Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-07 / 289. szám, kedd

- Ö J FILMEK• ••••••••••••••ED WATERLOO (szovjet—olasz) Szergel Bondarcsuk — aki Tolsztoj Háború és béke című regénye filmváltozatának elkészítésével kivívta az egész világ elismerését — tovább boncolgatta az 1805-től 1815-ig terjedő évtized történelmi eseményeit s ennek eredményeként született meg a Waterloo című szovjetolasz koprodukciós film. Köztudott, hogy I. Napóleon francia császár a belgiumi Waterloonál vívta és vesztette el utolsó nagy csatáját s ezt már csak bukása és száműzetése követte. A nagyszabású történelmi filmben feléled egy régi emberi nagysággal és nyomorúsággal, dicsőséggel és bukással terhelt kor, amely a waterloo-i csatával éri el tetőfokát. A rendező azonban nem arra törekedett, hogy látványos szuperfilmet hozzon létre, mely a költségeket és a kivitelezést illetően felülmúlna minden eddigi nagyszabású vállalkozást. A Waterloo nem történelmi kosztümös film, hiszen az alkotónak nem az volt a célja, hogy monumentális jelenetekkel, látványossággal kápráztassa el a nézőt. Bár a filmből nem hiányoznak a nagyhatású tömegjelenetek (Napóleon hadseregének oroszországi menekülése, a Berezlnán való átkelés. Napóleon visszavonulása stb.), de ezek nem öncélúak — a mondanivaló alátámasztására, a történelmi összefüggések megértésiére szolgálnak. A rendezői szándéknak megfelelően a filmben Napóleont nemcsak mint hadvezért, hanem mint hatalmát vesztett embert ismerhetjük meg. Alakját Rod Steiger amerikai színész kelti életre — rendkívül egyénien. „Ilyen Napóleon még nem Jelent meg filmen — mondta róla Szergej Bondarcsuk —, hiszen Steiger játékstílusa igen sajátos, gyűlöl minden megszokott pózt és mozdulatot, állandóan rögtönöz a felvevőgép élőn." A film az olasz Dino de Laurentiis Cinematografica filmtársasággal közösen, nagy nemzetközi szereplőgárda közreműködésével készült. A főbb szerepeket amerikai, angol, jugoszláv, francia, olasz és természetesen szovjet színészek alakítják. Rod Steiger (Napóleon) mellett Wellingtont, a győztes hadvezért alakító kanadai Christopher Plumer egyénisége rendkívül erős. A filmben szerepet kapott: Oleg Vidov, Szergo Zakarladze, Orsón Welles. Vlrqina McKenna és még további 80 színész, valamint 3200 statiszta. (Emlékeztetőül: Napóleon legyőzött hadseregében 31 000 ember esett el, de a győztesek — poroszok, a-i™ )' ">'; e? Osztrákok — hadseregének sorai is megritkultak, 21 000 halott maradt a csatatéren. Ezért mondta Wellington a csata után: „Nem tudom, hogy ítél a történelem — győztünk-e, vagy mégis elvesztettük a csatát".) A film felvételei a szovjet Kárpátok lejtőjén, a csehszlovák—magv.ar—szovjet hármas határon fekvő Uzsgorod környékén készültek. A magas színvonalú háborús film végső kicsengése háborúellenes, s ez egyben a rendező, Szergej Bondarcsuk hitvallása is, mely a béke megbecsülését és védelmét sugallja. —fm— • Liz Taylor és férje, Richard Burton a főszereplő kettőse Peter Ustinov Mexikóban készülő új filmjének. Burton veszedelmes őrültet alakít, aki, a többi között, szakácsnak áll be egy elmegyógyintézetbe. • Mario Monicelli a rendezője Sofia Loren új filmjéne'k. Címe: A mortadella. A film kalandos szatíra a bürokráciáról. • Louis Dorey már megkezdte egyelőre XXX-el jelzett, tehát még cím nélküli új filmjének forgatását. Női főszereplője: Čaria Gravina. tmm AZ ATOMNYITÁNYTÓL AZ MHD-GENERÄTORIG V. I. Lenin nevéhez fűződik a Szovjetunióban az atomkuta tás kezdete. Az ő utasítására létesült Pétervárott az Állami Röntgenológiai Intézet, amely később a Szovjet Tudományos Akadémia, s egyáltalán az ország természettudományi és fizikai kutatásainak központjává vált. A Fizikai-Műszaki Intézel élén annak idején Abram Fjodoroviű Joffe világhírű tudós állt. Ebben az intézetben nőttek nagy tudósokká I. V. Korcsatov, Ny. Ny. Szemjonov, J. B. Hariton, B. P. Konsztantyinov, P. L. Kapica, A. P. Alekszandrov, A. t. Alihanov és további fizikusok, az atomkutatás úttörői. Ezt tudatosítjuk a Bratislavai Pihenés és Kultúra Parkjában minap megnyílt kiállításon, amely a Szovjet Tudomány és Technika Napjainak legnagyszerűbb rendezvényei közé tartozik Szlovákiában „Az atom az ember szolgálatában" nevű kiállítás meggyőzi a látogatót, hogy a mikrovilágba való hatolás, az anyag belső szerkezelének vizsgálata, az atommag rejtélyeinek feltárása, az elemi részecskék -sajátosságainak és kölcsönös hatásának leleplezése rendkívül kibővítik a világ legáltalánosabb törvényszerűségeitiek megismerését s egyben alátámasztja tudományos világnézetünket. Az atomkutatás élén V. I. Vernadszkij akadémikus a radioaktivitás tudományának egyik megalapítója és a radiokémia úttörője már 1922-ben így nyilatkozott: „Nincs meszsze az idő, amikor minden ember kezébe jut az atomenergia, az olyan erőforrás, amely lehetőséget nyit számára, hogy saját elképzelése szerint alakítsa ki életét". O. I. Kapica fizikus a világon A plazma kutatására szolgáló modellje elsőként dolgozta ki a nagy mágneses terek előállításának módszerét. 