Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-29 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó

Ferdinan? Gabaj: Civil nyelven azt mondják, hogy minden keresztben tizenhárom kéve van, minden kévében több száz kalász és több ezer szem, meg a kenyér és a kalács íze is... De a beavatott egyenruhás szerint: A negyvenezer főnyi kárpáti haderőnek Lupkovban „KANÄK-csoport" a fedőneve, a századom jelzése pedjg: „Kremeny 71". Több mint százan vagyunk és mindegyikünkben a gpndok, a félelem, a szorongás ezernyi szeme. A zászlóaljparancsnok hajnali bárom órakor telefonhívást vár, a telefonközpontnak sikerült még este riasztani a három századot. A takarodó elérte az ébresztőt, csak kevesek szemére jött az álom, holott kimerültek voltak, hiszen nap nap után kaparták a követ és az agyagot a csákánnyal Hitler védősáncára. Állítólag holnap reggel vége van a gürcölésnek . .. Ogy mondják, hogy expresszel indulunk az ország belsejébe, harcolni a hegyekben és a völgyekben a partizánok ellen. Ezerkilencszáznegyvennégy augusztus 26-án reggel — valami felsőbb helyről érkezett éjszakai parancsra — vége van a verejtékes munkának és kezdődik — a gyors csomagolás, közben — a zaklatás: „A gárdistákhoz csatlakozunk, a partizánok ellen?" — Átállunk a partizánokhoz, a fasiszták ellen?" — Elszökünk a hadseregből és várakozunk valahol egy erdésznél, kezünkben szekercével, mint favágók, vagy az aratógazdánál, mint aratómunkás, vagy kaszás? ..." — „Hiszen az anyám is azt mondta — gúnyolódik valaki —, nahát, eredj katonának, de a lövöldözéshez közöd ne legyen, hogy nekem élve kerülj haza ..." Huszonhatodikán este már megint vége van a zaklatásnak és kezdődik a gürcölés: menetelés teljes menetöltözetben Lupkov-Palotáról Vydraöon át Medzilaborcéra. A lábak elszoktak a futástól, a járástól, a kezek megszokták a csákányt, júliusban a tiszta vizű Sane mellett húzódó göröngyökön, augusztusban meg a lengyel—szlovák határon ... hej, azt hiszem, könnyebben meneteltünk volna — a kezünkön. Befejeződött a sátorozás a lupkovi kertekben, az esti nótázás a sátrak előtt és a- sátrakban ... most megyünk a bizonytalanságba: megcélozni a partizánt és lőni? És ha az a saját testvérem, falumbéli, ha ... antifasisztább • mint mi mindnyájan? Fehér lovon kocogok a század utolsó három embere után, de a makacs lovacska ágaskodik, hátsó lábára áll, megijed a titokzatos sötétségben fehéren világító kilométerkövektől, talán csak nem lát ördögöket? Arra a mondatra gondolok, amit az öregasszony mondott búesúzóul abban a kertben, amelyben a legtöbb sátrunk állt, legtöbb volt a nóta és a kötekedés a megvadult katonákkal: „Talán csendesebbek lennének, ha tudnák, hogy ahová a sátrakat verték, a füves rögök alatt sírok vannak, katonai tömegsírok, az első világháborúból. ... 1915-ből, amikor a nagy hideg, meg a kolera úgy taposott végig a svarmléniákon, mint a gőzhenger. 6s lehet, hogy e sírokban vált porrá valamelyik rokonuk, aki ma már nagyapa lehetne. . ." És valóban, Palotán a kertek hullámot vetnek, füszönyeggel takaróznak, somörös szilvafáktól sejtelmesek — nyugodjanak a császár és a cár katonáit Az égbolton csillagok ragyognak. A katonák a rozsdás konyhát akarják bevagonírozni, mert íme, felettük felderítő repülőgép morog. Tehát nemcsak a fogukat csikorgatják, hanem az istent is emlegetik. Strapák alezredes Prešovon át Banská Bystricára irányít bennünket. Reggel van. Harminchárom kocsiból áll a