Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)

1971-10-25 / 253. szám, hétfő

Pusztító tájfun Dél-Vietnamban Saigon — Dél-Vietnamban há­rom nagy amerikai támaszpont került tegnap vlz alá és súlyo­san megrongálódott a Hester­tájfun éjszakai pusztítása kö­vetkeztében. Az amerikai hadsereg saigoni képviselője közölte, hogy teg­napra virradó éjszaka az órán­ként 245 kilométer sebességgel száguldó vihar Chu-aiban az „Americal" hadosztály parancs­noksági épületeinek háromne­gyed részét lerombolta. A Da Nang-i támaszponton az épüle­tek 60 százaléka pusztult el, az Eagle katonai táborban pedig az épületek 40 százalékát ron­gálta meg a tájfun. Az orkán nagy pusztítást vég­zett Quang Ngai városában is, amelynek utcáin egy méter ma­gasan áll a víz. A városban a házak 90 százaléka megrongá­lódott. Az amerikai képviselő szerint a tájfun okozta károkat még nem sikerült teljesen felbecsül­ni, mert a katasztrófa sújtotta vidékkel megszakadt az össze­köttetést. Az előzetes jelenté­sek szerint 30 ember életét vesztette, de az áldozatok szá­ma valószínűleg ennél sokkal nagyobb. Az orkán és az ezt követő felhőszakadás óriási te­rületen megsemmisítette a rizs­termést. Az anyagi károkat több millió dollárra becsülik. Washington — Az Egyesült Államokból érkező jelentések szerint az amerikai hatóságok kemény kézzel akarják elfojta­ni azokat a háborúellenes tö­megtüntetéseket, amelyeket az indokínai háború ellenzői e hét elején „háborús veteránok nap­ja" alkalmából akarnak szer­vezni. Az amerikai hadügyminiszté­rium bejelentette, hogy a Wa­shington környékén lévő tá­maszpontokon kétezer katonát helyezett „fokozott harci ké­szenlétbe". A Colorado államban lévő Denverben a rendőrség szomba­ton letartóztatott 280 Vietnam­ban szolgált katonát egy állító­lag hivatalosan nem engedélye­zett tüntetésen való részvétel miatt. Indira Gandhi nyugat-európai körúton Delhi — Indira Gandhi indiai miniszterelnök tegnap három­hetes útra indult hat nyugat­európai országba. Belgiumon kívül ellátogat Ausztriába, Nyu­gat-Németországba, Franciaor­szágba, Nagy-Britanniába, majd pedig az Egyesült Államokba. Az indiai kormány elnöke fő­ként a jelenlegi indiai—pakisz­táni feszültségről folytat majd tárgyalásokat. Delhi politikai körök nagy jelentőséget tulajdonítanak az indiai miniszterelnök-asszony külföldi útjának és fontos dip­lomáciai missziónak minősítik. A PTI indiai hírügynökség politikai hírmagyarázója tegnap hangsúlyozta, hogy az indiai kormány a kelet-pakisztáni vál­ság megoldását és a kelet-pa­kisztáni menekültek milliói gyors és biztonságos hazatéré­séhez szükséges feltételek meg­teremtését óhajtja. Megkezdődik a szavazás a kínai vitában Az ENSZ-közgyűlésen a kínai kérdés vitájában a felszólalók jegyzékén még öt ország sze­repel, köztük az Egyesült Álla­mok, Tajvan és Albánia, amely­nek képviselője másodszor is szót kért, hogy ismételten ki­fejthesse álláspontját. Ezekre a felszólalásokra hétfő délután kerül sor, majd megkezdődik a meglehetősen bonyolult szava­zás, amely minden valószínű­ség szerint áthúzódik a keddi ülésre is. Ami a kínai ENSZ képviselet vitájával összefüggő érdemi felszólalásokat