Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-20 / 197. szám, péntek

A bizsu Az Idén harmadszor rendezték meg Jablonecben a nemzetközi bizsukiállítást, „mely — ha lehet — az ezt megelőzőkön is túltett." így jellemezte kérésünkre a jól sikerült ékszerbemutatót dr. Karéi Vašíček, a kiállítás propaganda- és sajtófőnöke. Állításának igazát sokatmondó számokkal támasztotta alá. Míg az első kiállításon 1965-ben 35 külföldi cég sorakoztatta fel válogatott termékeit, az idén részt vett 140 külföldi cégnek mintegy 7 ezer látványos kivitelezésű, ízléses bizsujában gyönyörködhettünk. Mondanunk sem kell, hogy a szó szoros értelmében elkápráztató kiegészítő cikkek között a mi bizsunknak sem volt oka a szégyenkezésre. Amint arról személyesen ls meggyőződhettünk, ismét azt szögezhetjük le, hogy ezúttal is beigazolódott: a csehszlovák bizsu továbbra is fogalom és helytáll a nagy konkurrenciában ,a világban. Kiállításunk tehát teljesítette küldetését. Ismét felfigyelt ránk a külföld, ismét tudatára ébredt annak, hogy Csehszlovákia a bizsuipar központja és, hogy továbbfejlesztéséhez nagy mórtékben a mi szakembereink is hozzájárulnak. Ezt bizonyítják a nemzetközi zsűri díjai is. A kiosztott 12 aranyérem közül megérdemelten hat aranynyal, 9 ezüst és 16 bronzéremmel jutalmazták a zsűri tagjai a legmutatósabb és legdivatosabb csehszlovák bizsukat. Külön fejezetet érdemelnek a hazai és a külföldi iparművészeti iskolák legtehetségesebb diákjainak alkotásai, melyek ugyancsak nem hiányoztak a kiállításról. Erről a külön pavilonban nagy hozzáértéssel és ízléssel elrendezett bizsuról aligha tételeznénk fel, ha nem tudnánk, hogy nem tapasztalt, hanem pályájuk kezdetén álló tehetséges fiatalok munkái. Az ötletes és rendkívül figyelemre méltó nyakláncokat, karkötőiket, brossokat, fülbevalókat, függőket bárki megirigyelhetné. Különösen a ml fiataljainkét, akik — mint majdnem minden alkalommal — ezen a nemzetközi versenyen is derekasan megállták a helyüket. Ezek után nem árt, ha azt is eláruljuk, milyen az idei bizsudivat? Tekintettel arra, hogy ez az ékszer fontos divatkiegészítő cikknek számít, mindenvarosa ben alkalmazkodnia kell a ruhadivathoz. Ez azt jelenti, hogy ennek megfelelően az idén a széles, nyakhoz simuló, nyakörvnek nevezett apró, színes gyöngyökkel sűrűn díszített láncokat részesítik előnyben. A gyűrűk és a karkötők is szélesek, sőt súlyosak is. A fülbevalók függvényei olyan hosszúak, hogy majdnem a ruha gallérját érintik. Dr. Vašíčektôl azt is megtudjuk, hogy óriási a csehszlovák bizsu iránti érdeklődés külföldön. — Nagyobb a kereslet a kínálatnál. Nem győzzük kielégíteni a külföldi érdeklődéseket — mondja. Ezzel magyarázható, hogy a bizsuipar termelését az ötödik ötéves terv végéig 35 százalékkal emeli. Am a külföldi vevők nemcsak a mennyiségre helyeznek súlyt, hanem a minőségre, illetve a változatos mintákra is sokat adnak. Ezekhez az igényekhez kell alkalmazkodnia bizsuiparunknak, ha fokozni kívánja exportját, mely az össztermelés 60 százalékát képezve, már ma évente mintegy 750 milliárd koronára becsülhető. Ám nem kétséges, hogy az igényes feladatok csak a problémák megoldásával teljesíthetők. A kettő összefügg —, utalt dr. Vašíček az elavult üzemrészlegek folyamatban levő korszerűsítésére, a technológiai eljárások racionalizálására, valamint a Morvaországban és Szlovákiában kilátásba helyezett új üzemek építésére, melyek minden bizonnyal nagy jelentőségűek lesznek bizsuiparunk továbbfejlesztése szempontjából, még akkor is, ha a bizsulpar ezentúl is hűségesen kitart hagyományos központja, az észak-csehországi kerület mellett. — Köztudomású — tájékoztat dr. Vašíček —, hogy a külföldi bizsuiparban az utóbbi időben egyre több újfajta anyag érvényesült. Szakembereink azonban ennek ellenére nagyobbára a klasszikus anyagokat használják fel, melyek — amint mondják — jobb minőségűek és