Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)

1971-10-07 / 238. szám, csütörtök

A pártművelődés új éve A trnavai autógyárban jól felkészültek A kommunista párt alapszervezetei elérkeztek a pártoktatás előkészítésének befejező szakaszához. A pártoktatás előkészí­tése és a szervezet időszerű feladatai iránt Ján Simonéit elvtárs­tői, a TAZ (autógyár) Trnava 10. pártszervezetének elnökétől érdeklődtünk. A pártoktatás kérdését már a júniusi taggyűlésen műsorra tűzte a 10. alapszervezet, akkor került sor a tagok előzetes be­osztására az egyes körökbe. A közeli napokban az előzetes beosztást véglegesítik és kije­lölik az egyes körök vezetőit. Idén az alapszervezet hét tagja a marxista filozófia három éves iskoláját fogja látogatni, három elvtárs a munka marxista alap­elveinek egyéves esti iskoláján tanul majd, ketten pedig a vi­lágnézeti kérdésekkel foglalko­zó, egy éves tanfolyamon bővít­hetik tudásukat. A többi párttag és a felelős gazdasági tisztség­gel megbízott pártonkívüli az általános (alap) kör hallgatója lesz ... Külön említést érdemel, hogy az egészüzemi pártszerve­zeten belül az ifjúsági szervezet tagjai számára külön oktatást szerveznek. Az is említést érde­mel, hogy a 10. alapszervezet öt fiatal tagja a marxizmus—leni­nizmus esti egyeteniéubk hall­gatója — ez idén másodévesek lesznek. Az alapszervezet egyéb­ként 57 tagú. A pártoktatást az autógyárban mindig munkaidő után tartják meg, rendszerint a szakszerve­zeti tanács üléstermében. A trnavai járás legnagyobb üzeme saját lektorokkal rendelkezik. A központilag kiadott témákon kívül a pártoktatás keretében foglalkozni kívánnak a pártélet időszerű kérdéseivel, például a CSKP KB soron következő ülé­seinek anyagaival. A pártoktatás előkészítésén kívül nagy gondot fordít a szer­vezet más időszerű kérdésekre is. A választásokkal kapcsolat­ban létrehoztak egy öttagú agi­tációs bizottságot, melynek élén az üzemi pártszervezet elnöke áll. Az agitációs központ mun­kájának megszervezése az egészüzemi pártszervezet fel­adata volt. Részt vettek ebben a munkában az üzemi szerveze­tek elnökei és a tömegszerveze­tek képviselői is. Az agitációs központban már egy nagyszabá­sú találkozót is rendeztek, me­lyen a járás funkcionáriusai vettek részt, ismertették az ed­dig elért eredményeket és az el­következő időszak feladatait. A legközelebbi pártgyűlésen meg­tárgyalják a választások szer­vezeti kérdéseit. Rövidesen meg­szervezik az üzemi szervezet hatáskörébe tartozó részlegek­ben minden dolgozó számára a választásokkal foglalkozó poli­tikai tízperceket. Ezeken főleg a járási pártbizottságtól kapott anyagokra fognak támaszkod­ni. Jó lenne, ha erre a célra a városi nemezti bizottságtól is kapnánk konkrét anyagot. A po­litikai tízpercek közvetlen szer­vezője a szakszervezet műhely­bizottsága fesz. Sok szép elgondolással, ered­ménnyel büszkélkedhetnek az autógyár kommunistái, s azon fán Šlmončič, a pártszervezet elnöke belül a 10. alapszervezet tag­jai. Eredményeikről szólva nem lehet figyelmen kívül hagyni a pártsajtó járatásának sikeres megszervezését' sem. A dolgo­zók nyolcvan százaléka járatja a pártsajtót: Pravdát, Rudé právót, Život stranyt. Hlas fu­dut. Üj Szó megrendelőket is toboroznak. Munka dolgában természete­sen szintén helytállnak a trna­vai