illeti, Laosz kép­viselője, aki tavaly a Kínai Nép­köztársaság felvételére vonat­kozó szavazás során tartózko­dott, -az idén bejelentette, hogy az albán javaslatot támogatja és a kettős képviseletre vonat­kozó indítványt beavatkozásnak tekinti a kínai belügyekbe. Az ülés utolsó felszólalója, India képviselője kijelentette: a közgyűlésnek az a feladata, hogy kimondja, egyedül a Kí­nai Népköztársaság képviseli a kínai népet. Huszonötezer dollár óvadék ellenében szabadlábra helyez­ték Isaac Jaroslawicz New York-i diákot, akit a szovjet misszió ellen elkövetett me­rényletnél használt távcsöves puska „engedély nélküli bir­toklása" címen helyeztek vád alá. A fiatalember a provoká­ciók és terrorakciók szervezé­sében élen járó Zsidó Védelmi Liga aktivistája. PIOTR JAROSZEWICZ lengyel miniszterelnököt szombat dél­után Belgrádban fogadta Joszip Broz Tito köztársasági elnök. A lengyel miniszterelnök vasár­nap tér vissza hazájába. TITO jugoszláv elnök novem­ber elején ötnapos látogatást tesz Kanadában, jelentette be az ottawai külügyminisztérium szóvivője. A SZOVJETUNIÓ Legfelsőbb Tanácsának soron következő harmadik ülésszaka november 24-én nyílik meg Moszkvában. BRANDT kancellár levelet in­tézett Pompidou elnökhöz és a januárban esedékes francia —nyugatnémet eszmecsere előtt csúcstalálkozót javasolt a fran­cia elnöknek. A PTI indiai hírügynökség jelentése szerint a pakisztáni tüzérség folytatja támadásait a Kelet-Pakisztánnal szomszédos indiai határterületek ellen. Az indiai határőrök viszonozták a tüzet, 11 pakisztáni életét vesztette, számos megsebesült. Mindenkinek munkája szerint Az akarjuk elérni, hogy min­denki a munkája szerint része­sedjen a társadalmi javakból. Azoknak az egészséges és mun­kaképes egyéneknek, akik nem vesznek részt a nemzeti jöve­delem gyarapításában, nem já­rulnak hozzá munkájukkal tár­sadalmunk fejlesztéséhez, ah­hoz sincsen erkölcsi alapjuk, hogy támogatást várjanak kö­zösségünktől, mondta Krocsá­nyi Dezső munka- és népjóléti miniszter az SZSZK kormánya mellett működő, a cigány-kér­dés megoldásával foglalkozó bi­zottság elnöke a tegnapi sajtó­értekezletén. A miniszter az említett bizottság tegnapi ütése után tájékoztatta a sajtó mun­katársait a cigánykérdés meg­oldását érintő problémákról. A munkaképes korban levő 80 900 cigány származású ál­lampolgár közül 23 900-an nin­csenek foglalkoztatási viszony­ban. Ebből 19 800 fő a nagy családról gondoskodó nő, így végeredményben 4000 férfit ta­lálunk, aki sehol sem dolgozik. Viszont az említettek és csa­ládjuk éppen úgy élvezi a tár­sadalmunk nyújtotta előnyöket, mint a munkaviszonyban levők. Mivel mind népesebb az a cso­port, melynek tagjai nincsenek alkalmazotti viszonyban — s ezek nemcsak cigány származá­súak, — szükséges, hogy tör­vényes intézkedésekkel szabá­lyozzák a társadalmi juttatáso­kat is. A járási nemzeti bizott­ságok fokozatosan mindenki­nek munkahelyet kínálnak fel, mert munkaerőre kivétel nél­kül minden járásban szükség van. Vannak üzemek, pl. a fi­fakovói (Fülek) Kovosmalt, a prešovi Magasépítő Vállalat, a košicei Városi Építőipari Üzem stb., ahol gondoskodnak cigány­származású