tartósabbak. Az üveg és a színesfémek különféle öntvényei beváltak. A gyöngyöket és a csiszolt bizsut automata gépeken állítják elő, ami jelentős munkaerő megtakarítással és a termelékenység tokozásával jár. , De ezek már kulisszatitkok, melyekkel édeskeveset törődnek a hazai és a külföldi nők. Az ő érdekük, hogy divatosan, változatosan és "elérhető áron egészíthessék ki öltözéküket, a népgazdaságé pedig a nemzeti jövedelem gyarapításával, a bizsu iránti igények minél nagyobb mértékben való kielégítése. Ezért tanácskoznak szakembereink máris — Londonban és Párizsban szerzett tapasztalataik alapján — a jövő évi bizsu divatról. Milyen lesz az új divat? Elég, ha ezzel az egy szóval fejezzük ki Jablonecen szerzett benyomásainkat: csodálatos! Aki kíváncsi rá, az nemsokára meggyőződhet róla, mert a jabloneci bizsu kiállításanyagát, még ebben az évben Bratislavában is bemutatják. A jövő évtől kezdve pedig Montrealban levő állandó pavilonunk szerves részét képezve, bizsuiparunk jó hírnevét lesz hivatott terjeszteni szerte a világban. KARDOS MARTA A Magas-Tátrában e napokban megünnepelték az első tátrai alpinista egyesület, a IAMES megalakulásának 50. évfordulóját. (J. Valko felv. — ČSTK) Köszönet barátainknak... Amikor Nyikolaj Szvercskov főiskolás Leningrádból hozzánk indult, iskolatársa, Szása Kondrasov azt mondta neki: Kolja, nagyon kérlek, próbáld meg felderíteni, hogy hol van eltemetve az apám. 1945. március óta nem kaptunk hírt róla. Eltűnt. Állítólag Bánov községben — valahol a Nyitra folyó közelében esett el — Szlovákiában. Én nem ismertem szegényt, de az anyám ma is gyakran siratja, A szimpatikus szovjet komszomolistával, aki az eltűnt apa felderítését elvállalta, a minap Banská Bystricán találkoztam. Több leningrádi kollégájával a Fončorda lakónegyed szépítésén szorgoskodik. Azt mondja, nagyon szeretné a barátjának adott ígéretét teljesíteni, csak nem tudja, az említett község messze van-e és hogyan juthatna oda. Rögvest kihúzta zsebéből kis noteszét, ahová ez van szépen beírva: Fjodor Kirilovics Kondrasov főhadnagy, a kozák gárdaezred 4. századparancsnoka. Elesett 1945 március végén — Bánov községben — Szlovákia területén ... Mihelyst elolvastam e szomorú adatokat, Kolja barátunk még hozzátette: Rokonai, de főleg a felesége — Mihajlovszkaja faluban az ismert Kubány kozák-vidéken — legalább azt szeretnék tudni, hol alussza örök álmát... A Szocialista Ifjúsági Szövetség kerületi titkárságán megkértem az elvtársakat, segítsenek a leningrádi fiúnak. Pár nap múlva robogott a Volga kocsi Nyitra felé. Utasai — két leningrádi komszomolista és Ján Šidla, a kerületi bizottság titkára — égtek a kíváncsiságtól. Vajon nyomra akadnak-e? Hiszen azóta sok víz folyt le a Nyitrán... Bánovban jó emberek laknak. Főleg a hnb elnöke, Jozef Remiat — de mások is —, megértéssel, szeretettel fogadták a nyomozó leningrádi fiSkat. Sokcin emlékeztek arra a nehezen várt tavaszra, amikor Malinovszkij marsall harcosai kiűzték falujukból a német fasisztákat. Felvezették őket a templom tornyába, s onnan mutatták, merről jöttek a felszabadítók, akik falujukat elég hamar megtisztították a fasisztáktól. A németek azonban nagy túlerővel visszavágtak. A harcokban 86 szovjet katona esett el. Azt a helyet is megmutatták, ahol eltemették őket. Persze a háború után valamennyiüket exhumálták s a párkányi (Štúrovo) közös nagy temetőben helyezték őket örök nyugalomra. Menjenek oda, javasolták Bánovban. Szót fogadtunk, s még abban az órában vágtattunk tovább új úticélunk felé — mondja Viktor Piszanko, aki Kolja barátjával kereste a szovjet tiszt nyomát. Zsebéből papírt vesz elő, ránéz és folytatja. A városban két fiatal fiú készségesen megmagyarázta, merre van a szovjet hősök temetője. Pár percen belül megilletődve álltunk a márvány emlékmű előtt. Csupa nyíló virág mindenütt, látszik, hogy a sírokat szorgos kezek