Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)
1971-08-19 / 196. szám, csütörtök
A két nemzeti kormány ülése (ČSTK) — Az SZSZK kormánya tegnap Bratislavában dr. Peter Colotka kormányelnök vezetésével Ölést tartott. Mindenekelőtt a saját — 1971 végéig terjedő — munkatervéről tanácskozott. A továbbiakban foglalkozott néhány közgazdasági problémával, amelyek egyrészt a gazdaságirányítással, másrészt néhány szlovákiai szakágazat üzemi és fejlesztési kérdéseivel állnak összefüggésben. Ezzel kapcsolatban mérlegelte azokat a javasolt Intézkedéseket, amelyek azt célozzák, hogy a műszaki értelmiség hatékonyabban kapcsolódjék be a népgazdasági problémák megoldásába. A kormány megvitatta a fokozottabb gyermek- és családvédelmet célzó Intézkedéseket, majd különös gonddal foglalkozott a választások előkészítésével kapcsolatos feladatokkal és intézkedéseket fogadott el annak érdekében, hogy a feladatok végrehajtását állami vonalon biztosítsák. A továbbiakban a kormány szervezési és törvényhozási kérdésekkel, valamint az állami kitüntetések adományozására vonatkozó javaslatokkal foglalkozott. Mzéleŕ — LUDVtK SVOBODA köztársasági elnök táviratilag fejezte ki jókívánságait Moktar Ould D ad dah-nak, Mauretánia elnökének való újraválasztása alkalmából. — A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK tegnap fogadta a prágai Várban Joset Odvárkát, a távolsági gázvezeték építésével megbízott kormánybiztost. Az elnök elvtárs érdeklődött a gázvezeték építésének menetéről. — Dr. DALIBOR HANES, • Szövetségi Gyfilés elnöke tegnap fogadta Ondrej Klokoč elvtársat, az SZLKP KB elnökségének tagját, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökét 60. születésnapja alkalmából. Hanes elvtárs átadta a jubilánsnak a Szövetségi Gyfilés elnökségének ajándékát és jókívánó levelét. — A SZÖVETSÉGI GYŰLÉS ELNÖKE tegnap fogadta O Vum Ko Hau-t, a Burmai Szövetség nagykövetét, tisztsége elfoglalásával kapcsolatban. — IVAN SZTYEPANOVICS KONYEV, a Szovjetunió marsallja, Prága díszpolgára Csehszlovákiába érkezett, hogy itt töltse szabadságát. Martin Dzűr vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter, a vendég tiszteletére díszvacsorát adott . — TEODOR HAS, a Román Szocialista Köztársaság prágai nagykövete a Nemzeti Front Központi Bizottságának meghívására tegnap ellátogatott a Jlndrichftv Hradec-i járásba. — A SZLOVÁK TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Európai Szocialista Országok Történelmi Intézetébe tegnap ellátogatott Pjotr fefímovics Goroskin, a Szovjetunió bratislavai konzulja. — WIKTOR MASLIK, a Lengyel Népköztársaság nagykövetségének gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési tanácsosa hazájába való távozása elölt felkereste Jindfich Zahradníkot, a CSSZSZK kormányának alelnökét. A Cseh Szocialista Köztársaság kormánya tegnap dr. L. Adamecnek, a kormányelnök helyettesének vezetésével ülést tartott. Foglalkozott az 1972. évi végrehajtási tervjavaslattal és megállapította, hogy a kedvezőtlen demográfiai fejlődés következtében a szakképzett munkaerők reprodukciója csökkent. Felszólította a vezető dolgozókat, fordítsanak rendkívüli figyeimet a 15 évesek elhelyezésére, valamint a szakképzett munkaerők kihasználására. A minisztereknek s a többi központi szerv vezetőinek, valamint a nemzeti bizottságok tanácsainak feladatul adta ezen a területen néhány hiányosság