munkásokról, de sok üzemről még nem mondhat­juk el ugyanezt. Sok gondot okoz a cigány­származású lakosok egészség­védelme is. Szükséges, hogy egyes járásokban növeljék az egészségügyi dolgozók számát és szervezési intézkedésekkel biztosítsák az említett társa­dalmi réteg fokozottabb egész­ségvédelmét. —cs— Vlastimil Bubník, az úi edző egy­előre nem lehet elégedett a ZKL Brno teljesítményével . . . (Jančovlč felv.) Növeli előnyét a Kladno? ár a Jihlava sem fellegvár Az új idény folyamán a 12. fordulóban szenvedte el első hazai vereségét a bajnok Dukla Jihlava. Legyőzője az eddi, t eléggé kiszámíthatatlanul szereplő Slovan Bratislava csapata, amely, ha nagyon akar és csak a játékra összpontosít, valóban képes huszárvágásra is. A másik nagy meglepetés a Pardubi ce ugyancsak saját jegén elszenvedett veresége volt, amely­lyel a Tesla együttese igazolta hangulatcsapat mivoltát. — A következő fordulóban, amelyet holnap bonyolítanak le, a csa­patok a következő párosításban küzdenek a bajnoki pontokért: Kladno—Pardubice, KoSice— České Budéjovice, Sparta Praha— Gottwaldov, ZKL Brno—fihlava, Slovan Bratislava—C HZ Litví­nov. — Az 1. jégkorong liga elmúlt fordulójának legnagyobb meg­lepetését a Slovan szolgáltatta, amely idegenben győzött a többszörös bajnok Jihlava ellen; méghozzá úgy, hogy a hazaiak gólt sem ütöttek. A kedden le­bonyolításra kerülő 12. forduló­ban a Litvinov ellen játsza­nak Dzurilláék saját közönsé­gük előtt. A Litvinov nem rossz csapat, legutóbb nyolc góllal terhelte meg Pardublcén Lacký hálóját. Kladnon nagy az örüm: az SONP vezeti a bajnokságot, s titokban azt remélik a kladnói­ak, hogy holnap esti mérkőzé­sek után már három pont lesz az előnyük, hiszen ók x>tthon játszanak I Pardubice), míg a Jihlava idegenben szerepel (Brno). Nincs kizárva, hogy így lesz, mert a Brnonak rend­szerint megy a játék a kato­nák ellen. De a Pardubice sem lesz könnyű ellenfél a listave­zető számára. A Spartától már évek óta vár­ják, hogy a fővároshoz méltó szerepet fog játszani a legjob­bak között. Eddig hiábavalónak bizonyult minden; a prágaiak jelenleg is az utolsó helyen áll­nak ... Ez ugyan nem jelent semmit, mert fordulóról fordu­lóra változik a helyzet a ta­bellán, de mégiscsak méltatlan helyezés ez a nagymúltú csa­pat számára. Holnap talán el­kerülnek az utolsó helyről, a Gottwaldovot le akarják győz­ni... Kelet-Szlovákiában sem vala­mi rózsás a hangulat. A VSŽ eddig rendszerint az utolsók között szerepel a bajnokság­ban. Most a kosiceiek is előbbre akarnak rukkolni. Ehhez azon­ban mindkét bajnoki pontra szükség van. Kodeš javíthat Tegnap kezdődött Londonban az utolsóelőtti tenisztorna, melynek eredményei beleszámítődnak a teniszezők nagydíjába. Az Idei utolsó tornát Buenos Airesben rendezik november 20-án. A nagy­díj sorrendje jelenleg a követke­ző: 1. Smith (amerikai) 177 p, 2. Nastase (román) 122 p, 3. Kodeš (csehszlovák) 121 p, 4. Franulo­vics (jugoszláv) 99 p, 5. Rlchey (amerikai) 93 p, 6. Newcombe (ausztrál) 89 p. Az első napi selejtezőkön a kő­vetkező eredmények születtek: Mc­Millan (dél-afrikai)—Stilwell (an­gol) 7:5, 6:2, Matthews (angol)— Crealy (ausztrál) 9:7, 