Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)

1971-09-21 / 224. szám, kedd

A megújult Hamlet Shakespeare dán királyfija, a nemes Hamlet, határozottan di­vatban van. Angliában, 1970­aen, tizenhárom társulat tűzte műsorára, világszerte négy tv­filmváltozat készült belőle, mjgírták musioalnak és egy újabb operának, majd Tony Rí chardson rendezésében elké­szült legújabb mozifilmváltoza­ta is. „A megújult Hamlet" — jelzi a filmplakát, s ezúttal a rek­lámszöveg tényleg fedi a va­lóságot. Richardson ugyanis sok részletében megújította a „Ham­let"-felfogást. Újításai egyes esetekben viszont csak összege­zés jellegűek, hiszen maga „Hamlet", az 1947-es Olivier­féle filmváltozattól kezdve, év­ről évre különféle apró kiegé­diktálták le az első folió-kiadá­sok számára. Mivel a színészek különböző időközökben játszot­ták a drámát, a két verzió szö­vege összekeveredett. Innen erednek a lassan évszázados vi­ták.) Tony Richardson Hamletje huszonöt esztendős. Emiatt a megszokottnál fiatalabbnak áb­rázolja Oféllát, aki gyerek és nő, de inkább játszó-, mint sze relmes-társ. Igy Hamlet és Ofélia három találkozása in­kább játék, mint komoly érzel­mi megrázkódtatás. Ofélia vé­gű! azért őrül meg. mert nem bírja elviselni a gyanú lúgkö­rét. az érzelmi bizonytalansá­got és megtöri apja haiála. Meglepő, hogy a híres „Len­ni, vagy nem lenni" monológ közvetlenül Polonius ledöfése Itlllllf: FÉMEK ALAKÍTÁSA VÍZ ALATTI SZIKRAVAL Nicol Wllliamson a Hamlet új filmváltozatának címszerepében. szítéseken ment keresztül, így valóságos „fejlődés-fán" mutat­ható kl az előadások egyes űj elemeinek születése. Miben áll ez az összegezés és újítás? Ollvler hajdanában Hamlet tetteinek drámai indítékalt fi­lozófiai megoldással vezette le — Richardson ugyanezt empi­rikus, érzelmi módon teszi. Oli­vler szép és nemes emberek költői történetét ábrázolta — Richardson viszont megteremti a fennköltségtől mentes, köz­napian emberi problémák vi­lágát. Olivler látványossággá formálta Hamlet drámáját, — Richardson tv-szerűen, csakis „fejekre" szűkíti a történetet, Olivier Hamletjének egy ba­rátja (Horatio)) és egy szerel­me (Ofélia) van — Richardson Hamletjének egy barátja (Hora­tio) és egy, a környezet által elpletykált szerelme — valójá­ban inkább hajdani játszótársa — (Ofélia) és egy anyja van. A megújított Hamletet őszinte, mély, komoly áldozatok válla­lására is képes anya-fiú szere­tet láncolja Gertrudishoz. Gert­rudis Claudiusszal kötött új fri­gyével sem egy korábbi házas­ságtörést „szentesít", hanem mintha fia érdekében cseleked­ne, mintha őt védené a feltö­rekvő Gonosztól. Azonban a fel­törekvő Gonosz, Claudlusz maga ls Igen emberi figura. A má­sodik fiút mindenből kisemmiző feudális jog ellen tör. Képessé­geinek próbáját és reális érvé­nyesülését óhajtja. Tudja, a ha­talomhoz vezető úton kegyet­lenkedni is kell. Érzelmei, illú­ziói nincsenek, ezért hinni sem mer senkinek. Esendő, magá­nyos valaki, aki harcolva In­dul a bizonytalanba — lesz, ami lesz. Az udvar csak számításbői áll mellé, hogy saját létét biz­tosítsa. Őszinte hívei nincse­nek. még Rosenkranz és Guil­denstern is megveti. E furcsa légkörben Hamlet, a művelt, visszahúzódó ember kezdetben közömbös, csak sa­ját gyászának, apját vesztő fáj­dalmának él. Rlchardsonnál a filozófus, a szemüveges Hora­tio az, aki mindig józan marad, mindent