felszámolását, ami kedvezően befolyásolja a további fejlődést. Dr. E. Hamerník munkaügyi és népjóléti miniszter beterjesztette a foglalkoztatottság és a munkaerőelosztás egységes szabályozási rendszeréről szóló jelentést. A kormány meghagyta, hogy be kell tartani a kötelező limiteket és biztosítani kell, hogy a kormány által jóváhagyott munkaerők létszámára vonatkozó terv és a területi munkaerőmérleg összhangban ál)jon. Szovjet hősök emlékének tisztelegtek (ČSTK) — A 120 veterán harcosból álló „Dukla '71" nevű expedíció a szovjet katonaság középső csoportjának 3-tagú küldöttségével együtt kelet-szlovákiai látogatásának második napján ellátogatott Svidníkbe. A volt harcosok megkoszorúzták a szovjet hősök monumentális emlékművét. Azután megtekintették a duklai hadműveletek múzeumát, ahol a kedves vendégekkel Ivan Mindoš, a múzeum igazgatója ismertette a hadművelet történetét. A Nálepka Ruhaüzem dolgozói közé is ellátogattak a veterán harcosok, ahol szívélyes beszélgetést folytattak. Higanytolvajok a bíróság előtt (ČSTK) — A Bratislavai Kerületi Bíróságon tegnap kezdődött meg a tárgyalás a vágsellyei (Šaľa) Duslo és a bratislavai elektroszerelési üzem 29 dolgozójának ügyében, akiket a főügyész higanylopással vádolt. A vádlottak ezzel a Duslónak több mint 700 ezer korona kárt okoztak. 1968 szeptemberében a higanyfelfogó szerkezet átépítésénél a bratislavai elektroszerelési üzem dolgozói higanyt loptak. Egy év alatt 925 kg higanyt csempésztek ki az üzemből. A bratislavai közszolgáltatási vállalat autóbuszának vezetője a higanyt Ausztriába csempészte, onnan pedig törvénybe ütközően különböző árut hozott be, amelyet zugkereskedők árultak a polgároknak. Erősítsük a szocialista államot (Folytatás az 1. oldalról) Igen gyakran a felsőbb szervek állapítják meg, hogy a téves döntést hozó dolgozó nem ismeri kellőképpen a jogszabályokat azon a területen, amelyen már évek óta dolgozik. A nemzeti bizottságok és ezzel együtt az állami szervek tekintélyét egyáltalán nem növeli, hogy hiányos a közrend védelme, hogy évek óta nem oldják meg a visszás állampolgári kapcsolatok egyes eseteit, hogy a törvényes hatékony intézkedések ellenére ls nő az alkoholisták száma — különösen a nagyobb városokban —, és egyre több élősködő veszélyezteti a társadalmat. Kétségtelen, hogy ezeket és más kedvezőtlen jelenségeket igen gyakran és jogosan fogják felemlíteni a választási gyűléseken, és a nemzeti bizottságok egyébként nagyon hasznos önfeláldozó munkája mellett hibának minősítik. Ezeket a képviseleti testületek és dolgozóik tekintélyének növelése érdekében következetesen meg kell oldani. Igen fontos és kiemelést kíván, hogy az állampolgárok aszerint értékelik az állami szerveket, hogyan viselkednek az egyes dolgozók a társadalmi magánéletben. Érthető, hogy a közvélemény szigorúbb mércét alkalmaz az államhatalom képviselőit illetően: rendezett családi életet él-e, nem él-e vissza funkciójával, megszerzett vagyona arányban áll-e legális jövedelmével. Minden elismerés megilleti azokat, akik e mércének megfelelnek, azonban nagy hiba lenne, ha ezzel kapcsolatban nem adnák helyt minden logos bírálatnak. Különösen a pártszerveknek kellene ügyelniük arra, hogy az állami szervek dolgozói magánéletükben is a becsület példái legyenek. A nyilvánosság előtt ezek az államhatalmi szervek tekintélye megszilárdításának legfőbb feltételei,.