Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-19 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó

s ! írók esztetikai vallomásai NICOLAS LABIS: A párthoz ARTHUR RIMBAUD: 1854—1891 Eszményi fény, mikor Dante magába mélyedt s a drága jelképes asszony vezette lágyan o hangja elnémult s keze mintőzta-véste az utolsó csillag-rajokat eposszában. Hogy köztük isteni szférák felé cikázzon élő népet forralt feneketlen bugyrában de mégse kapta meg a végső látomástól az erőt, hogy mindent megírja tercinákban. Mi is beDolyongtuk a pokolDeli tájat ütve-símogatva tenyerünkkel örökkön ellenfeleinket és kiket megaláztak nem a ptolemájoszi térben, de a földön. Ö, hogy áhítottuk; és tűzcsóvád életre lobbantotta, Pártom, fáradt tekintetünket. A tetőkről pajzzsal, lándzsával, szállt, szállt zengve nagyszerű parancsod, az új ének, szívünkbe. Ez a te nagy erőd: ezüst harangot öntesz lelkeinkből s ágyút a csipkés várfokokra s bennük felismernem roppant nagy örömöm lesz szüleim, szerelmem, álmaim, vágyakozva. Nem metaforák mankóján, de ősin, szálfaként a bíbor ég alatt, szemtől szemben a ballada léikebe belenőtt mezőin végleges léptekkel mértél fel, Pártom, engem. Vannak, kiknek magas jutalmat oszt az élet: ezüstösen csengő, csillogó érmeket bennem egy álom nő - legdrágább költeményem: hogy mindvégig a te hű katonád legyek. Végh György forditása LEONYID MARTINOV: Utak Egészséget-erőt, útkeresők! Hisz átlépni csupán a küszöböt nehéz. Ö, emberek! Szemem, ha múltba néz, a gördült évek tejüvegén át látom a népek lábnyomát, - még szinte párázik és bátorít -> avult Lutece-től egész Párizsig, a Vén Urgótól Ulán Bátorig. Likas fövénypart - ott, sikos autóút - itt, mély örvények-beszopta evezők Hány buktatőn át bukdácsolt az út, mely Petrográdtól Leningrádig vitt, s Keresztélytől Oslóig vezetett, s amely a csöpp Üj Amsterdam helyett a gigász New Yorknak nyitott helyet. Se gond, se munka nem ért véget még .,. És minden újabb lépés, - meredek; de mégis: az út elég széles, szép, s én tiszta szívvel megyek veletek, ti örökké új utat keresők. És minden úton járok, nyelven értek, és csupán attól válik el utam, ki, mint a visszapergő filmi bután, fegyverben állig, múlt időkben kérked: vad gyűlölettel nézi a világot, fúj Herkulesz-kőnél is nagyobb átkot, hogy egymást vélgeg kiirtsák a népek. Hidas Antal fordítósa ' Levél Paul Demeny-nak (Részletek) ... A Költő azzal válik látnok'ká. hogy hosszú, roppant, meggondolt munkával összezavarja összes érzékeit; a szeretet, szenvedés és őrület minden formáját; megkeresi önmagát, kimer magából minden mérget, és csak azok sűrített lényegét tartja meg magának. Kimondhatatlan szenvedés, amelyben szüksége van minden elképzelhető hitre, emberfeletti erőre, amelyben nagy beteee'' nagy bűnössé, nagy átkozottá válik — s a legfőbb dolgok Tudójává! — Mert elérkezik az ismeretlenhez! Minthogy lelkét művelte, máris gazdag, gazdagabb mint bárki! Elérkezik az ismeretlenhez, s mikor végül félőrülten már elveszítené látomásainak értelmét, egyszerre megpillantja őket! S ha bele is pusztul abba, hogy e hallatlan és megnevezhetetlen dolog között tántorog: majd jönnek más rettentő munkások s elkezdik ott, azon a láthatáron, ahol a másik összeroskadt! ... A költő tehát valóban tűzrabló. Telve van az emberrel, sőt az állattal ls; meg kell éreztetnie másokkal, hallhatóvá, tapinthatóvá kell tennie felfedezéseit; ha annak, amit onnan felhoz, formája van, akkor formát kell adnia; ha formátlan, akkor azt kell adnia, formátlanságot. Nyelvet kell találnia. — Végül is, miután minden szó — eszme, el fog jönni az egyetemes nyelv kora! Akadémikusnak kell lenni — ásatagnak. mint egy kövület — ahhoz, hogy befejezettnek higgyük a szókincset, bármelyik nyelv szókincsét. A gvengék majd gondolkodni kezdenek az ábécé első betűjén, és hamar beleörülnek! Ez a nyelv közvetlen a lélektől lélekig fog hatni, mindent egybefoglal, illatot, hangot, színt, gondolat lesz, amely a gondolathoz tapad s abból is származik. A