6:4, McMil­lan—Mottran (angol) 6:2, 6:4. A barcelonai nemzetközi torna elődöntőjének eredményei: Oran­tes (spanyol) —Riessen (amerikai) 3:6, 6:4, 6:0, 6:1, I,utz (amerikai) —Mulltgan (olasz) 6:1, 6:4, 7:5. A billinghamí torna eredményei: Elődöntő: Heldman—Goolagong (ausztrál) 6:0, 7:5, Wade—Durr (francia) 7:6, 6:3. Döntő. Wade— Heldman 4:6, 7:5, 6:3. Férfiak: Fillol (chilei)—Batrick (angol) 2:6, 6:4, 6:3. A 12 találatos SAZKA szelvény 123456789 10 1112 221111111 1 2 1 Eredmények: PARDUBICE—LITVINOV 3:8 (2:3, 0:2, 1:3). Gólütők: Pryl, Martinec, Pan­chártek, illetve Hlinka (3), Ul­rych (2), Nedved, Kasiák, Rumi. A hazaiaknak szinte hagyo­mányosan nem megy a játék a Litvinov ellen. A válogatott­jelölt Crha kapust Lackýnak kellett felváltania. GOTTWALDOV—ZKL BRNO 4:2 (1:0, 1:1, 2:1) Gólütők: Dolák, Plíhal, Vo­dák és Maehač (öngól), illet­ve Cerný és Srieň. A jobb erőnlét és a nagyobb akarás a hazaiak meglepő, de megérdemelt sikerét eredmé­nyezte. SONP KLADNO—VSŽ KOSICE 2:0 (0:0, 1:0, 1:0). Gólütők: Rys és Bauer. A mérkőzés hőse Holeöek volt, aki megakadályozta csa­pata nagyobb arányú kudarcát. A kladnóiak megőrizték hazai veretlenségüket az új idény­ben, a vendégek idegenből ed­dig még nem vittek el pontot. C. BUDEJOVICE— SPARTA 4:2 (1:0, 3:2, 0:0). Gólütők: Pražák, Edelman, Vápenik, Marik, illetve Šinde­lár és Volek. Mindkét csapat sok szabály­talansággal játszott. A hazaiak jelentős előnyük megszerzése után már csak az eredmény tar­tására törekedtek. DUKLA JIHLAVA—SLOVAN BRATISLAVA 0:3 (0:1, 0:2, 0:0). Gólütők: Dučaj. Nedomanský és Tajcnár. Régen láttuk ilyen fegyelme­zetten játszani a Slovan együt­tesét, amely általában csírájá­ban fojtotta el a bajnokcsapat játékosainak kísérletezéseit. Ha Holíkék mégis helyzetbe kerül­tek, velük szemben az ezúttal tüneményesen védő Dzuriila állt, akinek a hálója érintetlen maradt. A táblázat: 1. Kiadna 2. Jihlava 3. Slovan 4. Litvinov 5. Pardubice 6. Brno 7. Gottwaldov 8. C. Budéjovice S. Košice 10 Sparta 12 7 3 2 12 72 3 12 5 4 3 12 6 1 5 12 5 2 5 12 42 6 12 4 2 6 12 5 0 7 12 4 X 7 12 3 3 6 36:29 17 46:32 16 43:25 14 50 45 13 45:38 12 31:38 10 37:44 10 41:50 10 31:45 9 25:39 9 A külföld labdarúgása • A skót liga kupa döntőjében a Celtic Glasgow 60 000 néző előtt szenvedett 4:1 arányú vereséget a Partlck Thistle együttesétől. A mérkőzést a Hampden Parkban játszották. • A skót liga 8. fordulójának lebonyolítása után a 15 pontos Aberdeen vezet a 12 pontos Celtic és az egyaránt 11 pontos Hiber­nian és Hearts előtt. A St. Johns­tone, a Vasas UEFA Kupa ellen­fele vendégét, az Ayr együttesét 2:0-ra győzte le. • Az angol I. liga 14. fordulója után a Manchester United vezet, 23 pontja van, a Manchester City 19 ponttal a második, ugyanannyi pontja van Derby Countynak, s 18 a Sheffield Unitednek. Az Arsenal, az angol labdarúgás BEK képvi­selője a Derby County vendége volt, s attól 2:1 arányú vereséget szenvedett. Egyéb eredmények: Chelsea—Southampton 3:0, Leeds —Everton 3:2, Manchester City— Sheffield 2:1, Newcastle—Manches­SPORTHÍRADÓ 0 Az NDK ifjúsági labdarúgó­válogatottja a közeli napokban két mérkőzést játszik Magyaror­szágon. Október 24-én és 27-én egyaránt a magyar Ifjúsági válo­gatott lesz az ellenfele. • Bratislavában a pasienkyi te­kepályán nemzetközi versenyt rendeztek. A győzelmet a cseh­szlovák Blaževič szerezte meg Píron és Mikovič (mindkettő ju­goszláv) előtt. ter United 0:1, Tottenham Not­tingham 6:1. 