Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1971-11-21 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó

Harcokban született partizánjaink és a szovjet partizánok ra jártuk meg szerencsétlenül. Éppén egy szlovák ezred kontójára vételeztünk élelmiszert, amikor az illetékes ezred beszerzője is ott volt. A németek rögtön kapcsoltak. Valamennyiünknek hamisak voltak a papírjai. Elfogtak bennünket és az igazoltatásnál kiderült az igazság." Este összeült a német rögtönítélő bíróság. Három szlovák katona állt előtte. A tárgyalás egy fél óráig sem tartott: golyó általi halál — hangzott az ítélet. Az ítélet végrehajtását hajnalra tűzték ki. „Mit éreztünk akkor? — Semmit! Tudtuk, hogy nem halunk meg. Egy barakkba zártak bennünket. Alig szállt le az éj, kitéptük a rácsokat és a mieinkhez menekültünk. Az autójavító-műhelyben éppen a mi emberünk, Tischler Béla tartott szolgálatot. Fegyvereket és autót kértünk tőle. Szerzett, amit tudott, és mi az éjszakai Ogyesszán át egy autóra való fegyvert és lőszert szállítottunk a partizánoknak." A következő három hónapot az ogyesszai katakombákban töltötte. Szörnyű idők voltak. Az emberek éheztek, szomjaztak, de a fegyelem nem lazult. így sikerült a föld alatt átvészelni a város megsžállását. Jozef Dvornák különféle partizánakciókban ls részt vett. Rendőrállomás megsemmisítése, rajtaütések, védte a színház és az opera épületét, melvek máig is állnak. -fr Ogyesszai fényképeket nézegetek: föld alatti katakombák, embercsoportok az emlékművek előtt. Jozef Dvornák a háború óta csak egyszer volt Ogyesszában. Látogatásához érdekes történet fűződik: 1964ben jöttek össze Krnovban először a Csehszlovákiában élő ogyesszai partizánok egy halott partizántársuknak állított emlékmű leleplezésénél. Akkor ötlött fel bennük a gondolat, hogy elmehetnének közösen megnézni azokat a helyeket, ahol két évtizede vérüket ontották a szabadságért. A javaslatot elragadtatással fogadták és az ez idő tájt éppen Prágában tartózkodó Hruscsov elvtársnak üdvözletükkel együtt azt a kérésüket is tolmácsolták, hogy szívesen találkoznának vele Ogyessza felszabadításának 21. évfordulóján. Hruscsov elvtárs intézkedett és ők csakugyan ott lehettek egy év elteltével Ogyesszában. Küzdelmes út hazáig Jozef Dvornák harci útja először az I. csehszlovák hadtesthez, majd a II. ejtőernyősbrigádhoz vezetett. A felkelés alatt tért vissza Szlovákiába. Egy hétig a sielnicai hegyekben barangolt, mint egy felderítő osztag parancsnoka. Az akció befejezése után a hadtest törzskaránál maradt, de mint a büntetőszázad tisztje részt vett a harcokban. Ez a büntetőszázad mindig a legrosszabb és legnehezebb szakaszokon harcólt. — Egyszer Liptovský Mikuláš mellett harcoltunk — merít az emlékeiből ... A fasiszták konokul védték a dombot, de nekünk az volt az elvünk, hogy ha valahol át kell mennünk, akkor át is megyünk. Négy tiszt és 120 fegyenc ment akkor harcba. Vissza csak egy maroknyian tértünk — három tiszt és tizenkét fegyenc. De a kóta a miénk volt. Prága felé már könnyebben haladtak, csak néhol ütköztek erősebb ellenállásba. Május 5-én ért a fővárosba, Prágába. A szívét furcsa érzés szorította össze. — Aki nem volt idegenben, az nem tudja, mi az a haza — mondja. Jozef Dvornák nős, kedves felesége és három szép gyermeke — két lánya és egy fia — van. A fia most éppen annyi idős, mint ő volt akkor, mikor először harcolt a fasiszták ellen. Nem tudja elképzelni sem, hogy a fia egyenruhát öltsön, vegye a puskát és háborúba menjen. Ez neki szörnyűnek tűnik! DUSÁN KLF.IMAN AZ OGYESSZAI KATAKOMBÁK BEJÁRATA ELŐTT... szlvetséie — Mi a legfőbb kívánsága? — Csak az, hogy soha többé ne legyen háború. Hogy az én gyermekeim soha ne ismerjék a háborút. -ŕr Ezt a kívánságát Jozef Dvornák elvtárs beszélgetésünk végén fejezte ki. Végigszenvedte a második világháború gyötrelmeit. És most, évek múltán is csak azt kívánja — „hogy soha többé ne legyen háború". Dvornák elvtárs Žiar nad Hronom-i