Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)

1971-09-05 / 35. szám, Vasárnapi Új Szó

M

öt évvel ezelőtt is elmondhattuk mezőazdaságunkról, hogy egyes termelési gban elérte a világszínvonalat. Ezt a zlnvonalat ez idáig tartja, ahhoz azonban, hogy túlszárnyalja, az eddigi termelési módszerek elavultak. Oj termelési módszerek bevezetésének egyik feltétele pedig nagy mezőgazdasági üzemek kialakítása, ezért már országszerte folynak a kisebb gazdaságok egyesítésének előkészületei. — A Bajcsi Állami Gazdaság egy nagy mezőgazdasági üzem, ezért Önök már a gyakorlatból tudják, hogy miért épp a nagyüzemek kialakításában rejlik a fejlődés ütemének a meggyorsítása? — kérdeztem egy alkalommal Kosztankó Antal elvtársat az állami gazdaság igazgatóját. — A Bajcsi Állami Gazdaság egyike a Komáromi járás legnagyobb mezőgazdasági üzemeinek — válaszolta. — 6117 hektáron gazdálkodunk, ebből 4860 hektár a szántóföld. — olyan nagy gazdaságban, mint a miénk megvannak a feltételek a költségesebb technikai felszerelések, berendezések megvásárlására és azok széles körű felhasználására s így a munka termelékenységének a fokozására, a termelési költségek csökkentésére. — Ilyen berendezés a mi állami gazdaságunkban a lucernaszárító, a gabonatároló, a háromszáz férőhelyes tehénistálló, továbbá a Harvestor-féle szénatornyok, az épülő félben levő nagyhizlalda, amelyben a tervek szerint 50 vagon sertéshúst termel ki egy gondozó egy év alatt. — Talán érdekesebb lesz mindezt megnézni — fejezte be a választ Kosztankó elvtárs, és megbízta Takács mérnököt, hogy mutassa meg nekem azokat a berendezéseket, épületeket, amelyre az állami gazdaság vezetői és dolgozói a legbüszkébbek. „Vasparipán" indultunk el a körútra. Ezt elsősorban az tette szükségessé, hogy az állami gazdaságnak nyolc részlege van, amelyek egymástól több kilométernyi távolságban vannak. S az egyik „érdekesség" az egyik részlegen, a másik a máslkon van. Legelőször a gabonatárolónál álltunk meg. Az állomásról jövet már láttam ezt a szürke épületet, amelynek udvarán most Kiszucsan Lajos főraktáros fogadott bennünket — s amely nagyságával vonta magára a figyelmemet s azzal, hogy ehhez hasonló épületet gazdasági udvaron még nem láttam. Kiszucsan elvtárstól azután megtudtam, hogy Ilyen tárolója talán három mezőgazdasági üzemnek van az országban, s amelyre a Bajcsi Állami Gazdaságnak nagyon nagy szüksége volt, hiszen megnövekedett a gabona vetésterülete. Ebben az évben a szántóföld ötvenhárom százalékán termesztettek gabonát, amelynek nagy részét a felvásárló üzem helyszűke miatt csak pár hónappal az aratás után tudja elszállítani Hova ls tenné azt a temérdek búzát, árpát gondolkozik el néha, ha nem lenne ez a tároló... Azután bevezetett bennünket a raktárba, ahol vagy tíz méter magas, henger alakú tartályok sorakoznak egymás mellett. Ezek befogadóképessége összesen 240 vagon. Ebben a raktárban csak kevés élőmunka szükséges, mindössze három ember talál itt egész évi munkaalkalomra. A lapátokat, amelyeket azelőtt a csűrökben, padlásokon emberkezek forgattak, itt gombnyomásra működő csigák helyettesítik. Ezek segítségével forgatják a gabonát, mégpedig úgy, hogy amint az egyik tartály megtelik, beindítják a csigarendszert, ami átviszi a búzát vagy az árpát a másik tartályba. Mozgatás közben a gabona