tételeiben, realitásá­ban, érzelmektől mentesen lát. Szolgálja és mindenben fenn­tartás nélkül segíti Hamleteí. Igv lesz a kezdetben visszahú­zódó Hamletból aktív, cselekvő ember. Szemünk előtt megy vé^be a királyfi „férfivé éré­sének" folyamata is. Ezzel — filmen — első ízben sikerül áthidalni a két shakes­peare-i Hamlet-változat ke­veredését. f Közismert, az első , Hamlet" kétezer soros volt, s egy évtizeddel később Shakes­peare a drámát négyezer soros­ra bővítette. Az elsőben Ham­let — húsz. a másodikban — harminc esztendős. Sajnos, mi­vel a két változat egvikénak kézirata sem maradt fenn. a d rá mi szövegét Őfelsége színé­sze, Sir August Lacy és társai után, jóformán hangsúlytalanul hangzik el, mint egy ember ön­vizsgálata és útkeresése. Ily módon a monológ Hamlet érés­folyamatának legszervesebb ré­sze, motiváló ja lesz, mely in­kább a múlt és a jelen, mint a jövő problémáját veti fel. Richardson minden korábbi változatnál drasztikusabban tör a színjátékra és a Mérgezésre. Minden kihagyható szót, epizó­dot könyörtelenül mellőz. A 114 perces film ftlencedik percé­ben például Polonius már ha­lott . . . Ebből következik, hogy Laertes szerepe és jelentősége megnő. Barátból lesz apjáért bosszút álló ellenség. Claudius ebben a jelenetben is a lényegre tör: meg akarja öletni Hamletet. De Gertrudis őszinte anyai szeretete leküzd­hetetlen akadályt jelent. És Claudius észreveszi: a párbaj­ban Hamlet erősebb. Már lát­ja: győzni fog. Ekkor cseppen­ti a mérget a pohárba, s kínál­ja Hamletnek, aki elhárítja azt. De a poharat Gertrudis veszi el, őrizve féltett fiát. Claudius Hamlet diadalával bukni látja tervelt. Hirtelen a leszámolás másik útjával próbálkozik. Kö­zömbösen, ellenségesen mond­ja feleségének: „Ne idd!" Halk, még csak nem is figyelmeztető szó ez — egy új Hamlet-ellenes csapás tervének megszünteté­se. És ez a vég. Hamlet szeretett anyja halálát látva, döntő el­határozásra jut. A Királlyal szemben király lesz maga Is és döf. Az érzelmi megrázkódtatáso­kon felnövő Hamlet sikerét Ni col Villiamson skót színész ra gvogó tehetsége biztosítja. Ala­kítása oly nagyszerű, hogy sok­szor még a rendezői elképzelé­seket is homályba borítja. A „Dundes Repertory Theatrs" egykori tegjából lett híresség játéka Laurence Oliviert is „Az új évtized Hamletje!" felkiál­tásra késztette. Gertrudis a filmvilágban teljesen ismeret­len Judy Parfitt. A filozófus Ho ratlo — Gordon Jackson, Clau­dius a Richard Burtonra emlé keztető nagyszerű Anthony Hopkins, Ofélia — a pop-éne­kesnőként Ismert Marianne Faithfull, aki szerepében igen komoly színészi erényeket csil­logtat. A bravúros Laertes — Michael Pennington. Gerry Flsher tompa képei külön színvilágot fejeznek ki, azonban teljesen alkalmazko­dik a rendezői elképzeléshez. Egy kritikus „a legmaibb Hamletnek" nevezte Villiamson alakítását. Én érdekes Hamlet­nek mondanám, ám találónak tartom a megújult jelzőt ls. Talán nem született új Ham­let-film koncepció, legalábbis a Laurence Olivíer-i korszakosság értelmében nem. De egy új, ki­tűnő Hamlet-film jött létre. És Laurence Olivier halhatat­lan filmje után ezt a pozíciót kivívni, nem kis dolog . .. FENYVES GYÖRGY Bizonyos fémalkatrészek alakításához az össz­költségek 40 százalékáig terjedő megtakarítás érhető el víz alatti elektromos kisülés alkalma­zásával. Ha a szikra elég nagy, erős lökéshullám áll elő, amely