lakos. A Szlovák Nemzeti Felkelés üzeme sofőrjeként dolgozik. Tizenöt éves volt, mikor anyja után ment Franciaországba. Amikor felnőtt, belépett a hadseregbe, hogy minél előbb megkapja az állampolgárságot. Csakhogy éppen a legrosszabb időpontot választotta erre. Hitler ekkor már a világhatalomra fente a fogát. A háborút nem lehetett megakadályozni. Kitörése után a Franciaországban gyorsan alakult csehszlovák hadtestben harcolt. „A legnehezebb harcot Chalon-sur-sanenál éltük át", emlékszik vissza Jozef Dvornák. „Aki nem ismerte a németeket a háború kezdetekor, az nem ismerte őket egyáltalán". Ott, Chalon-sur-sanonál kénytelenek voltunk visszavonulni a túlerő és a fanatizmus előtt. A mi szakaszunk azt a parancsot kapta, hogy legalább egy óráig, amíg a többi egység visszavonul, tartsa fel a németek támadását. Legalább egy óráig! És mi két órán át álltuk a támadásukat. Ez maga volt a pokol. Háromszor cseréltük ki a géppuska csövét, úgy átforrósodott ..." A háború befejezése után Jozef Dvornákot e hősi tettéért Háborús Kereszettel és Bátorság Érdemrenddel tüntették ki. Az ogyesszai partizánok hírszerzője Nemsokára német fogságba esett. A Hamburg melletti hatalmas katonai fogolytáborba került. Közel tizenhét hónapot töltött itt tétlenül. Aztán, mivel szülei szlovákok voltak, hazaküldték Szlovákiába. Itt persze rögtön be kellett vonulnia. Oroszországba, a keleti frontra vezényelték. Ott akarvaakaratlanul a fasiszták oldalán kellett harcolnia. Gyűlölte őket... Csak az átszökésre alkalmas pillanatra várt. 1943-at írtak. A németek s velük együtt a megbízhatatlan szlovák hadsereg is menekült. Legelőször a Kaukázus sziklafalai' alól hátráltak, Krímen állapodtak meg, majd innen egészen Ogyesszáig vonultak vissza. Ott, Ogyesszában Jozef Dvornák felvette a kapcsolatot az illegális mozgalommal. Mint megbízható ember azt a feladatot kapta, hogy maradjon továbbra is a szlovák hadseregben, mert így több hasznot hajthatott a partizánoknak. Az ellenállási mozgalom hírszerzőjeként dolgozott az ellenség soraiban. Az egységek létszámáról, az elhelyezéséről, a felszereléséről és a német egységek hadmozdulatairől informálta őket. Ez olyan tevékenység volt, amiért az árulónak golyó járt. De Jozef Dvornák már rég nem törődött saját magával, nem fontolgatta azt sem, hogy ml történhet vele. A több mint 20 km hosszú ogyesszai katakombákban ez idő táj! már kb. 2000 civil rejtőzködött. A németek legjobb egységeiket bízfák mes ennek a föld alatti fészeknek a meg semmisítésével, de hiába. A katakom báknak a különféle rejtett ki- és bejárata lehetetlenné tette. És támadni sem lehetett. Amikor semmi sem sikerült, a fasiszták elhatározták, hogv kiéheztetik a katakombákban rejtőzködőket. Joz'ef Dvornák ekkor fontos feladatot kapott: élelmiszert szerezni az éhezőknek a katonai raktárakból. Az ítélet — halál! Elvállalta a feladatot — „Hamis élelmezési jegyekre vételeztünk élelmiszert. A német pecséteket vagy loptuk, vagy titokban készítettük. Mindie minden simán ment. csak utoljáKőolaj ból fehérjetakarmány Szovjet kutatók korszakalkotó vívmánya A tudományos kutatás eredményei szinte tömegesen érvényesülnek a termelési gyakorlatban. A mezőgazdasági termelésben is számos új, tudományosan megalapozott eljárásnak lehetünk tanúi. Itt főleg a természet titkainak feltárása, a növények és állatok életkörülményeinek biológiai és biokémiai elemzése vezetett eredményre. Nemesítéssel, főleg hibridizációval, valamint racionális tápanyagellátással a növények és állatok termelékenységét többszörösére emelhetjük. A gabonafélék, főleg a búza hektárhozamai, a tej- és tojástermelésben és egyáltalán a baromfiiparban elért eredmények ezt már most is bizonyítják. Az eddig elért és a még várható eredmények előtt azonban határt szabnak a természet évezredeken át öröklődött törvényszerűségei. Az élő x szervezetek életciklusaiban, pl. a vemhesség időtartamában, képtelenek vagyunk alapvető változásokat elérni. Az