Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)
1971-12-02 / 285. szám, csütörtök
SZOVJET ÉS BOLGÁR VEZETŐK TALÁLKOZÓJA Kedden Moszkvában baráti találkozóra került sor a Szovjetunió és Bulgária pártvezetői és államférfiai között. A hivatalos közlemény szerint a találkozón részt vett Leonyid. Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, a minisztertanács elnöke, Todor Zsivkov, a Bolgár KP Központi Bizottságának első titkára, az államtanács elnöke és Sztanko Todorov, a minisztertanács elnöke. A találkozó résztvevői a két ország közötti sokoldalú együttműködés fejlesztéséről tárgyaltak és megvitatták az időszerű nemzetközi kérdéseket. A közlemény szerint a találkozó a testvéri barátság és szívélyesség jegyében folyt le, s valamenynyi kérdésben bebizonyította a teljes és kölcsönös megértést. Todor Zsivkov és Sztanko Todorov kedden hazautazott Moszkvából. KÖZLEMÉNY WALTER SCHEEL MOSZKVAI LÁTOGATÁSÁRÓL Moszkvában közleményt adtak ki Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter ötnapos szovjetunióbeli hivatalos látogatásáról. A közlemény hangsúlyozza: Walter Scheel moszkvai megbeszélései és tárgyalásai gyakorlatias légkörben folytak le. A kölcsönös megértés és a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok további megjavítására irányuló törekvés jellemezte a megbeszéléseket. A felek egyetértettek abban, hogy 1970. augusztus 12-én aláírt szovjet—nyugatnémet szerződés csakúgy, mint a lengyel —nyugatnémet szerződés, már most pozitívan befolyásolja kölcsönös kapcsolataik fejlődését és a politikai helyzetet. A két kormány kívánatosnak tartja, hogy a Szovjetunió Legfelső Tanácsa és az NSZK szövetségi gyűlése a lehető leggyorsabban ratifikálja az 1970. augusztus 12-1 szerződést. A két fél e szerződés életbe lépésétől azt várja, hogy határozott fordulat következzen be a két ország kapcsolatai megjavulásának irányában. A tárgyaló felek szerint az európai helyzet megjavulása érdekében fontos lenne a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság közötti kapcsolatok megteremtése a teljes egyenjogúság alapján, diszkriminációktól mentesen, olyan alapon, hogy teljes mértékben tartsák tiszteletben mindkét állam függetlenségét és önállóságát a belső illetékességükhöz tartozó ügyekben. A két fél megerősítette: elő akarja mozdítani, hogy az NDK-t és az NSZK-t az európai feszültség enyhülésének folyamatában vegyék fel az ENSZbe. A két fél ismét kijelentette: minden befolyását latba veti, hogy biztosítsa a biztonsági és együttműködési értekezlet sikerét az európai államok, valamint az Egyesült Államok és Kanada részvételével. Megelégedéssel állapították meg, hogy a Szovjetunió és az NSZK kétoldalú kapcsolatai kedvezően fejlődnek. Hangot adtak annak a véleményüknek, hogy Leningrádban és Hamburgban mielőbb meg kell nyitni a főkonzulátusokat. Ugyancsak kifejezték, hogy a kereskedelem fokozására törekednek. Walter Scheel meghívta Andrej Gromiko külügyminisztert hivatalos látogatásra az NSZKba. A meghívást elfogadták. GAZDASÁGI REFORM LENGYELORSZÁGBAN Nemzetközi fórum elé kerülnek a kegyetlenkedő britek Dublin—Beljast — Az Ir Köztársaság kormánya kedden bejelentette, hogy az Emberi Jogok Európai Bizottsága elé terjeszti a brit katonák által Észak-Írországban elkövetett erőszakos cselekedetek ügyét. Londonban egy szóvivő hivatalosan az angol kormány „sajnálkozását" fejezte ki az ír döntés miatt. fack Lynch, az Ir Köztársaság miniszterelnöke kedd esti televíziós nyilatkozatában felhívta az Észak-Írországban harcoló brit katonákat és ír fegyvereseket, hogy karácsonyra kössenek fegyverszünetet. Az IRA ideiglenes szárnya azonban közölte, hogy mindaddig nem hajlandó a béketárgyalásokra, amíg az angolok nem vonják ki csapataikat Észak-Írországbői, nem mond le az északír kormány és nem bocsátják szabadon az összes politikai foglyot. Brian Faulkner északír miniszterelnök ugyanakkor Belfastban pártja, az Unionista Párt egy gyűlésén azt a kijelentést tette, hogy