autógyár dolgozói. A rendes munkaidőn kívül olykor külön műszakot is szerveznek. Leg­közelebb októberben tartanak ilyen műszakot (szabad szomba­ton), s a belőle származó nye­reséget a szolidaritási alapra fordítják. Az üzem dolgozói a kommu­nistákkal az élen tehát valóban aktívak, ami egyben azt is je­lenti, hogy elkötelezik magukat a párt politikája mellett. Ebben pedig nagy szerepe van a poli­tikai nevelésnek is. Éppen ezért fordítanak olyan nagy gondot a pártoktatásra. FÜtOP IMRE PÉNZÜGYI HELYZETÜNK FOKOZATOSAN JAVUL A szövetségi miniszterelnök­ség sajtóértekezletén Svätopluk Potač, a Csehszlovák Állami Bank elnöke pénzügyi gazdál­kodásunkról kijelentette, hogy a termelésben elért eredmé­nyek lényegesen hozzájárultak pénzünk stabilizálásához, s ez­zel lehetővé tették a népgaz­daság továbbfejlesztését. Ex­portunk fokozása, a hazai pia­ci helyzet megszilárdítása, az építkezési beruházások arányo­sabb elosztása, a tüzeloanyag­és energetikai alap javulása, mindmegannyi bizonyítéka a hazánkban végbemenő konszo­lidációs folyamat sikerének. Ugyanakkor bizonyos vállalatok fegyelmezetlensége folytán a problémák sem téveszthetök szem elől, melyeknek megszün­tetésére erélyes intézkedések foganatosításával gazdasági szerveinknek megvan minden lehetőségük. Ez ugyanis az egyetlen módja annak, hogy biztosítsák az anyagi és a pénz­források struktúrája közötti egyensúlyt, és megakadályoz­zák pénzünk értékének a csök­kenését, a társadalmi munka elértéktelenedését. A gazdasági életünkben mu­tatkozó kedvező jelenségeket természetesen a lakosság anya­A lakáskértlésről gi helyzete is tükrözi. A piaci ellátottság, illetve a készletek hiányának kiküszöbölése bizo­nyos árufajták árának a leszál­lítását tette lehetővé. " Végre megszűnt a lakosság jövedel­mének és a munkatermelékeny­ség növekedése közti arányta­lanság, és megszilárdult ä la­kosság szocialista biztonságér­zete. A vásárlóerő stabilitása és a pénzünkbe vetett bizalom ismét a régi. Mindenki tudja, hogy érdemes takarékoskodni. Ezzel magyarázható, hogy míg 1970 június végéig a lakosság betétkönyvein elhelyezett össze­gek 70 milliárd 614 millió koro­nát értek el (ami majdnem 16 százalékkal haladja meg az 1969 első fél év időszakában elhelyezett bankbetéteket) az idei első félévben a pénzbeté­tek már 6 milliárd 632 millió koronát tettek ki, vagyis az 1965—69-ben elért átlagot 58.6 százalékkal haladták meg. Gazdasági helyzetünk javulá­sa a lakosságnak nyújtott köl­csönök kiterjesztését is ered­ményezi. A kedvező fejlődés azonban egyelőre problémáktól sem mentps. A legnagyobb hiba. hogy a kereskedelem, a terme­lés és a szolgáltatások nem reagálnak eléggé rugalmasan a lakosság szükségleteire. Ez el­sősorban azokra az árufajtákra vonatkozik, melyeknek biztosí­tása még mindig nem zavarta­lan. — km — Ünnepélyes fanévnyitó tárgyaltak Prága lakáshelyzetével foglal kozott a CSKP városi bizottsága, a nemzeti bizottság és a prágai la kásszervezetek érdekcsoportja ál tal összehívott műszaki gazdasági pártértekezlet. Prága lakásgazdasági helyzeté rűl és további fejlődésérdi Karel Spal, a fopoilgármester helyettese elmondotta, hogy a lakásgazdasági szervezetek igazgatása alá jelen­leg több mint 17 600 ház, azaz 260 000 lakás tartozik, amely Cseh­szlovákia lakásalapjának csaknem a 