gondozzák. Megtudtuk, hogy 5547 szovjet katona nyugszik a sírdombok alatt. Valamennyi közös sírban fekszik névtelenül, csak azoknak a nevei vannak a sírköveken, akik Bánovban haltak hősi halált. Olvasgattuk a föliratokat. Kolja volt a szerencsésebb ... — Mit tagadjam, amikor mindjárt a harmadik sírkövön megpillantottam a nevet, a hős rangját, és halálának napját, szívem összeszorult — és bizony sírás fogott el. Igen, ama felirat pontosan azonos volt a címmel, melyet leningrádi barátomtól kaptam. Virágot helyeztünk a megtalált sírra, egy marék Duna menti földet szórtam a sírról a zacskóba, majd a sírt — főleg a kőbe vésett feliratot — lefényképeztem. Kondrasov főhadnagyot ismét megsiratják majd a hozzátartozói — ha a fényképeket és a maroknyi földet átadom nekik. De azt is elmondom, hogy Stúrovóban a szovjet katonák sírjait példásan gondozzák igazi barátaink, akik hosszú évek után sem feledkeznek meg az elesett földieinkről. Legyen szíves — tolmácsolja elismerésünket és hálás köszönetünket az újság útján. S írja meg, hogy számunkra jóleső érzés az, amikor tudjuk, hogy ebben a kedves Duna menti városkában igazi barátaink vannak. BÁTORI JÁNOS X A 44. A legfelsőbb főparancsnok megbízásából két ejtőernyős tiszt érkezett Bór Komorowskihoz, hogy felvegyék vele az összeköttetést és összehangolják a tevékenységet, de Bőr-Komorowski nem volt hajlandó fogadni őket. A varsói felkelőknek nyújtandó segítség céljából a szovjet csapatok az I. Belorusz Front parancsnokságának utasítására átkeltek a Visztulán és elfoglalták a rakpartot Varsóban. Bór-Komorowski azonban most sem tett semmit, hogy megteremtse velünk az együttműködést. Egy nap múlva a németek jelentős erőket vontak a partvidékre és kezdték visszaszorítani csapatainkat. A frontparancsnokság a kialakult helyzetet értékelve lótta, hogy Varsót nem foglalhatja el, ezért elhatározta: visszavonja a csapatokat a saját partra. Megállapítottam, hogy csapotaink minden tőlük telhetőt megtettek, hogy segítsék a felkelőket, bár - ismétlem a felkelést egyetlen szakaszában sem egyeztették a szovjet parancsnoksággal. Az I. Belorusz Front mindvégig - csapataink Varsóból való kényszerű kivonása előtt és utón - továbbra is segítette a felkelőket, repülőgépekről élelmiszert, gyógyszereket és lőszert dobott le. Emlékszem, a nyugati sajtóban ezzel kapcsolatban sok téves közlés jelent meg. Ezek félrevezették a közvéleményt. Október első napjaiban F. I. Perhorovics tábornok 47. hadseregénél tartóz^ kodtam, amely Módiin és Varsó között vívót támadó harcokat. A sik terepen támadó 47. hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett, végsőkig kimerült és legyengült. Nem volt jobb helyzetben a Szerock - Pultusk terepszakaszon harcoló szomszédos 70. hadsereg sem. Én nem vettem részt e támadás megszervezésében, és érthetetlen volt számomra a csapataink olyannyira kimerítő hadműveleti cél. Rokosszovszkij egyetértett velem, de - az ő szavai szerint a főhadiszállás követelte, hogy a 47. hadsereg jusson ki a Módiin - Varsó terepszakaszon a Visztulához, és szélesítse ki a navarai hídfőt. Felhívtam a legfelsőbb főparancsnokot, jelentettem a helyzetet, s kértem, állítassa le a támadó harcokat oz I. Belorusz Front arcvonalszakaszán, mivel azok sikertelenek, s adjon parancsot, hogy az 1. Belorusz Front jobbszárny-csapatai és o 2. Belorusz Front bolszárny-csapatai menjenek át védelembe, hogy pihentessék és feltölthessék őket. - Holnap Ön és Rokosszovszkij repüljenek a főhadiszállásra, személyes megbeszélés - válaszolta a főparancsnok. - Viszontlátásra. Másnap délután már a főhadiszálláson voltunk. A főparancsnokon kívül ott tartózkodott Antonov és Molotov. - Nos, jelentsenl - mondotta Sztálin az üdvözlés után. Kiterítettem a térképet és jelenteni kezdtem. Látom ám, hogy Sztálin ideges: hol odajött a térképhez, hol elment, majd ismét fölé hajolt, várakozóan tekintett fám, majd