, ha arra utalunk, hogy a mérnök, az orvos, a pedagógus és a többi szakember képzése az egyetemeken és a különféle szakiskolákon három, négy, öt, sőt hat évig tart. Széles körű, rendszeres és hasonló időtartamú képzést érdemelnének azok is, akik százezrekhez szólnak, és naponta befolyásolják a közvéleményt, az emberek tudatát. Annál is inkább, mert ahhoz, hogy jó munkát végezzen, az újságírónak éppen úgy meg kell ismerkednie a társadalmi és az emberi lélek szerkezetével, mint az orvosnak az anatómiával, a mérnöknek a gépekkel, a pedagógusnak a nevelés- és fejlődés lélektannal stb., stb. Bár a tömegtájékoztatási eszközök kutatásának előtörténete — számos egyéb modern tudományágéhoz hasonlóan — egészen a görög tudománytörténet klasszikus koráig nyúlik vissza, (gondoljunk az akkori retorika fejlettségéreJ, a mai értelemben vett empirikus jellegű kommunikációs kutatás azonban még gyermekcipőben jár. Megszületését annak köszönheti, hogy a kormányok az első világháború során felismerték a propagandának a lakosság és a hadsereg erkölcsére tett hatását. A modern kommunikációs kutatás tulajdonképpen azzal kezdődött, hogy Laswell, amerikai kutató, akit e terület első szakemberének tekinthetünk, az első világháborút követően hozzáfogott a háborús propaganda tényanyagának és tanulságának a feldolgozásához. A hasonló jellegű marxista igényű munka a Szovjetunióban a húszas években indult meg. Az újságokra és a rádióra vonatkozó kutatásoktól kezdve a társadalmi szerkezet és a beszélt nyelv kapcsolatának problémáin át egészen a tömegtájékoztatási eszközök korszerű modelljének kidolgozásáig a legkülönfélébb témákon dolgozott a szociológusok és a pszichológusok egész serege. A személyi kultusz eluralkodása azonban ezt a tudományágat is elsorvasztotta. A tömegtájékoztatási eszközökre vonatkozó kutatás csak az utóbbi években indult meg újra. A munka — kisebb-nagyobb időeltéréssel — a szocialista országok mindegyikében általában azonos modell szerint történik. A z első időszakban valamennyi tömegtájékoztatási eszköz felismeri annak szükségességét, hogy közönségét az eddiginél tudományosabb módszerekkel is megismerje. Rendszerint kezdetleges eszközökkel különféle felméréseket végez, hogy munkájáról megtudja a közönség (olvasó, hallgató, néző) véleményét. A második időszakban a kutatásra irányuló kezdeményezés intézményessé válik, felhasználja ’ az előbbi fázisban nyert eredményeket, valamint a szociológiai és szociálpszichológiai kutatások eredményét és módszerét. A harmadik időszakra az jellemző, hogy a témakörök önállósulnak, a kutatás differenciálódik. Mi jelenleg többnyire az első időszaknál tartunk. Nincs gazdag sajtótudományunk, nincs megfelelő szakemberképzésünk. Ám egyre nagyobb méreteket ölt a hiány érzete, egyre többen ismerik fel: itt az ideje, hogy tudományosan foglalkozzunk a tömegtájékoztatási eszközök szerepével, és a többi fontos szakmához hasonlóan történjék az újságírók nevelése. Erre következtethetünk egyebek között a mostanában már gyakrabban megjelenő sajtótudományi közleményekből is. A minap dr. Jozef Virčik: Obsahová analýza (Tartalmi elemzés) című kötetét hozta meg a posta. Ez az úttörő jellegű munka számunkra elsősorban azért hasznos, mert a kerületi lapok (Hlas ľudu, Smer, Východoslovenské noviny), a járási lapok (Nitriansky hlas, Cieľ, Zemplínske noviny] valamint a helyi jellegű lap (Večerník) mellett — mint magyar nyelvű központi lapról — az Üj Szóról ad szinte mindenre kiterjedően tudományos elemzést. Az 1967—68 as Időszakot alapul vevő tanulmány lényegében azt mutatja be, hogy az említett időszakban lapunk milyen újságírói műfajokban publikált, és egy-egy témával milyen terjedelemben foglalkozott. Az elemzés külön értéke, hogy viszonyít, a kimutatott adatokból levonja a tanulságot, egyben előre tekint, irányt mutat. Az Új Szóról szóló első tu- dományos igényű elemzéssel szinte egyidőben kaptuk meg a Magyar Sajtó Kiskönyvtára című sorozat köteteit. Az 1967-ben indult sorozatban eddig összesen nyolc kötet jelent meg. (Gombó Pál: Bevezetés a sajtóismeretbe, dr. Lér Ferenc: Sajtójogi ismeretek, Bencédy József: Nyelvművelő tanácsok, József Farkas: A Magyar Tanácsköztársaság sajtója, Szecs- kő Tamás — dr. Cserés Miklós — Turdos András: Az élőszó eszközeivel (Újságírók a rádióról), Mat űz József né — Márványt