Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1971-11-21 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó

BESZÉLGETÉS WALTER LIPPMANN-NAL A VILÁGPOLITIKÁRÓL Nem vereséget szenvedünk, hanem kudarcot vallunk ... Walter Lippmann, korunknak talán legbefolyásosabb amerikai közírója, az amerikaiak három nemzedékét se. gítette abban, hogy kiismerje magát a kül- és belpolitika szövevényeiben. A 82 éves újságíró-filozófus még mindig dolgozik, könyvet ír. Ronald Steel, akinek legutóbbi könyvei a „Pax Američana" és „Imperialisták és más hősök", most életrajzot ír és a Yale Egyetemen szemináriumot tart Lippmannról. Az alábbiakban részleteket közlünk egy interjúból, amelyet Steel Lippmann otthonában készített. — Mi a véleménye Nixon elnök kínai kezdeményezéseiről és tervbe vett pekingi látogatásáról? — Valóban nagy történelmi esemény a közeledés Kínához, amely a meghívást eredményezte. Az általam ismert legnagyobb fordulatok egyike a történelemben. Az a puszta tény, hogy Nixon Kínába utazik, az a készség, hogy elfogadja a meghívást, önmagában is annak az óriási hibának az elismerése, amelyet az Egyesült Államok a hidegháború kezdetén követett el. Ez a hiba abban állt, hogy eltávolodtunk a régi amerikai elvtől, mely szerint a kormány, amelyet elismertünk, akár tetszett nekünk, akár nem, az a kormány volt, amely uralkodott az országban. Ennek a hibának óriási horderejű következményei voltak, mert miután úgy döntöttünk, hogy a Kínai Népköztársaságot ellenségként kezeljük, számos Ígéretet tettünk és kötelezettséget vállaltunk ennek a döntésünknek a megvalósítása jegyében —, Ide tartozik a tajvani politikánk, valamint a különböző egyezmények és garanciák, amelyeket kötöttünk, Illetve nyújtottunk a Csendes-óceán keleti felén. — Meglepi-e önt, hogy Nixon hajtja végre egy elavult politika radikális felülvizsgálatát, aki pályafutását mint antikommunista fémjelezte? — Ezt a fordulatot csak Nixon hajthatta végre a számba jöhető közéleti férfiak közül. Ö pedig az angol— amerikai politika legjobb hagyományainak megfelelően Jár el. Emlékezzék csak vissza, hogy Angliában a konzervatívok biztosították a nép tömegei számára a szabadságot a XIX. században és nem a liberálisok. Amikor fiatal voltam, és éppen csak tanulgattam a politikát, az volt az elv, hogy mindig a konzervatívok hajtották végre a liberális teendőket, és a liberálisok jártak el konzervatív módon. Nixon esetében ez nagyon drámaian mutatkozik meg, mert annyira erőszakosan és gátlástalanul volt kommunistaellenes, mégis a politikai haladás rendjének megfelelnek a mostani történések. — Hogyan ftéli meg Nixon vietnami politikáját, és ön szerint hová visz ez bennünket? — Amikor Nixon átvette elnöki tisztségét, három gondolat vezérelte. Az egyik: nem tűri el, hogy bárki is azzal vádolja: elvesztette a háborút. Nem lesz az első elnök, aki háborús vereséget szenved. A második szempont, amelyet a Pentagon és az ipari-katonai komplexum gondoskodásából vett át, az volt, hogy ki kell tartani Cam Ranh Bay-ben, amely Délkelet-Ázsia erődje. A harmadik gondolat pedig abban foglalható össze, hogy első elnöki megbízatása idején véget kel] vetni a háborúnak, ha azt akarja, hogy újjáválasszák. Nos, annak érdekében, hogy e három kritériumnak eleget tegyen, eltorzult, akrobatikus politikát tett magáévá. Az egyszerű, egyenes politika az lett volna, ha kijelenti, a háború hiba volt, a háborút azok kezdeményezték, akik éppen most szenvedtek vereséget a választásokon, ő pedig véget vet a háborúnak, tárgyalások alapJím