Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1971-11-20 / 275. szám, szombat

Életszínvonalunk emelkedése munkánk eredményességétől függ Interjú KROCSÁNY DEZSŐ elvtárssal, az SZSZK munkaügyi és népjóléti miniszterével 20. — Miniszter elvtárs, pártunk XIV. kongresszusa megszabta, hogy biztosítani kell Életszínvonalunk további emelését. Milyen jeladatok hárulnak a pártkongresszus határozatából az Ön által vezetett minisztériumra? — Feladataink sokrétűek, s mondhatom, hogy megvalósításuk minden állampolgárt érint. Életszínvonalunk további emelése érdekében szükséges, a létbiztonság további szilárdítása, szociális intézkedések végrehajtása, nyugdíjbiztosítási rendszerünk teljes átépítése, a jutalmazás szocialista alapelveinek erősítése, a tervezett munkaerőgazdálkodás biztosítása, ami a 15 évesek elhelyezésétől kezdve a családról való gondoskodásig számtalan problémát ölel lel, még a szolgáltatások javítását is. E feladatoknak egy részét a mi tárcánk, a többit pedig az illetékes minisztériumokkal karöltve valósítjuk meg. A pártkongresszus határozata értelmében megkezdtük a szociális program kidolgozását, ami hosszú távon megszabja a szociális intézkedéseket. E program szerves része nyugdíjbiztosítási rendszerünk teljes átépítése, amit 1973-ig szeretnénk elkészíteni. Ogy akarjuk egyszerűsíteni a nyugdíjak megállapítását meghatározó rendeleteket, hogy azokat minden állampolgár megértse, sőt önmaga kiszámíthassa a nyugdíját. Ismeretes, hogy október 1-töl emelték az alacsony nyugdíjakat, az anyasági és a szülési segélyt. Milyen problémák vetődnek fel a feladat megvalósítása során? — Tudom, az említebt szociális intézkedéseket nagyon kedvezően fogadta a lakosság. Ez érthető. De sokan hajlamosak gyorsan elfeledni, hogy ezen intézkedések megvalósítását gazdasági eredményeink tették lehetővé. Ami azt jelenti, hogy a jövőben is munkánk eredményességétől függ társadalmunk fejlődése, életszínvonalunk emelkedése. Szlovákiában az öregségi segély, s az alacsony nyugdíjak emelése kb. 285 000 egyént érint. Októberben 260 000 személynek már magasabb nyugdíjat folyósítottunk, az egyének 550, a házastársak 900 koronát kaptak. Azt is el kell mondani, hogy már többször emelték az alacsony nyugdíjakat, de még mindig nagy volt a különbség a régi, és az 1957. január l-e után megállapított nyugdíjak között. Ennek egyik oka, hogy az említett időpont előtt a nyugdíjbiztosítás hossza, és nem a foglalkoztatottság időtartama volt az irányadó a •nyugdíjak megállapításakor. A másik okot az átlagkereset szolgáltatta, mivel ez döntően befolyásolja a nyugdíj összegét. Az alacsony nyugdíjakat élvezőit között van egy 25 000 főnyi csoport, akik számára a nyugdíj emelése társadalmi elismerést, vannak akik úgy mondják, hogy elégtételt is jelentett. Ezek az emberek a szövetkezetek megalakítása után szorgalmasan dolgoztak a nagyüzemi gazdálkodás megerősítéséért, de mivel abban az Időben a szövetkezetekben alacsony volt a munkaegység értéke — az átlagkereset is —, így alacsony nyugdíjat kaptak. Az ő esetükben egy régóta jogos igényt elégít ki a nyugdíjemelés. Kielégítjük a jogos igényeket Kaptunk néhány levelet szerkesztőségünkbe, melyekben idősebb olvasóink — akik eddig a régi nyugdijat kapták — azt kérdezik: kell-e külön kérniök nyugdíjuk emelését Sokan vannak, akiknek nem tudtuk automatikusan emelni a nyugdíjukat, mivel adataikat ellenőrizni kell. Ezt az ellenőrzést a nemzeti bizottságokkal karöltve végezzük. Különösen a mezőgazdaságban dolgozók között többen vannak olyanok, akik bár nyugdíjjogosulták, de még dolgoznak, viszont nem gondoskodtak arról, hogy ledolgozott éveiket igazolni tudják. Ezeket az iratokat be kell szerezniök. A nemzeti bizottságok pontos utasításokat kaptak, így tanácsot tudnak adni mindenkinek. Mi szeretnénk az év végéig elvégezni az okmányok ellenőrzését, de lehetnek olyan vitás esetek is, melyeket csak a jövő év első negyedében tudtunk lezárni. 