Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)
1971-08-03 / 182. szám, kedd
A szocialista országok egvüttmüködestinek ŰJ SZAKASZA A KGST Bukarestben megtartott XXV. ülésszakának befejezése után Ľubomír Štrougal, a csehszlovák küldöttség vezetője, a CSKP KB elnökségének tagja, a szövetségi kormány elnöke nyilatkozott a Rudé právu munkatársának. Az interjút kivonatosan közöljük. L. Štrougal szövetségi miniszterelnök a KGST XXV. ülésszakának eredményeiről 9 A tanács XXV. ülésszakán jóváhagyták a tagországok együttműködése tökéletesítésé, nek további elmélyítésének és a szocialista gazdasági integráció fejlesztésének komplex programját. Mi az álláspontja ezzel kapcsolatban? — Mindenekelőtt meg kr-ll mondanom, hogy a CSKP Központi Bizottsága és a szövetségi kormány a KGST XXV. ülésszakát olyan jelentős lépésnek tartja, ameljyel befejeződött a szocialista gazdasági integráció komplex programjának előkészítése. Nagy figyelmet szenteltünk ennek a munkának, és az elkészítését sokoldalúan támogattuk. • Miben látja a komplex program politikai jelentőségét? A CSKP Központi Bizottsága és a kormány abból indul ki, hogy a gazdasági integráció jelenleg az iparilag fejlett szocialista közösség további fejlődésének célravezető egyetlen lehetősége. Mindenekelőtt a növekedés intenzív tényezőjére kell támaszkodni. A tudományos-műszaki haladás lehetőségeinek teljes kihasználása megköveteli az egyre egységesebb nemzetközi, integrált megoldást, amely optimális mértékben egyesíti a KGST országainak tudományos-műszaki és anyagi erejét. A program fokozatos megvalósítása kedvező hatást fog gyakorolni a szélesebb politikai összefüggésekre is, továbbá hozzájárul a testvérpártok és testvéri országok egységének megszilárdítá sához is. • Elmondhatjuk tehát, hugy a bukaresti ülésszakon elfogadott komplex program összhangban áll a CSKP XIV. kongresszusának döntéseivel is? — Igen, teljes egészében. Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP főtitkárának beszámolója hangsúlyozta, hogy a következő években a társadaluii-gazdasági fejlődés programjában egyre jelentősebb helyet kapa nemzetközi szocialista munkamegosztás, és a KGST tagállamainak távlati gazdasági integrációs programja lehetőséget nyújt népgazdaságunk szánUia is ah'noz, hogy bekapcsolódjon a szocialista gazdasági világrendszer fejlődésébe, új erőt és erőforrást nyerve ezáltal saját népgazdaságunk fejlődéséhez és növekedőiéhez. Pártunknak ezt az álláspontját rögzítik az ötéves terv irányelvei is. • Ebben a programban mit tarl különösen fontosnak a szocialista országok nemzeti ökonómiájának integrációja szempontjából? — Mindenekelőtt szeretném kiemelni, hogy a komplex program egyesíti az alapvető célok és feladatok egészét. Meghatározza az integrációs folyamat megvalósításának módszereit is a nemzetközi gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés valamennyi fontos területén. A komplex program 10—15 évre előre konkrét formában meghatározza az integráció folyamatát. A program új jegyei közül mindenekelőtt a tervezési együttműködés módszerét szeretném kiemelni. • Cgy tudjuk, hogy igen fontos intézkedéseket tartalmaz a komplex program tudományos-műszaki téren is. — Igen, olyan intézkedésekről van szó, amelyek a tudományos :műszaki forradalom kulcsfontosságú Jelentőségéből és a jelenlegi tudományos-műszaki kutatás komplex jellegéből indulnak ki. • Miben tátja a komplex program sikeres megvalósításának alapvető, általános feltételeit? — Azt hiszem, hogy a teljes nézetazonosság a kommunista és munkáspártok a tagállamok kormányai között az a politikai-eszmei háttér, amely biztosítja az integráció minden Ózonillattal a hőség ellen Se híre, se hamva az esőnek, zivatarok is mintha csak összebeszéltek volna, gondosan elkerülik a főváros környékét. Mit tenne itt a lakosság, a nagyszámú külföldi turista