kivonja a csapatokat és erre vonatkozóan konkrét időpontban állapodik meg Észak-Vietnammal. Ez teljesen megvalósítható lett volna, és ilyen tanácsot adtak is az elnöknek. A francia külügyminisztérium, amely valamiféle közvetítőként tevékenykedett, közölte vele, milyen feltételek mellett vethet véget a háborúnak. Miután Nixon három elképzelése közül egyiket sem akarta feladni, kitalálta azt az abszurd politikát, amelynek értelmében közölte, hogy kivonja az amerikai csapatokat, ennek ellenére azonban Dél-Vietnam győz majd a háborúban. Tény, hogy ez a politika annyira abszurd volt és oly veszélyessé vált, hogy mentésére kellett sietni — s hogy a Nixon által kedvelt fordulattal éljünk — azzal, hogy nagy „előrelépést" tesz. Ez pedig a kínai politika volt. Ez megmentette Nixont a katasztrófától, és azoknak a kísérleteknek az összeomlásától, hogy Vietnamban olyasmit érjen el, ami nem elérhető a visszavonulással. Helyeslem a kínai politikát, és azt hiszem, beválik majd, mert úgy vélem, hogy most már ki kell vonulnia Nixonnak Vietnamból. Hiszem, hogy most már meghatározza az időpontot is — hiszen nem is kellett volna eddig sem mást tennie, hogy kikerüljünk Vietnamból, és becsületes, tisztességes módon kerüljünk ki onnét. Nem becsületesen és tisztességesen abban a vonatkozásban, hogy ml is volt ez a háború, de becsületesen és tisztességesen olyan értelémben, hogy nem kell tartani tőle: ezek utáji sem fog a vietnami hadsereg felvonulni a Brodway-n, és a vietnami zászló nem lobog majd a Capitol felett. Semmi ehhez hasonló nem történik majd. Teljesen tisztességes veszteség, de nem vereség lesz. Nem vereséget szenvedünk, hanem kudarcot vallunk egy olyan vállalkozásban, amelyben sohasem volt lehetőségünk a sikerre. — Az európaiaknak az amerikai izolacionizmustól való félelméről szólva, mi a véleménye a Mansfield szenátornak arról a javaslatáról, hogy vonjuk vissza az amerikai csapatokat Európából? — Ogy hiszem, itt az ideie. hogy csökkentsük ottani erőinket. Nem hiszem, hogv bölcs dolog lenne, vagy szükséges volna a mostani létszám fenntartása, és helyeslem a csapatcsökkentéseket. Eisenhower tábornok már jő ideje hasonlóképpen nyilatkozott és azt hiszem. Igaza volt. (WASHINGTON POST) A szultáni hárem titkai a mai turisták előtt Majdnem négy évszázadon át az ottomán szultánok egy Bagdadtól Bécsig terjedő birodalom felett uralkodtak, de egyéni életük hazájukban, a konstantinápolyi nagy Topkapi háremben, főleg az ágyban vagy unatkozva telt el. Az egyik XVII. századbeli szultán (akit találóan az őrült Ibrahimnak neveztek) annyira unatkozott, hogy idejének túlnyomó részében a Topkapi palota mentén aranypénzeket dobált a halaknak a Boszporuszba. S miután háremét is alaposan megunta, egy napon elrendelte, hogy ezeregy ágyasát kötözzék öszsze és vessék a tengerbe — és persze gondoskodjanak helyettük másokrfil. Az őrültség! rohamok között viszont Ibrahim és a Topkapi palotában élt 24 másik szultán 1850-ig a művészet és az építészet drágakövévé változtatta a palotát. Harminckét évig tartó restaurálási munkálatok után most nyitják meg a turisták előtt a nagy hárem 400 szobájának egyharmadát. Ezeket a helyiségeket a múltban a szultánon, az ágyasain és az eunuchokon kívül ritkán látta más halandó. A sok gonddal végzett restaurálási munkának politikai célkitűzése is van: be akarják mutatni a modern törököknek a régi rendszer dekadenciáját. A palotában találhatók a híres Topkapi ékszerek is, amelyeket már hosszú ideje minden turista megtekint, aki napjaink