és ez biztosítja, hogy aktívabban segítsék elő e hatalom megszilárdítását, amely a rendet, az állampolgári biztonságérzetet képviseli, de fellép mindazok ellen, akik megsértik a szocialista élet normáit. És ez végül is minden becsületes állampolgár érdeke. JAROSLAV MESKO ÉLETBE LÉPETT A SZOVJET—INDIAI SZERZŐDÉS Tanácskozások Nyugat-Berlinről Moszkva — Az augusztus 9én Delhiben aláírt szovjet—indiai béke-, barátsági és együttműködési szerződés , tegnap életbe lépett, miután Vaszilij Kuznyecov szovjet külügyminiszter-helyettes és Krishnahara Shivara Shelvankar moszkvai indiai nagykövet kicserélte a ratifikációs okmányokat.Kuznyecov a két ország „baráti, jószomszédi kapcsolatai fejlődésének valóban történelmi határköveként" értékelte a szerződést és kijelentette: „Barátságunk nem irányul semmilyen más állam ellen. Határozottan kijelenthetjük, hogy ez a szerződés fontos nemzetközi stabilizációs tényező, amely nemcsak az ázsiai, hanem az egész világbéke megszilárdításához hozzájárul." Az indiai nagykövet úgy jellemezte a szerződést mint „a múlt gyümölcsét és a jövő magvát". Indiában hiszik, hogy e magból kinő a barátság és a béke nagy fája, mely mindkét ország és más államok népeinek javát fogja szolgálni. A szerződés azt bizonyítja, hogy mindkét ország együtt kíván működni, s ez egészséges befolyással lesz a nemzetközi helyzetre. MEGTÉRÜLNEK AZ ÁLDOZATOK? (Folytatás az 1. oldalról) Nixon beszéde alatt főként fiatalokból álló nagyobb tömeg tüntetett a szálló előtt az új gazdasági intézkedések és a vietnami háború ellen.,, A washingtoni kormány egyébként felszólította a sztrájkoló dolgozókat, hogy haladéktalanul térjenek vissza munkahelyeikre. jelenleg az Egyesült Államokban 150 ezer munkás sztrájkol. Nyugat-európai látogatásáról visszaérkezett Washingtonba Volcker amerikai pénzügyi államtitkár, akinek feladata volt ismertetni az Egyesült Államok új gazdaságpolitikáját a nyugati szövetségesekkeL Nyilatkozatában Volcker hangoztatta, hogy az amerikai dollár aranyra való átválthatóságához történő visszatérés előfeltétele a valuták árfolyamának rendezése új alapokon és a nyugati szövetségesek nagyobb részvállalása a közös katonai terhek viseléséből. Brüsszel — A vezető európai valutapiacok tegnap is zárva tartottak, miközben a gazdasági és pénzügyi körök figyelme Brüsszelre összpontosul, ahol a Közös Piac bizottsága maratoni tárgyalásokat folytat. A keddi ülésen egyetértettek abban, hogy a Nixon elnök által bejelentett döntések negatív kihatásúak lesznek a nemzetközi kereskedelemre és gyakorlatilag megsemmisíthetik a világkereskedelem előmozdítását célzó úgynevezett Kennedy-forduló során elért eredményeket. Az amerikai intézkedések megingathatják azokat az alapelveket is, amelyeken eddig a nemzetközi valutarendszer nyugodott. Az EKG bizottsága tegnap folytatta tanácskozásait és javaslatait a miniszteri tanács ma összeülő rendkívüli értekezlete elé terjeszti. Elfogadhatatlan feltételek Ottawa — Jean-Luc Pepin kanadai iparügyi és kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy országa számára a 10 százalékos amerikai importadó elfogadhatatlan. A miniszter rámutatott, hogy a kanadai—amerikai gazdasági együttműködés alapját a kölcsönös megértés alkotja. Viszont, ha az Egyesült Államok úgy segít gazdasági gondjain, hogy 10 százalékos Importadót vezet be, akkor ez a tény, alapjaiban