ebben a kánikulában, ha a Prágai Közlekedési Vállalat nem gondoskodna a „Jól fűtött utcák „lehűtéséről", a környezet egészségesebbé tételéről? Szinte hihetetlen, de mégis így igaz. Azokon a napokon, melyeken az ég csatornái nem nyílnak meg, a hatalmas tartálykocsik 168 ezer liter ózondúz vízzel, a déőíni Aroma vállalat Templinol néven forgalomba hozott termékeivel öntözik. A járókelők megkönnyebbülten lélegzik be ezt a kellemes erdei illatot tökéletesen imitáló, a gépkocsik okozta égési termékek, a benzin és a füst szagát elnyelő, rendkívül üdítően ható vegyszer aromáját. Ogy érzi magát az ember, a gabona felvásárlása (CSTK) — A Mezőgazdasági Ellátó és Felvásárló Üzem prágai igazgatóságának közlése szerint Csehszlovákiában augusztus l-ig 697 700 tonna gabonát vásároltak fel — az évi terv 41 százalékát. Szlovákiában befejezéséhez közeledik a gabonafelvásárlás, 456 827 tonna gabonával 95,2 százalékra teljesítették a tervet. A Cseh Szocialista Köztársaságban a tervben előírt mennyiség nem egészen egyötödét vásárolták fel — 240 773 tonnát, ebből 148 327 tonna gabonát a dél-morvaországl kerület földművesei adtak az állami raktáraknak. mintha valóban erdőben járna. A fülledt utcák levegőjét felfrissítő koncentrált erdei illatot tartalmazó ózonnal a garázsokban töltik meg a 7 ezer literes ciszternákat. Noha nem kellemes a munka ezzel a vegyszerrel hódítóan émelyítő erős szaga miatt, mely behatol az ételbe, az orrba és a dolgozók gyomrát is megfekszi, mégis előnyösebbnek bizonyult, mint a sokkal drágább és kevésbé tartós, gyorsan párolgó virágillatok. A főváros közlekedési vállalatának azonban nem csak az öntözés az egyetlen feladata a nyári hónapokban. A garázsokat naponta 58 kocsi hagyja el, melyek egyetlen műszak leforgása alatt 12-szer „öblítik le" a port és a piszkot Prága fő útvonalainak kövezetéről. További 14 ciszterna pedig hasonló küldetéssel naponta 12-szer a külvárosi utcákat és a lakóteleikre látogat el. Valóban jól esik ez a lakosság egészségét védő higiéniai intézkedés, melyet elismeréssel fogadnak a külföldiek is. —km — Fábry elvtárs Körtvélyesen (ČSTK) — Tegnap megérkezett a szlovákiai magyar ifjúság körtvélyesí (Hrušov) nyári táborába Fábry István elvtárs, az SZNT alelnöke, a CSEMADOK KB elnöke. A fiatalokkal elbeszélgetett élményeiről, a csehszlovák Komszomolban végzett munkájáról. Fábry elvtárs tegnap találkozott az SZLKP rozsnyói (Rožňava) járási bizottságának képviselőivel is. formájának sikeres fejlesztését. Gondolnunk azonban kell arra, hogy a szocializmus ellenségei mindenkor a nacionalizmus húrját pengették, és a jövőben is arra törekednek, liogy különböző eszközökkel megbontsák a szocialista közösség politikai és eszmei egysé gét, fékezzék a szocialista teirnelőorők fejlődését. Tudjuk, iiogy szocialista rendszerünk bármely részének egyesítése gyakorlatilag az egész közösséget érinti. A XXV. ülésszak küldöttei kifejezték azt, hogy minden erejükkel arra törekednek, hogy az integrációs folyamat mindenkor összefüggjön az egység megszilárdításával minden alapvető politikai és gazdasági kérdésben. Hasonló álláspontot foglalt el Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a szövetségi kormány is. KÖZÉLET — JOSEF KEMPNÝ a CSKPKB elnökségének tagja és titkára tegnap átadta Karéi Laurnak, a CSKP KB közgazdasági osztálya dolgozójának „A kiváló munkáért" kitüntetést, amelyet a CSKP KB elnökségének javaslatára a köztársasági elnök adományozott sokévi közéleti és politikai munkájáért. — Dr. ĽUBOMÍR ŠTROUGAL, a CSSZSZK miniszterelnöke tegnap, megválasztása alkalmából táviratot küldött Dzsemal Bljedicsnek, a ISZSZK Szövetségi Végrehajtó tanácsa új elnökének. Aszmolov vezérőrnagy Szlovákia fővárosában (ČSTK) — Alekszej Nylkityics Aszmolov vezérőrnagy, a csehszlovákiai partizánmozgalom egykori főparancsnoka és felesége, Anna