a betiltott ír Köztársasági Hadsereg napjai meg vannak számlálva. Ulsterben kedden több incidens történt. ZSUKOV MARSALL 75 ÉVES Kommentárunk A Ruhr-vidék fővárosában, a szén, az acél és újabban a vegyipar fellegvárában, Düsseldorfban tartotta második kongresszusát a Német Kommunista Párt. Az illegalitás hosszú évei után, három évvel ezelőtt Essenben „Krupp városában" tartotta alakuló kongresszusát az NKP, a munkásosztály és a dolgozó emberek pártja. Ez az rflső kongresszus hagyta jóvá a párt programnyilatkozatát és alapszabályzatát. Munkájának első szakaszát a párt vezetésének, szervezeteinek kiépítése jellemezte. Országszerte gyűléseket tartottak, amelyek fő témája az volt: Kik a kommunisták és mit akarnak? A második szakaszban áttértek a programban foglalt javaslatok konkretizálására, a szociális harcokra és politikai kampányokra. A párt lépésről lépésre egyre intenzívebb munkát fejtett ki a munkások, a fiatalok és általában a dolgozók körében. Tevékenységével egyre több hívet szerzett, meggyőzte az embereket arról, hogy olyan politikai erőt képvisel, amely egyrészt a dolgozók mindennapos szociális és politikai érdekeit védelmezi, másrészt megmutatja a társadalmi átalakítások távlatait. A most véget ért düsseldorfi kongresszussal viszont további időszak kezdődött a párt életében, az NKP ereje növelésének szakasza. Ez természetesen nem valósítható meg máról holnapra. A kommunista párt nélkül azonban nem érhetők el társadalmi változások az országban. Az NKP az egyedüli párt a Német Szövetségi Köztársaságban, amely a munkásság és általában a dolgozók tényleges érdekeit képviseli, a társadalmi haladás pártja, a világ azon erőivel küzd egy síkon, amelyek megvalósítják a szocializmust és meghatározzák korunk fejlődésének fő Irányát. A düsseldorfi kongresszuson Kurt Bachmann, a párt elnöke beszámolójában megállapította, hogy az NSZK-ra ma az éles osztályellentétek a jellemzők, amelyek most a fémipari dolgozók jogos bérharcában is megnyilvánulnak. A nyugatnémet nagytőke a nemzetközi pénzügyi válság terheit a dolgozó tömegekre akarja hárítani. Hangsúlyozta azt ís, hogy az SPD gazdasági, szociális és társadalompolitikája nem felel meg a lakosság érdekeinek. Ezért a kongresszus az NKP soronkövetkező feladataként jelölte meg a párt tömegbefolyásáMoszkva — Az APN hírügynökség munkatársai felkeresték Georgij Zsukov marsallt, a honvédő háború egyik kiváló szovjet hadvezérét abból az alkalomból, hogy a volt honvédelmi miniszter december 2-án tölti be 75. életévét. Zsukov Moszkva környéki házában fogadta az újságírókat, s már az interjú kezdetén a moszkvai csatára terelte a szót, amelyben maga ls aktív szerepet játszott. A csata idején Zsukov 45 éves volt, de azt a születésnapot akkor egyszerűen elfelejtette megünnepelni. A hathónapos moszkvai csata legemlékezetesebb eseménye a november 7-i díszszemlén kívül a marsall számára a szovjet csapatok ellentámadásának megindulása volt, amikor néhány nap alatt 100—250 kilométerrel vetették vissza a fasisztákat a különböző frontszakaszokon. A németek Moszkva alatt 38 elithadosztályukat veszítették el, a hadsereg színejavát. A csata tanulságairól szólva Zsukov elmondta, hogy ez a grandiózus ütközet tett pontot a fasiszta hadsereg kétéves európai győzelmi sorozatának végére, s jelentette egyben a vereség kezdetét. Ez történelmi tény, hiába beszélnek egyes nyugati memoárírók „fagy-tábornokról" és „sár-tábornokról", Varsó — A lengyel gazdasági és állami irányítás korszerűsítési tervének kidolgozásával megbízott párt- és kormánybizottság eddigi munkájáról jelentést terjesztett a LEMP Politikai Bizottsága elé. A párt- és a kormánybizottság — hangsúlyozza a jelentés — munkája során tanulmányozta a testvéri szocialista országokban végrehajtott gazdaságirányítási reform eddigi eredményeit és tapasztalatait, értékelte a jelenlegi lengyel gazdaság- és államirányítási rendszert, számba vette a lengyel közgazdászok, gazdasági szakemberek