Isztambuljában jár. Mégis a legfőbb látványosságot a csodálatosan dekorált lakosztályok jelentik. A turisták megtekinthetik a szultán aranyozott nagy csarnokát, ahol az uralkodók brokáttoritővel borított heverőkön pihenve élvezték a táncosnők csábos táncait. A nagy csarnok mellett vannak a királyi fürdők, melyeket márványpadló borít, aranyból készültek a vízcsapok és rabszolgalányok fürdették a szultánt. A fürdőszobák után következnek az aranyozott és intarziás bútorokkal díszített hálóhelyiségek. A szultánok természetesen nagyon válogatósak voltak hálőtársaikat illetően. Azokat az ágyasokat, akiknek egy zsebkendőt vetettek oda, jelezvén, hogy felkeltették érdeklődésüket, a szultán „szemrevételezettjeinek" nevezték. S a maroknyi „szemrevételezett", aki valóban eljutott a szultán ágyába, az volt csak az igazi ágyas. A szerájban a szexualitás időnként másodlagos szerepbe szorult, s előtérbe lépett az intrika. A szultánok szülőanyja és a főeunuch gyakran legalább oly mértékben uralkodott, mint maga a szultán. Sokszor túl sok fiú született, aki szóba jöhetett mint a szultán örököse. Nagyratörfi szultántik — vagy édesanyjuk — gyakran egész egyszerűen megölték a versenytársakat. Így például III. Mohammed, mielőtt 1595-ben szultán lett, 19 féltestvérét ölte meg. S hogy biztosan kiirtson minden lehető versenytársat, megölte apja ágyasai közül azt a hetet is, aki pillanatnyilag állapotos volt. Ez még a Topkapi palotában uralkodó szokásokhoz képest is rendkívül „szélsőséges" magatartásnak számított. Mohammed utódja, I. Ahmed új lakosztályt építtetett. Ezt később a hercegek lakosztályának, vagy belső használatra a „ketrecnek" nevezték. Ebben a lakosztályban a fiúgyermekek sokszor férfiakká cseperedtek és megöregedtek, anélkül, hogy a külvilágot igyáltalán ismerték volna. Időnként valamelyik nagyratörő anyának mégis sikerült bérgyilkost — hagyományosan egy süketnéma ennuchot — a ketrecbe küldenie, hogy megfojtsa fia versenytársait. 1909-ben megürült a nagy hárem, amikor is Abdul Hamidot, az utolsó ottomán szultánok egyikét néhány hivével száműzték Szalonikibe. Szabadon engedték 370 ágyasát (ezek szultáni mércével mérve öregek és másodosztályúak voltak), továbbá 127 eunuchot is. Most a törökök tervbe vették, hogy a Topkapi palota „knlturális központ" lesz, ahol koncerteket tartanak, szavalóesteket rendeznek, s baletteket mutatnak be. (TIME) A Las Vegas-i paradicsom „Mi anyák vagyunk, nem pedig utcalányok" — kiáltotta mrs. Johanna Bustamento, aki több száz asszonytársával együtt a Las Vegas-1 nagy Játékkaszinókhoz vezető széles úton tüntető menetben vonult fel. Erről a megmozdulásról a polgári sajtó hallgatott, ugyanis a Nevada szövetségi államban fekvő Las Vegas városi tanácsa jó összeköttetésekkel és befolyásos barátokkal rendelkezik, akik minden számukra kellemetlen tájékoztatást meghiúsítanak. A város vezető köreiben nagy súlyt helyeznek arra, hogy a sajtó Las Vegast földi paradicsomként ecsetelje, ahol — más amerikai államoktól eltérően — nem tilosak a szerencsejátékok, ahol óriási szórakoztató paloták vannak, amelyekben a leghíresebb világsztárok lépnek fel, és ahol az utazási prospektusok szerint a pénz az utcán hever. Azt, hogy az asszonyok kivonultak az utcákra, szigorúan eltitkolják, azt a látszatot akarva kelteni, mintha Nevadában csak boldog emberek élnének és a pénz a földön hever. A munkanélküliekről és a klzsákmányoltakről nincsen sző a prospektusokban. Nevada állam hasonlóképpen, mint az USA legtöbb szövetségi állama, pénzügyi nehézségekkel