25 százaléka. A nitrai Pedagógiai Fakultá­son e héten tartották meg az ünnepélyes tanévnyitót. A pe­dagógusok és főiskolai hallga­tók e nagyjelentőségű értekez­letén megjelent dr. Michal Gre­guá egyetemi tanár, az iskola­ügyi miniszter első helyettese, továbbá a központi, kerületi és járási politikai-társadalmi szer­vezetek, valamint a külföldi testvérintézetek képviselői. A megjelentekhez szlovák nyelven ďr. Michal Soták, a fakultás dékánja, magyar nyel­ven pedig dr. Zalabai Zoltán dékánhelyettes, a magyar tago­zat vezetője mondott ünnepi beszédet. Mindkét szónok ki­emelte, hogy az idei tanévnyi­tóra hazánk rendkívül fontos politikai és társadalmi esemé­nyeinek, a XIV. pártkongresz­szusnak és a közelgő képvise­lői választások előkészületeinek jegyében került sor. Felhívták a fakultás hallgatóit, minden erejükkel igyekezzenek hazánk párt- és állami vezetői által az ifjúság elé támasztott felada­tok maradéktalan teljesítésére. Az ünnepélyes megnyitót gaz­dag kultúrműsor követte. Ugl Amikor a reklámtábla olcsóbb Rekord ( ČSTK) — Jaromír Matuska, szövetségi tüzelőanyagipari és energetikai miniszter, a szállí­tó szervezetek vezérigazgatói és a miniszterhelyettesek rész­vételével Vrešován, a sokolovi barnaszénmedencében kiérté­kelte a kombinát építésében elért eredményeket. Augusztusban elvégezték a légnyomásos gázművek teljesít­ményi próbáit, ami kőris egy nap alatt rekordteljesítményt — 1 millió 881 ezer köbméter gázt termeltek. A Vinica (lpolynyék) község­be vezető országutak mentén a közelmúltban hatalmas reklám­táblák jelentek meg a követ­kező felirattal: „Látogasson el a JEDNOTA vinicai vendéglátó­üzemébe!" Az idegen, aki nétn tud ellenállni a hívó szónak, betér a 2300 lakosú község egyetlen vendéglőjébe. A lát­ványtól bizonyára meghökken: szűk, telefüstölt helyiség, pené­szes falak, zsúfoltság. Ha vala­mit fogyasztani kíván, be kell állnia a kígyózó sor végére, hol van ideje elgondolkozni azon, hogy miért, csábítják ide a vendéget, hiszen legtöbbször még leülni sem lehet. A vendéglő vezetője, Strba István elkeseredve magyaráz­za: „A helyiség szűk, hiszen a község lakosain kívül az át­utazók is betérnek ide, mivel az autóbuszmegálló, ahonnan naponta 25 autóbusz indul, alig 30 méterre van ide. Raktárhe­lyiségünk nincs, a palackozott sör, a limonádé a folyosón van elhelyezve, no meg az 5X4 méteres étteremben, melyet csak egy függöny választ el az ivótól. A pincéből naponta kell vödörrel kihordani a vizet. És mi ilyen körülmények között nyolc hónap alatt 830 ezer ko­ronás forgalmat bonyolítottunk le." Igaz, az élelmiszerüzlet még mostohább állapotban van: egértanya, mely összedüléssel fenyeget. A községbe tévedő Idegen tehát elgondolkodhat s megállapíthatja, hogy a JED­NOTA a reklámtáblákra kido­bott pénzt hasznosabb célokra fordíthatta volna. Ebben a köz­ségben minden bizonnyal! BÖJTÖS JÁNOS VÁROSIASA Öt ogitációs központ működését irányítják £ Megkezdte műsorát o Hangos Újság £ Kiadványunk, a Híradó két­hetente jelenik meg # Vitaesteket szerveznek £ (\!em félnek a „kényes" kérdésektől 0 Munkájuk jellemzője: a város rangjához méltóan Egy-egy város régi utcáiban, ósdi épületeiben őrzi történetét. A nagy idők néma tanúi job­ban megértetik az emberrel mindazt, amit eddig csak köny­vekből olvasott. Kolárovo, azaz