285 000 ember ügyét intézzük, pontosan akarunk dolgozni, de megnyugtathatok mindenkit, hogy aki jogosult a nyugdíjemelésre — s bár iratait az utolsók között ellenőrzik —, visszamenőleg 1971. október 1-től megkapja a magasabb nyugdíjat. Szeretném, ha az érintettek megértenék, nemcsak azért vagyunk felelősek, hogy a jogos igényeket kielégítsük, arra is vigyáznunk kell, ne részesüljön senki jogtalanul a közösség pénzéből. Nem kis összeggel gazdálkodunk. Csupán az említett nyugdíjemelés 800 millió koronát jelent évente. Szlovákiában éventp több mint 7 milliárd korona nyugdíjat fizetünk, természetesen az állam pénztárából. A dolgozók zöme becsületesen teljesíti feladatait, de vannak üzemek, ahol laza a munkafegyelem és nem használják ki megfelelően a munkaidőt. Ez is tartalékot jelent, amit az üzemek vezetőinek kötelességük feltárni. — Ez politikai és gazdaságirányítási kérdés. Egyes termelési ágazatok munkaerőhiánynyal küzdenek, s minden jelentkezőt felvesznek, pedig egyesekről előre tudják, hogy rövidesen továbbállnak. A dolgozó lényegében válogathat a munkahelyek között. Ezt nem kifogásolom, emberi jellemvonás: oda megyek dolgozni, ahol jobban keresek. De a vállalatok vezetői igen gyakran csupán szemlélik a nagyarányú munkaerőmozgást. Vannak üzemek, melyekből évente elmegy a dolgozók egyharmada. Sok ipari munkás lakik falun, akinek kertje, sőt a hegyvidéki körzetekben kis földecskéje is van. Évente tavasszal és őszszel közülük sokan „megbetegszenek", hogy megműveljék kis földjüket, vagy betakarítsák a termést. Ezt a munkát a becsületes dolgozók úgy végzik el, hogy tavasszal és. ősszel veszik ki az évi szabadságukat. A falun lakó munkások százai évek óta nem pihennek szabadságuk alatt. Egy másik csoport azért kénytelen „megbetegedni", mert munkahelyén senki sem segít megoldani egyéni gondjait. Sokan építenek családi házat. A jövőben azt is megvizsgáljuk, miként segítenek az üzemek e téren dolgozóiknak. A harmadik csoportba azokat sorolnám, akik állandóan azon töprengenek, hogyan lehetne kevés munkával sok pénzt keresni. Ezek évente 8— 10 munkahelyen próbálnak szerencsét. Vándorolnak, sőt hónapokig nem dolgoznak, nincsenek munkaviszonyban. Ezekről az egyénekről lepereg a meggyőző szó. Ez a csoport nemcsak azért veszélyes, mert szinte havonta más munkahelyre vándorol, hanem azért ls, mivel életfelfogásából eredően hajlamos a társadalomellenes cselekedetekre, a közös vagyon megkárosítására. A becsületes dolgozókat felháborítja az említett csoport felelőtlensége, mivel alapvető munkakötelességüket sem teljesítik. Szükséges, hogy ezeket az egyéneket szigorúbb rendeletekkel munkára kényszerítsük. Már készül a javaslat néhány törvény módosítására. Hatékony munkaerőgazdálkodást Gazdaságirányítási rendszerünk tökéletesítésének — ez is kongresszusi határozat — szerves része a tervezett munkaerőgazdálkodás. E téren az 1968— 69-es években szinte áttekinthetetlen zűrzavar uralkodott. Szeretném, ha vázolná, mit tesznek a hatékony munkaerőgazdálkodás kialakításáért? Nem véletlen, hogy társadalmunk konszolidálása során előtérbe kerültek a munkaügyi kérdések. A válságos években a jobboldali közgazdászok sokat emlegették az „új csehszlovák gazdasági modellt", és a Síkféle csoport azt szorgalmazta, hogy meg kell teremteni a munkaerők szabad piacát. Szépen hangzott a jelszó: csak rentábilis termékeket kell gyártani, ahol ezt a követelményt nem teljesítik, le kell állítani a termelést. Vagyis a dolgozók egy csoportja munkanélküli lesz, ezzel megfélemlítik a többieket, akik félve, hogy majd ők is az utcára Kerülnek, jobban fognak dolgozni, így szilárdul a munkafegyelem. Az ilyen elképzelés ellenkezik a szocialista társadalom építésének elveivel. Nagyon jól tudjuk, mi volt a jobboldal végső célja: a szocialista társadalmi rendszer jellegének megváltoztatása. Persze, terveiket a politikai és a gazdasági életben egyaránt fokozatosan akarták megvalósítani. Tény, az elmúlt negyedszázadban munkaerő-gazdálkodásunk fejlődése sem volt zökkenőmentes. A foglalkoztatottsággal egy bizonyos időszakban lényegében