Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-05 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó

uVfR( HM KOMLÖSI LAJOS: Emléked DÉNES GYÖRGY: Ahogy az ősz közelget Ahogy az Ssz közelget, meghittebbek az esték, oktató csend a szívben, oktató szó a szájban, ahogy az ősz közelqet. Magányosabb a csillag, fénye arcomba téved, keresi messzeségek derengő gyémánt cseppjét, tükrét az árvaságnak. Szemem is így kutatja melegét más szemeknek, emlékek édenéből kiűzött bűnösöknek könyörgő pillantását. Ahogy az ősz közelget, ők is indulnak hozzám, tétova mosolyukkal megérintik a lelkem, ahogy elibém állnak. Itt vagyunk mindahányan, derűsen, szomorúan, holt szavak íze árad szerte a kis szobában, szívünkben áldott béke. TÖTH LÄSZLÔ: a kenyér törvényei homlokod mögé göngyölödik a táj és bebarangolja tested barlangjait két hallgatásod malomköve közt őrlődnek a szavak falat kenyérbe harapsz szétolvad és újra összeáll a szádban szíved helyén dobog tovább Mint ősszel a ködök tavasszal a jolyók áradása nyáron az örök-virágzást-hivő kertek illat-lavinája úgy tér vissza százszor is elűzött emléked hozzám s úgy simul rám mint magányom köntöse mint jó moha a fák törzsére j'ár-kel bennem mint az élet s csak akkor hagy el ha majd nem leszek SZITÄ3I FERENC: Növekvő világ Ereimben folyékony utak, arcom érdes sivatag. Nőnek bennem betontalpú házak, játékaim ablakában öngyilkos lett a villám, pirosbőrű tetők mellükre tetováltak, s a gömbölyű, gerendákból ácsok fa-ujja int rám. Nyúlnak felém a kibonthatatlan öklök, bekerít a körmök szaru-pántja, fehéren alszanak bennem a tükrök, nincs halálom, harang-rózsáim hajnalt havaznak, s jelzúg a nap-üllő a magszaporító lázból: levél-szeplős fák táncolnak gyökér-rozsdás várban, kőcsőrű madarak tollal lombosodnak, s csontködöt szitálnak sírjukra a holtak. Bokrok csipkéin a reggel mintha belőlem rakna fészket, nyíló ajkamról elhessegeti az éhes csillagcsibéket. Kezem kiássa szememből a dögmadár álmot: partja leszek az egész nap növekvő világnak. W. A. MOZARTRA i 2 93 REQUIEM A ZENEKÖLTŐÉRT A császárváros az éjszaka sötét leplével takarózott. Csak a főúri kastélyok, paloták ablakaiból csordult fény, és néha egy egy úri fogat kerekei zakatoltak a macskaköveken. Ötvenöt perccel ezelőtt kezdődött az új nap: 1791. december 5. A haldokló már elvesztette emlékezetét, amikor az előző nap az alkonyba fordult, a „Lacrimosa" írása közben hullott kl kezéből a toll, és eszméletét vesztve ls a Requiem dobpergését utánozta, öt perccel egy óra előtt utolsót dobbant a szive, öt perccel egy óra előtt meghalt Wolfgang Amadeus Mozart, minden Idők egyik legnagyobb zeneköltője. Harmincöt éves volt. Azt mondják, az ember élete utolsó perceiben, óráiban újra látja az egész életét. Vajon látta-e Mozart szülővárosát, Salzburgot, a Salzach tajtékos hullámait, a Löcherplatz zárt négyszögét, a vár fekete falait és bástyáit? Vajon látta-e maga előtt élete megkeserltőjét, Colloredo HIeronymus hercegérseket, a durva, vakbuzgó zsarnokot és Arco grófot, a szenilis szolgalelket, aki ura parancsára — lerugdalta Mozartot a bécsi palota lépcsőjén? Négyesztendős korában már zongorázott, komponált, és szinte egyik napról a másikra megtanult hegedülni. Még nem volt ötéves, amikor a nyilvánosság előtt szerepelt, nemsokára már hangversenykörútra Indult, és a csodagyermeknek tapsolt egész Európa. Tizenhárom éves korában indult nagy olaszországi útjára, és Rovereto, Verona, Mantova, Cremona, Miláno, Bologna, Firenze, Nápoly és Róma közönségét bűvöli el művészetével, a pápa pedig az aranysarkantyús lovagrend keresztjével tünteti kl. De a csodagyermekek ls felnőnek és Wolfgang Amadeus Mozart 21 éves korában édesanyja kíséretében elindult Párizs felé, hogy — meghódítsa a világot. Apja, Leopold Mozart a székesegyház karnagya, csodálva-remegve nézte a fészekből, a hercegérseki tompító rabságból szabadulni vágyó fiát, hiszen ő maga már belenyugodott megalázó helyzetébe, és a kis darab kenyérért már annyit hajlongott, hogy képtelen volt -kiegyenesíteni