Nyikolafevna szlovákiai látogatása során tegnap ellátogatott Bratislavában a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságára. A neves vendéget dr. Karol Savel, a CSSZBSZ SZKP vezető titkára és további képviselői fogódták. Szívélyesen üdvözölte Aszmolov vezérőrnagyot Miroslav Válek, az SZLKP KB elnökségi tagja, az SZSZK művelődésügyi minisztere és egykori bajtársai is. A baráti találkozón megjelent Pjotr Jefimovics Goroskin, a Szovjetunió bratislavai konzulja is. Aszmolov vezérőrnagy ezután ellátogatott a bratislavai Slovnaft üzembe. RÖVIDEN * A Bolgár Kummunista Párt szófiai városi bizottságának felhívására tegnap baráti látogatásra utazott a Bolgár Népköztársaságba a CSKP prágai városi bizottságának küldöttsége, élén Karel Beránekkel, a városi pártbizottság titkárával. ir A Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága ideológiai dolgozóiból álló 30-tagú csoport utazott tegnap a Szovjetunióba. A SZISZ funkcionáriusai háromhetes tartózkodásuk során részt vesznek a Komszomol ideológiai munkát tárgyaló szemináriumán. * A hazánkban szereplő Moszkva-cirkusz művészei első fellépési helyükön — Košicén nagy sikert arattak. A 15 előadást több mint 30 000 néző tekintette meg. * A Szlovák Magnezitművek lubeníki üzemének bányászai jelentős sikereket érnek el az utóbbi Időben, július utolsó hetének egyik napján rekordot értek el: 2008 tonna nyersmagnezltot bányásztak. Ezáltal júliusi tervét 474 tonnával túlteljesítette a bányakörzet. — k it Micbalovcén átadták rendeltetésének a kőzet tízmillió korona beruházással épített új terménytlsztttót, amely évente 700 vagon terményt tisztít meg. — k LEONYID BREZSNYEV ÉS NYIKOLAJ PODGORNIJ TALÁLKOZÓJA KÁDÁR JÁNOSSAL Moszkva — Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, valamint Nyikolaj Podgornij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnöke július 31-én találkozott Kádár Jánossal, aki pihenésre érkezett a Szovjetunióba. A meleg, baráti hangú beszélgetés során Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij és Kádár János kölcsönösen tájékoztatták egymást az SZKP XXIV. kongresszusán, valamint az MSZMP X. kongresszusán hozott határozatok végrehajtásának folyamatáról, továbbá azokról a sikerekről, amelyeket a Szovjetunió és Magyarország dolgozói a kommunizmus és a szocializmus építésében elértek. A beszélgetés során érintettek egy sor időszerű világpolitikai kérdést is. • ' • * Komoly figyelmeztetés Kairóból Kairó — Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter az AszSzaura című líbiai lapnak adott nyilatkozatában elítélte azt az amerikai törekvést, hogy minden figyelmet a Szuezi-csatorna megnyitására összpontosítanak, az izraeli megszállás alatt levő arab területek felszabadítását pedig mellékvágányra tolják. A Szuezi-csatorna megnyitásának amerikai terve veszélyes kísérlet az arab és a világközvélemény megtévesztésére, — hangoztatta Riad. Maszmudi tunéziai külügyminiszter tegnap Kairóba érkezett, hogy az EAK vezetőível az arab világ legutóbbi fejleményeiről tárgyaljon. Tel Aviv — Komolyan kell venni az EAK elnökének figyelmeztetését, hogy Egyiptom cselekedni fog, ha az év végéig nem lesz haladás a közel-keleti válság politikai megoldásában, — jelentette ki tv-interjújában Mose Oajan izraeli hadügyminiszter. Szadat elnök az ASZD kongresszusán többször is hangoztatta, hogy a legközelebbi hónapokban dől el, béke vagy háború lesz-e a Közel-Keleten. Dajan nem volt hajlandó kommentálni az időszerű közelkeleti eseményeket. Mélyen hallgatott az izraeli vezetők és Sisco amerikai külügyminiszterhelyettes most folyó megbeszéléseiről. Tripoli — A Tripoliban tartott arab csúcsértekezleten titkos határozat született Jordánia és a palesztinai mozgalom viszonyának kérdésében, — közölte sajtóértekezletén Kadhafi ezredes, a líbiai forradalmi parancsnokság tanácsának elnöke. A