Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-12 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó

Fejtetőre állítva A hazugság álcázására a burzsoázia többféle fogással él: a korlátozott. céltudatos vagy egyenesen torzító információ csupán egyike ezeknek a fogásoknak. Előfordul néha, hogy a világban végbement valamely eseményről nincs hozzáférhető és megbízható tájékoztató anyag. Az információs szervek ilyenkor akaratlanul is megtéveszthetik a tömegeket. Azt azonban nehéz elképzelni, hogy a rádió, a televízió és az "újságok egy hatalmas országban képesek legyenek olyannyira eltorzítani a közismert és többszörösen megerősített tényeket [az olyan egyértelmű tényeket is, mint hogy Angliában az 1970-es választásokon a konzervatívok győztek), hogy az igazságnak teljesen ellentmondó kép keletkezzék. Nyugaton, ahol pedig kiváltképp szeretnek hivalkodni információjuk objektivitásával és teljességével, az ilyesmi nem ritka dolog. Az amerikai fővárosban megjelenő tekintélyes lap, a Washington Post, kénytelen volt beismerni, hogy az Egyesült Államok lakosai •— több közvélemény-kutatás adatainak tanúsága szerint — 12:1 arányban úgy vélik, hogy 1967 júniusában az arabok támadták meg Izraelt. A több milliós hallgatóság előtt fejtetőre állított formájában jelent meg az igazság. Ez a dezinformáltság egyebek közt annak is a következménye, hogy az imperialista propaganda előzőleg alaposan és hosszan befolyásolta a lakosságot. Igaz, az amerikai újságok és a tömegkommunikáció egyéb forrásai annak idején részletesen beszámoltak arról, hogy az izraeliek meglepetésszerű támadást hajtottak végre az arabok ellen. De figyelembe kell venni hogy ezt egy rendkívül erős arabellenes kampány előzte meg, amelynek során hónapról hónapra folyton csak arról cikkeztek, milyen „agreszszívek" az arabok, s milyen kritikus helyzetben van Izrael. Amikor aztán a szenzáció első, mesterségesen felvert hulláma elült, az amerikai propaganda megint csak módot talált arra hogy igazolja Izrael területi követeléseit. Végül olyan légkör alakult ki. amelyben egyszerűen a lehetetlenséggel volt határos másként gondolkodni, mint ahogyan a csalásra vak egyszerű amerikaiak gondolkodna k f Formálisan, persze, senki sem csapott be senkit. Nem is volt szükség a nyílt, primitív csalásra A propaganda az amerikai átlaghallgató jól ismert tulajdonságait vette célba, s nem eredmény nélkül. Az arabellenes kampány szervezői tisztában vannak vele. politikailag mennyire hiszékeny és naiv az amerikai átlagpolgár. A nemzeti korlátoltság, az önelégültség, a hihetetlen szűklátókörűség és tájékozatlanság, amely olykor a tökéletes tudatlanság határát súrolja, az érdeklődés teljes hiánya és az a megdöbbentő közömbösség, amit a nemzetközi ügyekkel szemben tanúsítanak — mind az amerikai életforma szüleménye. ; A fasiszta Németország felett aratott győzelem 26. évfordulóját megelőzően Henrik Borovik, az ismert szovjet újságíró elbeszélgetett néhány amerikai fiatallal, megkérdezte tőlük. mi a véleményük a Szovjetunió és a Hitler-ellenes koalícióban részt vett többi ország közös harcáról. Húsz személyt interjúvolt meg New Yorkban, az ENSZ székháza melletti téren. íme néhány közülük. Kérdés: Emlékszik-e, ki ki ellen harcolt abban a háborúban? Clara: (22 éves diáklány): Persze hogyne tudnám. Várion csak ... Igen: Németország, az Egyesült Államok és Japán a Szovjetunió ellen? Kérdés: ön bizonyára tudja, ki harcolt Hitler ellen? Carl: (24 éves, volt egyetemi hallgató, harcolt Vietnamban): Hm, igen, azt hiszem, tudom. Várjon csak. Az Egyesült Államok, Angliával együtt. Azt hiszem, így volt. Ray: (20 éves) hozzáteszi: ...és egy kicsit Oroszország. Kérdés: És azt tudja-e, hány amerikai halt meg ebben a háborúban? Carl: Ö, nagyon sok ... Mondhatnám ... ötvenezer, gondolom. Kérdés: És mennyi orosz? Carl: Csak sejtem. Azt hiszem, nem több ötvenezernél. Kérdés: Tudja-e, hány szovjet ember pusztult el abban a háborúban? Clara: (21 éves, az egyetem utolsó évfolyamára jár) Nem... De nem olyan sok. mint amerikai. Kérdés: Miért gondolja? Clara: Hát mert csak a háború legvégén csatlakoztak hozzánk .. . Negyvenötben egyesültek velünk, ha jól emlékszem. Vagy nem? Előbb? Nahátl Az USA legtekintélyesebb közvélemény-kutató intézetének, a Gallup Intézetnek adatai arról tanúskodnak, hogy a szovjet újságírónak adott válaszokban