szellőzik, szárad, nedvességtartalma egyre csökken s vele együtt a befülledés veszélye is. A bajcsiaknak nemcsak a gabonájuk szárad a követelményeknek megfelelő körülmények között, de a lucerna nagy része is, mégpedig a lucernamalomban. A lucernamalom már hatéves épület, ahová akkor érkeztünk meg, amikor egy pótkocsi herét hoztak. A rakományt csigarendszerrel egy nagy csarnokban levő berendezés forgódobnak nevezett részébe szállították, amelyben pár perc alatt megszáradt. A száraz here egy ventillátor segítségével a darálóba került s onnét minimális tápanyagveszteséggel, eredeti zölden zsákokba. Harveslor féle szénatornyok a Bajcsi Állami Gazdaságban. (A szerző felvétele) Gabona- és lucernatermesztés mellett az állami gazdaságban dohánytermesztéssel, kertészkedéssel, szőlőtermesztéssel is foglalkoznak. A kertészkedést öntözéssel teszik gazdaságosabbá, a szőlőtermelést pedig úgy, hogy nem adják el a szőlőt, hanem saját maguk készítenek belőle bort. Ugyanannyi szőlőből készült borért több pénzt kapnak, mintha a szőlőt adnák el. S miért ne tennék. Egy ilyen nagy gazdaság megengedheti magának, hogy présházat, borraktárt építsen. Igen, borraktárt és nem borpincét. A raktárban pedig fahordók helyett vasciszternákban van a bor. Ezt a tárolási módszert egy csehországi borüzemtől lestek el. Sok borszakértő ugyan esküdözik, hogy Jó bort csakis pincében és fahordóban lehet készíteni, a bajcsiak viszont azt áHítják, hogy a bor minősége csakis a készítésnél alkalmazott technológiától függ. Az állattenyésztésben is sikeresen alkalmazzák a technikai forradalom vívmányait. A tej is más körülmények között termelődik mint amihez szokva vagyunk. Erről tanúskodik a sok szövetkezeti vezető által irigyelt tehénistálló. Hogy mi rajta az irigylésreméltó? Mindenekelőtt a korszerű felszerelés. Az állatokat külön helyiségben takarmányozzák, a takarmány szalagrendszerrel jut eléjük. A gépi felszerelés következtében kevesebb élőmunkára van szükség mint a régebbi típusú istállóknál s a dolgozók is műszakokban válthatják egymást s továbbá nem kell nekik az év minden napján munkába menni. Az effajta tehéntartás érdekessége még, hogy nem almoznak. Az állatok rostélyon állnak, amelyen keresztül a trágya leszóródik, s azt egy mechanikus lapát kiviszi az épület végében levő emésztőgödörbe, s itt vízzel felhígítják. Ezzel öntözik azután az istálló mellett elterülő 130 hektáros területet, amelyen takarmánykeverékeket termesztenek. Az itt termelt takarmányt pedig a Harvestor-tornyokban tárolják s ebből takarmányozzák az állatokat. A korszerű istálló minden követelménynek megfelel. Itt is érvényes azonban az a mondás, amelyet más összefüggésekben már megírtunk, hogy nem az Istálló, hanem a tehén adja a tejet. S bizony a tej mennyisége nem növekedett olyan arányosan, amilyen mértékben a tartási viszonyok megváltoztak. A szlovák tarka fajtájú tehén nem hálálja meg a jó környezetet, a Jó takarmányt. Ezért fajcsere van folyamatban. Dániából, NDKból Kelet-fríz fekete tarka fajtájú teheneket vásárolnak. Ebben az istállóban tartott tehenek fele már ilyen fajta. A jövő év elején megkezdik az állatok egyedi megfigyelését s akkor majd meglátják, mennyire váltják be a Kelet-frízek a hozzájuk fűzött reményeket. A követelmény velük szemben az, hogy négyezer liter tejet adjanak évente, mert csak így térülnek meg az