Guta azonban nagyon fiatal vá­ros. Ha hasonlatot használva akarunk szólni valamit erről a városról, akkor azt kell monda­nunk, hogy gyermekkorát éli, éppenhogy kinőtt pólyájából, hisz a legutóbbi választások idején még csak rangos falu volt. Így tehát ez a város nem régi utcáival, ósdi épületeivel magyarázza történetét, hanem mindazzal ami most épül. Mind­azzal. amit most tesznek lako­sai. Az idei választásokra már vá­rosi módon készülnek. És nem akárhogyan! Az agitációs mun­ka szervezésére, irányítására ] uhász Árpád iskolaigaz­gató vezetésével kilenctagú bi­zottság vállalkozott, öt agitá­ciós központot irányít ez a bi­zottság. Ezek közii 1. kettő bent, a városközpontban működik, a városi nemzeti bizottság épüle­tében és az ifjúsági klubban, három pedig a Pačierok, Králka és Nagysziget városrészekben. A bizottság két tagja. Selský Zoltán elvtárs, a zeneiskola igazgatója, és a nagvszigeti agi­tációs központ vezetője. L é ­v a i Béla elvtárs, tudják jól, hogy a választások előké­szítése komoly feladat. Beszél­getés közben többször is hasz­nálják ezt a kifejezést: ,,a vá­ros ranqjához méltóan". Ez jel­lemző az agitációs munkára. Lévai elvtárs mozdulatai már az első percben ismerősek: szé­les gesztikulációk, nagy ívű kar és csuklómozdulatok. A le­határoló kézfej hullámmozgá­sokkal kíséri mondanivalóját. Szobrászok. Jestők, alkotók szokták munkáik sík és formavi­lágát hasonló mozdulatokkal szemléltetni. Lehet, hogy csak ügyetlen hasonlóság miatt nyil­vánvalóak a mozdulatok, de amit ihond, az mind bizonyítja, hogy akárcsak az építő, a ter­vező, az alkotó, úgy ő és mun­katársai is nagy. komoly fel­adatok teljesítésére vállalkoz­tak. A nagy léptekben gondolkodó és fogalmazó vezető mindenna­pos világáról kapok képet ma­gyarázata alapján: „További öt agitációs körzetet szerveztünk a nagysziqeti városrészben. Egy­egy körzeti vezetővel huszonöt agitátort jelent ez. Vasárnap reggel megbeszélést tartunk a körzeti vezetőkkel és hétfőn már megkezdjük á munkát" Úgy tűnik, hogy a felkészülés már fordulóponthoz jutott, né­hány óra kérdése már csak és kezdődik az igazi munka. Nem is várja a kérdéseket, mér mondja, hogy milyen mun­kaformákat használnak: „Elő­adássorozatot kezdtünk. Minden hétfőn tartunk egy-egy elő­adást. A XIV. pártkongresszus határozatainak ismertetésével kezdjük Filmvetítéseket is szer­veztünk. Vitaesteket, majd ..Kérdezz — Felelünk" címmel beszélgetéseket rendezünk. Es nem feledkezünk el a kultúr­műsorok. szórakoztató estek meqszervezéséről sem." A lankadatlan ereiű emberek ritmusa cseng Selský Zoltán elvtárs minden szavából. Nem­csak saját munkájáról, hanem a többiekéről is szól: „Az irá­nyító bizottság feladata az esz­mei irányítás, de uqunakkor az aqitációs munka megszervezése is. Minden lehelő módot, alkal­mat jelhasználunk majd arra, hogy propaqandánk érvényre lusson és úqu hasson, ahogyan azt a párt elvárja Mindenütt ott leszünk. Az előadásokat Ta­kács lános igazgatóhelyettes szervezi. A művelődési ház inazqatója Honibek László elv­társ gondja a különféle műve­lődési, szórakozási \ehe:őséqek felhasználása. Az idén a vá­lasztások ieqyében rendezi majd meg a „Líra" műsorát, a „Prímások versenye" renden vényt." Hallgatom szavai!, i .gyelem a felsorolást. Megjegyzem hogy még saját munkájáról alig szólt. Tartózkodva mosolvog és folytatja mondanivalóját: ..'