Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)

1971-10-13 / 243. szám, szerda

SZÓLJON HOZZÁÄ! Agitátorok nyomában 250 különféle akció, 1800 agitátor 0 A választók ismerni akarják a terveket £ Min­den este nyitva tart az agitációs központ £ 130 jelöltet mutatnak be Az alkony köpenye hűvös, s Ilyenkor ügy tűnik, hogy a vá­ros neonreklámjai is melegíte­nek. Nines belőlük hiány Ko­šieén a Lenin utcán. Egyik szik­rázóbb fényű, mint a másik. Megvilágítják a plakátokat, a feliratokat is. Vászonra festett vörös betűk hirdetik, hogy a 64-es számú házban agitációs központ található. Az óváros egyik régi épülete ez. Boltoza­tos kapualj, szűk udvarka, az­után a lépcsőház felvezet az emeletre, ahol a szolgáltatási vállalat szakszervezetének klub­ja, a Vörös Sarok várja a lá­togatókat. Ide igyekszik Žiak Alojz alezredes is, mert ma este elő­adást tart az agitációs központ­ban. Már várják. A klub gond­noka, Vosatka Štefan elvtárs szabadkozik; „Alig öt­venen jöttek össze csupán, mert a PRIOR áruház agitáto­rai megfeledkeztek a személyes meghívásokról, már többen te­lefonáltak is, hogy máskor, ha lehet, idejében értesítsük őket az előadások pontos kezdeté­ről." 'A klubhelyiségben kikapcsol­ják a tv-készüléket, a sakko­zók félreteszik a figurákat. Boh ács János elvtárs, az üzemi bizottság elnöke, aki egyben az agitációs központ vezetőjének helyettese is, be­mutatja az előadót. Az alezre­des előadásának témája a cseh­szlovák—szovjet barátsági szer­ződés ismertetése. Katonás ala­possággal készült fel az elő­adásra, érezni -minden szaván. Adatokkal, tényekkel bizonyít. Nem untatja hallgatóit felesle­ges frázisokkal. Félóra alatt többet mond, mint más órák hosszáig tartó szónoklás köz­ben. Előadás után vita következik. A felszólalók azonban nemcsak az előadás témájával foglalkoz­nak, hanem a választók egyéb problémáival is. Az agitációs központ vezetőnője, V o j n á ­rová Sarolta elvtársnő, megfelel a kérdésekre és fel­jegyzi füzetébe a problémákat. Közérdekű, hasznos figyel­meztetések, kérdések hangzot­tak el. Ilyenek-: Hogyan fogja a házkezelőség megoldani az óvárosi házak tatarozásának problémáit? Mit tesz majd a nemzeti bizottság az Óvárosba telepített cigánycsaládok hely­zete megjavításának érdekében? Mikor fogják megmagyarázni az először választó fiataloknak a választási törvényeket? Való­ban érdemes feljegyezni ezeket a kérdéseket. Filmvetítésre készülődnek. Szünetben megnézzük a faliúj­ságot. A biliárdasztal mellett a falon tréfás témájú, képes faliújság függ: a ,golyózók" híradója. Megmosolyogjuk. A terem túlsó végében azonban már más témájú faliújság talál­ható: fényképek számolnak be arról, hogy a vállalat milyen munkasikereket ért el a mun­kaverseny során A klub gondnoka, Vosátka elvtárs előveszi az agitációs központ munkatervét. Tanács­koznak, hogy talán az volna a leghelyesebb, ha lesokszorosí­tanák a programot és megkül­denék a lakosoknak. Végezetül azonban abban állapodnak meg, hogy semmi sem pótolhatja a személyes meghívásokat, az élő szónak nagyobb, hatásosabb ereje van a nyomtatottnál. Nincs más választás: a PRIOR áruház agitátorait el kell kül­deni a választókhoz Színes, érdekes és változa­tos programot állított össze az agitációs központ. Legközelebb a körzet cigány lakosait fog­ják összehívni. A Roma-Szövet­ség szervezetének egyik akti­vistája, Sindelka elvtárs tart számukra előadást. Megvitatják majd a problémákat és a mai estéhez hasonlóan filmvetítés sel fejezik be a vitaestet. Minden este nyitva tart az agitációs központ. Délután négy órától este kilencig. És minden estének külön programja van. Az Állami Színház színészei, a zeneiskola tanárai és növendé­kei gondoskodnak róla, hogy ezek az estek a szórakozás, a művelődés ügyét is szolgálják. Kihunynak a terem villany­égőinek fényei. A vetítőgép ielzúg, szíiíes lénynyalábokat vetít a vászonra, ahol már pe­regnek is a filmkockák . . Másnap, ugyanebben az idő­pontban