Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-19 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó

A PROLETÁRDIKTATÚRA ALAPVEIŰ VONÁSAI >S N c/a 'P A szocialista forradalom alapvető fordulatot idézett elő az állam fejlődésében. Megdöntötte a burzsoázia politikai hatalmát, szétverte a burzsoá állami gépezetet és uralomra Juttatta a proletárdiktatúrát. A hatalmat átvette a dolgozó nép széles tömegei élén álló s azokat a forradalmi célkitűzések elérése felé vezető munkásosztály. A forradalom célkitűzése lett a tőkések kisajátítása és osztályuk felszámolása, az új, szocialista gazdaság felépítése, a nép forradalmi vívmányainak védelmére kész hadsereg szervezése, a társadalmi tudat minden szférájában a szocialista változások végrehajtása feltételeinek kialakítása. A proletárdiktatúra a szocialista forradalom alapvető eszközeként viharos folyamatban jön létre, de ez nem jelenti azt, hogy csak ösztönös fejlődésnek, csak a tömegek egyszerű forradalmi fellángolásának az eredménye. Céltudatosan hozza létre a dolgozó nép legszélesebb tömegei élén álló munkásosztály politikája, rendkívül szervezett és koncepciózus eljárása. A proletárdiktatúra valóra váltását jelenti a már kidolgozott, tudományos alapokra épülő elméletnek, a proletárdiktatúráról szóló marxi—lenini tanításnak. Az elméleti megállapítások forradalmi gyakorlattá való alakulásának fő tényezője a munkásosztály s annak marxi—lenini pártja. Az objektív szükségletek tükörképe Fontos körülmény, hogy a proletárdiktatúráról szóló tanítást a munkásosztály érdekében nem néhány zseniális egyén „ötlötte ki". Fokozatosan jött létre, mint a munkásmozgalom forradalmi gyakorlata objektív követelményeinek tökröződése, mivel ennek a mozgalomnak a szocialista forradalom közvetítésével feltétlenül és végérvényesen meg kellett oldania a kapitalizmus ellentmondásait. A proletárdiktatúráról szóló tanítás keletkezésének és fejlődésének történelmi jellegét a legjobban a marxi?mus—leninizmus alapítóinak művei tanúsítják, amelyek az egyes ismereteket fokozatosan rögzítették és rendszeresen szerves egységbe foglalták. A proletárdiktatúra a munkásosztály hatalmának kivívása, a proletariátus uralkodó osztállyá változtatása és a demokrácia kivívása. Ezt az alapvető gondolatot Marx és Engels már 1848 elején megfogalmazta A Kommunista Párt Kiáltványában: „A proletariátus arra használja majd fel PQlitikai uralmát, hogy a burzsoáziát fokról fokra megfossza összes tőkéitől, hogy minden termelőeszközt az állam kezében, azaz az uralkodó osztállyá szervezett proletariátus kezében összpontosítson, és a termelőerők tömegét a lehető leggyorsabban szaporítsa". Marx és Engels így juttatták kifejezésre a proletárdiktatúra tartalmát, de magát ezt a fogalmat, csak a Párizsi Kommün után kezdték alkalmazni. Marx a franciaországi politikai harcok (1848—1851) tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a proletárforradalom győzelme és a proletariátus politikai hatalmáénak (proletárdiktatúra) létrehozása elképzelhetetlen a burzsoá államgépezet erőszakos szétverése nélkül. Ezt a gondolatot részletesen kifejtette „Louis Bonaparte Brumaire tizennyolcadikája" c. művében, a Kugelmannhoz intézett levelében, a Kommunista Párt Kiáltványának előszavában és sok más művében. A proletárdiktatúráról szóló tanítás fejlesztése szempontjából nagy jelentősége volt a Párizsi Kommünnek. Marx a párizsi kommunárdok 1871. évi tapasztalatai alapján kitűzte és megválaszolta azt a kérdést, hogy mivel kell majd helyettesíteni a szétvert államgépezetet és a jöES FELADATAI vőben milyen lesz a proletárdiktatúra államformája. A számtalan felgyülemlett tény tudományos elemzése alapján, „A polgárháború Franciaországban" című művében arra a következtetésre jutott, hogy csak a Párizsi Kommünhöz hasonló típusú szervek válhatnak a proletárdiktatúra reális formájává. Marx 1875-ben „A gotthai program kritikája" c. művében a proletárdiktatúráról szóló és történelem folyamán logikusan kialakult tudományos tanítást betetőzte azzal a megállapítással, hogy a tőkés és a kommunista társadalom között egy átmeneti szakasz lesz, a forradalmi átalakulás átmeneti szakasza, amelyben az állam nem lehet más, csak forradalmi proletárdiktatúra. A proletariátus forradalmi államhatalmának jellegével, formáival és funkcióival kapcsolatban a legtöbb ismeretet Vlagyimir Iljics Lenin fogalmazta meg, Lenin a munkásosztálynak az imperializmus szakaszában folytatott harca tapasztalatai alapján továbbfejlesztette Marx és Engels tanítását a proletárdiktatúráról, miután a marxizmus elméleti megállapításait közvetlenül igazolta a munkásmozgalom