0 Al osztrák bajnokságban a 11. forduló után ez az élcsoport helyzete: 1. Swarowski 15 p, 2. Alpine 15 p, 3—4. Voest és Rapid Wien, egyaránt 14 ponttal. Néhány eredmény: Voest Linz—Salzburg 1:1, Alpine—Sturm Graz 2:2, Sport­klub— Admira Wacker 1:0. # Az NSZK Bundesligáiéban a 12. lorduló után: 1. Bayern Mün­chen 20 p, 2. Schalke 19 p, 3. B. Mönchengladbach 16 p. Néhány eredmény: Mönchengladbach— Schalke 7:0, Bayern München— Duisburg 5:1, Braunschweig—Her­tha 1:1, Bremen—Hannover 2:1. A Gornik Zabrze ezüst jubileuma Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Górnik Zabrze, a fel­szabadulás utáni évek legjobb, legeredményesebb' lengyel labda­rúgó klubcsapata. A lengyel labdarúgásban a Gór­niknak köszönhetők az első va­lóban jelentős sikerek. A latin­amerikai portyán 14 mérkőzés kö­zül kilencet megnyert, négyszer döntetlenül játszott és egyszer szenvedett vereséget (Chile válo­gatottjától). A népszerű együttes évek óta 7—8 játékost ad a válogatottba. Oslizlo, középhátvéd 57-szer, Lu­banski, a középcsatár 47-szer. An­ezok, a balhátvéd és Szoltysik, a középpályás 36—36-szor öltötté magára a címeres mezt. ígyítipneliinh 44. I-OGADÚHÉT I. LABDARŰGÖ-LIGA 1. Sparta Praha—Dukla Praha. Bár a vendégcsapat formája Jobb, a hazai pálya Sparta sikert ered­ményezhet. Tippünk: 0, 1. 2. Trinec—AC Nitra. Az újoncra nagy küzdelem és alighanem ve­reség vár. Tippünk: 1. 3. Trenčín— Prešov. A vendéglá­tó-csapat nagyon gyengén áll és minden újabb pontra szüksége van. Ha a hazai pálya előnyét sem használja kl, akkor jobb he­lyezésre nem számíthat. Tippünk: 1. 4. Trnava—VSS Košice. Hatal­mas érdeklődés nyilvánul meg a bajnok és a listavezető rangadója Iránt. A hazai környezet a Trna­va mellett szól. Tippünk: 1. 5. Lokomotíva Košice—Brno. Kétségtelen, hogy a vendéglátó rendelkezik képzettebb és ütőké­pesebb csapattal. Ennek az ered­ményen is meg kell mutatkoznia. Tippünk: 1. 6. Baník Ostrava—ZVL Žilina. Ez a két csapat mindig nagy küz­delmet folytat egymással. Egy árnyalattal a bányászokat tartjuk esélyesebbeknek. Tippünk: 1, 0. 7. Teplice—Slávia Praha. Az elmúlt idényben odahaza félel­metes tepllcel csapat nem áll ró­zsásan, de most javíthat helyze­tén. Tippünk: 1. II. I.ABDAROGÔ-MGA 8. Liberec—Martin- Az fijonc martini csapat még versenyben van az őszi bajnoki címért. Le­het, hogy az egyik pontot sike­rül megszereznie. Tippünk: 0, 1. 9. Kladno—VŽKG. A hazai együt­test tartjuk esélyesnek. Tippünk: 1. 10. Michalovce—Hr. Králové. Eddig eléggé balszerencsésen sze­repel a hazai klub, de most a lis­tavezető ellen kivághatja a rezet. Tippünk: 1, 0. 11. Pardubice—LIAZ Jablonec. A hazat pálya előnyét is beleszá­mítva egyenrangú ellenfelek küz­delmére van kilátás. Tippünk: 0, 1. 12. Déčín—Skoda Plzeň, Az ex ligás vendégek Jobb együttessel rendelkeznek és győzelmílk vár­ható. Tippünk: 2.

Next

/
Thumbnails
Contents