ismét elmentem az agi­tációs központba. A teremben kissé nagyobb volt a zaj, mint tegnap A gondnok, Vosátka elvtárs, ismerősként köszöntött, került, fordult, intézkedett és közben nem felejtette el megje­gyezni: „Ma is telefonáltak. Mondom, hogy minden előadás előtt ki kell küldeni az agitáto­rokat, hisz a polgárokat érdek­li a választás." Azután elsietett, mert újabb faliújságot készítet­tek. A városban mintegy 1800 agi­tátor kétszázötven különféle akció megszervezésével készíti elő a választásokat. Lelemé­nyességük, ötletük nyomán az agitációs központok látogatot­tak. A választási program is­mertetése eleinte sablonos, egy­szerű feladatnak tűnt, de alig kezdődött meg a munka, észre­vették az agitátorok, hogy a vá­lasztók érdeklődése nyomán egyre jobban, alaposabban kell ezzel á témakörrel foglalkozni. Ezt magyarázta Vosátka elv­társ is, amikor faliújság-készí­tés közben, mintegy pihenés gyanánt leült velem beszélget­ni: „A választók tudni akarják, hogy az Úváros problémáit ho­gyan akarjuk megoldani. Is­merni akarják a terveket. És azt is tudni akarják, hogy mi a képviselőjelöltek véleménye. Nagyon komolyan foglalkoznak ezekkel a problémákkal." A városi nemzeti bizottságba a Nemzeti Front és a tömeg­szervezetek képviselői 130 je­löltet javasoltak. Ezeknek mint­egy fele munkás, negyedrészük nő, a többiek pedig fiatalok. A választási bizottság 13-tagú. Vezetője a városi pártbizottság titkára, Ján B r o n d o š elv­társ. Mindezt tudják, akik rend­szeresen látogatják az agitációs központot. Azt is tudják, hogy a Nemzeti Front már jóváhagy­ta a jelöléseket. Vosátka elvtárs, aki nemcsak a klub gondnoka, hanem egyi­ke az agitátoroknak, már ké­szül a feladatra: bemutatni a jelölteket. így mondta: „Mi már ismerjük őket, de azért az lesz az igazi bemutatás, ha itt, az agitációs központban a válasz­tók elé állunk majd s meg­mondjuk, íme..." November elején kerül majd sor erre. Addig felkészül a fel­adatra nemcsak ennek az agi­tációs központnak a vezetősége, hanem a város mind az ezer­nyolcszáz agitátora. Bizonyos, hogy akkorra már a PRIOR áruház agitátorai is bekapcsolódnak majd a munká­ba, ahogy mondani szokás: „tel­jés gőzzel", és még többen fi­gyelnek majd fel a neonreklá­mok fényével megvilágított, vá­szonra festett felírásra a Lenin utcán. HAJDÜ ANDRÁS Visszhangra tafál felhívásuk? Sajtónk a közelmúltban kö­zölte, hogy a novákyi Béke Bá­nya bányászai a Nemzeti Front jelöltjeinek támogatásával kap­csolatos felhívással fordultak az-ország dolgozóihoz. A Prav­da munkatársa felkereste a Béke Bánya vezetőit és a köte­lezettségeket vállaló szocialis­ta munkabrigádok tagjait. Megtudta, hogy a bányászok nemcsak szavakkal, hanem tet­tekkel is támogatják a Nemzeti Frontot. Felhívással fordultak a köztársaság valamennyi dol­gozójához: „Mi, bányászok, a František Verbich, Ján Bobocký, Bohumil Schwarz, Ladislav Goldberger és Ján Zelenický által vezetett szocialista muň­lcabrigádok tagjai támogatjuk a CSKP Központi Bizottságának és a Nemzeti Front Központi Bizottságának nyilatkozatát. A CSKP megalapítása 50. évfor­dulója és a XIV. pártkongresz­szus tiszteletére tett mun-kakez­deményezéstől indíttatva a vá­lasztások alkalmából a kötele­zettségvállalásokon felül 13 000 tonna szenet fejtünk. Felhívjuk az összes szocialista munkabri­gádot, a dolgozókat, földműve­seket és értelmiségieket, kö­vessék példánkat. — így hang­zik felhívásuk. A felhívást alá­író brigádok már a XIV kong­resszus tiszteletére értékes kö­telezettségvállalást tettek, me­lyet jelentősen túlszárnyaltak. A most közzétett felhívás sze­rint újabb 13 000 tonna szenet fejtenek terven felül. A bányá szok kiváló munkateljesítmé nyekkel fejezik ki bizalmukat Csehszlovákia Kommunista Pártjának politikája iránt és bebizonyítják, hogy a közel múltban annyira lebecsült szo­cialista munkabrigád-mozgalom él, és egész társadalmunk szá­mára hasznos lehet. A Pravda munkatársa elbe­szélgetett a