forradalmi gyakorlata. A proletárdiktatúra kérdéseivel foglalkozó anyagokat összegezte „Kék füzet" c. művében, amelv később „Marxizmus — az államról" címmel jelent meg és gondolati bázisa lett a marxizmus—leninizmus egyik legértékesebb alkotásának, az „Állam és a forradalom"-nak. Lenin elméleti megállapításai, amelyek a tudományos tanítás egységes rendszerét képezik, nemcsak megalapozzák a proletárdiktatúra jellegének és funkciójának megértését, hanem egyben kiindulópontját alkotják a kapitalizmusból a kommunizmusba való átmenet egész időszakában a munkásosztály államhatalma fejlesztése gyakorlati kérdései konkrét megoldásának is. A proletárdiktatúráról szóló marx —lenini tanítás helyességét teljes mértékben igazolja a Szovjetunió több mint fél évszázados gyakorlata, valamint sok további olyan ország történelmi tapasztalata, amelyek rátértek a kapitalizmusból a szocializmusba való forradalmi átmenet útjára. A proletárdiktatúra a szocialista forradalom győzelmének és a szocializmus felépítésének általános érvényű múlhatatlanul fontos és helyettesíthetetlen feltétele. A munkásosztály hatalmának eszköze Miben rejlik a proletárdiktatúra osztályjellege és funkciója? A szocialista forradalomban létrejött állam és az egész politikai rendszer szociális-politikai jellegét az határozza meg, hogy a munkásosztály hatalmának eszköze, osztálydiktatúrája. Az összes előző államtípushoz mérten az alapvető különbség abban van, hogy az emberi történelemben első ízben vált kizsákmányolók osztálya elnyomott osztállyá. A szocialista forradalomban hegemón szerepet betöltő munkásosztály arra használta fel az államhatalmat, hogy elnyomja a megdöntött burzsoázia ellenállását, s az egész társadalmat az olyan gazdasági, szociális, politikai és kulturális változások végrehajtására késztesse, amelyeket megkíván a szocializmus és a kommunizmus építése. Ugyanakkor itt nincs szó egy osztály hagyományos (burzsoá) értelmezésű diktatúrájáról. A proletárdiktatúra alapja a munkásosztály különleges formájú osztályszövetsége a dolgozók nem proletár, korábban kizsákmányolt tömegeivel, főleg a parasztsággal. Ebben a szövetségben tartósan vezető szerepet visz a munkásosztály, amelynek a társadalomban betöltött anyagi helyzetéből ered, hogy csak az összes dolgozó felszabadításával érheti el a saját felszabadulását. Ez az osztály összefonódik a társadalmi termelés legproduktívabb formájával és a tőkés termelési viszonyokban betöltött helyzete, a hosszú éveken át folytatott osztályharc, az új társadalom legforradalmibb, legtapasztaltabb és legszervezettebb osztályává iormálta. A marxizmus—leninizmus nemcsak tudományos ideológiával vértezte fel, hanem egyben megbízható politikai élcsapata, a marxi —lenini párttal is. E párt segítségével a munkásosztály ideológiája reális társadalmi erővé alakul, amely képes a tömegek szervezésére, tevékenységük céltudatos irányítására és a társadalmi élet -minden területének átalakítására. Ebben az értelemben — ahogy azt Lenin magyarázta — kell a munkásosztálynak érvényre Juttatnia vezető szerepét az összes többi osztállyal szemben, hogy leküzdje a régi társadalom erőit és biztosítsa a kommunizmus felépítését. Ezt a történelmi feladatot egyetlen más társadalmi osztály vagy csoport sem teljesítheti. A proletárdiktatúra osztálytartalma és történelmi küldetése abban jut kifejezésre, hogy a munkásosztály államhatalmát felhasználja: 1. a kizsákmányolók elnyomására, az ország védelmére a kívülről ellene irányuló ellenforradalmi beavatkozások kísérleteivel szemben, a kapcsolatok fejlesztésére más országok proletárjaival; 2. a dolgozók és kizsákmányolt tömegek végérvényes elszakítására a burzsoáziától, e tömegek kötelékeinek megszilárdítására, a társadalom valamennyi alkotórészé bevonására a szocializmus építésébe és az állam közvetítésével a proletariátus általi vezetésükre; 3. a szocializmus szervezésére és az osztálynélküli társadalom létrehozására. Csak ennek a három alkotórésznek egysége fejezi ki teljes egészében a proletárdiktatúra fogalmát. A társadalom forradalmi átalakítása A proletárdiktatúra szociális-politikai jellegének tisztázása segítségünkre van funkciójának meghatározásában is. A proletárdiktatúra, vagyis az egyik osztály politikai uralma új feltételek között folytatását jelenti a proletariátus osztályharcának. Eszköze a hatalmától megfosztott burzsoázia ellenállása leküzdésének, és a kapitalista osztály fokozatos felszámolásának. Ebben jut a leginkább kifejezésre alapvető belső funkciója — az osztályelnyomó funkció. A tőkésektől elveszi termelőeszközeit, felszámolja gazdasági, politikai és