Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-22 / 33. szám, Vasárnapi Új Szó

Ne Win tábornok, a Burmai Szocialista Program Pártja Központi Bizottságának elnöke vei a lassú, de biztos felemelkedés útját járhatja az ország. 9 év távlatából Burma legújabb történelme kilenc esztendővel ezelőtt kezdődött, amikor haladó szellemű tisztek csoportja átvette a hatalmat és modern szellemben kezdte kormányozni az országot. A hatalomtól elmozdított U Nii miniszterelnök nem tartozott ugyan a legreakciósabb képviselők közé, de annyira rabja a buddhista vallásfilozófiának, hogy passzivitásával a reakciós körök könnyű játékszere lett. Félreállftása után mindinkább jobboldalra csúszott s Jelenleg thaiföldi száműzetésében — időközben egy buddhista kolostorba vonult — az új Burma legádázabb ellenségeinek egyike. . A Ne Win tábornok vezette burmai tisztek hatalomátvétele 1962. március 2-án elsősorban az idegen monopóliumok uralmát döntötte meg. Ezek az idegen érdekeltségek hálójában meg akarták tartani Burmát, hogy egyrészt nyersanyagfüggvényül és felvevő piacul szolgáljon a monopóliumoknak, másrészt a jövő távlatokat tekintve Burma az imperialisták egvik ázsiai bázisállamává váljék. Érthető, hogy a burmai forradalmi változások érzékenyen érintették a kapitalista világot, mely kénytelen volt a Burmával kapcsolatos terveit keresztülhúzni, viszont mindent elkövetett, hogy megnehezítse a Ne Win-rendszer útkeresését. Az új rendszer eredményesen kezdte reformSzan Ju, a párt központi bizottságának fótitkára mar említett Burmai Szocialista Program partja irányítja az ország életét. Elitből tömegpárt Ne Win tábornok forradalmi tanácsa már 1962ben megkezdte egy centralista felépítésű, haladó szocialista párt építését. Természetesen, minden Burma sajátos viszonyai között ment végbe. A Burmai Szocialista Program Pártja kezdetben szigorúan kiválasztásos alapon, amolyan hazafias és haladó „elitpártként" működött. Természetesen, itt nem valamilyen burzsoá felfogású elitárius elmélet érvényesült, hanem egyszerűen arról volt szó, hogy emelni kellett a múltban elmaradott burmai tömegek politikai színvonalát, s ezt kellett az úttörőknek elvégezniük. E pártban nyolc éven át nem voltak választások, s vezetőit a központi szervező bizottság nevezte ki. A tagfelvétel valójában csak 1969-ben kezdődött meg, noha a párt szervezeti szabályzata előírja a tagjelöltek két év utáni átminősítését rendes taggá. Addig csak húsz tagja volt a pártnak, meg több százezer tagjelöltje és szimpatizánsa. A burmai párt fejlődésében határkő volt az 1964-es év. Ekkor jelent meg a forradalmi tanács rendelete „a nemzeti egység védelméről", amely a Burmai Szocialista Program Pártja kivételével betiltotta a többi politikai párt és tömegszervezet működését, s azóta áttértek az egypártrendszerű kormányzásra. Ezzul egyidejűleg a párt meghirdette a tömegpárttá válás jelszavát. Ma már 73 ezer 369 tagja van, 260 857 tagjelöltje és 763 133 szimpatizánsa van a pártnak. A párt júliusi kongresszusán Ne Win, a központi szervező bizottság elnöke összefogásra szólított fel a további feladatok megoldása érdekében. Így például hosszú szünet után visszatérnek a parlamenti kormányzáshoz:, a kizsákmányoló osztályok, a burzsoázia maradványai elleni szívós küzdelemben ugyanis kénytelenek voltak korlátozni a demokratikus szabadságjogokat, aminek a dolgozók irányában árnyoldalai is voltak. Ne Win tábornok rendszere most feladatul tűzte ki az állami és társadalmi élet demokratizálását szocialista alapokon. Természetesen a burmai szocializmus nem kimondottan marxista értelmezésű: átvette ugyan az osztályharc elméletét, és sok más szocialista tételt, vuszont a_ párt. programjában a buddhizmus tanításának számos hatása is felismerhető. A burmai pártkongresszus jelentősége abban volt, hogy hitet tett a szocialista elvű haladó fejlődés folytatása mellett. Rövidesen új alkotmányt dolgoznak ki, amely lerögzíti a burmai állam haladó jellegét — a szocialista demokrácia elveit, mivel „Burma feladatul tűzi ki a szocialista, demokratikus társadalom megteremtését". Az alkotmány például le fogja rögzíteni ember ember általi kizsákmányolásának megtiltását stb. Ezen a2 úton a jövő igen nagy feladata lesz a tökéletes nemzeti egység megteremtése, azaz világosabban: a nemzeti megbékélés és együttműködés a múltban elégedetlenkedő nemzeti kisebbségekkel. A nyugati imperialisták propagandamódszereihez tartozik, hogy mindenütt bizonygaják: „segítségük" nélkül nem tudnának meglenni a fiatal független államok, sőt fegyveres védelmüket is rá akarják oktrojálni „külső veszély" ellen. E „külső veszélyen" általában a kommunista eszméket szokták érteni; eszmék azonban még sohasem követtek el agressziót, s ugyanígy az ellenük való fegyveres védekezés is hiábavaló. Az imperialista propagandára alaposan rácáfol a Burmai Államszövetség példája. Burma csendes ázsiai ország, ritkán szerepel a napi hírekben, s miután következetesen megőrizte el nem kötelezettségét, az indokínai háborúval kapcsolatban sem emlegetik. Burma ugyanis az az ázsiai ország, amely dacolva az amerikai fenyegetésekkel, illetve megtorlásokkal, fittyet hányva a mézesmadzag taktikának, a maga választotta úton halad a „szocializmus burmai útját" követve. S ezen az úton már konkrét eredményeket ért el, amelyek ha nem is hivalkodóak, azt bizonyítják, hogy józan vezetéssel, az ország erőinek reális tekintetbe vételéjait azzal, hogy kezébe vette a döntő gazdasági pozíciókat: iokozatosan államosította az ipart, megkezdte mezőgazdasági szövetkezetek létesítését, államosította a pénzügyet, a bankokat, fokozatosan államosította a külföldi társaságokat. Ez tette lehetővé, hogy a fiatal burmai állam kellő anyagi eszközökhöz Jusson a népgazdaság fejlesztésére, másrészt művelődésügyi, egészségvédelmi és szociális építkezésre. A kormányzó párt, a Burmai Szocialista Program Pártja nemrégen tartott I. kongresszusán büszkén mérlegelhette a kilenc év eredményeit: Burma bánya- és olajipara ez alatt az idő alatt több mint félszer annyit produkált, 17 új gyár épült, további 15 pedig épülőfélben van, s míg 1962-ben csak 429 traktor működött Burma földjein, számuk ma már 6665. Burma szerény, de elvitathatatlan gazadsági sikereit annak köszönheti, hogy határozottan rátért a fejlődés nem kapitalista útjára, s ezt mindvégig kitartóan követi. Ennek másik, politikai feltétele az, hogy a haladó erőket tömörítő egységpárt, a