így másik munkacsoport Földi l.a­jos elvtárs vezetésével a ..Han- • gos Üjság" szerkesztésével jog­lalkozik. Kéthetente pedig „Híradó" elnevezésű kiadványt ' állít elő. A-4-es formátumú, szí- " nes kiadvány ez. Tájékoztató, magyarázó jellegű." Röpke hallgatás után végre saját munkájáról is mond né­hány szót: „A szemléltető agi- • táció is fontos. Erre bizottsá­got szerveztünk, melyet én irá­nyítok. Két részlege van a bi­zottságnak. Háromtagú fotós csoport, és egy tizenegytagú dekorációs csoport. Az utóbbit Obonya Sándor képzőművész vezeti." Ez a sokfajta tevékenység mind kifejezője annak, hogv a város rangjához méltó agitációs . munkába kezdtek. Kifejezi azt, hogy nemcsak azzal törődnek, hogy hetente háromszor, ked­den, szerdán és pénteken nyit­va legyen mindegyik agitációs központ, hanem igyekeznek száműzni a formaiságot. A min­dennapi agitációs munka így átlényegül hatássá. Cél: meg­nyerni mindenkit, megmagya­rázni mindent, lelkesíteni, hogy pártunk eszméi, tervei ismer­tekké váljanak. Megvalósítani a tanítást: „Ha az eszme a töme­gek tudatába hatol, anvaii erő­vé válik." Az adott esetben azonban probléma, hogy Kolárovo, azaz. Gúta olyannyira fiatal város, hogy felmerülhetnek „kényes" kérdések. A legutóbbi választá­sok idején még a „nagyközség" . vezetőit választották meg. Most a város számára kell majd ve- . zetőket választani. Minőségbeli különbség lesz tehát a vezetők iránti követelményekben. A múlthoz viszonyítva feltétlenül, hisz a város vezetése mégis­csak más. Talán még személyi változásokra is szükség lesz. Minőségbeli változásra vari szükség a választók körében. Nagyobb körültekintéssel kell megvizsgálniuk a jelölést. Na­gyobb lelkesedéssel kell támo- . gatniuk pártunk politikáját. Mindezt tudják az agitációs központ vezetői. Mégis megkér­dezem: Mi lesz, ha úgynevezett „kényes" kérdések vetődnek fel? Számolnak ilyesmivel? Mit tesznek maid? Megnyugtatnak: Kényes kér^. dések aligha lesznek. Legalább­is olyanok, melyekre ne tud­nának majd megfelelni. Egyéb­ként úgy tervezik, hogv szak­embert, jogászt, bírót kérnek majd fel előadás megtartására s akkor bármilyen kényes kér­dést feltehetnek a lakosok. . Körültekintő, hetek óta tartó készülődés után megkezdték te­hát munkájukat a város agitáto­rai, propagandistái. Ragyogó őszi napsütésben jelszót lobog­tat a szél: „Becsületes munká­val támogatjuk pártunk célki­tűzéseit." Kísérőim, Lévai Béla és Selský Zoltán elvtársak fel­mutatnak a jelszóra. Egyikük megjegyzi: „így qondolkoznak a , mi városunkban az emberek. A mi feladatunk pedig az. hogy mealáttassuk velük a szocializ­mus fénylőn pirosló qyümöl­.cseit. hisz minket az a valóság boldogít, melyet a dolgozó nép napról napra épít és az a tudat lelkesít, hogy a nép önmaga •számára épít." Felpillantok én is a napsütés--, ben ragyogó jelszóra. Majd kö­rülnézek és figyelek. Mindenki; mindegyik járókelő észrevette, megnézte. Bizonvos. hogv ön­magában mindenki ezt mondtay Igv igaz. Többen t»lán még bő-­'intottak is Amikor én bólintottam* az nemcsak arra szólt, hogv egvet­értek a telszó mondanivalójával, hanem arra is. hogv igazán városi módra végzik munkáin­kat Kolárovo, azaz Gúta város, agitátorai. HAJDÚ ANDRAS

Next

/
Thumbnails
Contents