ideológiai intézményeiket, rájuk kényszeríti a társadalmi együttélés olyan szabályainak betartását, amelyek megfelelnek a dolgozó nép érdekeinek és államakaratának. A végső cél az, hogy a társadalomban teljes mértékben leküzdjük a tőkések gazdasági-politikai és ideológiai befolyását és a kapitalistákat dolgozókká változtassuk. A proletárdiktatúrának azonban nemcsak osztályelnyomó funkciója van. Létének alapvető értelme a szocializmus felépítése, tehát rendkívül konstruktív, alkotó jellegű tevékenység, amely áthatja az egész társadalmat. Ezt fejezi ki a gazdaságiszervező és a kulturális-nevelő funkció. A proletárdiktatúra a társadalom anyagi és szellemi élete minden területe forradalmi átalakításának eszköze. Létrehozza a szocializmus gazdasági bázisát és a társadalom ennek megfelelő szociális szerkezetét, átveszi a gazdasági irányítását, bevezeti a össztársadalmi tervezést, megalapozza a munka szerinti elosztás szocialista módiának feltételeit, biztosítja az alapvető társadalmi folyamatok és viszonyok kibontakozását a szocializmus irányában. Ugyanakkor ösztönzi és politikailag szervezi a társadalmi tudat átalakulását, az embereket a munka iránti új viszonyra neveli, beléjük oltja a szocialista erkölcs és kultúra elemeit, a munkásosztály objektív érdekeit kifejező politikai eszmék és célkitűzések tartós elsajátítására, a kommunizmus építésében az elkötelezett részvételre ösztönzi őket. A gazdasági-szervező és a kulturális-nevelő funkció tartozéka a középrétegek, a kispolgárság merevségének. maradiságánait és ingadozásának leküzdésével s a szocializmusnak való megnyerésével kapcsolatos politikai tevékenység is. Vlagyimir Iljics Lenin nem egyszer figyelmeztetett arra, hogy ez a feladat még nehezebb és hosszadalmasabb, mint a burzsoázia eltávolítása. Ez a kispolgárságnak a tőkés társadalomban betöltött sajátos jellegű gazdasági-szociális és politikai helyzetével magyarázható. A kispolgárság esetében két körülményt kell tekintetbe venni: egyidejűleg a termelőeszközök tulajdonosai, illetve dolgozók. Velük szembeni magatartásukat az határozza meg, hogy nem ellenségei, hanem szövetségesei a munkásosztálynak. Lenin a revizionisták helytelen nézetei ellen harcolva hangsúlyozta, hogy a munkásosztály és annak élcsapata, a kommunista párt által vezetett osztályjellegű munkás-parasztszövetség egyik alapvető feltétele a szocialista forradalom sikerének és a kommunista társadalom építésének. A parasztok és az iparosok a munkásosztály szövetségesei a burzsoázia elleni harcban s a munkásosztály oldalán részt vesznek az új társadalom építésében. Éppen ezért a szocializmust nem szabad adminisztratív útonmódon, törvények közvetítésével rájuk kényszeríteni, hanem az egész népgazdaság fokozatos átépítésével kell őket megnyernünk, hogy a kisüzemi termelők önként felhagyjanak a magángazdálkodással és rátérjenek a szocialista szövetkezeti nagyüzemi termelés útjára. A szocializmus építése folyamatár . ban változik a proletárdiktatúra egyes funkciói gyakorlásának jelentősége. Miután a burzsoáziát mint osztályt teljesen felszámoltuk és végérvényesen elhárítottuk az ellenforradalmi fordulatok veszélyét, illetve a szocializmus belső és külső ellenségeinek ideológiai aknamunkáját, az állam, valamint a politikai rendszer további alkotórészei tevékenységének súlypontja mindinkább a gazdaságiszervező és kulturális-nevelő funkció gyakorlása. Ezzel kapcsolatban az anyagi és a szellemi élet minden területén sor kerül a szocialista demokrácia elmélyülésére, s a proletárdiktatúra fokozatos átnövésére az össznépi szocialista demokráciába. E változások helyes megértése érdekében fontos nemcsak megőrizni, hanem tovább erősíteni a munkásosztály vezető szerepét a társadalomban, és a szocialista demokrácia egész politikai rendszerében. A jövő össznépi szocialista állama is egész fennállása alatt egészen a kommunista önigazgatássá való átalakulásáig kifejezetten osztály-, proletár, antikapitalista jellegű lesz. A revizionisták és a jobboldali opportunisták nézete, hogy a szocializmus felépítésével a munkásosztály vezető szerepe elveszítette létjogosultságát, kifejezetten a szocialista társadalmi rend jellege ellen irányul, és ezért — amit arra ismét figyelmeztetett kommunista pártunk XIV. kongresszusa — határozottan harcolnunk kell ellene. A munkásosztály a szocialista társadalom leghaladóbb és legszervezettebb ereje, s ezért a fejlett kommunista építés időszakában is vezető szerepet fog vinni. E szerepének gyakorlását csak a kommunizmus teljes felépítése, az osztály nélküli társadalom létrehozása tetőzi be. Dr. LADISLAV KRIŽKOVSKÝ docens (Pártélet)