a térképre, majd pedig Rokosszovszkljra. Pipáját is letette. Tudtam: ez biztos jele annak, hogy Sztálin elveszti hidegvérét és nagyon elégedetlen. - Zsukov elvtárs - fordult felém Molotov - , ön azt javasolta, bogy szüntessük be a támadást akkor, amikor a szétvert ellenség nem tud ellenállni csapatainkkal szemben. Ésszerű-e oz Ön javaslata? - Az ellenségnek sikerült létrehoznia védelmét és összeszednie tartalékait -> válaszoltam. - Jelenleg sikeresen hárítja el rohamainkat. És mi semmivel nem igozolható veszteségeket szenvedünk. - Ön is osztja Zsukov véleményét?kérdezte Sztálin Rokosszovszkijtól. - Igen, szerintem pihentetni kell a csapatokat és a hosszú igénybevétel utón rendbe kell szedni őket. - Gondolom, hogy a pihenőt az ellenség sem fogja rosszabbul kihasználni, mint Önök - mondotta a főparancsnok, -i És ha a 47. hadsereget légierővel támogatjuk, s megerősítjük harckocsikkal meg tüzérséggel, akkor sem képes Módiin és Varsó között elérni a Visztulát? - Nehéz erre válaszolni, Sztálin elvtárs - mondotta Rokosszovszkij. - Az ellenség is megerősítheti ezt oz irányt. - És önnek mi a véleménye? - fordult hozzám a főparancsnok. - Szerintem az az irány nem jelent számunkra semmit, csak veszteségeket szenvedünk - ismételtem. - Hadműveletileg nem valami jelentős számunkra a Varsótól északnyugatra levő körzet. Varsót délnyugatról megkerülve kell elfoglalni, ugyanakkor erős széttagoló csapást kell mérni Lódž - Poznaň irányában. Ehhez a frontnak jelenleg nincs ereje, de feltétlenül össze kell hozni. Egyidejűleg lényegében fel kell készíteni a szomszédos frontokat is a berlini irányban való közös tevékenységre. -. Menjenek és még egyszer gondolják át, mi pedig itt tanácskozunk - állt meg mellettem Sztálin. Rokosszovszkijjal elhagytuk a pihenőszobát és újból kiterítettük a térképet. - Megbeszéltünk mindent és beleegyeztünk, hogy a csopataink védelembe menjenek át - közölte a főparancsnok. A további terveket majd később vitatjuk meg. Eltávozhatnok. A következő napon felhívott a löparoncsnok. ' Mi a véleménye arról, ha a jövőben minden front irányítását átadjuk a főhadiszállásnak? Megértettem, hogy visszavonják a főhadiszállásnak a frontok tevékenységét koordináló képviselőit. Éreztem azonban, hogy ez az ötlet nemcsak a tegnap esti vita szülötte. <- Igen, a frontok száma csökkent. Az arcvonal is lerövidült. Egyszerűbb lett a frontok vezetése, tehát lehetővé vólt a főhadiszállásról történő közvetlen irányításuk - válaszoltam. Ezt minden sértődöttség nélkül mondja? - Miért lennék sértődött? Gondolom sem én, sem Vaszilevszkij nem maradunk munka nélkül. Még aznap este mcfgához hivaiotl a főparancsnok és közölte: - Az I. Belorusz Front a berlini irányban támad. Úgy gondoljuk, Önt állítjuk oz élére. Azt válaszoltam, hogy kész vagyok átvenni bármelyik front parancsnokságát. - Ön továbbra is a helyettesem marad - közölte Sztálin. - Mindjárt beszélek is Rokosszovszkijjal. Sztálin tájékoztatta Rokosszovszkijt döntéséről, és felajánlotta számóra a 2. Belorusz Front parancsnokságát. 1944 okóber végén a főhadiszálláson az Állami Honvédelmi Bizottság néhány tagjának és a vezérkar főnökének részvételével megvitatták a Nagy Honvédő Háború befejező hadműveleteinek a problémáit. A kommunista párt, mint mindig, tömörítette és egybefogta népünk erőfeszítését a fő cél, az ellenség feletti gyors győzelem kivívása érdekében, ugyanak kor egyre nagyobb gondot fordított a gazdaság háború utáni teljes helyreállítása és a békés építőmunkára való áttérés feltételeinek a megteremtésére. A hátország dolgozói örültek az arcvonalon kivívott győzelemnek és még nagyobb lendülettel végezték munkájukat. Népünk hallatlan lelkesedéssel építette föl a romba dőlt gyárokat, üzemeket helyreállította a közlekedést, a bányákat, bevetette a földeket, amelyek szinte még ki sem hűltek o nagy ütközetek után. (Folytatjuk) 1971. VIII. 20.