Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-16 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó
Ha már nincs hó, legalább idézzük i havat. Az Ogonyok riporterei, A. Bocsinyin és U. Krivonoszov hangulatos képes riportot készítettek a havas tájakról, emberekről a hóban és a természet szépségeiről. Pillanatfelvételeikből mutatónk be néhányat. Akik tehetségre vadásznak A „harmadik világot“ a legkülönbözőbb módszerekkel fosztogatják. A legismertebbek és a leggyakrabban bíráltak közé tartoznak a nemzetközi kereskedelem egyenlőtlen feltételei. A fosztogatásnak azonban más formái is vannak. A fejlett tőkésországok ma a volt gyarmatokon levő munkaerő kizsákmányolásának „korszerűsített'1 módszereit alkalmazzák — kivándorlásra ösztönzik a magasan kvalifikált szakembereket. Az utóbbi tizenöt évben a Nyugat, főleg az Egyesült Államok Igyekszik külföldön szakembereket toborozni. (Ezt a jelenséget „a szellemi kapacitás kiáramlásának“ is szokták nevezni.1 Ez főként azzal magyarázható, hogy sok fiatal fejlődő ország nem tud ugyanolyan feltételeket biztosítani felsőfokú képzettséggel rendelkező szakembereinek, mint amilyeneket az iparilag fejlett országokban kínálnak nekik. Az iparilag fejlett országok komoly anyagi eszközöket takarítanak meg, amikor olyan szakembereket foglalkoztatnak, akiknek hosszú ideig tartó tanítása az ő részükről semmibe sem került, vagy akikről csak az oktatás egy jelentéktelen időszakában gondoskodtak. A megtakarítás minden egyes orvos esetében 20 0G0 dollár, elismert tudományos munkatársak esetében pedig jóval több. Egyes felmérések szerint az Egyesült Államok 1949 és 1907 között kb. 4 milliárd dollárt takarított meg Ilyen módon, s ez megközelítően egyenlő 100 000 orvos, mérnök és tudományos munkatárs képzésének költségeivel. Az afrikaiakat mindeddig viszonylag kevéssé érintette ez a folyamat. így az amerikai bevándorlási intézmények jegyzékei szerint 1962 —1966 között az Egyesült Államokba érkezett 59 800 magasan kvalifikált bevándorló szakember közül csupán 520 volt az afrikai mérnökök, tudományos dolgozók tudósok, orvosok, fogorvosok és ápolónők száma. Ez azonban csak a reális valóság egyik oldala. A „harmadik világban“ az afrikai országok a kvalifikált szakemberek száma tekintetében a legszegényebbek közé tartoznak. Ezért nem lehet ösz- szehasonlítani ezeknek az államoknak a helyzetét, amelyek gyakran csak néhány száz vagy mindössze néhány tucat szakemberrel rendelkeznek, az olyan országok helyzetével, mint lu- dia vagy Argentína, ahol az egyetemi végzettségű szakemberek száma objektíve is meghaladja a hazájukban rendelkezésükre álló munkalehetőségeket. De ha elemeztük a tudósok és a szakemberek kivándorlásának az utóbbi országokban jelentkező tendenciáit, akkor kiderül, hogy „a szellemi kapacitás kiáramlása“ növekvő veszélyt jelent a „harmadik világ“ számára. Az új amerikai bevándorlási törvény ugyanis a „harmadik világ“-beli szakemberek fokozott csábításának jogi eszköze. Ez a törvény 1968. július 1-én lépett érvénybe, s a szakemberek esetében a nemzeti hovatartozás kritériumát a szak- képzettség kritériumával váltotta fel. A bevándorlás területén alkalmazott angol politika többé-kevésbé a „lefölözésnek“ ugyanezt az elvét utánozza — főleg a gazdasági viszonylatban leg- rentábilisabb szakemberek előtt nyitja meg a kaput. (JEUNE AFRIQUE) Shakespeare-musical Dr. Stanley Hamilton, az észak-texasi állami egyetem professzora elkészítette Shakespeare „Tévedések vígjátéka“ című művének musical változatát, amelyben a lányok spanyol-mexikóiak, a herceg egy gengszterből lett seriff és Ephesus egy kaliforniai bányászváros az 1870-es években. Dr. Stanley Hamilton, az észak-texasi állami egyetem beszéd és dráma osztályának igazgatója az egyetem zeneiskolájának egyik végzett hallgatója segítségével szabályos vadnyugati történetet készített