istálló felépítésébe és a Harvestor-tornyok vásárlásába fektetett milliók. A nagyhízlalda még csak épülőfélben van, ezért oda már nem mentünk el, hiszen többet úgy sem tudtunk volna róla írni, mint amit Kosztankó elvtárs az elején mondott. De aszerint, amit az igazgató elvtáratói hallottunk és amit a körutunk folyamán láttunk, elmondhatjuk, hogy a bajcsiak nemcsak a búzatermelésben, a hús és tojástermelésben érték el a világszínvonalat, hanem magában a termelési módban, rendszerben, alkalmazott technológiában ls. S erre csak egy nagy gazdaság keretében van lehetőség. KOVÁCS ELVIRA S

zocialista tervgazdálkodásunk Jelenlegi viszonyai között semmiképpen nem lehet külön nézni, egymástól elhatárolni az ipart és a mezőgazdaságot. Akiknek ezzel kapcsolatban fordított a nézetük, enyhén mondva legalább húszegynéhány évvel maradtak le a fejlődésben. Bár ami azt illeti, két- két és fél évtizeddel ezelőtt sem lehetett volna már élesen elválasztani egymástól népgazdaságunk két legfontosabb ágazatát. Mostanában, az új ötéves tervidőszak első esztendejében, a CSKP XIV. kongresszusa után sokan és sokat vitatkoznak népgazdaságunk időszerű kérdéseiről. Gyakran kerül szóba a mezőgazdasági termelés mai helyzete és nagyarányú fejlesztésének szükségessége is. Különböző szintű fórumokon, értékezleteken, ahol kellően hozzáértő szakemberek általában mélyebben elemzik a termelést befolyásoló tényezőket, többször megállapították már, hogy aránylag drágán termelnek úgy az ipari, mint a mezőgazdasági üzemek. Látszólag egyszerű gazdasági probléma ez, amely bárhol könnyen felmerülhet, hiszen sok" minden közrejátszik ebben. A felsorolásnál elsőként kell megemlíteni a vezető káderek és a termelésben dolgozók szakképzettségét, az egyes technológiai folyamatok gépesítését, de nem lehet figyelmen kívül hagyni az árviszonyokat, az önköltség és az értékesítési ár közti különbségeket sem. Az ilyen témájú beszélgetések és vitatkozások során nézetek tucatjai cserélődnek kl, de a vélemények ritkán egyeznak. Mi tehát a valóság ezen a téren? — kérdezgetik léptennyomon a „közgazdasági berkekben" kevésbé jártas emberek. Az, hogy ma még valóban szép számmal vannak olyan ipari és mezőgazdasági üzemek, amelyekben aránylag magas a termelés önköltsége. Sok a szinte túlzás nélkül is fölöslegesnek nevezhető kiadás. Sajnos ügy mondhatjuk, hogy kissé körtünetnek számít az ilyesmi mostanában. Nemcsak nálunk, hanem csaknem mindenhol. örvendetes, hogy vannak nagyon szépen berendezett, kivitelezett, korszerűen gépesített vállalataink, üzemeink mindkét népgazdasági ágazatban, ahol évről évre mennyiségileg növekszik a termelés, s javul a termékek minősége is. Ebben a tekintetben tehát versenyképesek vagyunk a világ csaknem valamennyi országával. Viszont mihelyt a termelés önamit hozzá kell számolni a kitermelési árhoz. Nemrégen érdekes és egyben kissé sajnálatos esetet mesélt az egyik szavahihető ismerősöm. A közel tízezer lakosú városban a Zelenina vállalat üzletvezetői a központi raktárépület udvarán sürgették az áru széthordását. A friss zöldség iránti nagy keresletre hivatkoztak. Teherautók és pótJOBBAN, GAZDASAGO SABBAN iS LEHETNE költségére terelődik á szó, bizony azonnal megcsappan az örömünk. Az ipari vállalatokban, az állami gazdaságokban és a földművesszövetkezetekben egyaránt bőven van tennivaló