tovaterjedve fémcsöveket alakít, fémlemezbe lyukat szakít és fémrészeket ösz­szeerősít. Bizonyos különleges esetekben a nor­mál költségek 75 százaléka is megtakarítható. A technológia különösen a fejlesztő mérnökök számára hasznos, mert egy, vagy néhány proto­típus-példány igen olcsón elkészíthető. Mind ház­tartási cikkek, például hamutartők, réz kávés­kannák, mind műszaki cikkek előállíthatók az új technológiával. Egy német cikk már 1913-ban ismertette a víz alatti kisülés romboló hatását, de gyakorlati al­kalmazására csak az 1950-es évek közepén ke­rült sor, és még ekkor sem következett be a technológia széles körű alkalmazása. A jelek azonban most arra mutatnak, hogy ez a helyzet rohamosan megváltozik. Az elektrohidraulikus alakító rendszer Tegyük fel, hogy egy kör keresztmetszetű cső középső részének kialakításáról van szó, ahol tipikus elektrohidraulikus elrendezést alkalmaz­nak. A cső megfelelően kiképzett szerszámokkal van körülvéve és vízzel van megtöltve. Rendsze­rint vákuumot hoznak létre a cső és a szerszám falai között, minthogy a bentmaradó levegő más­különben egyenetlenséget okozna a készáruban. Ezután a kondenzátor-telepet feltöltik kb. 40 kilo­voltos feszültséggel. A kezeld zárja a kisülő kap­csolót, és a kondenzátorokban levő elektromos töltés átível a szikraközön. Némelykor olvadó­huzalt kötnek a szikraközzel párhuzamosan, így a kapcsoló zárásakor e huzal felrobban, és ioni­zált útvonalat biztosít a szikrának. A környező víz olyan gyorsan melegszik fel, hogy lökéshullám áll elő, amely kifelé terjed a csőben. E lökéshullám energiája elég nagy ahhoz, hogy a csövet a szerszám hajlatához hoz­zápréselje. A munka egy részét még nyilván­valóbb folyamat végzi el: a kinetikus energia, amely a kisülés által keltett plazma-buborék ki­terjedése folytán adódik át a víznek. A kisülés általában 10—-20 mikromásodperc alatt megy végbe. H. A. J. Dennison szerint a mechanikai feszültség megváltozásl sebessége, amelynek a cső hirtelen ki van téve, olyan nagyságrendű, mint a robbanásos fémalakítás némileg hasonló rendszerében. A Vickers-cégnél a kutatási és fejlesztési osz­tály fémalakító gépek sorozatát fejlesztette ki, és az alkalmazási lehetőségeket feltáró, kiter­jedt programmal foglalkozik, amelynek célja a piac felkutatása és a technológia gazdasági vo­natkozásainak meghatározása. Réz hamutartó alakítása fentebb vázolt mód­szer szerint például azt bizonyítja, hogy az elektrohidraulikus eljárással a munkadarab fe­lületére a szerszámon levő mintázat finom rész­leteit is rá lehet vinni. A szerszámon levő felirat és mintázat igen jól látszik a kész hamutartón ugyanúgy, mint a szerszám felületének finom egyenetleneségeí. Még a finom csiszolóvászon­nyomok is láthatók. A Vickers-kutatócsoport szerint az elektrohid­raulikus eljárás széleskörűen alkalmazható lyuk­szakításra, különösen akkor, ha a szakítás egy másik alakító művelettel van kombinálva. Mind kerek, mind nem kerek lyukat szakíthatok és készíthetők karika-furatok és szellőző nyílások is. A Vickers-cég előállított egy lemezbe rögzí­tett csövekből álló hőkicserélőt úgy, hogy a véglemezekbe elektrohidraulikus úton expan­dálta a csöveket. Előnyök és hátrányok Ha az elektrohidraulikus alakítást_ a robba­násos alakítással hasonlítjuk össze, egy tipikus erős robbanás esetén kb. 5000 joule gramm ener. gia szabadul fel, tehát egy tipikus 10 kilojoule ér­tékű kondenzátortelep csupán két gramm rob­banóanyaggal egyenértékű. Kb. 15 gramm rob­banőtöltetre van szükség egy 15 cm átmérőjű nyomásálló tartály kiformálásához 3 milliméte­res puha fémből. így tehát ugyanezt a munkada­rabot elektrohidraulikus eljárással 140 000 joule értékű kondenzátorteleppel lehetne elkészíteni. Ebből arra lehet következtetni, hogy az elekt­rohidraulikus alakítás csak kis alkatrészek ké­szítésére alkalmas. A némileg hasonló mágneses alakítással össze­hasonlítva az új technológiának az a hátránya, hogy víz van a munkadarab és az elektródok között. Ezzel szemben áll azonban az a nagyon ls kézzel fogható előny, hogy a hatásfok nem függ a munkadarab anyagának vezetőképessé­gétől, továbbá az, hogy nincs szükség bonyolult külső tekercsekre. Az alkalmazható üzemi feszültséget szigete­lési problémák és a beszerezhető nagy feszült­ségű kondenzátorok korlátozzák. A Vickers-cso­port 40 kilovoltos felső határt adott meg, és hangsúlyozták, hogy nem áthidalt rés esetén az alsó határ kb. 20 kV, amit az határoz meg, hogy kisebb feszültségek esetén nem kapunk megbíz­ható kisülést. Ha a szikraközt olvadóhuzallal át­hidaljuk, akkor sokkal kisebb feszültséget hasz­nálhatunk. Ez enyhíti a szigetelési problémákat, de nyilván növeli a berendezés méretét és csök­kenti flexibilitását. A Vickers-csoportban kiszámították egy megle­hetősen sokféle alkatrészből álló sorozat elkészí­tésének viszonylagos költségeit és az eredmény nagyon biztató volt. A fő munka továbbra is a fejlesztés, de a vonzó árak már szerződési ala­pon álló sorozatmunkákat eredményeztek, és e munkák a jövőben ls folytatódni fognak. Meg­említették egy alumínium görgő gyártásának kü­lönösen meglepő példáját. Előzőleg ezt az alkat­részt egy vastagfalú cső megmunkálásával ké­szítették, és 75 százalékos megtakarítást értek el azáltal, hogy a görgőt vékonyfalú csőből elektrohidraulikus úton készítették. EGY SÜLLYEDŐ VILÁGVÁROS Hosszabb idő óta különös dolgok történnek a közel ötmillió lakosú Ciudad de Mexico-ban, az­az Mexikó fővárosában. Ez a nagy kiterjedésű világváros ugyanis állandó mozgásban van: alig van olyan épülete, amely eredeti, függőleges helyzetében állna. A magas építmények barátsá­gosan egymás felé hajolnak, vagy haragosan el­fordulnak egymástól — erre mondják az építé­szek, hogy Mexico City „táncol". A geodéták rideg szakszerűséggel megállapí­tották, hogy a bemérési alappontok évek óta ál­landóan süllyedésben vannak. A legnagyobb el­térések éppen a város középpontjában, a belső kerületekben mutatkoznak, ahol az 1890-ben megbízhatóan rögzített magassági pontokhoz vi­szonyítva 3—6 méter a süllyedés. A spanyol barokk stílusban századokkal ez­előtt épült paloták és utak az egyetem közelé­ben egészen hullámossá váltak, az épületek fa­laiban tenyérnyi repedések mutatkoznak. Az újabban épült felhőkarcolók is már néhány év után láthatóan elhajoltak a függőlegestől. A helyzetet még súlyosbította, hogy 1958-ban ár­víz öntötte el a várost, és a. lakosság jó ideig csónakokkal közlekedett az utcákon. A vízelve­zető csatornák ugyanis egyes helyeken annyira lesüllyedtek, hogy az eredetileg tervezett esés megváltozott, és a csapadékvizet nem tudták le­vezetni, vagy esetenként éppen a város közepé­be vezették a csapadékot és a szennyvizet. Kívülállónak szinte érthetetlen, hogy e ve­szélyes