Shakespeare művéből. (THE DAILY TELEGRAPH) mekeket egyaránt. A hódítók felperzselték falvaikat, aki pedig megmenekült, meg kellett fogadnia, hogy nem eszik többé emberhúst. Az emberhús fogyasztása a puka-pukák számára nemcsak éhségük csillapítását jelentette. Kannibalizmusukhoz különféle babonás elképzelések járultak. Azt tartották, hogy áldozataik húsával beléjük költözik annak bátorsága, ereje és okossága. „A királyoknak különleges előjoguk volt — mondja tovább Lapuna. Csak őket illette az a kiváltság, hogy leölt ellenségük agyvelejét a koponyaba fúrt lyukon át kiszívhatták. Ezáltal alattvalóik szemében le- győzhetetlenné váltak. A puka-pukák nem ismerték el a gyenge uralkodót. Ezért a királyok úgy döntöttek, hogy meghalnak, „öljetek meg és egyétek meg a húsunkat — parancsolták alattvalóiknak —, hogy erőnk tovább éljen bennetek!“ A falusiak engedelmeskedtek és a lakoma után megtisztogatták királyaik csontjait, a csontvázakat ismét összeállították, s liángyökerekkel bambuszállványhoz erősítették. A puka-pukák még ma is vad táncokat lejtenek e bor- zongtató színtéren. Arcukat és testüket élénk színekkel mázolják be. Fejüket kazuár — a strucchoz hasonló madár — tollából készült paróka díszíti. Ujjaikra borotvaéles bambuszkörmöket erősítenek. „Ez a „gatsa“ — magyarázza az idős pápua —, csupán bevezető tánc az ünnepi lakomához. Ma már csak hagyományos szertartás.'4 (QUICK). A táncosok ujjain éles bambuszkörmök ékeskednek A pápuák vad táncot lejtenek az ünnepi lakoma előtt. Mint a kísértetek úgy himbálódznak a bambuszru- dak között hatalmuk jelképeivel díszítve: a fonott szíjból készült uralkodópálcával és az utolsó ellenségük hamvait tartalmazó tökből készült edénnyel. Ha az Asa- rovölgyében szél kerekedik, a két király csontváza ütemes táncot lejt. Huszonhat év óta. Nyugalmukat senki sem zavarja. „Sírjuk“ a világ végén áll: 0j-Guinea délkeleti részén, a pápuák földjének egyik kis falujában, a szinte áthatolhatatlan trópusi őserdők közepén. Vad harcosok őrzik e csontvázakat éjjel-nappal. Az asszonyok kecskezsírral kenegetik a csontvázizületeket, hogy hajlékonyak maradjanak. A puka-pukák, az új-guineai utolsó emberevők utódai jól tudják, mit köszönhetnek királyaiknak. Egy idős pápua elmondja a királyok történetét. Lapuna az idős férfi neve, ami bölcset jelent, s 70 évével valóban matuzsálemnek számít itt az őserdőben, ahol a gyilkos éghajlat miatt a bennszülöttek átlagos élettartama 25 év. „Amikor fiatal voltam ezt a völgyet“ a „borzalmak völgyének“ nevezték — mondja Lapuna. Az idegen, aki betette ide a lábát, nem hagyta el többé élve. Csak úgy hemzsegtek itt a kannibálok. A sűrűségben leselkedtek kőhusángjukkal. Egy csapással agyonütötték áldozatukat, s azután a hátukon a táborba cipelték.“ Miután levágták áldozatuk fejét, a hullát földbe vájt tűzhelyen megfőzték. Jean Pierre Hallet, belga kutató egy ízben részt vett a kannibálok ünnepi ebédjén. „Azt mondták nekem, hogy sün- disznóhúst készítettek. Nagyon ízlett. A finomrostú vörösesbarna hús borjú, vagy malac húsára emlékeztetett. Csak később tudtam meg, hogy valójában mivel trak- táltak.“ Amikor a turisták ilyen elbeszéléseket hallanak, a hideg fut végig a hátukon. Nem hisznek az ausztráliai védnökségi kormány hivatalos nyilatkozataiban, amelyek szerint nincsenek többé emberevők Új-Guineában. Három évvel ezelőtt KeletA KANNIBÁLOK VÖLGYÉBEN Guinea hegyvidékén a bennszülöttek százai haltak meg valami titokzatos járvány következtében. A tudósok kimutatták, hogy a járványt már oszlásnak Indult emberi agyvelő fogyasztása idézte elő. Ezekben a hetekben a nyu- gat-guineai Daruban hét férfi állt a bíróság előtt. Beismerték, hogy leölt ellenségüket megették. „Képtelenség, nincsenek többé emberevők — állítja Lapuna, — valamennyit leölték: férfiakat, nőket, gyerondfürdtó a hóban **««•*0!*$ « «él et& Mint az aszfalton