szerelvényünk. Margecanyből Červená Skálán át vezet az út és elmúlik a nap, mert a vonatot fahasábokkal fűtik, a szénből állítólag nem jut... a kikölcsönzött mozdonyba. Vonatszolgálatos vagyok. Brezno után a vonatvezető suttogni kezd, hogy úgymond, vágatlan dolgok történnek, Sl. képviselőt Breznóban a partizánok , kivégezték. „Váratlan dolgok" — mondja diplomatikusan a mozdonyvezető, én meg úgy értem: Ma nem tudod, ki előtt beszélhetsz. Túlságosan sokáig álldogál a szerelvény az állomáson. Azt mondják, hogy a mozdonyvezető, meg a fűtő szeneskannában hordják a fahasábokat, mint a pékinasok! Én meg azon töprengek, hogy vajon melyik oldalra tartoznak? A vonat mellett sétálok az állomástól visszafele, amikor az egyik vagonból suttogás, recsegés zöreje száll felém, aztán sziszegve zizeg a sűrű füzes. Ne lőj, parancsolok önmagamnak, ne kiálts a kémre, hiszen ez partizán, aki meg akarja állapítani, érdemesek vagyunk-e arra, hogy a harminc alagút közül valamelyikben felrobbanjunk ... mint betolakodók. Most kiálts — parancsolom magamnak: Fiúk, katonáim, hiszen ti úgy alusztok a vagonokban, mint a bölcsőben, mintha nem is lenne háború a világon ..." És sziklaszilárdan bíztam benne, hogy ezen az éjszakán eggyel sem csökken a Červená Skala-i alagutak száma. A szerelvény hajnalban vánszorgott be a Banská Bystrica-i állomásra, ahol nem volt egy élő lélek sem, csak egy szerelmespár, akik egymás kezét szorongatták A városban megkaptuk a parancsot: induljunk Vrútkyba. A szerelvény lihegve érkezik Vrútkyba. Egy láthatatlan valaki a mutatóujjával integet: tovább, még tovább, az állomásra! A vágányok körül, az oszlopok és földhányások mögül különféle fegyverek merednek a szerelvény ablakaira, az első kocsitól az utolsóig. A mozdonynál hárman állnak. Egy százados a mi egyenruhánkban, mellette egy polgári személy és egy katona — idegen uniformisban. Beszél-e valaki a tisztek köztil oroszul? Parancsnokunk tud ruszin nyelven. A százados sóhajtozik, emberek, állítólag agyonlőtték az elnökünket, bosszút állunk érte... a gárdistákon ... De végig a vonat mellett más „a hangulat. A felénk meredő fegyverek lehanyatlanak, a kezek találkoznak. Sokan ismerik egymást a kelet-szlovákiai falvakból, a laktanyákból, vagy az előző hegyi találkozásokból... Parancsnokunkat Sklabifíára hívják beszélgetésre, mi pedig a sučanyl iskola tágas tornatermében horgonyozunk le. Sucanyból korán reggel Turanyn át Krafovanyba menetelünk. Természetesen felkelők vagyunk, de akadnak a században lesántult elmaradozók is. Turany zászlódíszbe öltözött, hiszen szeptember l-e van. A bicegőket kocsival akarom a kijelölt támaszpontunkra szállítani, tehát reggel négy óra körül parancsot adok, hogy kölcsönözzenek ki valami szekeret. Az összekötő jelenti, hogy a gazda hallani sem akar a szekér kölcsönzéséről, mert tegnap este óta már nem kormánybiztos. Magam megyek hozzá, hogy legalább adjon tanácsot, kitől lehetne elkérni a szekeret. Készségesen mutat* egy közeli házra, amit állami lobogóval díszítettek ki. A ház gazdája az utódja — a nemzeti bizottság elnöke. „Jó napot elnök, no nézze csak, a szekér ott rothad az udvarán, fogjon csak be szaporán, van néhány sánta emberem, milyen felkelő lenne belőlük?" Az elnök a sürgősséget mérlegeli, merthogy a betakarításhoz szüksége van a lovakra meg a szekérre ... hát amíg a harmat felszárad. Becsületszavamat kell adnom arra, hogy a - mai napra előirányzott foglalatosságát nem