rázhatja meg a két ország gazdasági együttműködését. Tokio — Juszuke Kaslwagi, vezető japán pénzügyi szakember európai, illetve amerikai körútra indult. Látogatásainak röviden i it Albrecht Dürer tanulmányi rajzainak, betűinek és geometriai képeinek reprodnkcióit mutatja be az a kiállítás, amelyet tegnap nyitottak meg Bratislavában a CSSZBSZ Házában. A kiállítás megnyitásán — melyet az NDK prágai és bratislavai kultúrközpontja és a CSSZBSZ Háza rendezett — részt vettek kulturális életűnk képviselői. Jelen voltak a konzuláris testület képviselői, valamint Vltallj Fjodorovlcs Jekimov ezredes, a Bratislavában állomásozó szovjet haderők parancsnokságának képviselője is. •k Tegnap délelőtt jelentette idei gabonafelvásárlási tervének teljesítését a kelet-csehországi kerület. A kerület járásai közül csak a trutnovl nem teljesítette még feladatát. A nyugat-csehországi és a dél-csehországi kerület valószínűleg ma teljesíti tervét. célja magától érthetően a dollár válságával kapcsolatos. Mint ismeretes japánban szintén éles hangnemben bírálják Nixon „új gazdaságpolitikáját", amely messzemenő bonyodalmakat okoz a két ország gazdasági és kereskedelmi kapcsolataiban. Róma — Nixon elnök intézkedései rendkívül kedvezőtlenül hatnak ki Olaszország exportjára — jelentette ki Mario Zagari külkereskedelmi miniszter. Zagari hangoztatta, hogy néhány iparág, így elsősorban a cipő-, textil- és könnyűipar súlyos veszteségeket kénytelen elszenvedni, sőt kilátásba helyezte, hogy Olaszország esetleg más piacokon kísérel meg lehehetőséget találni. A dollár szerepéről szólva az olasz külkereskedelmi miniszter annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a nyugat-európai országok nyilván találnak megoldást, illetve valószínűleg más valutával helyettesítik a dollárt a nemzetközi piacokon. A hadiköltségvetés tat>u? Kolesznyicsenko, a moszkvai Pravda tudósítója az amerikai gazdasági válsággal foglalkozva leszögezi: Nixon intézkedéseinek felfigyeltető momentuma, hogy azok nem érintik a katonai költségvetést, holott éppen ez utóbbi állandó növelése a válság kiváltó oka. Sőt, ebben a valóban nehéz helyzetben Laird hadügyminiszter további 3 milliárd dollárral szeretné növelni az USA katonai kiadásait, amelyek így elérnék a 80 milliárd dollárt. Mindebből arra lehet következtetni, hogy az Egyesült Államok a jövőben is megtartja a „világ csendőre" szerepét. Nyugat-Berlin — A négy nagyhatalom nagykövetei szerdán délelőtt az egykori szövetséges ellenőrző tanács nyugat-berlini épületében megkezdték tanácskozássorozatuk 32. ülését. Az elnöki tisztet ezúttal Pjotr Abraszimoo szovjet nagykövet töltötte be, aki nyugati tárgyaló partnereit az NDK fővárosában is vendégül látta. Nyugat-berlini körökben rámutattak, hogy amennyiben rövidesen befejeződnek a jelenlegi tanácskozások NyugatBerlinről, a nyugati kormányok és a NATO két-háromhetes tanácskozássorozatot kezd. A jövő héten kezdődik az összeesküvők pere Kairó — Az EAK-ban augusztus 25-én kezdődő összeesküvési per vádiratát a jövő hét elején teszik k (ízzé. Abu Zeid főügyész kérni fogja, hogy a bíróság egyaránt hazaárulásért vonja felelősségre a fővádlottakat és társaikat. A kairói lapok megjegyzik, hogy amennyiben miniszterelnökről van szó, halálbüntetést, vagy életfogytiglani kényszermunkát von maga után a hazaárulás bűntette. Mint az Al Akhbar jelenti, Szadat elnök