Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)

1971-09-25 / 228. szám, szombat

Befejeződött az ifjúság kétnapos tanácskozása (ČSTK) — A Szocialista Ifjú­sági Szövetség az ideológiai munka elmélyítését és sokol­dalú fejlesztését tekinti a CSKP XIV. kongresszusa határozatai­val összhangban a legközeleb­bi időszak legfontosabb felada­tának minden ifjúsági szervben és szervezetben. Ezt a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságá­nak plenáris ülése állapította meg, amely tegnap fejezte be Ifjúsági találkozó (ČSTK) — A Bystrička pri Ružomberku-i üdülőközpontban tegnap kezdődött Szlovákia pa­píripari fiatal dolgozóinak ki­lencedik találkozója, melyet a SZISZ ružomberoki Észak-szlo­vákiai Cellulóz- és Papírgyárak üzemi bizottsága Szlovákia cel­lulóz- és papírgyárai üzemi klubjaival karöltve rendeztek. Délután a találkozó résztvevői megtekintették a ružomberoki észak-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyárat, ellátogattak a Lip­tói Múzeumba és a ružombero­ki Ľudovít Fulla Képtárba. Es­te tábortűz mellett találkoztak a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevőivel. . A találkozó szeptember 26-ig tart. 81 pionír és ifjúsági ház működik Tegnap ülésezett az SZNT iskola- és művelődésügyi bizottsága (CSTK) — A Szlovák Nemze­ti Tanács Iskola- és művelődés­ügyi bizottsága tegnap tartotta meg Bratislavában 29. ülését. A bizottság tagjai megtárgyalták a Szlovákia pionír- és ifjúsági házairól, valamint a Szlovák Tudományos Akadémia 1970. évi tevékenységéről szóló jelentést, s a CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa határo­zataiból a tudomány területére háruló feladatok biztosítását. A képviselők megállapították, hogy Szlovákiában a pionír- és ifjúsági házak fontos részévé váltak a nevelő-oktató rendszer­nek. Szlovákiában jelenleg 81 pionfr és Ifjúsági ház működik. A tudománynak a CSKP XIV. kongresszusa határozataiból eredő feladatairól Vojtech Fil­korn akadémikus, a Szlovák Tu­dományos Akadémia első alel­nöke tájékoztatta a bizottság tagjait. Október végére hívják össze az SZTA közgyűlését, ame­lyen megtárgyalják a nyolc alapvető programba vett kutatás állami tervét. Az együttműködésről tárgyaltak CSTK — Juraj Bjelik a Ma­gyar Népköztársaság bratislavai fökonzulja tegnap felkereste dr. Fedor Gullát, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának vezető titkárát, Dezider Gogát, az SZSZK kereskedelemügyi mi­niszterét Ladislav Kompišt, az SZSZK építésügyi miniszterét, dr. Pavol Királyt, az SZSZK igazságügyminiszterét, Kro­csáuy Dezső munkaügyi és nép­jóléti minisztert és dr. Vladimír Zvara egészségügyi minisztert. A magyar diplomata szívélyes beszélgetés keretében megtár­gyalta az SZSZK kormányának tagjaival a két ország illetékes ágazatai közötti együttműködés néhány kérdését. Elismerés a jó munkáért (ČSTK) — Tegnap plenáris ülést tartott a CSSZBSZ Cseh Központi Bizottsága. Dr. Ján Ne­mec elnök, a CSSZK igazság­ügy-minisztere a CSKP KB leg­utóbbi plenáris ülésének ered­ményeiről és jelentőségéről be­szélt, és elemezte a szövetség tevékenységére vonatkozó fel­adatokat. Dr. Karel Klemša, a CSSZBSZ CSKB titkára a választásokkal kapcsolatban aláhúzta, hogy a szövetségnek a választásokra való felkészülése gondos és in­tenzív. Dr. Ján Némec, a CSSZBSZ CSKB elnöke a plenáris ülés befejeztével a szövetség 33 ér­demes tagjának átadta a CSSZBSZ megalapítása 40. év­fordulójának alkalmából ki­adott emlékjelvényt. Prágában kétnapos tanácskozá­sát a SZISZ ideológiai munká­jának alapvető feladatairól. A szocialista gondolkodásért és öntudatért folytatott harc­ban megkülönböztetett helye vatTa politikai nevelésnek, me­lyen keresztül a SZISZ tagok és funkcionáriusok megszerzik a marxizmus—leninizmus alap­ismereteit, mélyebben megis­merkednek a CSKP politikájá­val, valamint a gyermek és if­júsági szervezet küldetésével és feladataival. A szövetség ideológiai neve­lőtevékenységének megjavítá­sához hozzájárulnak azok az alapvető dokumentumok, ame­lyeket a plénum megtárgyalt és jóváhagyott — a politikai nevelés távlati rendszerének alapelvei, a könyvvel végzett munka koncepciója és a SZISZ ideológiai munkája tovább fej­lesztésével kapcsolatos intézke­dések. A SZISZ politikai nevelésé­nek elválaszthatatlan része, amint a jóváhagyott dokumen­tumok részletesen leszögezik, a pártoktatás keretén belüli ta­nítás. Az alapszervezetek a pártszervezetekkel megbeszélt egyezmény alapján mindenek­előtt azokat a tagokat javasol­ják a pártoktatási csoportokba, akiknél meg vannak az előfel­tételek ahhoz, hogy a CSKP tagjai lehessenek. A plénum kétnapos tanács­kozása, melynek vitájában 27­en szólaltak fel igazolta — amint ezt záróbeszédében Juraj Varholík, a SZISZ KB elnöke is hangsúlyozta, — hogy a szö­vetség ideológiai-nevelő mun­kájának színvonalától függ a szervezet tevékenységének szín­vonala. Mzelet: Dr. Matej Lúčan, a szövetségi kormány alelnöke a CSSZSZK mi niszterelnökének képviseletében fogadta Belletteu Gabre Tzadikot, az Etióp Császárság új csehszlo­vákiai nagykövetét. Az új nagy­követet fogadta dr. Dalibor Ha­nes, a Szövetségi Gyűlés elnöke és Andrej Barčák külkereskedel­mi miniszter is. — Jindfich Záhradník, a CSSZSZK kormányának alelnöke csehszlovákiai működése befejez­tével fogadta Vlagyimir Vigyeno­vot, a Bolgár Népköztársaság nagykövetét. — Bohuslav Lastovička, a Népi Kamara külügyi bizottságának el­nöke és dr. Alexander Horák, a Szlovák Vöröskereszt elnöke, az európai biztonság csehszlovák bi­zottságának képviselői tegnap a Német Szövetségi Köztársaságba utaztak, ahol részt vesznek azon a konferencián, amelyet az euró­pai biztonsági konferencia nyu­gatnémet kezdeményező bizottsá­ga rendez. Ma főzik az idei első cukrot A Rimavská Sobotai Cukor­gyár idei kampányát csütörtö­kön kezdte meg, ma szombaton este készítik az első cukrot az idei termésből. A kampányt 80 vagon cukorrépával kezdték, ami 2,5 napos üzemmenetre ele­gendő. A szállítás azonban tel­jes ütemben folyik. A szakértők megállapítása szerint az idei ré­patermés az átlagosnál nagyobb cukortartalmú, viszont a répa­fejek kisebbek és nagyobb mun­karáfordítást igényelnek. (v) A népgazdaságfejlesztési terv törvényjavaslatáról tárgyaltak (ČSTK) — A Szövetségi Gyűlés Székházában tegnap közös gyű­lést tartottak a Népi Kamara, a CSNT és az SZNT mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottságai, a Nemzetek Kamarája gazdaságpoli­tikai bizottságának képviselői, va­lamint a Népi Kamara Ipar-, köz­lekedésügyi és kereskedelmi bi­zottságai. A képviselők megtárgyalták az 1971—1975. évekre szóló állami népgazdasági terv törvényjavasla­tát, a mezőgazdaságnak és az élelmezésnek az ötödik ötéves tervidőszak alatti fejleszéséről szóló Jelentést, s a csehszlovák mezőgazdaság mechanlzációs esz­közökkel való