véleményét, a sajtóban között tanulmányokat, s a LEMP KB kongresszusi irányelvtervezete felett a nagyüzemekben és különböző pártfórumokon lezajlott vitákat. A LEMP PB megbízta a pártós kormánybizottságot, folytassa munkáját a reformterv részletes kidolgozásában, közben terjesszen elő javaslatot arra vonatkozóan, hogy a tervezési és gazdaságirányítási módszerekben 1972-ben milyen korszerűsítési változtatásokat lehetne végrehajtani. A szakbizottság dolgozza ki a komplex gazdasági reformprogram gyakorlati bevezetésének ütemtervét. Moszkva — fan Szydlak, a nak növelését és széles körű harc kibontakoztatását a dolgozó tömegek életszínovalának emeléséért, a gazdasági stabilitás biztosításáért. A kongresszus megfogalmazta, azokat az időszerű külpolitikai követelményeket is, amelyek teljesítéséért az NKP síkraszáll: a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződések haladéktalan ratifikálásáért, e szerződések megvalósításáért, azért, hogy az NSZK konstruktívan részt vegyen az európai biztonsági értekezlet előkészítésében, továbbá az NSZK és az NDK felvételéért az ENSZ-be, a fegyverkezési kiadások csökentéséért és konkrét leszerelési intézkedésekért. A Német Kommunista Párt — amint a kongresszuson ismét hangsúlyozták — teljes mértékben támogatja Csehszlovákia népének azt a jogos követelését, hogy az NSZK kormánya a két ország kapcsolatai normalizálásának előfeltételeként Ismerje el a müncheni egyezmény kezdettől fogva való érvénytelenségét. Ami a bonni kormányt és az SPD-t illeti, a kongresszus leHitler „hibáiról". Együgyű és haszontalan elmélkedések ezek. 1941-ben Moszkva alatt a német fasiszta csapatokat a szovjethatalom védelmére kelt különböző nemzetiségű szovjet emberek, az ő hadseregük állította meg. Nyilatkozatának utolsó mondataival Zsukov a fiatal nemzedékhez fordult. Örömmel tölti el mondotta, hogy most, negyedszázaddal a háború befejezése után a béke esélyei a világon és különösen Európában, javulóban vannak. „Figyelemmel kísértem Brezsnyev elvtárs fogadtatását Franciaországban, abban az országban, amely a Szovjetunió szövetségese volt a második világháborúban, s katonaszívemnek őszintén*imponált az a megértés, amellyel a francia közélet számos képviselője, s a francia nép tömegei a békés egymás mellett élésről szóló tézisünket fogadták" — jelentette ki Zsukov marsall. • * # Zsukov marsallt 75. születésnapja alkalmából az állam és a fegyveres erők építése terén szerzett érdemei elismeréséül Lenin-renddel tüntették ki. Zsukov marsall az egyetlen személy, akit négyszer tüntettek ki a Szovjetunió Hőse címmel. Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a szocialista közösség országainak egységéről írt cikket a szerdai Pravdában. Mint hangsúlyozza, az egység fejlesztése megfelel a közösséghez tartozó minden egyes ország érdekeinek, csakúgy, mint az egész közösség érdekeinek. Kifejezésre jut ez az erősödő integrációs folyamatban. „Lényegében a Szovjetunión kívül egyetlen szocialista ország sem képes önmagában fejleszteni a modern tudományt és technikát, annak egész óriási frontján. Éppen ezért ki kell emelni a Szovjetunió következetes internacionalista magatartását, azt, hogy saját óriási potenciálját bekapcsolja az integráció rendszerébe és ezzel elősegíti minden egyes KGSTtagország dinamikus fejlődését" — írja Szydlak. Az SZKP-val és a Szovjetunióval való szolidaritásról és együttműködésről szólva a következőket írja: a nemzetközi kommunista mozgalom minden tapasztalata azt tanúsítja, hogy a szolidaritás és az együttműködés Lenin pártjával mindenkor a proletár és a szocialista internacionalizmus igen fontos kritériuma volt és az is marad. szögezte, hogy az NKP támogatja a reálisabb külpolitika megvalósítását, habár a döntő intézkedések még hátra vannak. Az enyhülés ellenfelel mindenekelőtt a CDU—CSU-ban tömörülnek, s a szövetségi kormány habozásával lehetőséget ad a jobboldalnak, hogy a már elért eredmények meghiúsítására törekedjen. Scheel