szociális politikát valósítottunk meg. Az iparosítás kezdeiti időszakában ezreket vontunk ki a mezőgazdaságból az iparba. Mindenkinek munkalehetőséget biztosítottunk, ami nagy pozitívum, ugyanakkor ebben az időszakban a mennyiségi mutatók domináltak minden szakaszon, ami később negatív jelenségeket szült. Ma elmondhatjuk, hogy munkaerő-tartalékaink lényegében kimerültek. A CSKP KB 1969 áprilisi ülése után újítottuk fel a tervezett munkaerő-gazdálkodást. Viszont szükséges, hogy a szakszervezetek és a nemzeti bizottságok nagyobb gondot fordítsanak a kérdésre. Megköveteljük a vállalatoktól, hogy készítsék el munkaerő-szükségletük távlati tervét, pontosan határozzák meg, hogyan akarják megszerezni a szükséges munkaerőt, és miként biztosítják a munkaerők stabilizálását. Nem akarjuk teljesen meggátolni a munkaerőmozgást, de ugyanakkor szeretnénk elérni, hogy üzemeink jobban gondoskodjanak a munka- és az életkörnyezet javításáról, a dolgozók jogos igényeinek kielégítéséről, a munkások szakképzettségének növeléséről. Segítsenek megoldani egyéni és családi gondjaikat, hogy a dolgozók valóban második otthonuknak érezzék üzemüket, munkahelyüket. A múltban sok vállalat vezetősége nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a munkaerőmozgásnak. Ogy gondolták, ha százan elmennek, százan jönnek helyettük, akkor minden rendben van. Ez is jellemzi, miként értelmezték a dolgozókról vialó gondoskodást. E szemlélet maradványait meggyőző szóval és szigorú rendelettel száműzni akarjuk, ami egyben felöleli a gazdasági vezetők anyagi felelősségét is e kérdés megoldásában. A dolgozókról való gondoskodásnak minden üzemben a központi feladatok között kell szerepelnie. Tudjuk, a nagyarányú munkaerőmozgás kedvezőtlenül befolyásolja gazdaságunk fejlődését, pontosabban csökkenti a fejlődés ütemét. Feladatún* feltárni és megszüntetni a kedvezőtlen mozgást előidéző okokat, ugyanakkor biztosítani a fejlődéshez szükséges mozgást, hogy a munkaerők azon ágazatokba vonzódjanak, melyek társadalmi szempontból a legfontosabbak. A sokat emlegetett munkaerőmozgásnak több oka van. Hatott e téren a nagy méreteket Öltő melléküzemági tevékenység, de e téren már rendeződött a helyzet. Sok üzem vezetője szintén úgy gondolta, egyszerűbb „megszerezni", vagyis elcsábítani a szakmunkást, mint nevelni. Nézzük meg azt is, milyen az üzemekben a szociális ellátás — üzemi étkezde, öltözők, zuhanyozók —,miként tartják be a munkabiztonsági előírásokat stb. Nem mondihatjuk, hogy minden üzemben, kielégítő a dolgozókról való gondoskodás. Fejlettségünk mai szintjén nem elegendő csupán megszereti a szükséges munkaerőt — megnyerni más üzemből, vagy felnevelni a fiatal szakmunkásokat —, hanem meg is kell tartani őket az üzemben. A vállalatok vezetőinek tudatosítaniuk Kall, ha nem gondoskodnak megfelelően a dolgozók igényeinek kielégítéséről, ha nem alakítanak ki erős törzsgárdát, jó üzemi légkört,, akkor a jövőben is lesz munkaerőgondjuk. Viszont távlatilag számolniuk kell azzal ls, hogy a gazdasági vezetőket a nagyarányú munkaerőmozgásból származó kárért anyagilag is felelősségre fogják vonni. Kimerültek munkaerőtartalékaink Megállapíthatjuk, hogy lényegében kimerültek munkaerőtartalékaink. Miként gondoskodnak a szakmunkás-utánpótlásról? Nálunk a foglalkoztatottság aránya magas. Szlovákiában a nőknek 52 százaléka van munkaviszonyban, így lényegében kimerítettük a munkaerő-tartalékokat. Munkaerőforrásunk az ifjúság, a 15 éves fiatalok. Azok közül, akik 1971-ben végezték el az alapiskolát — számuk 95 500 —, 49 500 fiatal iparitanuló-iskolában sajátítja el a szakmát, 1500-an otthon maradtak a szüleiknél, a többiek középiskolákon tanulnak. Az előző évekhez viszonyítva ez nagy eredmény. Gyakorlatilag tehát jóformán minden fiatal továbbtanul, szakképzettséget szerez. A jövőben többek között módosítjuk a tanintézetek széthelyezését. Egyes iparágakban nagyon összpontosítottuk a tanulók képzését. Jelenleg a tanintézetek internátusaiban 35 000 fiatalt tudunk elhelyezni, a