meggörnyedt gerincét. Azonban ez a párizsi üt a csalódások útja volt. Csalódott első nagy szerelmében, tervel egymásután meghiúsultak, édesanyja egy párizsi vendégfogadó piszkos falú szobájában halt meg és Mozart tizenhat hónap múlva lelkileg-testileg összetörve érkezett vissza a Salzach partjára, és mint udvari és dómorgonista felvette a szolgák libériáját. De közben tanult és alkotott, zongoraversenyeket, vonósötösOket, miséket, litániákat és vecsernyéket, kantátákat és szólóénekeket, kánonokat és operákat. • • » A klasszika képviselője volt. A zenében ez a kultúra nem egy múltbeli művészi totalitás nosztalgikus-llluziós felidézése, hanem a zeneművészet égési újkori, polgári fejlődésének leggazdagabban, legharmónikusabban humánus tartalmú szakasza. A kibontakozás központja nem a forradalom felé tartó Franciaország, hanem a forradalmi lendülettől még nagyon távol álló német társadalom, sőt: azon belül a felvilágosodás és a forradalom eszmekörét lrodalmilag-gondolatllag felmérő német kultúra perifériáján maradó Ausztria. Formanyelvének kialakulása a barokk polifónia szimultán feszültségének lebontásával kezdődött. A dallamvisszatérésen alapuló- szimmetriák kitágultak, formai elvek kristályosodtak ki, amelyek a tonalitás organizmusában a témává sűrített dallam útján, harmonikus totalitásban és aktualitásban ragadták meg a polgári öntudat történelmileg legegyetemesebben humánus világképét. 1780. június 8-án Mozart a bécsi Német Házban jelentkezett Colloredo hercegérseknél, és közölte, hogy kilép a szolgálatából és Bécsben marad. Barabás Tibor nagyszerű Mozart-portréjában így írja le a jelenetet: — Arco, Arcol Hallja ezt! Fellázadt ez a senkii Talán zsarolni akar? Ördögi Boszorkánymester! Kótyagos! Mozartnak fejébe szállt a vér, és most már az apjára sem gondolt. — Eminenciás uram, nem sérthet és nem alázhat meg többé havi harminchét forint és ötven garasért. Én még ma elmegyek innen, és inkább éhen halok ... — de Mozart nem folytathatta, mert Colloredo most már tombolt és üvöltött. — Rúgja kl, Arcol Rúgja ki! És gróf Arco kitaszította Mozartot a szobából, és lelökdöste, lerúgdosta őt a lépcsőházig. Wolfgang előtt elhomályosult a világ, összeesett. Sokáig betegeskedett, és amikor felgyógyult, feleségül vette első szerelmének a húgát, Konstanza Webert. Sajnos Konstanza sem volt különb a nővérénél^ közönséges gondolkodású, könnyelmű, üres szórarozásokat kedvelő nő volt, aki a pénzzel ugyanúgy nem tudott bánni, mint a férje. Első négy gyermekük közül három meghalt, életüket állandó anyagi gondok nehezítették, II. József császár az operazenében az olasz iskolát támogatta, és utódja II. Lipót még az opera második karmesteri állására sem méltatta Mozartot. De rövid, gondok és csalódások között leélt élete utolsó évében megalkotta a harmónia és a szépség, a győzedelmes jóság hatalmas és halhatatlan zeneművét — a Varázsfuvolát. A zene Prosperója a színpadra idézte az egész életet, megmutatta a gonoszságot (Monostatos), a bölcs jóságot (Sarastro) és a békés, munkás életre vágyó egyszerű Papagenók és Papagenák szerelmét. Ezután már a halálra gondolt, és a Requiemben megörökítette a megsemmisülés nehéz pompáját és apokaliptikus vízlóját. De a túlvilágról is visszacsendül az élet szerelmesének a hangja, aki az élet nevében zengi búcsúját. 1791. december 6-án indult el a gyászmenet. Húszharminc ember kísérte utolsó útjára, és mert pap nem volt a betegágyánál, mert fényes szertartásra hiányzott a pénz, — a zene egyik fejedelmét — jeltelen sírba tették, és földi maradványalt később sem sikerült megtalálni. A század vágyát váltotta valóra: töprengés és pátosz nélkül mondta el az élet tartalmát, a sírás és a mosoly lényegét. Mozart alakította kl a század nagy zenei dialektikáját, melynek logikáját ő acélozta törvénnyé és paradigmává. Halálának évfordulóján Romáin Rolland szavalt Idézzük: „Így is, ahogy a halál meghagyta nekünk ... örök forrása marad Mozart a békének ..." Egy könnyet megérdemel Tőletek — Papagenók és Papagénákl PÉTERFI GYULA