jelenségekkel csak az utóbbi években foglalkoztak behatóan, hogy tudományos alapon vizsgálják a süllyedés okát. Geológusok, mér­nökök és geodéták hónapokon át tartó munká­jával végül megoldották a rejtélyt. Kiderült, hogy a világváros egész terjedelmé­ben egy óriási iszaptó fölé épült. Ez annál meg­lepőbb, mert Mexico City 2265 m tenger feletti magasságban terül el. Megállapították, hogy ezen a helyen egy viszonylag vékony földréteg alatt sok-sok évezred előtt egy iszaptó képződött, amelynek iszapja 30 százalékban vulkánhamu, a többi víz. A szakértők véleménye szerint az épületek magasságának növelésével nőtt a vé­kony földrétegre ható nyomás. Helyenként már 200 méter magas felhőkarcolók állnak a város központjában, s ezek fokozatosan benvomták a földréteget és nyomják az Iszaptavat is. A geológusok szerint azonban nem ez volt a baj fő okozója. A talaj természetes mozgása és kiegyenlítődése talán fenntartotta volna az egyen­súlyt, ha az utóbbi évtizedekben nem emeltek volna ki egyre több vizet a város alatt elterülő tóból. Természetesen kényelmes és egyszerű volt közvetlen a város alatti medencéből a vizet ki­emelni. A lakosság létszámának és a városba települő iparvállalatok számának rohamos nö­vekedése erős ütemben fokozta ezt a rablógaz­dálkodást, és kellő utánpótlás hiányában az iszaptó fokozatosan zsugorodott és szinte süly­lyedt. Ennek következménye az, hogy az utóbbi években a város szintje havonta (1) 3—3,5 cen­timétert süllyedt. E riasztó megállapítások alap­ján végül rászánta magát a város vezetősége, hogy megtiltsa a víz kiemelését a város alatti és a várost környező területről. Sok kilométer hosszú távvezetéket építettek, amely a távoli he­gyek gyüjtőmedencéiből szállítja az ivóvizet és külön vezetéken jut az ipari üzemekbe az üze­meknek megfelelő víz. A meghívott külföldi szakértők, valamint a mexikói szakértők véleménye szerint a város megmentésének egyetlen módja, ha az alatta le­vő iszaptó egyensúlyi helyzetét visszaállítják. Ennek kiviteli terve befejezés előtt áll. Elgondo­lásuk az, hogy a környező, 4000—5450 méter magas hegyláncok között tárolómedencéket épí­tenek, s innen az iszaptó körzetében felállított szivattyútelepeken keresztül 300 atmoszféra túl­nyomással vizet préselnek be az iszaptóba. Azt remélik, hogy ezzel először is stabilizál­ják az egész földréteget, amelyen Mexico City nyugszik, majd fokozatosan az eredeti szintjére emelik. A stabilizálás után cementpép keveréket nyomnak az iszaptóbá, amely a benne levő vul­kanikus hamuval betonszerű keveréket alkot. Mindenesetre ahhoz, hogy valamelyes eredményt ezzel a módszerrel elérhessenek, sok millió ton­na cementet kell majd felhasználni. Földrengésjelző halak Az állatvilág számos tagját bámulatosan ér­zékeny, beépített „berendezés" figyelmezteti a közelgő természeti katasztrófákra. Szovjet föld­rengéskutatók most azon fáradoznak, hogy az állatvilág nagy érzékenységű jelzőberendezéseit felhasználhassák a földrengések pontos előrejel­zésére. Elsősorban a halakat tanulmányozzák, amelyeknek membránjai tízszer olyan érzéke­nyek szeizmikus változások iránt, mint a földren­gésjelző állomások műszerei. A Szovjetunió geo­fizikai Intézetében már el is készült az első ol van kísérleti jelzőműszer, amelynek mestersé­ges gumimembránját a megfelelő halszerv min­tájára tervezték meg.

Next

/
Thumbnails
Contents