ellátását. Tegnap tartotta ülését a Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája terv- és költségvetési bizottsága ls, amely a népgazdaság tervsze­rű Irányítása alapelveinek Javas­latáról szóló Információval fog­lalkozott. Meghalt Szabó L. elvtárs (ČSTK) — Az SZLKP humen­néi járási bizottságának elnök­sége mély megrendüléssel közli, hogy hosszú betegség után 80 éves korában szeptember 23-án elhunyt Ladislav Szabó, az SZLKP alapító tagja. Szabó elvtárs a Nagy Októbe­ri Szocialista Forradalom köz­vetlen résztvevője volt. 1919­ben lépett be a Vörös Hadse­regbe. 1921-ben további elvtár­sak társaságában Csehszlová­kiába Jött és részt vett a párt­Elnyerték Az Ipolymenti Téglagyárak Iu­Cenecl vállalatának igazgatója tegnap vette át a vezérigazgató­ság vörös vándorszászlaját az első félévi szocialista munka­versenyben elért sikerekért. Az Ipolymenti Téglagyárak 200 dolgozója és 60 meghívott ven- _ dég jelenlétében megrendezett ünnepi konferencián kitüntették és megjutalmazták a vállalat 50 élenjáró dolgozóját, valamint olyan egyéneket, akik több mint negyed százada dolgoznak az épltőanyagíparban. A vállalat dolgozói a CSKP 50. évforduló­jának tiszteletére tett első fél­évi felajánlásukat túlszárnyal­ták: az 1 millió 700 000 korona terven felült vállalt tégla el­készítése helyett több mint 2 és negyed millió korona érték­ben gyártottak téglát. (vil) Szeminárium (ČSTK) — A Tudományt, Kul­túrát és Politikát Ápoló Szocia­lista Társaság központi előkészí­tő bizottsága tegnap Prágában szemináriumot tartott, amely­nek témája „A CSKP XIV. kong­resszusa és kultúránk" volt A vitában felszólalt Vojtech Mihállk érdemes művész, a Szö­vetségi Gyűlés alelnöke, a Nem­zetek Kamarájának elnöke. szervezetek megalakításában. 1921 májusában megalapította Humennén az SZLKP helyi szer­vezetét, majd a környező köz­ségekben is. Marxista—leninista meggyőződéséért, elvszerűségé­ért és a proletár internaciona­lizmus hirdetéséért több alka­lommal bebörtönözték. A fel­szabadulás után minden erejét a szocializmus építésének szen­telte. Számos politikai és gaz­dasági funkcióban kifejtett eredményes munkájáért Szabó elvtárs magas állami kitünte­tésben részesült. Tulajdonosa volt a Köztársasági Érdemrend­nek, a Vörös Csillag Érdem­rendnek, az „Építésben szer­zett érdemekért" kitüntetésnek, számos érdemrend és dicsérő, elismerésnek. Szabó elvtárs sze­mélyében a kommunista párt hű tagját, és a Szovjetunió oda­adó barátját veszítette el. Újságírók ünnepi ülése A sajtónap alkalmából a ke­let-szlovákiai újságírók tegnap tartották meg ünnepi gyűlésü­ket, melyen részt vett és felszó­lalt dr. Rudolf Blaho elvtárs, az SZLKP KB tagja, a kelet-szlo­vákiai kerületi pártbizottság titkára, valamint Ján Jonáš elv­társ, a Szlovákiai Újságírók Szövetsége Központi Bizottságá­nak alelnöke ls. Ünnepi beszédet Andrej Hla­váč elvtárs, a Kerületi Üjságfrő Szervezet vezetőségi tagja, a ke­rület pártlapja, a Východoslo­venské noviny főszerkesztője mondott. A gyűlésről a jelenle­vő újságírók levelet küldtek az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottságának, melyben kifeje­zésre juttatják, hogy hasznos publicisztikai tevékenységükkel támogatják pártunk politikáját, a CSKP XIV. kongresszusa hatá­rozatainak megvalósítását, vala­mint a közelgő választások si­keres lefolyását — k Ma fejeződnek te Bresznyev és Tito tárgyalásai (Folytatás az 1. oldalról) gok között. A továbbiakban hangsúlyozta: a szovjet dolgo­zók, a párt által kitűzött fel­adatokat nemcsak teljesítik, hanem túl is szárnyalják. Beszéde befejező részében Brezsnyev nemzetközi problé­mákról, ezen belül európai kér­désekről szólt. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió következe­tesen harcol a nemzetek közöt­ti kapcsolatok rendezéséért és a béke megszilárdításáért. Zá­rószavaiban síkraszállt a Szov­jetunió és Jugoszlávia sikeres együttműködéséért és a közös békeharc sikeréért . A szovjet és jugoszláv lapok kiemelkedő helyen foglalkoz­nak Leonyid Brezsnyev belgrá­di látogatásával. „A Szovjet­unió és Jugoszlávia népeit régi baráti érzések fűzik egymás­hoz. A belgrádi tárgyalások célja, hogy ezek az érzések — amelyek számára szilárd ala­pot biztosítanak a közös osz­tályérdekek — a gyümölcsöző, fejlődő együttműködés konkrét tetteiben testesüljenek meg — írja Gajdar és Nyekraszov, a moszkvai Pravda tudósítói, „Leonyid Brezsnyev és Joszip Broz Tito hangsúlyozva a két fél hűségét a szovjet—jugosz­láv kapcsolatok elveihez — amelyeket az 1955. évi belgrádi deklaráció, és az 1956. évi moszkvai nyilatkozat rögzített — csattanós választ ad azok­nak, akik ellenségeskedést és bizalmatlanságot próbálnak tá­masztani a két ország népei között" — írja Gajdar és Nyek raszov. A pénteki jugoszláv lapok to­vábbra is első oldalukon indít­va, fényképpel illusztrálva többoldalas tudósításokban szá­molnak be Leonyid Brezsnyev látogatásának eseményeiről. A lapok címe — Borba: Baráti légkörű, őszinte tanácskozás; Vjesnik: Mindkét fél az együtt­működés bővítését akarja; Ma­gyar Szó: A szovjet vendégek jugoszláv munkások között. Hétfőn kezdődik az általános politikai vita (Folytatás az 1. oldalról) A javasolt 97 pont között sze­repel a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításával kapcsolatos számos fontos probléma, így a Szovjetunió ál­tal javasolt leszerelési világér­tekezlet összehívásának kérdé­se. Ugyancsak szovjet javaslat­ra kerül a napirendre — a köz­gyűlés jóváhagyása után — a Holddal, valamint a vegyi- és bakteriológiai fegyverek betil­tásával és a tengerfenék békés felhasználásával kapcsolatos nemzetközi jogi egyezmények kérdése. További fontos napirendi pon­tok: a közel-keleti helyzet meg­tárgyalása, az ENSZ-főtitkár utódlásának kérdése és Kína ENSZ-tagsága. Szó esik majd ezen felül a dél-afrikai faji megkülönböztetésről, Rhodesiá­ról és más gyarmatosítással kapcsolatos kérdésről is. Néhány javasolt. Illetve nem javasolt napirendi pont körül még vita várható a közgyűlé­sen. Így a szocialista országok és a fejlődő országok egy cso­portja a teljes ülésen síkra kí­ván szállni a koreai kérdés na­pirendre tűzése mellett, ame­lyet az ügyrendi bizottságban csütörtökön leszavaztak. Más­részt az Egyesült Államoknak „meg kell küzdenie" a közgyű­lésben is azért, hogy a kínai kérdéssel kapcsolatos saját ha­tározati javaslatát elfogadják és napirendre tűzzék. Az ügyrendi kérdések rende­zése után előreláthatólag hét­főn kezdődik a közgyűlés álta­lános politikai vitája, amely­ben a küldöttségek vezetői fej­tik ki beszédükben országuk nemzetközi állásfoglalásalt. Az Egyesült Államoknak si­került leszavaztatnia azt a ku­bai javaslatot, hogy az ENSZ­közgyűlés tűzze napirendre a Puerto Rico-i függetlenség kér­dését. Az általános ügyrendi bizott­ság 10 szavazattal 5 ellenében, nyolc