1927-ben L. V. Szkobelicin szovjet fizikusnak a világon elsőként sikerült megfigyelnie a kozmikus részecskék pályáját a Wilson-ködkamra segítségével. 1933-ban L. I. Mangyelstam és M. A. I.eontovics kidolgozták a radioaktív bomlás elméletét, amelynek alapelve annak idején még bizonytalan volt. Már akkor üzembe helyeztek egy gyorsítóberendezést, amely a proton-nyalábot 300 000 elektronvoltra erősítette fel. így folytathatnánk a szovjet kutatók egyre kimagaslóbb eredményeinek felsorolását az atomkutatás terén, egészen a második világháború utáni évekig, amikor például 1946. december 25-én a moszkvai Atomintézet tudományos munkatársai I. V. Kurcsatov vezetésével, az európai kontinensen elsőként kiváltották az első spontán magreakció-láncolatot. 1969-ben aztán a Moszkva melletti Dubnában építeni kezdték az első szovjet szinkrociklotront, amely 680 megaelektronvolt energiát szolgáltatott, 1957-ben pedig ugyanitt egy óriási szinkrofazotron építése vette kezdetét, amely már 10 milliárd elektronvolt energiával dolgozott. Az első atomerőmű A Bratislavában december 21-ig megtekinthető szovjet kiállítást természetesen nem csupán a múlt tudományos eredményeit tükrözi, hanem egyebek között azt is, hogy a Szovjetunió nyitotta meg az atomenergetika korszakát, amikor 1954. június 27-én, a világon elsőként, működni kezdett az obninszki 5000 kilowatt teljesítményű atomreaktor. Ezután az atomsikerek egész sora következett; 1955-ben a Szovjet Tudományos Akadémia Fizikai-Energetikai Intézetében üzembe helyezték a gyorsneutronokkal működő első kísérleti reaktort. 1957-ben Dubnában megkezdték egy 10 milliárd elektronvolt energiájú szinkrofazotron építését. Ugyanebben az évben Leningrádban útjára indult a világ első atomjégtörő hajója, a „Lenin", amely elsőként hasznosította az atomban rejlő erőt a közlekedésben. Az atomkutatás tette lehetővé a Szovjetunióban a Dubnai Egyesített Atommagkutató Intézetben V. I. Vekszler vezetésével egy új, elméletileg „megjósolt" részecskének, az entlszigma-mínusz-hiperonnak a felfedezését, majd később további urántúli elem „előállítását". Hosszú sorokra lenne szükség a szovjet atomkutatás eredményeinek ecsetelésére, amelyeket a bratislavai kiállítás képekkel, modellekkel, szakszerű magyarázattal tükröz. Ide tartoznak ugyanis mindazok a gépek, berendezések és mérőműszerek is, amelyek az atonikutatást segítik, a különféle „atommáglyák", azaz reaktorok, amelyek fejlesztésében hazánk ls aktív módon részt vesz, toTOKAMAK jelzésű berendezés A „ROMASKA" modellje. A berendezés a magenergiának közvetlenül villamos energiává való átalakítására szolgál. vábbá azok az izotópok, amelyek sugárzása rendkívüli segítséget nyújt a mindennapi életben: az egészségügyben, a mezőgazdaságban, az anyagellenőrzésben és egyéb területeken. Oj energiaforrások Csupán nemrégiben vetődött fel a gondolat, nem adja-e az emberiség kezébe a plazmakutatás, mint fiatal tudományág, a villamos energiatermelés egyszerűbb módszerének kulcsát is. E próbálkozások eredményeként születtek meg a Szovjetunióban — világon az elsők között — az úgynevezett magnetohidrodinamikai (rövidítve MHD) generátorok különböző típusainak első kísérleti példányai. Gyakorlatilag a hőenergiának közvetlenül villamos energiává való átalakításáról van szó. Átalakítható-e közvetlenül az atomenergia is villamos energiává? Ezt a kérdést vizsgálták és oldották meg a szovjet kutatók. Elméletileg arra a következtetésre jutottak, hogy a felvetett probléma megoldására háromféle módszer kínálkozik: a termoelektromos, a hőemiszsziós és a már említett magnetohidrodinamikai eljárás. Tekintettel arra, hogy az utóbbi években elvileg új hővezető és hőszigetelő anyagokat sikerült előállítani, s egyben felhasználhatták a félvezetőtechnika vívmányait is, a szovjet tudósok újabb elsőséget értek el. Ezek közé tartozik például a „Margaréta" típusú szovjet kísérleti berendezés, amelyet 1964. augusztus 14-én helyeztek a világon elsőként üzembe. A részletekről a bratislavai szovje' atomkiállításon szerezhet bővebb tájékoztatást az érdeklődő. A legújabb atomkutatási eredményekről pedig csak dióhéjban: A szovjet kutatók eredményei alapján sőtalanítják a tengeri vizet, plazma-motorokat építenek, és nem utolsósorban a Lunohod—1 világraszóló működését is ennek a kuriózum számba menő holdjárműnek atom-telepekkel való felszerelése telte lehetővé. DÓSA JÓZSEF 6