nincs semmi véletlen. Megállapítást nyert, hogy 100 megkérdezett amerikai egyetemi hallgató közül 16 nem tudja, kinek az oldalán harcolt a Szovjetunió a második világháború ideién, 9 pedig úgy tudja, hogy a hitleri Németország oldalán harcolt. Szédítő ez a tájékozatlanság, mondotta H. Borovik. Mindez önmagában nem olyan meghökkentő. de ha más tényekkel együtt vesszük szemügyre ezeket — más a kép. Hasonló kép bontakozott ki annál a körkérdésnél is, amit a szovjet Novosztyl hírügynökség és az amerikai „Look" folyóirat intézett végzős amerikai főiskolásokhoz. A főiskolások jplentős része beismerte, hogy soha életében nem olvasott még orosz vagy szovjet szerzőtől könyvet. George Gallup legközelebbi munkatársa, aki egyébként a válaszok öszszegyűjtését is intézte, vagyis nem kétséges, hogy értelmiségi, pedig azt még az aiánlott Irodalom sem közölnek olyan adatokat, hogy a Szovjetunió az Egyesült Államok ellen harcolt volna, vag. liogy veszteségei kisebbek lettek volna, mint az amerikaiaké. A Szovjetuniónak a háborúban betöltött szerepéről azonban csak futólag és mel'^esen történik említés, így az említett tények is szinte maguktól a semmibe tűnnek, belevesznek az általános szovjetellenes légkörbe. Ugyanaz történik, mint akkor, amikor a közel-keleti válság bűnöseiről formálták a közvéleményt. „Az amerikai társadalom informáltsági sziritje meglehetősen alacsony" — állapították meg „A közvélemény" című könyvükben R. Lane és D. Shares amerikai szociológusok. Annak ideién J. Marian haladó amerikai publicista pontos meghatározását adta az amerikai tájékoztatásban végbemenő folyamatnak. Az amerikai hitte, hogy az egyes szoviet népek nyelvei — a grúz. az üzbég, a türkmén stb. — csupán az orosz nyelv nyelvjárásai. Hétmillió szó naponta — de mi az eredmény? A tudatlanság és tájékozatlanság Ilyen és ehhez hasonló remekmívű gyöngyszemeinek terjesztéséről a tömegkommunikációs csatornák rendkívül fejlett hálózata gondoskodik az országban. Egyedül napilapból 1760 fajta van az Egyesült Államokban, ezenkívül 550 vasárnapi újságot és négyezer különféle folyóiratot adnak ki; a rádió- és televízióadás a lakosság túlnyomó többségét érinti. Kiszámították, hogy egy amerikai átlagpolgár majdnem annyi Időt tölt a tömegtájékoztató eszközök mellett, mint amennyi ideig alszik vagy dolgozik — vagyis hat-hét órát naponta. Ezen belül három—öt óra jut a televízióra, mintegy két óra a rádióra, és körülbelül fél óra az újságokra és folyóiratokra. néha esetleg .egy kis idő könyvre és mozira is. S ennek ellenére óriási mértékű a tájékozatlanság! A diákságnak, az amerikai ifjúság legérdeklődőbb részének tudatlansága az alapvető, problémajellegü és napi tájékoztatás terén egyaránt megvalósult bűnös politika következménye. A Gallup Intézet által megkérdezett diákok 55 százaléka Iskolai és főiskolai tankönyveit (elölte meg, mint a Szovjetunióról szerzett Ismereteink fő forrását (43 százalékuk az újságokat említette). Ezek a könyvek, de sajtónak az a feladata — mutatott rá —, hogy az Informáclóteriesztés örve alatt a tudatlanságot ter)essze." S az ínformáció valóban, mintha dézsából öntenék, úgy zúdult az átlagamerikai fejére. Kiszámították, hogy az Egyesült Államokon belül a távíró 7 000 000 szó terjedelmű híranyagot továbbit minden nap. Az amerikai rádió évente összesen több mint 1500 órán keresztül mond híreket. vagyis majdnem négy óra jut egy napra. De milyen minőségben! A tömegtájékoztató csatornákba jutó információ teljes egészében cselekményre koncentrált, a tényszerű információ általában ls csak nagyon kis helyet foglal el. Annak ellenére, hogy az idő, melyet az amerikaiak a televízió, a rádió és az újságok mellett töltenek, egyre bővül, figyelmük körébe mégis mind kevesebb tényszerű adat kerül. Elegendő talán, ha utalunk arra, hogy az elmúlt huszonöt év során az újságok reklámanyaga másfélszeresére nőtt, az újságod terjedelmének hatvan százalékát foglalja el — többnyire a nemzetközi lellegű, komoly közieménvek és problematikus anyagok rovására. A fennmaradó cikkek nyolcvan százalékát aztán szintén a reklámügynökségek és irodák készítik, amire többek közt a ...Business Week" című folyóirat is felhívja a figyelmet. Így történhetett meg az. amit az 1965-ös körkérdés is bizonyított: az Egyesült Államok felnőtt lakosságának 25 százaléka semmit sem hallott a vietnami háborúról. Pedig