többiek bejárók. Ogy módosítjuk a tanintézetek hálózatát, hogy a 15 éves fiataloknak ne kelljen 150 kilométerre utazniuk, nem is szólva arról, hogy a 15 éves lányokat a szüleik nem szívesen engedik ilyen messzire. Sok az olyan szülő, aki kiválaszt gyermekének egy Iskolát vagy egy szakmát, s ha ide nem tudja bejuttatni, akkor úgy érzi, nem engedik érvényesülni a gyermekét. Pedig nem így van. Iskoláinkban, nevelési rendszerünkben mulasztás történt. Nem formáltuk eléggé hatékonyan az embereknek az érvényesülésről és a társadalmi érdekekről alkotott nézeteit. A társadalom fejlődése megköveteli, hogy szabályozzuk az egyes ágazatok fejlődését. Létezik fontossági sorrend a beruházások szakaszán, s a főiskolák karai és a tanintézetek között is. Sokan ezt úgy értelmezik, hogy „kénytelenek" alávetni magukat a társadalmi érdekek érvényesülésének. Ebben rejlik nevelési tevékenységük fogyatékossága, mivel nem ve- '"* szik észre, hogy éppen a társadalmi érdekek érvényesítését elősegítve nyílik lehetőségük egyéni céljaik megvalósítására. Nem lehet elsiklani az olyan vélemény fölött sem, hogy a „nehéz" tantárgyakat — matematika. kémia, fizika — nem kedvelik a fiatalok. A technikai forradalom időszakában ez helytelen nézet. Ha valóban ilyen a helyzet, akkor meg kell vizsgálnunk, miért nem tudják megkedveltetni a pedagógusok ezeket a tantárgyakat. Mert itt rejtőznek a későbbi téves elhatározások csírái, hogy például az érettségizettek nem a kohászati, a kémiai, a gépipari főiskolákra törekszenek, hanem többségük jogász és filozófus szeretne lenni. Márpedig lényegesen több mérnökre van szükségünk, mint filozófusra. Ugyanez a jelenség tapasztalható más vonatkozásban a szakmát választó fiatalok között is. Biztosítjuk a legfontosabb ágazatok munkaerőutánpótlását Ismerve az említett jelenségeket, mit tesznek annak érdekében, hogy a fiatalok vonzódjanak a fontos gazdasági ágazatokba? A közelmúltban végrehajtott szociális intézkedések csupán a kezdetét jelzik pártunk XIV. kongresszusa határozatai megvalósításának. Bennünket kormányhatározat kötelez, hogy feldolgozzuk az említett problémákat — pályaválasztás, népszaporulat biztosítása stb. —, és javaslatokat készítsünk elő olyan törvényekre és rendeletekre, melyek alapot biztosítanak e kérdések megoldására. Olyan intézkedéseket készítünk elő, melyek elősegítik, hogy a fiatalok vonzódjanak a fontos ágazatokra, üzemekbe. Ennek teljesítése sok politikai nevelőmunkát igényel. Ismertetnünk kell népgazdaságunk fejlődésének lehetőségeit és követelményeit. Reális távlatokat kell felvillantani előttük, Nemcsak azt kell biztosítani, hogy szakmát szerezhessenek az üzemben, hanem azt is, hogy érettségizett szakmunkások lehessenek, és még a katonai szolgálat letelte után se menjenek el egy másik vállalatba. A társadalomnak akkor kell a legnagyobb segítséget nyújtania a fiataloknak, amikor önállóan kezdenek dolgozni, s megnősülnek, férjhez mennek. Ez a segítség felölelhetné a munkahelyről kapott juttatást, az államtól -kapott kölcsönt, a lakáskiutalás előnyét stb. E kérdés megoldása napirenden szerepel, mivel a népszaporulat alakulásának egyik fontos tényezője, s a kiemelt ágazatokban lényegesen stabilizálná a fiatal munkaerőket. Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy az egyes ágazatok fejlesztése megköveteli a munkaerők összpontosítását. Például a bratislavai autógyár építéséhez háromezer egyént kell biztosítani, s 13 000 új munkaerőre lesz szükség az új gyár számára. A gépipari üzemekben Považská Bystricán, Martinban és Bánovcén szintén ugrásszerűen nő a munkaerőigény. Tudatosítjuk, hogy sokat termelünk exportra, s nekünk gazdasági vonalon is erősítenünk kell az internacionalizmust, s megvalósítani a szocialista integrációt. A fontos ipari köz pontok számára biztosítanunk kell a szükséges munkaerőket, mert ezek az üzemek döntően befolyásolják gazdasági fejlődésünket, így életszínvonalunk alakulását is. Miniszter elvtárs, köszönöm a kérdésekre adott válaszokat. CSETŐ JÁNOS