amnesztiában részesítette azokat az állambiztonsági bíróság által elítélt diákokat, akik 1968. novemberében részt vettek az alexandriai és a manszurai diákmegmozdulásokban. IX. kongresszusára készül az IKP Oj-Delhi — Az Indiai Kommunista Párt IX. kongresszusára készül, amelyet a tervek szerint október 3—10-ig tartanak a Kerala államban levő Kocsinában. A párt vezető szervei most készítik elő a kongresszusi küldöttek által megvitatandó fontos pártdokumentumokat. A párt nagyra értékeli a nemrég aláírt Indiai—szovjet béke-, barátsági és együttműködési szerződést, mely lényegesen előreviszi a béke és a haladás ügyét Ázsiában, és az egész világon. * * I Heves harcok Indokínában Saigon — A népi felszabadító erők továbbra is erős nyomást gyakorolnak a fegyvermentes övezettől délre lévő délvietnaini előretolt állásokra — közölte az AFP hanoi tudósítója. A francia hírügynökség tudósítójának értesülései szerint a legutóbbi napokban a partizánok 660 ellenséges katonát, köztük 13 amerikait harcképtelenné tettek, s lelőttek 13 repülőgépet, illetve helikoptert A népi erők harcképtelenné tették a dél-vietnami tengerészgyalogos-dandár 6. zászlóalját, s megsemmisítettek egy saigoni páncélos századot. A hazafiak offenzívája nyomán a saigoni bábrezsim több magas rangú tisztje vesztette életét, öt lőszerraktár és hét tüzérségi löveg semmisült meg. A saigoni amerikai katonai parancsnokság jelentése szerint, a hazafiak szerdára virradó éjszaka 125 rakéta, Illetve aknalövést küldtek a demilitarizált övezet keleti területén fekvő Alfa 1 és 2 amerikai lőállásokra. A hazafiak továbbra is intenzíven lőtték Sarge amerikai támaszpontot, mely már 24 órája állandó támadásaik célpontja. Heves harcok folytak Cua Viet kikötőnek, a 9. számú főútvonal keleti kiindulópontjának térségében ls. Phnom Penh — A kambodzsai hadszintéren — néhány napi viszonylagos nyugalom után — kedden Ismét fellángoltak a harcok. Heves összecsapásokra került sor a Phnorn Penh fővárost Saigonnal összekötő 1. számú főútvonal mentén fekvő Kompong Trabek város térségében. A hadműveletben a Reuter értesülése szerint 4000 kambodzsai kormánykatona vesz részt. Washington — Róbert Froehlke, az Egyesült Államok hadseregügyi minisztere új fegyelmi eljárást rendelt el 9 amerikai tiszt és közkatona ellen, akit korábban tisztára mostak a My Laí-l vérengzéssel kapcsolatos vádak alól. Kilenc tiszt és közkatona nevét, akit az eljárás érint, egyelőre nem fedték fel. Ausztrália és Új-Zéland kivonja csaptait Dél-Vietnamból Canberra — Wellington — Figyelemre méltó bejelentés hangzott el szerdán az ausztráliai, Illetve az új-zélandi parlamentben. William McMahon ausztrállal miniszterelnök képviselőházi nyilatkozatában közölte, a kormány úgy döntött, hogy ez év karácsonyáig Dél-Vietnamból kivonja az ausztráliai csapatok zömét". Sir Kelth Holyoake újzélandi miniszterelnök pedig arról tájékoztatta a parlamentet, hogy 1971 végéig az összes új-zélandi harci alakulatot kivonják Dél-Vietnamból. Mindkét ország kormányfője bejelentette azt ls, hogy a megjelölt időpont után már csak ausztrállal, illetve új-zélandi „oktató és kiképző személyzet" marad Dél-Vietnamban. A két ország kormányfője arról is tájékoztatta a parlamentet. hogy a csapatkivonásra vonatkozó döntését a Nixon amerikai elnökkel és Thleu dél-vietnami bábelnökkel folytatott konzultációk után hozta meg. 1971. VIII, 19.