ún. gyorshizlaláshoz is több egyedre, tehát nagyobb törzsállományra van szükségünk. Igaz ugyan, hogy az anyasertések szaporasága szinte megduplázódott, egyes gazdaságokban tíz helyett húsz malacot is választanak évente egy anyától, a szarvasmarhánál azonban ilyen gyors újratermelésről nem beszélhetünk. A többtermeléshez több takarmányra is szükségünk van. A legnagyobb gondot mind az emberi társadalom, mind pedig az álllatállomány fehérjével való ellátása okozza. Tudjuk, hogy a növényi eredetű fehérjékből állati szervezetek, képeznek pótolhatatlan aminosavakat tartalmazó fehérjéket. Az állattenyésztés utóbbi évtizedekben tapasztalható fellendülése ellenére azonban világviszonylatban áz állati eredetű fehérjékből mintegy kétmillió tonna, növényi fehérjékből pedig másfél millió tonna a deficit. Ezen az állapoton egyes országokban a fehérjetermelő növények (hüvelyesek, főleg a szója J intenzívebb termelésével próbálnak segíteni. Számításba jön a tengeri moszatok takarmányozási célokra való felhasználása is. A legizgalmasabb és legkorszerűbb megoldásnak azonban a kőolaj felhasználásán alapuló mikrobiológiai fehérjetermelés mutatkozik. A mikroorganizmusok szénhidrátokból és szervetlen nitrogénvegyületekből saját testük építéséhez rendkívül gyors fehérjeszintézist tudnak végrehajtani. Osztódással történő szaporodásuk kedvező feltételek mellett óriási méreteket ölthet. Például az élesztőgombák 600 köbméternyi tenyészete százezer szarvasmarha hústermelésével egyenlő fehérjemennyiséget tud előállítani. A takarmányok élesztős erjesztése eddig is ismert és a gyakorlatban is alkalmazott eljárás volt. Nagyobb mértékű elterjedését az akadályozta, hogy alapanyagul egyébként is értékes és közvetlenül is takarmányozható nyersanyagokat (cefrét, melaszt, cukrot) használtak, ezek egyrészt drágák és csak korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésünkre. Forradalmi változást jelentene azonban, ha a mikrobiológiai fehérjegyártásra a kőolaj származékait lehetne felhasználni. Ezzel a gondolattal világszerte foglalkoznak már a tudósok, komolyabb kutatási eredményeket azonban csak a Szovjetunió Tudományos Akadémiája levelező tagja, G. K. Szkrjabin kutatócsoportjának sikerült elérni az utóbbi években. A kutatómunka 15 évvel ezelőtt vette kezdetét. Először is meg kellett taláni azokat a mikroorganizmusokat, amelyek kőolaj származékokon is szaporodó képesek. Ilyen mikroorganizmusokat a Szovjetunió olajmezőinek talajaiban, mocsaraiban sikerült is találni. További feladat volt a megfelelő tápközeg öszszeállítása, melynek fő alkotórészét, a mikroorganizmusok szaporodásához szükséges energiaforrást kőolajból nyert paraffin képezte. Nem kis gondot okozott az olyan technikai berendezésének a megoldása, melyekben a fehérjeszintézis folyamata optimális feltételek között zajlik le. Mindez az utóbbi években sikeresen megoldódott és a Szovjetunióban — elsőként a világon — megindulhatott a fehérjék ipari termelése. A szakosított üzemek paraffin alapanyagon eddig már több tízezer tonna élesztőt állított elő, s mivel a technológiai folyamat kérdései is tisztázódtak, folyamatban van újabb termelőegységek üzembeállítása, melyekben egyelőre 240 ezer tonna élesztő előállítását tervezi évente. Hangsúlyozni kell azt a tényt is, hogy a „műfehérje" előállítása teljesen ipari viszonyok között történik, teljesen függetlenül az éghajlati viszonyoktól és az időjárástól. A tudományos kutatók munkája ezzel még nem fejeződött be. Ki kell még dolgozni a mesterségesen előállított élesztő felhasználásának módozatait, főleg a szarvasmarha és a baromfi takarmányozásában. A fejlődés azonban itt sem áll meg, hiszen az olcsón előállított, nagy menynyiségű fehérjét a vegyipar és a gyógyszeripar is hasznosíthatja különböző szerves savak, aminosavak és orvosságok készítésénél. A „műfehérje" előállításának kérdéseit megoldó kutatócsoport tehát joggal érdemelte ki a Szovjetfmió 1971-es Államdíját. MAKRAI MIKLÖS