külügyminiszter a Szovjetunióban elhangzott legutóbbi ígéretére utalva a párt nevében Bachmann kongresszusi zárószavában sürgette, hogy a kormány szavait váltsa tettekre és mielőbb terjessze a parlament elé ratifikálásra a moszkvai és a varsói szerződést. A nyugatnémet kommunisták tanácskozásának eredményeit összegezve méltán állapítja meg a Neues Deutschland: a düsseldorfi kongresszus megmutatta, hogy a Német Kommunista Párt jelentős erővé vált az NSZKban. A jóváhagyott határozatok megvalósítása, a szociáldemokratákkal közös akciókban való fellépése a jobboldal ellen, az európai enyhülést segítő intézkedések megszilárdításáért, nemcsak az NSZK dolgozóinak érdekeit szolgálja, hanem hozzájárul azoknak a politikai folyamatoknak az eredményességéhez is, amelyek jelenleg Európában a békés egymás mellett élés Irányában hatnak. P. J. Ülésezik a KGST közlekedési állandó bizottsága Budapest — Szerdán reggel a KGST közlekedési állandó bizottságának ülése a küldöttségvezetők megbeszélésével folytatódott. Ezúttal a bizottság további munkájának szervezeti kérdéseiről tárgyaltak, majd a plenáris ülésen az aláírásra előkészített okmányokat vizsgálták felül. Elfogadták a bizottság jövő évi munkaterhét és tovább tárgyalták a közlekedés különféle ágazataiban a számítástechnikai módszerek bevezetéséről, az automatizálás megvalósításáról. Tovább dolgoztak a szerkesztő csoportok, amelyek dokumentációkat készítenek elő a bizottság pénteki ünnepélyes záróaktusára, a 41, ülésszak jegyzőkönyvének, különböző egyezményeinek aláírására. Fidel Castro Valparaisóban Valparaiso — A hivatalos látogatáson Chilében tartózkodó Fidel Castro kubai miniszterelnök Salvador Allende köztársasági elnök társaságában Valparaisoba, az ország legnagyobb kikötővárosába érkezett. A miniszterelnök a város dolgozói előtt mondott beszédében a többi között kijelentette: Önök Chilében a latin-amerikai népek felszabadítása történelmének egyik döntő fejezetét írják ... Az egész világ nagy figyelemmel követi a chilei utat, mert ez az igazságon és a szabadságon alapuló szocializmushoz vezet. Ezt követően a város vezetősége által rendezett fogadáson a miniszterelnököt Valparaiso díszpolgárává avatták és átadták neki a város aranyérmét. Eg^f l. A SZOVJETUNIÓBAN november 30-án Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz—460 mesterséges holdat. A fedélzetén elhelyezett tudományos berendezés segítségével folytatják a világűr kutatását a korábban közzétett programnak megfelelően. A mesterséges holdon elhelyezett berendezés szabályszerűen működik. MEGKEZDTE az Okinawa visszatérítéséről szóló Japán— amerikai megállapodás vitáját a jaj)án felsőház. Az alsóház már november 24-én ratifikálta a szerződést. BANDANARAIKE asszony ceyloni miniszterelnök a képviselőház költségvetési vitájában visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint Ceylonon keresztül nyugat-pakisztáni katonákat, illetve fegyvereket szállítottak volna a keleti tartományba. SALVADOR ALLENDE chilei elnök gépkocsiját Vina del Mar város egyik szűk utcájában kővel megdobálták. A gépkocsivezető megsérült, az elnök azonban sértetlen maradt. A merénylők után nyomoz a rendőrség. HORST SCHOLLE, az NDK külgazdasági minisztere Moszkvában tárgyalásokat folytat a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió 1972. évi árucsere forgalmi jegyzőkönyvi megállapodásának megkötéséről. AZ AMERIKAI HADÜGYMINISZTÉRIUM 25 millió dollár értékű szerződést kötött a Lockheed hadipari társasággal. Ennek értelmében új ballisztikus irányítható lövedékeket gyártanak az amerikai haditengerészet számára. AMERIKAI KERESKEDELMI TÁRSASÁGOK képviselőinek Moszkvában tartózkodó csoportja fogadást adott, amelyen részt vett Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnöke és helyettesei: Vlagyimir Kirillin, Vlagyimir Novikov, Ignatyij Novikov, Leonyid SZmirnov, valamint más hivatalos személyiségek. Alekszej Koszigin rövid pohárköszöntőt mondott. Jelentős politikai erő