brigádok tagjaival, megismerkedett a brigádok tör­ténelmével, eddigi eredményei­vel és a bányászok életével. A bányában jelentős szerepet ját­szik a szocialista verseny, mely­nek segítségével legyőzik az esetleges nehézségeket is. így pl. szeptemberben nehézségek támadtak a fejtésben. A bánya vezetősége a szocialista munka­brigádok vezetőihez fordult és a szocialista verseny segítségé­vel a kollektívák egy hét alatt ledolgozták a hátrálékot. A felhívás születéséről be­szélve a bányászok elmondot­A Dunajská Streda-i járásban Dvorníky na Ostrove (Udvarnok) földművesei már több mint 200 bektáron elvetették az őszi árpát. IB. Palkoviő felv. — ČSTK) ták, hogy a pártszervezetben tárgyaltak először róla. Mindig kötelességüknek tartották, hogy lehetőségeikhez mérten hozzá­járuljanak a szocializmus épí­téséhez. Ezért fordultak felhí­vással a dolgozókhoz a párt 50. évfordulója alkalmából is. Most is -erkölcsi kötelességük­nek tartják a Nemzeti Front tá­mogatását. Sajnálattal állapítot­ták meg, hogy felhívásuk eddig nem talált kellő visszhangra. A kötelezettségvállalásról be­szélve megállapították, tudják, hogy a köztársaságnak szüksé­ge van szénre, de sajnos, más­fajta árukból sincsen elég. Így felhívásukkal jobb munkatelje­sítményre akarják ösztönözni az üzemeket és vállalatokat, hogy többet és jobbat gyártsa­nak. Arra a kérdésre, hogy mit várnak a képviselőktől, Cernin elvtárs, az egyik brigád vezető­je így válaszolt: „Semmi mást, csak azt, hogy jól képviseljék érdekeinket, biztosítsák, hogy életünk helyes irányban, a szo­cializmus felé haladjon. Ez az út legyen egyenes, fölösleges kitérők nélkül. Ezért elvárjuk, hogy más területek, a mező­gazdaság és gyárak dolgozói is válaszoljanak felhívásunkra. A Béke Bánya bányászai, ha szükséges, túlóráznak és sza­bad szombaton is dolgoznak. Ha a köztársaságnak szüksége van rá, minden ellenvetés nélkül akkor is leszállnak a föld alá, amikor mások pihennek. Nem szavakkal, hanem tettekkel bi­zonyítják hazaszeretetüket. Erre hívták fel a többi becsületes dolgozót is. Felhívásuk elhang­zott és most a visszhangot várják. Igyekezünk megoldani a problémákat Az elmúlt tíz év alatt a kis- kaszervezéát, negatív hatással ipari szövetkezetek szolgálta- van a terv teljesítésére, tásai a kétszeresére növéked- aránytalanul növekednek a tek. A fejlődés eddigi üteme beszerzési költségek és csök­és a szolgáltatások színvona- ken a termelés hatékonysága, la azonban még mindig nem Az anyaggal való ellátás ed­elégíti ki a lakosság szükség- digi rendszere már a terv ösz­leteit. szeállításánál is bizonytalan­Legkritikusabb a helyzet a ságot idéz elő, és csökkenti a gépkocsik és a gumiabron- szövetkezetek dolgozóinak és csok javításában. A valódi ja- funkcionáriusainak kezdemé­vító és szerviz befogadóké- nyezését. Ez a probléma fenn­pessége alapvetően kisebb, áll a lakások karbantartásá­mint a javításra szoruló sze- nál és javításánál is. mélygépkocsik tulajdonosai- Csehszlovákia Kommunista nak a követelményei. A kocsi- Pártja XIV. kongresszusának tulajdonosok elégedetlenségét határozataiból az a feladat fokozza a pótalkatrészek ál- hárul a kisipari szövetkeze­landó hiánya is. Ismeretes tekre, hogy továbbra is fej­emellett, hogy az ötödik öl­éves terv szerint a kétszere­sére növekedik a személygép­lesszék és kb. 25—30 száza­lékkal bővítsék a lakosság­nak nyújtott szolgáltatásokat. kocsik száma. Szlovákiában a Ennek alapján úgy módosítot­kisipari szövetkezetek 65 szá- ták az ötödik ötéves terv ere­zalékkal járplnak hozzá az deti javaslatát, hogy a szö­autószerviz- és a javító-tevé- vetkezetekben biztosítsák a kenységhez. Az 1971—1975-ös szolgáltatások legkevesebb 30 években üzembe helyeznek 7 most épülő autószervizt és ja­vítóüzemet és további 13 épí­tését kezdik meg. A tervezett bővítés sem tudja azonban ki­elégíteni a követelményeket. A fehérnemű, a ruha- és a cipő megrendeléses készítésé­ben komoly anyagi problémák