az önköltség csökkentésének érdekében. Ugyanez mondható a mezőgazdasági termeléshez valamilyen szempontból közelálló vállalatok, intézmények esetében is. Az első és talán az egyik legfontosabb lépésként az úgynevezett közvetítő kereskedelem mind nagyobb mértékű kiiktatását kellene elérni, megvalósítani, ami legtöbbször feleslegesen drágítja az árakat. Átgondoltabban, gazdaságosabban kellene szervezni a mezőgazdaság, azonbelül pedig a növénytermesztés árutermékeinek értékesítés előtti szállítását is, hiszen sokszor éppen ez tágítja túlságosan nagyra az árréseket. Vagyis növeli azt az összeget, kocis vontatók éppen a környező falvak szövetkezeti termelőitől szállították a frissen szedett zöldséget és gyümölcsöt. A raktár vezetője azonban sajnálkozva zöldség nélkül volt kénytelen elküldeni a várakozókat, mert olyan utasítást kapott, hogy az egész mennyiséget vagonokba rakva küldje Ostravára, mert ott csaknem üresek az üzletek. Ez déltájban történt. Röviddel azután, hogy a szerelvény elindult, telefonáltak az állomásról: hasonló szállítmány érkezett mintegy kétszáz kilométernyi távolságból. Persze már fonnyadt, kissé túlérett állapotban. Nem csoda, hiszen majdnem három egész napig tologatták ide-oda a vagonokat, amíg megérkezett a végső döntés. A fogyasztóknak — főleg a városiaknak, akiknek nemigen áll módjában háztáji kertekből beszerezni a zöldséget — persze elsősorban az áru a fontos. Többnyire nem kutatják, hogy a piacon miért drága a nem éppen első osztályú zöldség és gyümölcs. A gyakran fölöslegesen komplikált szállítások miatti minőségi veszteségek esetén beérik a felszínes magyarázatokkal és kifizetik a kért árat. A vásárló ma mé^_ főleg a közvetítő kereskedelemmel van közvetlen kapcsolatban, vagy pedig azokkal a kevés számú élelmes magántermelőkkel, akik kora hajnalban batyuba, ládába csomagolt friss áruval érkeznek a piacra. Ezek kihasználva az állami és a szövetkezeti kereskedelem nehézségeit, sokszor akár kétszeresen borsos árat kérnek a mindig friss zöldségért, gyümölcsért. Hosszasan sorolhatnánk az iméntihez hasonló eseteket a hústermelésből is. Az élő állatok ugyanígy bonyolított vágóhídra való szállításánál bizony jó pár mázsa „rázódik le" Ilyenformán, amíg célba ér a szállítmány. Ennél több szempontból is gazdaságosabb a vágott állapotban, vagy félig feldolgozva történő szállítás. Viszont nagyobb a kockázat, mert egy „apró" szervezési hiba folytán könynyen bekövetkező fennakadás, holtvágányra való tolatás bizony hamar a minőség rovására megy. Ilyenkor esetleg szűkülhet az árrés, de ezzel az egyik fél sem nyer semmit. Ellenkezőleg. A termelő és a fogyasztó egyaránt sokat veszít. Ami kimondottan a termelőmunkát illeti, sokat lehet tenni azért, hogy bármelyik szakaszon csökkenjen az önköltség. Rengeteg próbált és bevált módja van ennek. Mindegyiket lehet alkalmazni a helyi viszonyok szerint, kivéve azt az egyet, amelyik a költségek redukálása érdekében az életszínvonal csökkenését vonná maga után Ezt a módszert senki nem akarhatja alkalmazni, hiszen homlokegyenesen ellentétes a szocializmus eszméivel, a pártkongresszus határozatával, az ötéves tervidőszak végső célkitűzéseivel. Ezek tudatában talán egyik ipari, vagy mezőgazdasági termelést folytató üzemben sem kell hosszasan magyarázgatni, hogy számukra melyek a járható utak. LALÖ KAROLY