költő azzal adia majd meghatározását az ismeretlen mennyiségnek, hogy ide. jében felébred az egyetemes lélekben: többet fog adni, mint a kor gondolatának puszta formuláját, mint puszta kommentárjait a Haladás felé vivő útnak. Szabállyá nőtt szabálytalanságként, amelyet mindenki elfogad, ő valóban a Haladás megsokszorozőja lesz! Ez a jövő materialista lesz, amint láthatja. — Mindig Számmal és Összhanggal telítetten, ezek a versek arra születnek, hogy fennmaradjanak. — Lényegében véve, egy kicsit újra a görög költészet kora lesz ez. Az örök művészetnek meglesz a maga rendeltetése, olyanformán, ahogy a költő is az állam polgára. A Költészet többé nem a Cselekvés ütemére fog járni; hanem előtte ... Somlyó György ROMÁIN ROLLAND: 1866—1944 A nép színháza (Részlet) ... Boldogok a derűs korok és a derűs műalkotások! De ha a kor zaklatott és a nemzet RADU BOUREANU: Kozmikus hegedű Mi most a szó, a kép, amely igaz? 6 hogy fogadjunk pillanat, te szép? A föld mint gyöngyöt, igazgyöngyöt, az éterbe tűzte drága ékszerét. Tovább nem késhetem a múltban. Ma hiába szólok régi városokról, mikor felcseng az urán friss dala, és odakünn az úr zenéje tombol. Párnákba rejtsem régi álmaim, fehér szeráfként, hófelhőkön ülve, míg a század, századunk odakinn tolong az utcán, dúlva, részegülve? Ezüst rudak csengése csüng a gallyon. Olykor különös borzongás fut át: egymásra torló felhőkön ót hallom a kozmikus hegedű dallamát. Lehet, hogy éppígy figyeli e zengő zenét a messzi planéták lakója. Várja a kort, mely csillagokba felnő, s hogy mikor üt a győzedelmes óra, Az ősi mondák legendás alakja jelképpé tágul s nemsokára látni, ahogy a sűrű ködöt szétszakítja az ember, ez a hős Tündérkirályfi. Huszonöt év sem hullik el s velem kiköt hajóm egy bolygó tiszta partján. És rádtalálok, tiszta szerelem, üveghintóban, fénylő őszi lankán. Már rég megbékélt lesz a föld. Talán itt-ott még szállna némi könnyű pernye, az is, széthullva korunk hajnalán, csupán a gyűlölet hamúja lenne. Szeretet árad majd az árva földre, versekben zengjük dicsőségét holnap a percnek, melyben földünk megszerezte s fülébe tűzte ékszerét - a Holdat. Jávorszky Béla fordítása Nároy Aurél: ANYA harcba áll, a művészetnek az a kötelessége, hogy mellette küzdjön, lelkesítse, irányítsa; oszlassa szét az árnyakat, és tiporja el az útjában álló-előítéleteket. Sokan jajongva festik maguk elé, milyen erőszakos tettekre ragad majd a művészet másokat, és milyen erőszakos tettekbe sodródik ő maga is, ha ezen az úton jár. Nos, ezek az erőszakos tettek nem tőle függnek, hanem azoktól a méltánytalan körülményektől, amelyekkel az emberiség tudata összeütközésbe k>erül, és amelyeket össze kell zúznia. A művészetnek nem az a célja, hogy elfojtsa a harcot, hanem, hogy megszázszorozza az életet, erősebbé, nagyobbá és jobbá tegye Ellensége mindannak, ami ellensége az élet* nek. És ha célja a szeretet és az egység, meglehet, hogy bizonyos időkben a gyűlölet a fegyvere. „A gyűlölet jó dolog" — mondotta Saínt-Antoino külváros egyik munkása egy előadónak, aki nagy ügybüzgalommal prédikálta neki, hogy minden gyűlölet rossz —, „a gyűlölet igazságos; ő lázítja fe! az elnyomottakat az elnyomó ellen. Ha látom, hogy egy ember elnyomja a többit, felháborodom, gyűlölet fog el iránta, és érzem, hogy igazam van." Aki nem gyűlöli igazán a rosszat, nem szereti igazán a jót. És aki képes szemtanúja lenni az igazságtalanságnak anélkül, hogy megpróbálna harcolni ellene, az félművész és félember. A költők legszelídebbikie, az az ember akinek a maga művészetéről a legtisztább és legderűsebb elképzelése volt. Schiller sem félt ezt a művészetet harci fegyverként használni, és céljául tűzte ki, hogy „támadia a bűnt, és bosszút álljon a vallás, az erkölcs és a társadalmi törvények ellenségein". Egyébiránt a művészetnek a rosszal nem a rosszat kell szembeállítania, hanem a világosságot. Ha szemébe nézünk a rossznak és a rossz is tudja, hogy lelepleztük, akkor már több mint felerészben le is győztük. 1 S