százalékkal, az autójavítás fe­lével való növelését. Komoly feladat áll a kisipa­ri szövetkezetek előtt. Meg kell szervezni a fogyasztás, a piac és a fejlesztési tevékeny­ség kutatását. Támogatni fog­juk a szövetkezetek részvéte­lét a „tökéletes szövetkezeti merülnek fel. Á szövetkezetek gyártmány" cím eléréséért nincsenek ellátva olyan meny- meghirdetett versenyben, nyiségű és minőségű anyag- MILAN MAKYTA, gal, amilyent a kereslet igé- a Szlovákiai Kisipari nyel. Ez megnehezíti a mun- Szövetkezetek alelnöke Vásároljunk ésszerűen Már több mint egy évtize­de minden ősszel járásonként megszervezik a helyes táplál­kozás hetét. Az idén az élel­miszer ésszerű beszerzéséről. ponti Bizottságára. Jozef And­rezál elvtárs régóta foglalko­zik a bányászok táplálkozásá­nak problémáival. Az év»k so­rán nemegyszer vehette fel a család jövedelmének a táp­lálkozás szempontjából való helyes beosztásáról hangza­nak majd el ismertető és ok­tató előadások. Prievidzán a Járási Nép­egészségügyi Intézet dolgozói közt találjuk R. Zabenská és R. Drexlerová nővért, akik év­ről évre lelkes propagátormi a korhoz és a végzett mun­kához mért táplálkozási nor­máknak. Az idén is ők az el­sők, akik elgondolkoztak a kiadott jelszó tartalmán, és mint fényképünk is mutatja, jó előre el is készítik az uma­kart lapokon színes fóliából kivágott s ragasztott szemlél­tető anyagot. Megtudjuk tőlük, hogy az egészségügyieken kívül is so­kan készülnek a helyes táp­lálkozás hetére. Hiszen ennek ez idei tartalma nagyszerűen kezére játszik az élelmiszer­ipari és a kereskedelmi válla­latoknak is, ha vezetőik és reklámszakembereik ki tudják használni az adott lehetősége­ket. A Prievidzai.Járási Nem­zeti Bizottság vezető munka­társai azt kezdeményezik, hogy a déli és az északi fek­vésű járásokból elegendő zöldség, gyümölcs és burgo­nya jusson a bányászok vá­rosaiba. . Az ésszerű bevásárlás egyik alapvető feltétele, hogy az áruellátás bőséges és zavar­talan legyen. Ezt a mezőgaz­dasági, az ipari és a kereske­delmi szerveknek közösen kell biztosítaniuk. Az élelmiszert forgalomba hozó vállalatok felaöata ezenkívül úgy irá­nyítani a kínálatot, a reklá­mot és a vásárlóközönség ne­velését, hogy a kereslet ne csak a közérdeklődésnek, ha­nem az egészségvédelmi igé­nyeknek is megfeleljen. Igen ésdekes Prievidzán el­látogatni a Bányaipari Dolgo­zók Szakszervezetének Köz­egyes vállalatok igazgatósá­gán vagy szakszervezeti bi­zottságában, hogy a dolgozók e fontos, nehéz testi munkát végző csoportjának különle­ges gonddal megválogatott és elkészített táplálékra vari szüksége. — Tanulságos és ötletdús anyag van a kezemben, ame­lyet annak idején a Szlovák Néptáplálkozási Kutatóinté­zet szakemberei dolgoztak ki a bányászok családi körülmé­nyei vizsgálata során. Sajnos, az érintett vállalatok sem okultak a kutatómunka ered­ményeiből és nem valósítot­ták meg az orvosok javasla­tait, — emlékszik vissza And­rezál elvtárs. — Az említett anyagnak azonban vannak pontjai, amelyek még évek múltán is időszerűek és meg­érdemlik, hogy foglalkozzunk velük. Az egészségügyi felvilágosí­tás és a céltudatos, tudomá­nyos ismereteken alapuló rek­lám és propaganda hatására egyre több dolgozó családjá­ban válik szokássá, hogy két­szer havonta közös megbeszé­lés alapján nagy bevásárlást eszközölnek, ellátják éléskam­rájukat mindennel, amit egy ésszerűen összeállított kétheti étlaphoz tárolni, kell, és csu­pán a könnyen romló cikke­ket szerzik be közvetlenül ételek elkészítése vagy fo­gyasztása előtt. Az egészséges, változatos, ízletes táplálék nem fény­űzés, hanem szükséglet. Külö­nösen a gyermekek, a serdülő fiatalok és a nehéz testi mun­kások táplálkozását kell úgy biztosítani, hogy az élelmi­szer ne csupán a megfelelő kalória- és biológiai értéket képviselje, -hanem vitamintar­talmával és más elemeivel a fertőző betegségekkel szem­ben is kellő védelmet nyújt­son a szervezetnek. (nt)

Next

/
Thumbnails
Contents