akkor a háború már nem egy éve folyt. A burzsoá propagandisták gyakran hivatkoznak arra, milyen sok információs forrással rendelkeznek a kapitalista országok lakosai, ami állítólag nagyobb lehetőséget teremt a világról szerzett értesülések bővítéséhez. De a hiszékeny publikumot, amikor ezt mondják, megint csak becsapják. Ezeknek az orgánumoknak például az Egyesült Államokban ugyanaz a két konszernóriás — az Associated Press és az United Press International — szállítja a nemzetközi híranyagot. Angliában csak egy ilyen hírszállító van — a Reuter, Franciaországban is egy — az Agence Franc Presse. Általában véve a kapitalista világban négy hírügynökségre (AP, UPI. AFP és Reuter) jut a nemzetközi életről publikált anyag 90— 98 százaléka, önmagában már ez ls garantálja a lakosság tájékoztatásának egyoldalúságát, már csak azért ls, mert ezek a hírügynökségek csak nagyon kevés anyagot nyúitanak a szocialista országok életéről. Kinek az érdekében? Ami külpolitikai propagandáját illeti — különösen, ha a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellen irányul — az Egyesült Államok nem teheti meg, hogy az előbbi receptet alkalmazza. Az a tény, hogy a szocialista országokban a lakosság politikai tudata magas szinten áll, az állampolgárok az alapvető kérdésekben jól tájékozottak, és széles látókörűek, arra kényszeríti ideológiai elenfeleinket, hogy bonyolultabb faktológiai propaganda felé orientálódjanak. Számításuk lényege az, hogy a valódi tényeket diszkrét kommentárokkal, s szükség esetén tényhelyettesítő feltételezésekkel megtűzdelve, egy jól átgondolt rendszer alapján úgy válogatják, preparálják és csoportosítják, hogy a félreinformálás tökéletes legyen. Ezzel a taktikával azt akarják elérni, hogy az embereknek a világot magyarázó folyamatába ekként behatoljanak és azt a burzsoázia számára kedvező irányba fordítsák. „Mert, ha az emberek egyszer már úgy határoztak, hogy a fogkefe ió dolog, akkor már viszonylag egyszerű arról ls meggyőzni őket, hogy ez vagy az a fogkefe is kitűnő dolog" — mondja W. Schramm amerikai propagandateoretikus, s Nyugaton ma erre a mértékre szabják a szovjetellenes ideológiai harci módszerek „új, pompás egyenruháit". Közéjük tartozik az emberi társadalom további fejlődéséről szóló újdonsült burzsoá elméletek behízelgő és csak amúgy „mellékesen" történő hirdetése, amilyen például a „konvergencia-elmélet", amelynek, célja szerint, kl kellene szorítania hallgatói tudatából a társadalomra és a társadalmi fejlődéstörvényekről alkotott marxista fogalmakat. A „konvergencia-elmélet" terminológiáját és kifejezésmódját hallva („termelési viszonyok", „termelőerők") a be nem- avatott szemlélő könnyen úgy véli, hogy a hozzá közelálló és megszokott dolgokat hallja, és marxista számba veszi őket, ami viszont elősegítheti, hogy a „konvergencia" gondolata is — mint olyan dolog, amely nem mond ellent a tudományos szocializmusnak — fokozatosan gyökeret verjen. S akkor — így számítanak a burzsoázia ideológusai — jöhet a következő lépés, az, hogy a kisigényű „szavazatadó" hallgató ls a marxizmus tudományos fejlődéseként fogja fel a konvergenciát, vagyis — ténylegesen mondjon le a marxizmusról. Ez volna az „evolúció" utolsó lépcsőfoka, amikor teljesülne a szovietellenes propaganda célja, ez a maga nemében klasszikus „bekerítő hadmozdulat". Amikor harcolunk a „politikai sarlatánok tömegbecsapása" ellen — V. I. Lenin így nevezte a hasonló manővereket — mindig eszünkbe kell Idéznünk, hogy „amikor nem látható azonnal. hogv bizonyos javaslatokat, intézkedéseket itb. milyen politikai vagy szociális csoportok, erők, nagyságok védelmeznek, mindig fel kell tenni a kérdést: kinek áll ez érdekében?" Ezért fordított V. I. Lenin olyan rendkívül nagy figyelmet annak szükségességére, hogy minden szovjet ember önállóan találja meg az osztályszempontból helyes feleletet a fejlődés összes felmerülő problémájára és ellentmondására: „Szerintünk az állam ereje a tömegek tudatosságában rejlik. Az állam akkor erős. ha a tömegek mindent tudnak, mindenről véleményt tudnak alkotni és mindent tudatosan tesznek" (V. I. Lenin művei. 26 köt." 255. old. — oroszul). A szocialista társadalomnak nem szürke, engedelmes polgárokra, hanem a kommunizmust építő aktív, művelt, lélekben erős és értelmes forradalmárokra van szüksége. V. ARTYOMOV, a történelemtudományok kandidátusa