küszködik. De a kormány az anyagi helyzet javítását nem a szórakoztató vállalatok, a játékbarlangok és. a luxushotelok nagyobb fokú megadóztatásával akarja megoldani, hanem a hiányzó pénzt a legszegényebb rétegek, a munkanélküliek és a szociális segélyre szorulók rovására akarja megoldani. George Miller, a nevadai szociális gondozó vezetője rendelkezést adott ki, amelynek értelmében 3000 személytől teljesen megvonják a támogatást, további 4500 személynek pedig drasztikusan lecsökkentlk a táppénzét. A nőknek, amennyiben még fiatalok és vonzók, azt a tanácsot adták, keressenek „kereseti lehetőséget" Las Vegas számos bordélyának valamelyikében. „A szociális gondozónő azt tanácsolta, vállaljanak munkát Joe Conforti »Mustang Ranch«én. Azt mondta, hogy ott sok pénzt kereshetek, s ugyanakkor hazafias kötelességemet is teljesítem, mert ezáltal Nevada állam megtakarítja a nekem fizetendő segélyt — mondotta mrs. Bustamento. A „Mustang Ranch" Nevada állam egyik leghírhedtebb bordélyháza. A tüntetés résztvevői közül többen ls megerősítették, a gondozók azt tanácsolták nekik, hogy legalább néhány órát dolgozzanak a bordélyházakban, ezáltal némi keresetre tegyenek szert, s ezzel pótolják a csökkentett szociális segélyt. A tüntetés résztvevői már február óta harcolnak a segélyek csökkentése ellen. Az asszonyok közül sokat többször is letartóztattak, mint például Bustamento asszonyt, akit a rendőrség a tüntetők vezetőjének tart, s február óta már négy ízben a rendőrzárka foglya volt. George Miller, a gondozási hivatal vezetője takarékossági programjával, úgy látszik, példával akar elöljárnl, ugyanis kiviláglott, hogy a táppénzek és segélyek csökkentése terén elért eredményeit és tapasztalatait más szövetségi államok kormányzóival ls közölte. Ezért az a veszély fenyeget, hogy a nevadai módszert az egész országban bevezetik, hisz már a kongresszus tagjait is tájékoztatták e rendszabályokról. A február óta folyó tüntetések és tiltakozások, úgy látszik, veszélyeztetik a Las * Vegas-i „üzletmenetet", ugyanis a nők bizonyos sikereket már elértek küzdelmükkel. Több ezer segélyre szorulónak, akiket már töröltek a hatóságok listájáról, Ideiglenesen Ismét kifizették a segélyt. Ezenkívül a hatóságok ígéretet tettek, hogy új akciót Indítanak a nevadai szegények megsegítésére azzal a céllal, hogy minimális jövedelmüket biztosítsák. Ez a terv azonban mindmáig nem lépett életbe. (VOLKSSTIMME) Tízmillió leprás Az Egészségügyi Világszervezet 1965-ös adata szerint a Földön több mint tízmillió leprás megbetegedést tartottak számon. Ezek közül csaknem négymillió azoknak a száma, akiket a betegség akadályoz munkájukban, a normális életvitelben. A megoszlás szerint a legtöbb leprás, hat és fél millió Ázsiára esik, három és fél millió pedig Afrikára. Szakértők véleménye szerint az adatokban az elmúlt években nem történt lényeges változás. A lepra elleni harc rendkívUl bonyolult és hosszadalmas. A jelenleg rendelkezésre álló gyógyszerekkel a gyógyítás körülbelül tíz évet vesz igénybe. Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére most kísérleteznek azzal, hogy a tüdővész leküzdésére bevált BCG-oltást alkalmazzák a leprás fertőzés gyógyítására is. A folyóirat riportban számol bs arról az országos méretű tesztről, mely a BCG-vel Burmában folyik. Gyermekkorban kezdődik a felvilágosító munka. (WORLD HEALTH) Szakorvosok vizsgálják a leprával fertőzött burmai vidékek egész lakosságát. Egészségügyi alkalmazottakat képeznek ki a lepra felkutatására. N G/3 •-9 1 >9 ST S-g JL 2C