zavarjuk meg. Liptói, meg paraszt becsületszavamat adom: „Ha a fogat nem tér vissza, akkor Strečno nyilván Berlinbe szaladt". • Oh, hiszen én tanító vagyok, ma reggel, az iskolaév kezdetén, a tanítványaimmal a templomban kellene lennem. Bedobom a postaládába a lapot, ahová néhány szót firkáltam: Liptóba — az anyámnak. Térképen tanulmányozom a lengyel határ árvái szakaszán húzódó védelmi vonalunkat. A párnicei kanyarban olyan a domboldal, mint a csorba fogsor. A krumpliföldek és a tarlók csíkjai a' fogak, a cserjék pedig a hézagok. Ebbe vájjuk bele magunkat csákánnyal és ásóval, négy gyalogos ' és egy golyószórós osztag. De nézd csak, milyen különbség van gürcölés és gürcölés közt: a csákányok és a lapátok csak úgy szikráznak, azt csengettyűzik, hogy magadnak csinálod, magunknak csináljuk a menedéket... Azt mondja az egyik: „Biz' én itt kimúlok, római katolikusként temess el..." A másik: „De bizony én is itt halok meg. Engem görögkatolikus pap temessen ... És már méregetik egymást, miközben a szuronyukat markolásszák. Állj, csend legyen! — kiáltom és egy csomóba hajtom az egész társaságot. „Hogy tudjátok, én vagyok itt az egyetlen luteránus." Hátat fordítok. Mindegyiknek hetven éles tölténye van, lyukasra lőhetnek, hogy olyan leszek, mint az ementáli sajt, méghozzá mindenféle temetés nélkül ... Lihegek, sőt lehet, hogy könnyezem is. A század elé lépek: „Nos, mi van? Szívesebben harcolnátok otthon a búzaföldeken, mint itt az árpaföldön? Hát majd megkérem Hitlert, ugyan már engedd meg, hogy átcsoportosítsuk a mi „keleti fiainkat", majd ők otthon megteszik a magukét.. . Ohó barátaim, ezeket a strečnói mogyoróvesszőket megvédjük ám, mert az elnyomó ezzel hajtana bennünket a koncentrációs táborig, még a korbácsot meg az ólomgolyót is megtakarítaná ... ott nálatok az idevaló felkelők harcolnak ... tehát folytassátok az ásást!" Egy hétig harc nélkül éltünk a lövészárkokban. Harc nélkül és — cigaretta nélkül. Egyesek az éretlen mogyorót rágcsálták, mások meg a leveléből mesterkedtek össze füstölnivalót. Vasárnap délután kerékpáron Rojkovba mentem, a konyhát e'lenőriznl, valójában azonban azért, hogy cigarettát szerezzek a kocsmában. A kocsmárosné barátságtalan volt, tehát a férjét kérleltem nrézédesen: „Ugyan már, látom a szeméből, hogy van valahol egy százas doboza elrejtve. Azt az én száz katonám egyefien*"" szívással füstté változtatná . .." Ujját a szájára téve kacsintott rám: „Az asszony előtt egy szót seml A szekrényben van az esküvői ruhám, abban temetnek el egyszer. Hát abban van egy százas csomag, hogy velem temessék ..." És óvatosan eladta nekem a Száz cigarettát— rendes áron. Még sopánkodott is, amiért nincs több, nem jut minden felkelőnek. Megnyugtattam, hogy vannak aTiik nem dohányoznak, azoknak egy kis körtét kunyerálok a feleségétől. Valóban körtétől duzzadt a kenyérzsákom, amikor visszaértem a mogyorósba. „Na fiúk, feledkezzünk meg a háborúról, füstöljünk..." Kiözönlöttek a fekvőhelyekről és az árok rövidesen füstölgő katlanná változott. És ma itt van a kezemben a gyűrött papírlap, a felkelők névsora. Lassan olvasom a neveket, egymás után, mint ha cigarettát osztanék ... „Fiúk, ugye jó, hogy mindnyájan, azt hiszem mindnyájan élünk és egészségesen dolgozhatunk ... ? így legyen továbbra Is, hiszen azóta több év múlt el, mint amennyivel fegy vert fogtatok a haza védelmében ... Éljünk így hát továbra is: nyugalomban, békében." PÉTERFI GYULA fordítása