részt vevő országok e határozat pontjait a jordániai események alakulásától függően valósították meg. Kadhafi élesen bírálta azokat az arab vezetőket, akik a meghívás ellenére nem vettek részt a csúcstalálkozón, „elárulva ezzel a palesztinai forradalmat". A líbiai elnök részleteket nem közölt az említett titkos határozatról, mindössze annyit jegyzett meg, hogy Tripoliban az arab vezetők „megtették azt, amit a palesztinai ellenállók vártak tőlük", és naivnak minősítette azt a kérdést, amely tudakolta: fontolóra vették-e a katonai beavatkozást. Kadhafi beszámolt a Máltának nyújtandó líbiai segítségről, majd kijelentette, hogy még nem vette fontolóra: milyen választ adjon a brit jegyzékre, amely amiatt tiltakozott, hogy a BOAC gépét a líbiai hatóságok leszállásra kényszerítették, és két utasát, Babiker el-Nur Oszmánt és Habadallahot őrizetbe vették. Líbia és Husszein Jordániája között a kapcsolatok soha nem fognak megjavulni, — mondotta az ezredes, kifejezve reményét, hogy a jordániai hadsereg „szabad tisztjel" hamarosan meglesz-e a Közel-Keleten. Bíróság előtt a zsoldosvezér Khartúm — Az Afrika-szerte hírhedt német zsoldosvezér, Rolf Steiner pere tegnap kezdődött Khartúmban. A nyilvános per során Steinernek az alábbiakért kell felelnie: — engedély nélkül lépett Szudán területére, ahol a déli néger lázadók egy csoportját vezette; — háborús cselekményeket követett el a szudáni kormány ellen; — fegyvereket és katonai felszereléseket gyűjtött ebből a célból; — alaptalan híreket terjesztett a kormány ellen. A zsoldosvezér felett statáriális bíróság ítélkezik. ROGERS a Kínai Népköztársaság ENSZ-tagságáróí Washington — William Rogers, amerikai külügyminiszter tegnap közölte, hogy az Egyesült Államok az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakán a Kínai Népköztársaság felvételére fog szavazni. Ugyanakkor azonban rámutatott, hogy az Egyesült Államok ellenzi a csankajsekista rezsim kizárását az ENSZ-ből és követelni fogja, hogy az erre vonatkozó javaslatot minősítsék „fontos kérdésnek", amelyről a közgyűlés kétharmados többségének kell döntenie, A Reuter hírügynökség szerint Rogers nyilatkozatát úgy magyarázza, hogy az Egyesült Államok már nem ragaszkodik többé ahhoz, hogy a Kínai Népköztársaság felvételéről kétharmados többség döntsön. U Thant ENSZ-főtitkár egyelőre nem hajlandó kommentálni Rogers bejelentését a Kínai Népköztársaság felvételével kapcsolatban — közölte tegnap a főtitkár sajtótitkára. NEMZETKÖZI ÉRTEKEZLET MOSZKVÁBAN Moszkva — Tegnap Moszkvában 57 ország 3000 tudósának részvételével megkezdődött a Nemzetközi Földméréstani és Geofizikai Szövetség 15. közgyűlése. Az egész világból öszszesereglett tudósok 36 szekcióban fognak dolgozni. Munkakörükbe a föld összetételének és fejlődésének törvényei, a földrengések mechanizmusa, a kontinensek mozgásáról szóló feltevések, a világóceánok felhasználásának problémái, az életkörnyezet szennyeződésének kérdése és az időjárás előrejelzése tartozik. Munkájuk közben megismerkednek a szovjet tudományos intézetekkel és laboratóriumokkal, megtekintik a legmodernebb külföldi és szovjet geofizikai és földméréstani eszközöket azon a kiállításon, melyet e jelentős ülés alkalmából rendeznek meg Moszkvában. A Szovjetunió Minisztertanácsa a közgyűlés résztvevőihez küldött üdvözlő levelében kifejezte reményét, hogy a találkozó elősegíti a tudományos-műszaki kapcsolatok megszilárdítását és hozzájárul a népek kölcsönös megértéséhez. Az NDK vezetőinek találkozója a szovjet nagykövettel Berlin — Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára és Willi Stoph, az.NDK miniszterelnöke tegnap találkozott Pjotr Abraszimovval, a Szovjetunió NDKbeli rendkívüli és meghatalmazott nagykövetével. A szívélyes baráti beszélgetés során a két felet érdeklő időszerű kérdésekről tárgyaltak. ÚJ szó 1971. VIII. 3. 2