tartózkodása mellett, el­utasította a kubai indítványt, amelynek előterjesztésekor Álar­con, kubai delegátus — a Puer­to Rico-l függetlenségi mozga­lom kérésére hangoztatta: az Egyesült Államok gyarmatosító hatalom, amely megakadályoz­za Puerto Rico népét abban, hogy megszerezze magának az önrendelkezés jogát. TALÁLGATÁSOK A KÍNAI HELYZETRŐL Moszkva — A Kínai Népköz­társaságban lévő helyzetről szóló hírekkel kapcsolatban a TASZSZ tegnap többek között rámutatott: „Pekingben a hely­zet a Kínai Népköztársaság alapítása 22. évfordulója ün­nepségeinek előestjén egy kis­sé eltér a szokásostól. Kínai hi­vatalos körök szerint ez év ok­tóber 1-én nem tartják meg a hagyományos tömegtüntetést, habár még néhány, nappal ez­előtt Pekingben teljes Iramban folytak a nagyarányú ünnepi előkészületek. A kínai körök a legszigorúbb intézkedéseket foganatosítják, hogy mindaz, ami az országban történik titokban maradjon. A nyugati hírügynökségek a leg­különbözőbb találgatásokba bo­csátkoznak a pekingi helyzettel kapcsolatban, de ezek mind csak feltételezések. Csupán egy dolog világos — mégpedig az, hogy a Kínai Népköztársaság általános helyzetét e napokban komoly belpolitikai események egész sora befolyásolja. Pekin­gi újságírói körökben olyan hí­rek terjengenek, hogy az ok­tóber elsejei manifesztáció le­mondását a lakosság előtt az­zal magyarázzák, hogy Kínát állítólag „veszély fenyegeti északi határai felől." Egyszóval újabb kísérletek láthatók arra, hogy a lakosság körében szov­jetellenes hangulatot szítsanak. ÉLES VITA A BONNI PARLAMENTBEN Bonn — Két napja kezdte meg munkáját a nyári szünet után a nyugatnémet szövetségi gyűlés és csütörtökön már tel­jes erővel kirobbant a vita a kormánykoalíció és az ellenzék között. Mint ismeretes, a CDU-CSU vezetői — Barzel, Strauss és társai — szilaj dühhel, minősít­hetetlen hangon azzal támadták Brandt kancellárt, hogy az SZKP főtitkárával, Leonyid Brezs­nyevvel tartott tárgyalásain feladta az NSZK igényét az egykori német birodalom hely­reállítására és tudomásul vet­te Európa „kettéosztottságát". Élesen bírálták azért is, hogy „elhamarkodva" kötelezettséget vállalt az európai biztonsági és együttműködést értekezlet elő­készítésének fokozott támogatá­sára. Tettleges provokáció Brandt ellen Bonn — Pénteken délben Münchenben egy fasiszta su­hanc tettlegesen provokálta Brandt nyugatnémet kancellárt. Willy Brandt — aki a reggeli órákban a bajor fővárosba uta­zott — látogatást tett a nyu­gatnémet olimpiai szervezőbi­zottságnál, majd újságíróknak az utcán rögtönzött sajtóérte­kezletet tartott. Ekkor váratlanul egy szőke férfi ugrott a kancellár elé és öklével az arcába sújtott. A merénylő közben ezt kiáltotta: ,fizt a keleti politikádért ka­por. A tettest, a 22 éves Vietor Rildiger Gísl diákot a rendőrök nyomban elfogták és elvezet­ték. A merénylő a müncheni rendőrség szerint az újnácl NPD tagja. Az arcátlan támadás nagy nyugtalanságot keltett politikai körökben. Rámutat­nak arra, hogy a csütörtöki parlamenti külpolitikai vita után félő, hogy magasra csap­nak a szenvedélyek. AZ GJNÁCI Nemzeti Demok­rata Párt (NPD) provokatív ta­lálkozót tartott Majna-Frank­furtban. A hivatalosan engedé­lyezett tüntetés résztvevői megkísérelték megakadályozni a nácik provokációs összejöve­telét, de a rendőri karhatalom segítségével a nácik bejuthat­tak találkozójuk színhelyére.

Next

/
Thumbnails
Contents