György — Pacsay Vilmos — Sándor György — Vértessy Sándor — Vitray Tamás: Kép- P&1 — szóval (Újságírók a televízióról J, dr. Fodor Gábor: Újságírás és erkölcs, valamint legutóbb a Sajtótudományi közlemények./. Az említett kiadványok azért jók, és azért hívjuk fel rójuk a figyelmet, mert bepillantást nyújtanak a sajtó, a rádió és a televízió műhelytitkaiba, és olyasmivel ismertetik meg az olvasót, ami nemcsak a tömegtájékoztatási eszközök dolgozói, hanem mindenki számára tanulságos. Különösen a rádió és a televízió szerepével foglalkoznak sokat. Íme néhány — önmagában is sokat sejtető — fejezetcím: A rádiózás tudomá nyos kutatásáról, A rádiós újságírás sajátosságai, A tájékoztató tévé, Politika a képernyőn, Életközeiben, Együtt a közönséggel, A személyiség varázsa stb. A dolgozatok a szociológia és a lélektan szempontjából a két „konkurrens“ között a különbséget többek között abban látják, hogy a televízió általában jobban leköti a figyelmet mint a rádió. Az utóbbit ezért használjuk gyakran hang-háttérnek: működtetjük, közben mással is foglalkozunk. A fantáziát, a képzeletet is a rádió mozgatja meg jobban. A televízió képei viszont mélyebben bevésődnek az emlékezetbe, mint a rádió hangos közlései. A televízió a képet készen szállítja. A rádió az intim egyénhez fordul. Szavainak áradása és zenei műsorainak bősége gyakran olyan nyugalmat teremt, amelyben szabadon szárnyalhat a képzelet. A televízió inkább elszakít bennünket saját magunktól. Az erősebb jogán személyünkre telepszik. Intellektuális szempontból a rádió a könyvhöz áll közelebb: az absztrakciók, a fogalmi gondolkozás síkján marad. A televízió maga a konkrétum. A rádió és a televízió konkurrenciája mégsem olyan óriási, mint himlők. Mivel eszközeik és hatásuk különböző, és mindkettő más-más szükségletet elégít ki, valójában nem is jelentenek egymásnak konkur- renciát. A televíziós készülékekkel szinte már teljesen telített országokban a rádióhallgatók száma például kezdetben csökken, aztán — különösen akkor, ha a rádió felismeri, hogy a televízió korában mit vár tőle a hallgató — ismét felfelé ível, és egy viszonylag magas szinten állandósul. klom szükséges félteni az újságok jövőjét sem ... A kötetek egyértelműen bizonyítják, hogy a rádió és a televízió „kényelmesebb“, mint az újság. A rádió és különösen a televízió azt az érzést kölcsönzi, hogy jelen vagyunk az eseményeknél. Ráadásul az egyiknek is másiknak is óriási előnye a gyorsaság. A nyomdai munka és a terjesztés áttételeivel lelassított újság a hírközlés tekintetében sose veheti fel a versenyt az elektronikus eszközökkel. Ha az újság jelentősége mégsem csökken, az elsősorban annak tulajdonítható, hogy az elektronikus tömegtájékoztatási eszközökkel szemben számos előnnyel rendelkezik. Egyik nagy előnye például az, hogy mindenki kénye kedve szerint bánhat újságjával: zsebre dughatja, magával viheti, cikkeit akárhol, akárhányszor elolvashatja. Másik nagy előnye a térbeliség. Ha akarom élőiről, ha akarom hátulról vagy a középéről kezdem el olvasni. írásai között tetszés szerint válogathatunk, magunk szabhatjuk meg az olvasás sebességét és ütemét. Mindemellett legnagyobb előnye abból a beállítottságunkból adódik, hogy az eseményről nemcsak értesülni akarunk. Tudni, érteni szeretnénk azok összefüggéseit, okait is. Az ilyen irányú igény kielégítésére viszont az újság látszik megfelelőbbnek. A legújabb felmérések szerint a televízió növeli a politika iránt az érdeklődést, az eseményekről azonban sokkal helyesebb képe van azoknak, akik újságot is olvasnak. Adatok bizonyítják azt is, hogy az emberek az újságoknak ma már többnyire nem az úgynevezett „szórakoztató“ anyagát, hanem az informatív jellegű, felvilágosító és állásfoglaló Írásait olvassák. Szórakoztatónak elsősorban a televíziót tekintik. A sajtótudomány legújabb kutatásának másik nagy tanulsága az, hogy az elektronikus tömegtájékoztatási eszközök igen alkalmasak az érdeklődés felkeltésére. Az érdeklődést megfelelően azonban többnyire csak az újság elégíti ki. Az említett írások arról győznek meg, hogy a tömegtájékoztatási eszközök nem egymás rovására, hanem egymás előnyére fejlődnek. A sajtó és a televízió előtt egyaránt szép jövő, nagy lehetőség áll. Dolgozóinak nélkülözhetetlenül fontos, hogy tudományágukat alaposan megismerjék. BALAZS BÉLA 1972. I. 27.
